A mi (kis)városunk - Ócsa

Ilyen város nincs még egy!
Itt minden máshogy történik, és általában az is rosszul. Ha egyszer lesz itt vezetőváltás, ez a blog lesz a vádirat.
(De kisvárosunkat mi így is szeretjük ... - Ámbár, megvan a saját véleményünk.)

2011. július 1., péntek

Ma se próbálkozzon hivatali ügyintézéssel ( - ez a fizetett nap járandóság)

Ma munkaszüneti nap van ma valamennyi kórházban és rendelőintézetben; a Semmelweis-nap miatt az egészségügyben csak ügyeletet tartanak. A köztisztviselők és a kormánytisztviselők sem dolgoznak ezen a pénteken, de a közigazgatásban az ügyfélszolgálatok nyitva lesznek egyes helyeken.
Ócsán már tegnap, vagyis 30.-án bezárt a Hivatal és az Okmányiroda. 

Sokan elutaztak, testvérvárosi kapcsolatot ápolnak ezekben a napokban.  
2011. június 20-án az Országgyűlés úgy döntött, hogy július 1-jét a köztisztviselőkéhez hasonlóan a kormánytisztviselők napjává is nyilvánítja. A köztisztviselők és kormánytisztviselők napja a kormánytisztviselők, az ügykezelők és a fizikai alkalmazottak számára munkaszüneti nap. Az ügyfélszolgálati feladatok ellátása folytonosságának fenntartása azonban ezen a napon is kiemelt fontosságú, ezért e munkakört betöltők a kormánytisztviselők napján is a szokásos munkarendben végzik munkájukat.

A kormánytisztviselők jogállásáról szóló, 2010 júniusában elfogadott törvény hatályba lépésével a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény hatálya alá tartozó munkáltatóknál foglalkoztatottak közszolgálati jogviszonya kormánytisztviselői jogviszonnyá, a vezetők megbízása vezetői munkakörré alakult át. A törvény hatálya a központi államigazgatási szervekre, a kormányhivatalokra és a rendvédelmi szervek nem hivatásos állományú tagjaira terjed ki, de nem érinti az autonóm államigazgatási szerveket és helyi önkormányzatokat. 
 
Idéntől július 1-je, Semmelweis Ignác születésnapja, az egészségügyben dolgozók számára is munkaszüneti nap. A 0-24 órás folyamatos ellátásra nem kötelezett egészségügyi dolgozókat foglalkoztató szolgáltatók – pl. rendelőintézetek – nem tartanak nyitva. A folyamatos ellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatóknál – pl. fekvőbeteg-gyógyintézetekben vagy az Országos Mentőszolgálatnál – az alkalmazottak a munkaszüneti napokra irányadó munkarend szerint dolgoznak.

Ócsán julis 4.-én hétfőn a hivatalban megszokott ügyfélfogadási rend szerint várják az ügyfeleket, és a rendelőkben is vissza áll a megszokott ellátás.
*

32 megjegyzés:

  1. És még akkor ezek az alkalmazottak panaszkodnak a kormányra. Durva.

    VálaszTörlés
  2. Miért? Panaszkodnak? A kormányra? Talán éppen neked? Durva!

    VálaszTörlés
  3. Nem csak panaszkodnak, hanem sírnak, rinyálnak is.
    Állandóan azt hangoztatják, hogy milyen szar dolguk van a köztisztviselőknek. Aztán ha meg ügyet akarsz intézni, akkor meg fölényeskednek, meg kivagyiznak.

    VálaszTörlés
  4. Nézd meg azt a paraszt, kocsmatöltelék alpolgármestert, vagy a buta főnökét. Egy éve nagyon kóklerkednek, tömik a zsebüket, fejik az ócsaiakat, élik jólétben életüket. Csak tudnám, hogyan intézték a beválasztásukat, mert tegnap is csupán szidalmakat hallottam munkásságukról. Mostanság egymás seggébe vannak bújva, együtt szlapálnak, és nem képesek az emberek közt normálisak lenni. A föld felett járnak, mint valami Krőzus. A köznép és a képviselők meg rettegnek tőlük, mert nem mernek ellenük tenni, vagy szavazni. A kiszolgáltatott népség, meg szó nélkül tűri.

    VálaszTörlés
  5. Már, aki retteg tőlük.

    VálaszTörlés
  6. Na azért vannak. Sokunknak függ tőlük a munkahelyünk. Legyen az iskola, vagy a hivatal. És vagyunk így kiszolgáltatottak egy páran.

    VálaszTörlés
  7. 12:56 Nem kellene pszihiátriára menned? Vagy most engedtek ki, mert reménytelen a gyógyulásod?! Nem pofázni, tenni kellene, ha valóban a zsebüket tömik! Persze ehhez kellene némi intelligencia is, ami belőled és a ráderősítőkből nagyon hiányzik.

    VálaszTörlés
  8. Amikor meg valaki lép, akkor azért óbégattok, hogy miért kellett bejelenteni a feketéző "nagy tiszteletben" állót.
    De ne izgulj majd eljő az az idő amikor nem csupán a szocikat és Szilvásyt viszik.

    VálaszTörlés
  9. A laptopok körüli adás-vételről nem kéne a nyomozó hatóságokat értesíteni? Az véletlenül nem hűtlen kezelés? Elvégre a város vagyonát árulták ki bagóért!

    VálaszTörlés
  10. Látom, a hiénák falkába gyűltek! Tudjátok, veletek az az egyik legnagyobb probléma, hogy gőzötök nincsen arról, amiröl itt beszéltek. Fo-lak és a pár idejött panel-hetedikemeleti bedob egy témát és ti egymást túllicitálva acsarkodtok rajta. A laptopok, a legmagasabb tiszteletdíjak, a nyelvpótlékok stb. mind lerágott csont! Senkit nem érdekel! Újítani kéne! Megodásokat keresni, ötleteket adni, valami értelmeset előhozni! Erre ti alkalmatanok vagytok!

    VálaszTörlés
  11. Téged viszont mindig felizgat, mint szűz lány a pedofilt.

    VálaszTörlés
  12. Addig csináljátok a cirkuszt, míg valaki tényleg feljelentést tesz, aztán akkor nézhettek. Jobb ha csöndben vagytok.

    VálaszTörlés
  13. Hm. Mondasz valamit. Volt benne szerepe mindenkinek, de azért Horváth Tamás ebbéli érdemeit ne vitassuk már el.

    VálaszTörlés
  14. Annak, aki a húsos fazék mellett áll, lerágott csont. Honnan tudod, hogy másnak is az? Honnan tudod, hogy senkit nem érdekel a téma? Közvélemény kutatást tartottál? Magad és az érintetteket akarod ezzel a dumával megnyugtatni? Se a Bukodi, se a Horváth nem kért még elnézést senkitől. Hogy lehet a város két vezetője ennyire gátlástalan, jellemtelen szar alak? És, téged, miért izgat fel ennyire ez a téma? Csak nem érintett vagy te is?

    VálaszTörlés
  15. Nem az önostorozás hiányzik, de a potenciális választónak tudnia kell, mire számíthat, ha újra ők jöhetnek.

    VálaszTörlés
  16. A lenyúlást is falkába rendeződve csinálták. Meséld el okostojás, a tuti történetet, hagy legyünk tisztában a dolgokkal. Hagy szégyeljük magunkat, mi tudatlanok, akiknek gőzünk sincs semmiről.

    VálaszTörlés
  17. Mindenesetre, megérne egy misét, különösen annak fényében, hogy miként dézsmálják a közvagyont, és közben meg új adót nyomnak az emberek nyakába. Az itt élőknek joguk van ismerni a közös dolgainkat. Joguk tudni, hogy mi szükség volt a laptopok eladására és drága újra vételére. A tornaterem maszek bérbeadására. A kártérítési összegek adónkból történő megfizetésére. Továbbá jogunk magyarázatot várni és kapni arra a kapzsiságra és tevékenységre, amiért ezek a vezető tisztségviselők megérdemlik a legmagasabb illetményt. A város pénze közpénz, még akkor is, ha kollektívan összejátszva döntenek felhasználásáról. A városlakónak, az adózónak joga van tudni mire költik a pénzét. Joga van járdára, színvonalas közlekedéshez. Amikor ez nem adatik még meg, akkor joga van tudni hogy miért nem. Joga van tudni mindenkinek hova tűnnek a bevételek. Hol a pénzünk, a járdánk a városi jobblétünk ára?

    VálaszTörlés
  18. Megkérdezted már valakitől? Konkrét, nem névnélküli kérdésekre biztosan válaszolnak. Csak hőbörögsz a jogaidról és azt várod, hogy minden névtelen fröcsögésre mentegetőzni fognak!? Szánalmas ostobaság!

    VálaszTörlés
  19. Úgy gondolom ezeket a gondolatokat meg kell ismertetni azzal, a közel 160-200 emberrel akiket szidalmaznak, remélem Fodor László hasonló módon gondolkodik, bár szerintem cenzúrázni fog - azaz törli ezt a hozzászólást, ha magyar peti engedi...
    Hozzászólók: ezek pedagógusok, óvónénik, konyhai dolgozók, okmányirodában dolgozók, szociális-, pénzügyi ügyintézők, konyhai-, könyvtári dolgozók, közmunkások, étkezés vezetők, építésügyi ügyintézők. Az itt hozzászólók mind különb, magasabb szintű emberek (az übermensch)akik annyit tettek ezért a településért, hogy mindenről - ezekről az emberekről is - nyugodtan, erkölcsi felsőbbrendiségük tudatában nyilatkozhatnak, mert Ők mindent, de mindent megtettek ennek a településnek a jobbulásáért, imádkozzunk hozzájuk, lássuk az általuk tett konkrétumokat! Fodor lászló biztosan mindent megtett, szerintem egy SENKI.

    VálaszTörlés
  20. Megható volt a hozzászólásod amarna.Fodor úr nevének emlegetéséről,csak annyit,hogy veled ellentétben,ő vállalja magát,ha már a senkiségről papolsz.Annyit érsz,mint a barna kupac a fűben.

    VálaszTörlés
  21. Bár közöm nincs amarnához, megjegyzem Fodor úr önkéntessége kicsit sántít. Leleplezték! Igaz azóta is rendíthetetlenül osztja az észt,s ez akár becsülendő is lehet hívei számára.

    VálaszTörlés
  22. 18:53 Te miért nem vállalod becses nevedet? Nem érzed, hogy ezt neked másoktól számonkérni nevetséges? Ezek után te mennyit érsz kupacban számolva?

    VálaszTörlés
  23. Ez sem igaz, mert M. P. és F.L. már korábban jelentkeztek az önkormányzatnál egy beadvánnyal, amit maguk vittek a testület elé. Tehát semmi leleplező nem volt ebben a történetben. Csak ekkor néztek utána és ekkor lopták ki az adatait, amit a Mádencia szerverének felhasználásával jogtalanul felraktak annak webes oldalára. Onnan csak a hivatal belső vizsgálata után vette le K.K. aki tudott az egészről. Cinkos partnere volt B.K aki a spanja. Az egész hátterében a város szellemi atyja H.T. állt. Ő a titokgazda. Szóval ez a nagy leleplezés, ami nem más, csak egy újabb visszaélés. Semmi kompromittálót nem találtak vele kapcsolatosan. Jól beégett ezzel a fél hivatal. Azóta beszarás van, és óvatosság. Az önkormányzat ügyes-bajos dolgai sorra derülnek ki. Nagyon gáz az egész, persze hogy kínos a folyamatos hibajegyzék. Ez a blog ma a város legmenőbb tartalmi szolgáltatója. Az érdeklődőknek egyetlen fillérük nem bánja. Nem kell hozzájárulást fizetni, nem kerül semmibe senkinek. Nem úgy, mint a Kisbíró. Ide bármikor benézhetünk, mindig van valami érdekes. Legutóbb innen tudtam meg, hogy mi volt az önkormányzatban. A sugárzó ellenszenven kívül egyetlen értelmes gondolatot nem olvastam még a névtelenül fikázótól. Egyetlen érv, cáfolat nem hangzott el, ami megrendíthetné a megjelentek hitelességét. Ez a blog most a leghitelesebb dolog a környezetünkben.

    VálaszTörlés
  24. Csak sajnálni tudlak! Csak az én gépemen több tucatnyi válasz /cáfolat/ van lementve, amit fo-lak barátod perceken belül törlt. Ennyit a hitelességről! A megfelelő időben igérem közkincsé teszem.

    VálaszTörlés
  25. Bizonyítsd, jelentsd fel, vagy szűnj meg. Te egy rosszindulatú hazug vagy.

    VálaszTörlés
  26. Majdnem leírtam, mit csinálj a lementéseiddel. A nagy leleplezés is szart ért ahogy olvasgatom a blogot. Gondolod, hogy majd kinézik a városból, mert te leírtad a nevét? Ébredj már fel.

    VálaszTörlés
  27. Névtelen, igazad van: nem nézik ki a városból, a populizmus a gyengébbek körében mindíg al-talajra talál!

    VálaszTörlés
  28. Melyiknek is, a sok közül?

    VálaszTörlés
  29. Figyusz. Ha a kommunista utódokat, elődöket nem utálták ki, gondolj csak az ismertekre akik ma pozícióban vannak, akkor tuti, hogy senkit nincs joguk megszólni. Ugyanez vonatkozik laptop tolvajokra és a költségvetést lényúlókra. Nekik sincs joguk bárkit leszólni. Első a tisztesség, az erkölcs, majd a közpénz védelme, aztán a szolgálat és munka. Amíg ez a rend nem áll fent, addig nincs miről beszélni.

    VálaszTörlés
  30. Pedig 2015-ig nem változik semmi.

    VálaszTörlés
  31. Nem lehet tudni. Akár meg is bukhatnak még. A lényeg, hogy az embereknek mi jön le ebből a ciklusból és mi marad meg bennük a vezetésből. Tehát a kérdés, mit akarnak az itt élők? Talán 2,5 év múltán az eddigi támogatók, az egyesületek tagsága sem áll ki a mostani vezéregyéniségek oldalán. Van még idő, türelem, egyes esetekben kitartás.

    VálaszTörlés