A mi (kis)városunk - Ócsa

Ilyen város nincs még egy!
Itt minden máshogy történik, és általában az is rosszul. Ha egyszer lesz itt vezetőváltás, ez a blog lesz a vádirat.
(De kisvárosunkat mi így is szeretjük ... - Ámbár, megvan a saját véleményünk.)

2012. július 31., kedd

Disznóság Szűcs Lajossal ( - gyáli csapatversenyen a népszerű ember)

Mint többen is rebesgetik, Szűcs Lajos elhanyagolja lakhelyét. 

Mint köztudott, városunk nem sokat prosperál a Fidesz területi listás országgyűlési képviselőjéből, még úgy sem, mint a megye elnöke, vagy a város lakója.  Nevét nem találjuk a rendszeresen adományozók listáján. Tudtunkkal az ígérvények ellenére nem biztosított anyagi, vagy elhelyezkedési segítséget a FÉG munka nélkül maradt dolgozóinak a bajban. Hasonlóképpen nem nyújtott segítséget a városi sportpálya építéséhez, a kerékpárutak létesítéséhez, vagy a városon belüli járdahálózat kiépítéséhez. Anyagi áldozatokban nem jár az élen. Itt élőként nem tapasztalni, hogy a város számára iránymutató, vagy példaértékű cselekedetet, esetleg felajánlást tenne a hazaiak jobbulásáért. Amikor a polgármester segítséget, támogatást kér, soha nem olvasni nevét az adományozók közt. Ekkor valahogy mindig feledésbe merül az a hely, ahol él, és létesítményeket avat fel; - - ugyanúgy mint máshol. Vagyis pénz nélkül.

Közben meg azt tapasztalja a honi lakos, hogy mostanság erősen kötődik Gyálhoz az országos választási körzet helyi embere. A hónap folyamán egyre ott bukkan fel Szűcs Lajos személye. 

Július 1.-én önmagát népszerűsítve, főzőversenyen vett részt Gyál városában. Pest Megye Közgyűlésének elnökeként állt a bogrács mögé a gyáli Arany János Közösségi Ház és Városi Könyvtár főzőversenyén.

Szűcs Lajostól nem idegen a gasztronómia ilyetén művelése.  Volt Ő már hurkatöltő, és borkóstoló, de pálinka versenyző is.  Bár az öreg hegyen a  pincesori bulit tavaly kihagyta, amiért a gazdák kicsit orrolnak rá.
A számára oly kedves Gyálon ezért inkább megjelent.

Az idén fennállásának 10. évfordulóját ünneplő városi intézmény a jubileumi rendezvényfolyam részeként hirdette meg a gasztronómia, italkultúra és művészetek hétvégéjét. Erre 13 csapat nevezett a megmérettetésre, köztük Tisztelt Ház! néven a dr. Szűcs Lajos, Pánczél Károly országgyűlési képviselő, Gyál város alpolgármestere és dr. Sándor Tamás, Gyál Város Önkormányzatának irodavezető helyettese alkotta team.


 A jó hangulatú versenyen a megyegyűlés elnökének csapata pedig a harmadik helyet szerezte meg. Vaddisznópörköltet készítettek tojásos nokedlivel.

Hogy a disznót hol szerezték, arról nem szól(t) a tudósítás.
*

2012. július 30., hétfő

Szűcs Lajos havi munkássága - szomszédolás, átadás és alapkőletétel ( - a nagy átadó)

Mozgalmas heteket tudhat maga mögött Szűcs Lajos, szűkebb városunk polgára.

Míg Ócsán a szeméttelep átadását mellőzve, csendben maradt, addig a 14-es körzet Fideszes országgyűlési képviselője, addig más településeseken nagyobb csinnadratta nélkül, de azért a sajtósokkal jelent meg, hogy nyoma maradjon a "munkájának". 

 Játszótér, műfüves focipálya világítással, pihenőtér és térfigyelő kamerák Örkényen, a Herman Ottó Szabadidős Téren Szűcs Lajosnak ott kellett lennie.


Folyamatosan zajlik Örkény város központjának megújítása, melynek újabb lépéseként átadták a szabadidős teret. Már az ünnepség megkezdése előtt elkezdődtek a kispályás labdarúgó mérkőzések és a gyerekek is kipróbálták a játszóteret. Az 50 millió forint értékben kialakított Herman Ottó Szabadidős Tér mellett újabb 6 térfigyelő kamerát is felszereltek a városban, így összesen már 15 kamera pásztázza Örkény utcáit.

Ezzel párhuzamosan zajlik a Civil Ház építése, a piactér kialakítása, a Katolikus Templom homlokzatának felújítása és több utca, járda aszfaltozása.

Lendületet adott Örkénynek a városi cím elnyerése, és ezt jól használják ki a helyiek – mondta dr. Szűcs Lajos, Pest Megye Közgyűlésének elnöke, a település országgyűlési képviselője. Még tavaly írta alá azt a szerződést a város, Pest megye, a Határok Nélkül – Magyartól Magyarig – Kulturális és Turisztikai Egyesület, az Örkényi Római Katolikus Templom és a Richli Trans Kft., amelyben azt a célt tűzték ki, hogy egy fejlődésre képes, élettel teli várost alakítanak ki.

Ócsa bizony  példát meríthetne a szomszédok példás fejlődéséből.
 
A mintegy 26 ezer lakosú Gyál városközpontjának rehabilitációjára uniós forrásból nyílt lehetőség. Az alapkő letételen meg is jelent és megyei elnöki szerepvállalóként pózolt a kameráknak. 

Dr. Szűcs Lajos, Pest Megye Közgyűlésének elnöke, Pápai Mihály, Gyál város polgármestere és Ladányi Artúr Szilárd, a kivitelező Prím Építő Építőipari Kft. cégvezetője  a Kistérségi Szolgáltató Központ épületének alapkőletételén.

Az ünnepségen a megye elnöke úgy fogalmazott „ez az építkezés azért mérföldkő a számunkra, mert az épülő központ nem magányos építkezés, hanem része egy nagyobb tervnek, ami nem a hiányzó infrastruktúrát pótolja, hanem a jövőbe tekint és egy alaposan végiggondolt stratégia része.”

De ezzel nincs vége. 

Gyálon rendőri vezetőkkel ünnepélyes keretek között adták át az új rendőrőrsöt. Az ünnepélyes átadón dr. Szűcs Lajos, Pest Megye Közgyűlésének elnöke hangsúlyozta: a települések kérései nem maradtak válasz nélkül. 

A ma több mint 23 000 lakosú település már hosszú ideje rendelkezett saját rendőrőrssel. Most ezt váltotta az új.  (Az őrsöt igazából a képviselő-testület  adta át a rendőrség számára ingyenes használatába.)

Gödöllőn multifunkciós oktatási és kutatási teret adtak át közösen a Szent István Egyetem Gépészmérnöki Karán. A Tudásközpont Központot Szűcs Lajos, a Pest Megyei Közgyűlés elnöke, Köpeczi Bócz Tamás, miniszteri biztos, és Solti László rektor úgymond együtt adta át. Igaz még májusban.



Ócsán, Szűcs Lajos talán a mi polgármesterünk számára oly kedves futballpálya átadásán fog példabeszédet mondani. Addig is mindenkitől megértést, és türelmet kérünk.

*

2012. július 29., vasárnap

Elfogadhatatlan, hogy megússzák a 2006-os rendőrterror felelősei ( - mentik a bőrüket)

Széles sajtónyilvánosságot kapott a napokban a sajnálatos hír, hogy a Honvédelmi Minisztérium belső vizsgálatában feltárt jogsértések nem “bűncselekmények”: azaz a 2006-os brutális tömegoszlatások idején bár jogszerűtlenül adták át a gránátvetőket és könnygázgránátokat a rendőrségnek a honvédség készleteiből, mégsem vonnak ezért felelősségre senkit.



Nyilvánvaló, hogy mindezen tettek nem gondatlan cselekmények, hanem egy összehangolt megtorló akció részei voltak. Nem rendszeresített vadászfegyverekkel és gumilövedékekkel elkövetett szemkilövetésekért, tömeges brutalitásért még egyetlen felelős rendőri vezetőt és politikust sem helyeztek vád alá.

Több mint egy évvel ezelőtt nyilvánosságra került jogvédők követelésére a Balsai-jelentés, mely egyértelműen állami terrorcselekménynek minősíti a 2006 őszi megtorlásokat. Ezek alapján Gyurcsány Ferencet és az akkori rendőr vezetőket fel is jelentették, mégis voltak akik gyanúsítás és felelősségre vonás helyett karriert kaptak, mint például a legkegyetlenebb rendőri egység, a REBISZ volt vezetője, Dobozi József. Gergényi Péter, Bene József volt rendőr-főkapitányok, vagy a börtön helyett a Kossuth téren “éhségsztrájkoló” Gyurcsány Ferenc mai napig szabadlábon vannak.

Elfogadhatatlan, hogy több száz meghurcolt a mai napig nem kapott kártérítést, és vannak olyan közismerten koncepciós ítéletek, melyek megsemmisítésére nem került sor. A napokban lesz a 6. évfordulója a őszödi hazugságbeszéd által kiváltott 2006-os tüntetés- sorozatnak és az azt követő véres megtorlásoknak. Áldozatok, jogvédők feljelentéseink százai  és elkészült tényfeltáró jelentések (Civil Jogász Bizottság, országgyűlési albizottság, Balsai-jelentés stb.) ellenére elmaradt az elszámoltatás.

Kérjük a joggal csalódott és felháborodott, a beígért igazságtételben bízó embereket, hogy velünk együtt pártszimpátiára tekintet nélkül követeljék a felelősségre vonást, mert az igazságtétel előmozdítása megkerülhetetlen kötelessége  a kormánynak. Mit nyomoz még ennyi év és bizonyíték után a 2010. decemberben a kétharmad által választott Polt Péter által vezetett ügyészség?  Már így is sokan megúszták az elévülés miatt. A közelgő évforduló kitűnő alkalom az elkövetők elleni vádemelésre, amelyet százezrek várnak.
Gaudi-Nagy Tamás ogy. képviselő
*

A városban és környékén is gyűlik az illegális szemét, de a város helyett a volt lerakót védik ( - csupán az számít, nehogy le omoljon) - Közállapot

Városunk szennyezettségéről, a elszomorító szemetességéről, és rendezetlenségéről többször cikkeztünk már, felhívva az illetékesek figyelmét. 

A közterületek rendjének és tisztaságának fenntartása a települési önkormányzatok hatáskörébe tartozik. Erről a feladatáról az önkormányzat különböző szervek, így a közterület-felügyelet, illetve a közterület-felügyelő útján is gondoskodhat. A közterület-felügyelő jogállását tekintve hivatalos személy (nem parkolóőr és nem rendőr), aki a törvény által körülhatárolt feladatkörében jogosult ellenőrzést végezni, eljárást kezdeményezni és intézkedéseket tenni. Intézkedésre jogosult, hivatalos személy, köztisztviselő, akit fokozott büntetőjogi felelősség terhel, illetve védelem illet meg.

A vontató ("gépes") a Fémmetálnál - nem számít
Ismerünk olyan lakosokat, akik az udvarukban környezetszennyező, zajos roncstelepet üzemeltetnek és ehhez több tonnás zajos teherautókat fogadnak, amik még a saját házuk bejáratát is lebontják időnként, hogy beférjenek az udvarba.  A szomszédok nem győznek eleget szenvedni a nem oda illő tevékenység okán. Ahogy mondják, a jegyző meg eközben ül a tétlenség babérjain. Közterületis pedig még a környékre se mer tekinteni a népes családi vállalkozása firtatása végett. Így rögzül a közel elviselhetetlen, szenvedő állapot.  

Van amikor sötétben pakolnak a Katona József utcában, a pótos kivilágítatlanul, és háborítatlanul  az utcán parkol
 De arrébb sem rózsás a helyzet, mert ott meg füstös, zajos húsfeldolgozót üzemeltet a háza udvarában a másik kisiparos. Az oda irányúló teherforgalom, a zajos rakodás, a hangoskodás, az ajtócsapkodás legalább annyira zavarja a szomszédban és a környéken élőket, mint a kiáramló füstös bűz, vagy a szerte röpködő legyen. A számos bejelentés ellenére ezt a nem lakókörnyezetbe illő tevékenységet sem zabolázza a helyi jegyző.  Majd ha a lakosság az állategészségügynek tesz bejelentést, valószínűleg utánanéznek és felülvizsgálják ezt a túlkapásokkal terhelt tevékenységet. 

Aztán tudomással bírunk olyan helybéliről is, aki a szomszédos közúti árokba hordja a háza előtti hulladékot, hogy ne terhelje vele magát. Tőle ez sem idegen, mert mint volt képe hozzá, a tilalom ellenére szeméttel vegyes avart égetve füstölte tele a város negyedét.

Ő a szemközti ház lakójaként ide a közúti árokba húzza a saját mocskát
Tudjuk, azt is, hogy a város széle a szántok alja, vagy az redős részek tele vannak szeméttel, de ezzel senki nem törődik. 

Ezt ismeretlenek hordák erre a bokros közterületre, de a felügyelők erre idő hiányában nem járnak
Közben ismerjük a közterület-felügyelőket is, akik hol az önkormányzatnak postát hordanak, hol a szociális ebédszállításban vesznek rész, hol pedig a kóbor ebeket üldözve a sintért fogadják, miközben kisvárosunk utcái tele vannak kontrollálatlan szabálytalankodókkal. 

Az ismert buszvezetőnk a forgalommal szembehelyezkedve áll meg, hogy közel, otthon lehessen
 Ócsán lassan több busz éjszakázik, mint ahány járat van. Itt parkol az alsónémedi járat, és van, hogy a Bugyiban közlekedő is. Úgy járnak haza a buszokkal a Volán sofőrök, mint más a személyautóval, miközben a jegyárak és a városi leterheltség kezd elviselhetetlenné válni.  A városvezetés a választási Ígérete ellenére nem javít a helyzeten. A 7,5 tonna feletti teherautók száma is túl magas a tiltás ellenére. Arról nem is beszélve, hogy ebből is van pár, ami az éjszakát a tilalom ellenére a városon belüli közúton, a házak előtt tölti. 

Itt pedig a szokásos "házi" parkolás a járdán, amit szintén nem old meg a felügyelet 
 A hulladékgyűjtők környéke rendezetlen, és zabolázatlan. 
Az évszakonkénti  nagytakarítás évről-évre lemarad. Csupán a magán kezdeményezésben, vagy egyesületi szervezéseben létrejövő alkalmi szemétszedések jelentenek némi gyógyírt, mai azonban nem lehet a végső megoldás. A szeméttel terhelt város problémáját csak önkormányzati és városüzemeltetési szinten lehet megoldani. Erre van a hivatal, és erre hivatott a közterület-felügyelet is. Az eredménytelenségről, a várost ellepő jelenségekről már többször cikkeztünk.  Ez a téma sajnos változatlanul időszerű maradt.

Ez még egy őszi "tájkép" ( - nem lumpenproli lehetett,  legalábbis a szemétbeli életvitele szerint)
Blogunk a lehetőségeihez mérten igyekszik napirenden tartani a város és környékének tisztaságát  más megközelítésben: annak a szemétnek, amibe lépten-nyomon belebotlunk, az eltakarítását. 

Tavalyi szemét, idei kép ( - városi közterület)
 A jelek szerint olvasóink is hasonlóan éreznek, hiszen rendszeresen tudósítanak minket az újabb s újabb szeméthalmok helyéről.

A lócitromot a legyek imádják, az illetékes pedig természetesnek veszi ( - lakóövezet)
 Csak a rekultivált hulladéklerakót védik önkormányzati pénzből. A város bel- és külterületeinek többi része nem érdekli a megbízó önkormányzatot, hiszen minden jel erre utal. 

A tavalyi szemét itt is "újratermelődik" felügyelet híján (- belterület)
Közben a volt szeméttelep csonka piramisa nagy érdeklődésre tett szert az elmúlt egy-két hétben. Egyre több embert érdekel, hogy mi került ebbe az elhantolásba 100 millióba. A felhalmozott fedés ugyanis roskadozik látszik és a pályázati kiírás, valamint a végrehajtás alól kilóg szennyes lóláb.

Száz milliós beruházás, takaratlan szemét, silány munka, és közpénzen őrzés - helyi hozzáállás
Egy röpke hét képes összefoglalója következik, ami egyben ötletadó is lehet mindenkinek, akit a szemételhárítás illet. 

Régi és új roncsok a társult ócsai területen - részese az önkormányzat ( - városi terület)
  Itt békésen a fertőzött területen rozsdásodva porlad az NDK ipar fenegyereke az IFA, a szovjet hős UAZ a Belorusz traktor és a levedlett NSZK- s Merci. Az egészet a parlagfűvel vegyes elburjánzás jellemzi, ami felett nyugodtan zümmög az odatelepített méh család, valamint a bűztelepre éhező döglegyek szaporulata.

A telepvezető és az önkormányzat tudtával termelik a mézet a fertőzött területen a roncsok mentén
Ez az Ócsai és Társa birodalma, amibe most a DPMV csapata is kiveszi a részét, legalábbis úgy 40 millió erejéig.  Ugyanis Horváth úr jóvoltából ez lesz majd az alsópakonyi szennyvizek befogadó állomása. 

A maszekolt tiltótábla csak a kóbor apácákat tévesztheti meg, a kijáró szemétlerakókat nem
 Valószínűleg azért nem jár erre a szolgálati Lada Níva a közterület-felügyelőkkel, mert ezt  a területet az önkormányzat megbízásából maszekon őrzik. Erre utal a maszekolt behajtani tilos tábla, amire nincs felhatalmazása az Uniformnak. Ha netán gyalogosan tovább mennének, patkányokkal terhes szemetes, intézkedésre éhes, takarítatlan területet találnának.

A hiányosságoktól omladozó "Ócsai piramis"
A városhoz tartozó, nyitott, erdős, bozótos közterület az egész, kikapcsolódásra, kirándulásra  túrázásra, sétára mégis alkalmatlan az elhanyagoltsága és szeméttel terhes vonulata és koszossága folytán. Pedig lehetne ez a város hétvégi kiránduló, vagy szabadidős övezete is. Madárcsicsergéssel és gyerekcsoportokkal, erdei játszótérrel. Esetleg kivezető kerékpárúttal, teniszpályával, vagy az ócsai focisok edzőpályájával, kötetlen kikapcsolódásként szolgálva a várost.

A piramis, vagyis a szemét-szarkofág oldalról ( - az ott felejtett munkaterület tábla ellenére készre jelentették)

 Főleg azért, mert a több mint 100 milliós ráfordítással járó rendezéstől igazán elvárhattuk volna akár ezt is. Ugyanis ez a munka nem kerülhetett annyiba, mint amit a táblára rajzoltak.
Ráadásul az ócsai adófizetőknek is több milliójába került ez a förmedvény.

A lerakók és a rekultivációk hol jók, hol rosszak...  ( - 10,485 millió ócsai adóforint önrész csak az alap)
  *

2012. július 23., hétfő

A szeméttelep rekultivációjából kibuggyant a silányság ( - és szennyezünk)

Ócsa város Önkormányzata idén májusban a fogadta el a KMOP-3.3.2.-09-2010-0009 azonosító számú „Hulladéklerakó Rekultivációja Ócsa Városban” című projekt ÁFA kompenzáció önrész biztosítást Bukodi Károly polgármester előterjesztése alapján, amit a testület kérdés, észrevétel nélkül, rendre megszavazott.


Így a város a projekthez a 10 % önrészt a polgármester felruházásával biztosítja. 
Közben a rekultivált területet átadták, és részben ezért van szükség a biztosítékra. Enélkül az állami támogatás nem hívható le.  Az önrész biztosításával az önkormányzat elismeri, hogy a munkálatok befejeződtek, azt rendben találta és a készenlétet nyugtázza. (A vállalkozó pedig "részesülhet az Áfa kompenzációban".)

Ezt igazolja még, hogy a rákövetkező soros ülésen Kardos Zoltán beszámol arról, hogy a Gazdasági Bizottság tárgyalta az Uniform-Team Kft ajánlatát és azt elfogadásra javasolja a testület felé. Ezt a képviselőtestület szintén elfogadta, és megszavazta. 
A rekultivált terület őrzéséről, pedig már ejtettünk szót .

Most akkor lássuk az elkészült, volt szeméttelepet. 


Első látásra elénk táruló kép a fák koronája magasságába emelkedő maja piramis formájú, óriási lapos gúla. Jól látszik, hogy a fák koronájának magasságáig ér, ahol sík tetőborításban záródik. A lapos tető nagyobb, mint egy focipálya, és sivárabb, mint egy puszta. Amolyan tájidegen, emberi képződmény.  


Az létrehozott emelvény sarkában a megbízott alkalmazott a személygépkocsijából őrzi a remekművet, amire több mint 90 milliót áldoztak adófizetői pénzből. 
Persze ebbe az összegbe a mostani védelmi díj nincs benne. Nem is közterület-felügyelők pénzéből. Ez bizony tovább terheli majd a városi költségvetést. 


Mint megtudtuk, az őrzők feladata az ott lévő szivattyú őrzése és a műépítmény locsolása, hogy a vállalkozó által elszórt fűmag kizöldüljön.  A vékonyan fedett szeméttengerből lopni nincs mit, ásni meg nem érdemes.
Az eső és a korai erózió már mutatja jeleit.

A rézsű több helyütt berogyva, megszakadva, a vékony terítőréteg felporladva és az esőzés hatására megtöredezve, megfolyva.  A csapadék lefolyva mély barázdákat vág a lejtős oldalfalon és a fedőréteget képző töltőföldet lemosva elénk tárja a régi szemetet. A víz vájta barázdák mélyen  a szemétbe hasítanak, feltárva annak rétegződéseit és magát a silány munkát.  

A jól kivehető természetes metszeteken látható, hogy a fedés nem éri el a 15-20 cm-es földvastagságot. Ez kétséget ébreszt az arra járóban a ráfordított pénz, és kivitelezői munka arányában.   


A felállított óriástáblát olvasva igencsak elmereng az ember, hogy mi került ennek a förmedvénynek a buldózerrel való legyalulásában és vékony elföldelésében 94,4 millióba? 

 
Ha ugyanis a munkálatok nem fedezik a normális takarást, és a biztos fedést, akkor valószínűleg az átvevő és az elszámoló tévedett a pénzek megítélése kapcsán. 


Mint megtudtuk, az építmény nem most rogyott meg először. Egyszer már vissza kellett hívni a dózert és újrasimítani a felszínt, hogy a kilólógó lólábat eltüntessék. Most ismét nagy a baj, mert a víz nagyúr, és nem kegyelmez a silányságnak. Mély sebeket vágott ismét a gyenge oldalfalakon, ahol a hengerelő nem tudott nyomást gyakorolni.  

Még a polgármester is kihívták, aki elmondás szerint megszemlélte ezt csodát. Ezután köveket hozattak, amit a locsolón és a szivattyún túl őrizni kell még, mert újra be kell avatkozni, hogy a szemetek felnyíló száját befedjék. Az autópályák emelvényeinek elcsúszó rézsűjét szokták hasonlóképpen megfogni. Itt is erre készülnek, csak hát, megint arról a fránya takarásról, meg az előírásokról feledkeznek meg. 

Többen azt rebesgetik, hogy a rekultiváció folyamata nem volt szakszerű. A takarás nem megfelelő, amit a kibukkanó szemét és a meghasadt oldalfalazat is igazolni látszik.

Nem tudni, hogy volt-e műszaki bejárás, és átvétel, vagy lesz-e utóellenőrzés, csak azt, hogy a polgármester közbelépet. Azt sem tudni, hogy az őrzésen túl, a köveket és a későbbi javításokat ki fizeti.


Csupán az nyilvánvaló, hogy a városvezetés tudtával és jóváhagyásával történnek a dolgok. 
 
Erre utal a két utóbbi testületi döntéshozatal is, ami kérdés és kifogás nélkül segíti elő a projekt abbéli befejezését, hogy a beruházó-kivitelező a táblán hirdetett milliós tételt megkapja.

*

2012. július 21., szombat

Ahol a közterületfelügyelet sem jár ( - a város határain belüli "zöld" terület)

Tudom, hogy az önkormányzat számára a postai kézbesítés fontos, és kiemelt jelentőségű, még akkor is, ha egyes hivatalnokok az alpolgármester ládáját használják hivatali iratok közvetlen kézbesítésére.
Vagy talán éppen ezért, a közterület-felügyelőt küldik a Postára biztosításul az önkormányzati alkalmazott átvevő mellé levélhordónak.

Igaz, ezzel némileg módosul a munkarendje, és kevesebb idő marad délidőig a közterületet járni, hiszen alkalmanként vagy ezt követően még a szociális ebédszállításba is be kell segíteni.

Így nem csoda, ha nem jut el a hatósági ember oda, ahova kéne, avagy olyan helyekre, ahol éppen szükség lenne rá. Talán ezért is alkalmazhat jó pénzért magánszervezetet fix állásponttal a szemétlerakások ellen az önkormányzati hivatal. Ámbár az Uniform-Team Kft ócsai körökben nem ismeretlen, hiszen eddig is maga védte azt a bezárt szeméttelepet, amire azért a Lakatosház bontási törmelékével megrakott városi Ifát beengedték.

Most amikor ennek a történésnek a rekultiváció végett vetett, és az egykori szemétlerakót bezárták, ismét feladathoz jutott a cég. Őrizhetik a semmit. 

A bezárt és rekultivált hulladéklerakó ugyanis már nem lehet célpont. A munkálatoknak vége, a feladat teljesítve, az egykori létesítmény lezárva, átadva és átvéve. 


Önkormányzatunknak azonban van még pár milliója, hogy ezt a semmit őriztesse, miközben a környéket továbbra is lepi a szemét. 


Így van ez ugyebár akkor, amikor a közterület-felügyelet mással van elfoglalva.


Ha ugyanis a feladatának megfelelően cirkálna, ellenőrizne és tevékenykedne az erre illetékes, akkor nem piszkíthatnák össze észrevétlenül a milliókért felújított vasúti aluljárót. Nem hordhatnák tele a házakkal szembeni útszéli árkot büntetlenül, és nem  hulladékkal lenne teli az erdőszél, vagy éppen a közeli zöldterület.


És ugyebár nem lenne szükség az Uniform-Teamnak milkós munkákat adni csupán azért, hogy az erdőszéli úton rosszul helyreállított, a természetből kipúposodó felszakadt sebet védve álmodozzon az őrbéli fizetségről. 


Ráadásul az önkormányzati jegyzőkönyv tanúsága szerint "a 089 hrsz. alatt található rekultivált kommunális hulladéklerakó és környéke örzésvédelmével kapcsolatos ellátására a további illegális hulladéklerakás megakadályozása céljából".


Nos ez valahogy nem jött össze. A rekultivált hulladéklerakó környéke tele van szeméttel, amit vagy senki nem szedett össze a 100 milliós beruházás során, vagy azt követően szórták szét, miközben még ennek védelmére is fizetünk a pályázati kifizetésen túl a közösségi kasszából, ismét hasztalan. 


Szeretném végre megérteni az illetékesek pénzes munkálatainak folyamát, hogy miként adják a munkát és osztják hozzá a pénzt. Főleg akkor, ha erre van egy hivatali apparátus, mindenféle jogkörrel felvértezve.

Mi überelheti felül a közterület-felügyelőt abban, hogy Ő védje a közterületeinket? Mi adhat több muníciót egy semmivel fel nem ruházott maszek alkalmazottnak arra, hogy közbelépjen, vagy intézkedjen a közterületis helyett?  Csak nem ismét a pénz az, ami ebben a döntésben dominál?

Nem célszerűbb lenne a közterület-felügyelőket az önkormányzati postahordás, és az ebédterítés helyett ott alkalmazni, ahol hivatottak? Nem jobb lenne a közpénzek őrzését felülvigyázni, mint az Unform-Team Kft-t adóforintokkal tömni?  Jó lenne, ha a lakosság álszent etetését ezekkel az ál-intézkedésekkel befejezné végre ez a vezetés. 


 Talán mégis csak a szemétre és az elszórt pénzekre kéne koncentrálni, hogy ne lepjen el bennünket a mocsok.
*

2012. július 20., péntek

Végtelen pofátlanság ( - képes közöny a közügy)

Nem tudom, hol a pofátlanság vége, avagy határa, és mi van azon túl.
Azt viszont jól tudom, hogy a várost nyomasztja az őt körülölelő szemét. Ez a szemét most nem az emberi alkat viselkedési megnyilvánulásaira, hanem a hulladékra értendő, bár a kettő nincs távol egymástól.

 Péntek délután van, amikor a Székesi utca fülledtségében a volt piaccal szemben, a Fecó bolt és a Martinovics között lakó távoli szomszéd, és kedves felesége az utcán szemétszedésbe kezdett a portája előtt. Elvégre ez nem csak szemet gyönyörködtető, hanem rendeletileg is szabályozott, miszerint a járda és az előtte levő árok takarításáról, tisztaságáról az ingatlan tulajdonosának kell gondoskodnia.

 

A mi ingatlanosunk tulajdonos párja, csupán ezt tette, amikor a gazos szemétszedésbe kezdtek. Ráadásul a tegnap éjszakai vihar hulladék maradványai és a régebbi, valamint a most letörő faágak, és gallyak is a portált terhelték. Ezt a tulaj már nem nézhette jó szemmel és szólva az asszonyságnak, szedegetésbe kezdtek. 

Én Barnaibinál jártam, amikor szóltak, hogy nézzük már meg, hogy miként takarít az őslakos, mert a maga előtti szemetet kosárkába gyűjtve szépen átviszi az utca túloldalára és ott azt azzal az árkot fedi. 

Ekkor mentem oda jó magam és a szememnek nem akarván hinni, ámulva vártam a következő fordulót. Elsőre ugyanis nem hittem el, hogy ez előfordulhat. És látván csodát, volt újabb menet, és még újabb két forduló, amikor már a szomszédból is hangos kiáltás hallatszott, hogy "mit csínálsz"! - kérdő kiáltással.
Ezt még azonban ők sem foghatták fel, mert csak egy pillanatnyit rezdültek meg az újabb forduló előtt. Ekkor már élesebb "Vigyétek haza!" bekiabálással figyelmeztette egy hang a szorgosan szemetelő árokfedő párt.
Erre már az asszony megrezdült és felnézve körbetekintett az utcán, hogy ki szólhat rájuk. Az ember is lelassult és fürkészve kereste a hang forrását az éterben. Az viszont fel sem merült benne, hogy az illegális tevékenységét a jogszabályi környezet nem csak tiltja, hanem bünteti is. Azonban törzsgyökeresként jól tudja, hogy ettől nem kell félnie, mert a közterület-felügyelők ilyenkor már rég kihordták a szociális ebédet és a jól megérdemelt hétvégi kikapcsolódásukba kezdtek. A város magára a lakosságra maradt. Az ősi szokások ekkor jönnek elő, úgy mint a más telkén való indián üvöltés, a szemét elhordása, vagy a közterületi árok hordalékkal történő feltöltése. De ekkor veszi kezdetét a hétvégi szakadár darftingozás és több olyan közösségellenes cselkvés, amivel itt senki nem foglalkozik. 


Még a kocsmához érkező rendőrséginek álcázott V 6-os Oldsmobile is irányjelző nélkül, de a tetején kék lámpával kanyarodik be a mellékútra, hogy ott aztán a fél úttestet elfoglalva feltárja vezetőjét, aki egy helybéli társasági élet szociográfiába nyer ezáltal betekintést. 
A szomszédos szemetelők eközben a szemközti árok töltögetési nyomait próbálják elsimítani egy gereblye segítségével.  


Ócsa megszokott hétköznapjait éli.
A rendőr, a közterületis és a szemközti paraszt is csak ehhez simul. 
Igaz, az év elején sikerült csupán elérni, hogy a tavaly odahordott hasonló szemetet az idei tavaszra elszállítsák. Erre most, ezek újra oda telepítik a saját hulladékukat. 


Érdekes, hogy ezért szinte senki nem szól, és alig van hang, aki szót emel.  Hiába a figyelmeztetés, olyan ez, mint a pusztába kiáltott szó.
*