Ismét hétvége, és a hét közben munkában fáradt ember otthonában megpihenni szeretne.
Mostanság azonban nehéz levetni a városi iga hetente rákrakodó porát. Az agglomerációt is eléri a direkt-marketing. Ez pedig a pihenésül szolgáló otthonunk előtti zajkeltéssel jár.
Tápot, gázpalackot, tejet, jégkrémet és fagylaltot árusítanak a mozgó boltok, amelyek többnyire hangos reklámmal hívják fel magukra a figyelmet. Akad, akit ez zavar, mások úgy gondolják, hogy szükség van a ház elé menő árudákra, azoknak pedig jelezni kell a vásárolók felé, hogy megérkeztek.
Family Frost, a trillás kocsi |
Nevét elárulni nem akaró olvasónk jelezte, hogy rendkívül zavarónak tartja a mozgóboltok működését. Mint mondta, tülkölve, csilingelve, hangos reklámokat – például diszkósított Boci, boci tarkát, tehénbőgést – sugározva járják az utcákat. Olvasónk szerint ez a hétköznapokon sem kellemes, de a pontot az i-re az elmúlt szombat tette fel, amikor reggel fél 8-tól egymás után érkeztek.
– Frászt hoznak mindenkire, szerintem ez tűrhetetlen – fogalmazott.
Vannak olyanok, akik éjszaka dolgoznak, őket is zavarhatja, és már falun sem lehet kitenni a kisgyermekeket aludni az udvarra, mert felzavarják őket – sorolta egy másik lakó. Hozzátette, nincs hozzá köze, ki hogyan akarja eladni a portékáját, de ő elvből nem vesz ezektől az árusoktól, akik „végigzajongnak” az utcákon.
– Mindenki arra panaszkodik, hogy depressziós, hát figyeljünk oda egymásra, hogy elkerüljük – hangoztatta a beszélgetésbe most bekapcsolódó középkorú úr.
- A mi utcánkba nem jönnek, csak négy ház van, meg rossz út – mondta érdeklődésünkre az égetőhegy szélén lakó, de még csak az hiányozna, nekünk elég a vonat.
Mi felénk sajnos nagyon hangosan hallani a dallamkürtölésszerű vijjogást, - meséli a védőnői tanácsadásról haza felé tartva egy fiatalasszony. Ennek ellenére azt gondolja, hogy hasznos a mozgóbolt, hiszen vannak olyan idősei, akik már nem nagyon tudnak kimozdulni, nekik bizony jó, hogy helybe viszik a mirelitet. Ezzel csak részben ért egyet egy másik lakó.
– Hozzánk is járnak, és az is előfordul, hogy felverik a gyereket – fogalmaz. Szerinte nincs is szükség a mobil árusítókra. De már az is jó lenne, ha halkabban reklámoznák magukat. Egyébként is állandó menetrend szerint közlekednek, mindenki tudja, hogy mikor várhatóak. A baj azonban akkor a legnagyobb, amikor a „familiprost” hétvégén végigtülköl a környéken. Ez igazán zavaró, sőt idegesítő.
Itt is balesetveszélyesen az úttesten, háttal lépnek ki az érkező kocsik elé |
Egy környékbeli jegyző a téma kapcsán elárulta, hogy szombaton fél 8-kor ő is arra ébredt, hogy cserélje ki a gázpalackot és vásároljon takarmánykeveréket. Majd jött a jeges, a fagyis, és délután kettőig egymást követték. Ennek kapcsán megerősödött benne az elhatározás, hogy megnézi, mire ad lehetőséget az önkormányzatnak a jogszabályi környezet.
A környezeti zaj és rezgésvédelem terén a helyi önkormányzat rendelkezhet a közterületi rendezvényekről csakúgy, mint a magánszemélyek háztartási igényeit kielégítő tevékenységgel összefüggő zajkeltésről. Azaz meghatározhatja, hogy milyen időszakokban, milyen rendezvényeket lehet tartani, illetve arról is dönthet, hogy – tegyük fel – a fűnyírást időkorlátok közé szorítja.
Ez a jegyző beszámolt róla, hogy rövidesen letesz a testület asztalára egy javaslatot, amely a rendezvények esetében is korlátozásokat tartalmaz, mivel lakossági észrevételek ennek kapcsán is érkeztek. Főként a köztéren vannak problémák. A tervezetben a mozgó árusítást is szabályozni kívánják.
Más települések rendeleteit például véve több javaslatot kidolgoz majd. Ismert Bugyi csend rendelete és Ócsa szabályozatlansága is.
Vannak ugyanis olyan helyek, ahol tiltják a reklámcélú hangosító berendezés használatát mozgó és álló járműről ezt másutt időkorlátok közé szorítják. Valószínűleg nem csak a felmerült kérdést, hanem a területhasználati díj fizetését is átgondolják, hiszen a mozgóárusok semmilyen díjat nem fizetnek tevékenységük után az önkormányzatnak, míg akad olyan település a kistérségben, ahol napi kétezer forint ellenében árusíthatnak csak.
A rendőrség szerint ellehet járni a zajkeltő gépjárművezetőkkel szemben. A KRESZ egyértelműen fogalmaz a hangjelzéseket illetően. 30. § Hangjelzést adni csak balesetveszély esetében, a baleset megelőzése érdekében, valamint - lakott területen kívül - az előzési szándék jelzése céljából szabad.
A megkülönböztető és figyelmeztető jelzések adását elősegítő berendezések felszerelését és használatát a 12/2007. (III. 13.) IRM rendelet szabályozza.
Lakossági panasz, bejelentés esetén a hatóság a jogszabály értelmében jár el. Eddig azonban az önkormányzat, vagy a közterület-felügyelet részéről még senki nem kereste meg hivatalosan a hatóságokat. Népi panaszok vannak, de csupán szóbeszéd alapján. A lakók egy részét zavarja, mások meg figyelik, és igénybe veszik a dallamos szolgáltatást, hiszen ott vásárolnak.
![]() |
Ráadásul szabálytalansággal balesetveszélyes helyzetet teremtenek |
A polgármester és a jegyző tartózkodik, vagy kivonná magát a történetből
A helyi polgármester előtt sem ismeretlen a probléma. Barnabi a tanú rá, hogy nem először hívták már fel esténként a lakókat zavaró zajkeltések végett a település vezetői. Ott volt nem egy esetben, amikor csitítani kellett. Elmondások szerint a válaszok többségében csak magyarázkodás volt. A búcsú zajongásainak esetében például, hogy az magánterületen van, és az önkormányzatnak nem sok köze van hozzá. A mozgó árusok esetében is hasonló a vélemény.
Azonban ez nem teljesen így van. A búcsú problémája már évről-évre visszatér. A város jegyzőjét már írásban is megkeresték ezzel. Akkor az volt a válasz, hogy ennek hagyománya van, és az önkormányzat jelenleg nem rendelkezik erre alkalmas területtel.
A mozgó árusok zajhatásainak következményeiről, a panaszokról többnyire nincs is tudomásuk. A szomszédokat máskor egymás zajkeltései is zavarják. A csendháborításos esetek kapcsán történt már, hogy az önkormányzatnak intézkedni, kellett. Volt, hogy a rendőr kénytelen volt kiszállni a helyszínre. Azonban sokszor ő sem képes igazságot szolgáltatni. Az árusok trillázásai okán azonban senki nem intézkedik. A jegyző nem itt él, nem érdekli. A rendőr magától nem lép fel, a polgármestereknek pedig kisebb gondjuk is nagyobb ennél. Aztán pedig más ügyben sem elég aktívak, miért pont ebben járnának el időben, maguktól és helyesen?
A tapasztaltak szerint, ahol ez szabályozva van, és betartatják ott csend, béke, és nyugalom van. A helybéliek, és az oda járók ezt elfogadják tudomásul, veszik, még a mozgó árusok is. - és mindenki nyugodt. Nincs háborgás, nincs panasz, s hétfőn kipihenve állnak vissza a munkába az ilyen helyen élők.
*
Engem az zavar, mikor a szomszéd kutyáinak a pici agyában görcs keletkezik, és vagy az egyik, vagy a másik, de valamikor mindegyik rázendít, és persze a ferde hajlamú gazdi még örül is neki, mert arra sem vesz a fáradságot, hogy rászóljon! Felesleges, luxusból tartott ebek miatt nyáron is magamra kell csuknom a lakást, hogy valamelyest kevésbé halljam őket. Az ilyen úgynevezett állattartók nincsenek tekintettel mások nyugalmára, nem egy Family Frostos, aki csak a munkáját végzi!
VálaszTörlésNem foglalkoznak sem ezzel, sem a várossal. Csak olvasd a blogot, és rájössz mi folyik itt.
VálaszTörlésSzabadrablás van, mindenki "teszi a dolgát".