A mi (kis)városunk - Ócsa

Ilyen város nincs még egy!
Itt minden máshogy történik, és általában az is rosszul. Ha egyszer lesz itt vezetőváltás, ez a blog lesz a vádirat.
(De kisvárosunkat mi így is szeretjük ... - Ámbár, megvan a saját véleményünk.)

2011. július 8., péntek

V/Fég veszélyben ( - magárahagyottan közel száz foglalkoztatásra váró)

Nincs igazán újabb fejlemény a FÉG Konvektorgyártó Zrt-t és a dolgozókat érintően.

Azonban vannak információk és más vélemények az eseményeket illetően.
Most ezeket kívánjuk körbejárva megosztani az érdeklődőkkel, hátha tudunk némi képet, elképzelést, vagy kilátást, amolyan perspektívát vázolni a jelen és jövő vonatkozásában. Tesszük ezt akkor is, ha ezzel talán sokakat elszomorítunk, másokat felbosszantunk, de tesszük ezt annak reményében, és érdekében, hogy a kilátástalanságot, az esetlenséget és az egykori dolgozók magukra hagyottságát feltörjük.
Muszáj erről írni és az információkat közzétenni, ha a mostani állóvizet megpiszkálva, hiszen ezt a posványt már eléggé leült, átláthatóbbá tenni próbáljuk. A munkásember meg itt ül magában ennek a láposnak a szélén kilátástalanságában, és azt sem tudja, hogy mi van., miközben a nagy halak  valahol a mélyben ficánkolnak.
No, akkor lássuk, hogy ki mit mesél, és hogy miként is állunk eme nem természetes véd-övezet mentén?


Információnk szerint a cég sorsa akkor pecsételődött meg, amikor a tulajdonos a banki hitel ellentételezésére nem helyezte letétbe a részvényeket. Ez a mostani számítás szerint érthetetlen, hiszen jelen állapotban egyre kevesebbet ér, és a kilátásokat tekintve lassan fabatkát sem ér. Ennek az ellentételezésnek a bank felé biztosítása teljesen érthetetlen, hiszen az akkor féltet részvények értéke hamarosan elpárolog. 
A sors pecsétjére az rakta még rá a lenyomatot, hogy az egyik beszállító a kintlévőségeinek érvényesítésére felszámolást kezdeményezett a Zrt-vel szemben. Ez az eljárás, azonban még nem jelentette a véget.  A végzett a részvények letétbe helyezésének elmulasztását követően akkor öltött árnyat, amikor a bank eladta a követelését a Felcsuti Zsolt nevével jelzett cégcsoportnak, a Bajai Borovi Kft  alakjában.  Ez a cég aztán az MPF Holdingban öltött testet, aki végrehajtást kért a FÉG-el szemben. A végrehajtással szemben a FÉG vezetése érdemi lépést nem tett, kifogással nem élt. Jogi szakember híján nemtudták megfelelőn érvényesíteni és kiaknázni a lehetőségeiket. A tulajdonos továbbra is a háttérben maradt, gyakorlatilag visszavonult, vagy mondhatni kivonult a konvektorgyártó érdekvédelméből. A részvények visszatartásával gyakorlatilag be illetve feláldozta a céget. A részvények sorsa azonban nem ismert. A FÉG helyi vezetése szinte lebénult és hibát, hibára halmozott.   

Közben a kényszerleállásból visszatérő dolgozókat az MPF Holding emberei által uralt cég fogadta.  Gyakorlatilag az ócsai üzem sorsa március 7.-e és 11.-e között dőlt el. Március 10.-én még a bért rendben kifizették. A FÉG vezetése szerint a következő havi kifizetésre is megfelelő tartalék volt képezve. A dolgozók visszatérésével a FÉG a gyártás indítását tervezte ütemezés szerint.  Azonban a végrehajtásban való „együttműködés” következményeként ez már nem történhetett meg. E köztes időben szűnt meg a cég energia ellátása.  Ezáltal a gyártás nem indulhatott be. A pénzeszközökre a MPF Holding rátette a kezét. A raktári késztermékeket már nem lehetett értékesíteni. A fejlesztésre elnyert támogatást nem tudták sem lehívni, sem megvalósítani.  A FÉG ZRT vezetés sem volt egységes és egyértelmű. A közreműködésükkel gyakorlatilag kiszorították magukat az üzemből.  A helyi önkormányzat jegyzőjéhez nem fordultak, birtokvédelmet nem kezdeményeztek, és nem kértek. Csődvédelembe sem menekültek. Dilettáns mód viselkedtek, vagy inkább szerencsétlenkedtek. Az MPF Holding jogilag felvértezve gyorshadtestként foglalta el az egykoron szebb napokat látott ócsai gyártósort.  Állítólag a Felcsuti Zsolt érdekeltségi köre az 1,6 milliárdos hitelállományt párszáz millióért vásárolta ki a banktól, amit az így behajthatatlan veszteségként leírt.  A dolgozók hoppon maradtak. A FÉG két érintett vezetője valamikor ekkor foghatta fel, hogy pofon vágták. A nyomás persze nem volt kicsi. Ekkor kezdtek kapálódzni. Igaz ébredhettek volna korábban is, és élhettek volna az érdekvédelem lehetőségével, de nem tudtak. Így a termelést sem tudták beindítani és a munkahelyeket sem tudták megvédeni.








Kósza hírek szerint a ciprusi cégvásárlás mögött a cseh vállalat áll. A luxusautó alatt, pedig egy korosodó VW Passat értendő, amit vállalati autóként a vezér használt.

További információnk szerint a meglévő dolgozókat állásidőn tartják. A külföldi tulajdonos már nem képviseli a céget. Képviseleti joga lejárt. Az egykori helyi és a mostani jegyzett cégvezetés magától nem kívánja felmondani a dolgozói munkaszerződéseket. Ellenben kitart azon álláspontja mellett, hogy a felszámolást fogják véghezvinni a céggel szemben és ennek hozadékaként a dolgozók, a végén megkapják a járandóságukat. Akinek erre nincs kitartása, azok kérhetik a felmondásukat, és rendben meg is kapják. Pénzt adni, bért fizetni azonban nem tudnak, így az elszámolás is későbbre, illetve a felszámolóbiztosra marad. Úgy tájékoztattak, hogy 135 fő van állományban. Most is 6 fő kilépését intézték, de vagy 15 fő mondott fel.  Az egykori dolgozók felmondása állítólag nem jár hátránnyal a számukra, mert a járandóságukat a felmondás napjáig számolják. Csupán a további állásidő pénzét nem tudják beszámítani. Aki nem mond, fel, annak igen. Persze innentől a történet feltételes módot takar, hiszen rengeteg a bizonytalansági tényező. Garanciát, biztosítékot senki nem vállal.
Még a korábbi fellépők és az MPF Holding sem. A gyártás beindítására és a 40 dolgozó tovább foglalkoztatására tett ígéretre sem.  Most nem tudni, hogy mi van, vagy mi maradt a gyáron belül.  Állítólag az is előfordulhat, hogy a gyártósor egyszer csak Kínában fog termelni. Volt már hasonlatos helyzet egy magyar vállalkozó és egy Romániában lefoglalt céges tulajdon kimenekítésében. Ez persze csak fikció, de a mai vadkapitalista világunkban szinte bármi előfordulhat, és számos rossz példa lebeg az emberek emlékezetében. Nem egy libatermelő, szőlőművelő, vagy tejtermelő ment már tönkre az országban a rendszerváltást követően.  Ez esetekben a házalós tüntetések, és demonstrációk sem vezetnek eredményre. Amerikába meg már senki nem látogat ilyen célzatból. Ki vezérli mindezt? Hány hasonlatos tönkremenetel volt már a szocializmus bukását követően! És miért mindig a csóró, kiszolgáltatott melós húzza a rövidebbet?
Mindenesetre a FÉG járművei, amik megvannak, és telephelyen belül vannak, azoknak a rendszámait levették. A szabad ég alatt várják sorsuk beteljesedését.
A telep őrzését elmondás alapján az MPF érdekcsoporthoz köthetően végzik, de az őrzés számláját a vagyonnal gyakorlatilag nem rendelkező FÉG ZRT-nek küldték, amit az visszautasított, mondván a tulajdont, a végrehajtást kérő magának védi.

A FÉG elhúzódó történetében, nem tudni, hogy mi az ami sántít és mi az, ami áll, de ezzel nem vagyunk egyedül, mert nem hiszem, hogy ha a Fideszesek tudják, mennyire kibogozatlan, és átláthatatlan ügyhöz adják személyüket és képviseletüket, akkor ezt így, garancia nélkül bevállalták volna.   Most foghatják is a fejüket, a kiállás és a napvilágot látott nyilatkozatok, betartatlan ígéretek kapcsán.  Csak tudnánk mire volt jó mindez. És mire mentek a dolgozók vele?  A választ sokan fújják: - semmire. 
Az viszont tisztán érződik, hogy valaki nagyon nyomja az érdekeinek érvényesítését. Sikerült a FÉG ügyét az országos, és a helyi sajtónál egyoldalúan preferálni, az országgyűlés jegyzőjét, a megyei közgyűlés elnökét, a FIDESZ egyik sokrétű emberét, és a pártazonos helyi polgármesterét is megnyerni egy értelmetlen összeállásra, egy nyilatkozattételre, aminek a lényege csupán az volt, hogy a Felcsúti Zsolt mellett lássák őket. Az együttállás külcsín, a szereplés a látszatígérvény a segítségnyújtásra. Ez bizalmat és hitet kölcsönzött az embereknek. A holding érdekeinek ez pont megfelelt adott helyzetben.  Pénzt, munkát azóta sem gyümölcsözött ez az együttműködés.
A végrehajtást foganatosító holding részéről az elején lendületesen futó elképzelés időközben megakadt.  A dolgozók pénz és munka nélkül maradtak.  A város által elhamarkodottan és átgondolatlanul korán kifizetett egyszeri segély semmire nem adott megoldást. 
Továbbra is állítom, hogy abban az időben és első körben a végrehajtást elrendelő, és abban aktívan részvevő Felcsuti Zsolt érdekcsoportosulásának kellett volna ezt intézni. Ők jól tudták, hogy közel 200 munkavállaló egzisztenciája, megélhetése és létbizonytalansága az, ami a FÉG pénzügyi és statisztikai adatai mögött van. A gyors letámadás, a két vállra fektetés sikerült a FÉG-gel szemben, de a vezetés (az utolsó pillanatban megrázta magát) és mégsem kapitulált. Sőt jelenleg úgy tűnik ellenáll. Ez az ellenállás pedig nem más, mint a törvényi mederbe koordinálás, a jogi funkcióban tartás. 
Jelenleg ez adja az egyetlen reményt, ebben érzik bizadalmukat, védelmüket a korábbi-jelenlegi vezetők és talán a dolgozók is.  A gyár elé szimbolikusan lehelyezett koszorú  és mécsesgyújtás mára nem csupán egy jelképes eseménynek tűnő dolog.
*

Ott jártunkkor a gyáron az üzemen belül mozgolódást láttunk.A garázsajtót kinyitották, az iroda bejárati ajtaja szintén nyitva. Több magántulajdonú személygépkocsi parkolt még a telepen belül, ami nem a portaszolgálathoz tartozott. Valószínűleg az irodában és a raktár, meg az üzem körül tüsténkedők járművei voltak. Emberek csoportja a hátsó fertályon pakolgatott, és minikonténereket targoncáztak.  


*



A telepen kívül a Vadász utcában   az út és a kerítés mentén az összes fát kivágták, az útmenti részt teljesen letarolták.  Kíváncsi lennék ez ügyben a jegyző és a környezetvédők véleményére mert a kivágott fák teljesen egészségesnek látszottak. A nagyobb törzseket napokkal ezelőtt ismeretlenek elszállították, a gallyakat és a leveleket ott hagyták az enyészetnek. Szörnyű látvány, ahogy, mert a gazdátlanságot, a gondozatlanságot és az elmúlást illusztrálja a város számára.
*
Most már jól körvonalazódik, hogy mekkora hiba volt a dolgozóknak magára hagyni a termelőegységet.
Jó lett volna egy saját állományból felálló őrszolgálat, hogy megvédje, a dézsmától a vagyontárgyakat, vagy legalább dokumentálja a nélkülük ott   folyó eseményeket, hogy később elszámoltathassák azokat, akik karjukat széttárva közlik majd velük, hogy már nincs mivel termelni és nincs miből fizetni se.
Kár volt ezért a létesítményért.
*

23 megjegyzés:

  1. Na, így lesz a 160 munkavállalóból /forrás: Magyar Péter blogja/közel 200! Nem értem, mi a baj, ha közel 40 fővel gyarapodott a FÉG dolgozóinak létszáma a leépítés ellenére?! /Csak a hiteles tájékoztatás kedvéért jegyzem meg!/

    VálaszTörlés
  2. Csak a hitelesség-hiteltelenség kedvéért és nem a névtelen bejegyzés hangulatkeltéséért másolom ide e tárgyban Bukodi Károly megnyilatkozását, valamint Moldován Ágnes, 2011. május 18, szerda megjelent írását:
    "A fenti feltételek ellenére a május 16-i megbeszélésen, ahol a FÉG és a MPF csoport vezetői mellett részt vett Bukodi Károly, Ócsa polgármestere és a munkavállalók képviselői is, nem született megállapodás. A FÉG-et képviselő igazgatótanács tagjai kijelentették, hogy nem rendelkeznek tulajdonosi felhatalmazással és elutasították a MPF csoport által a folyamat felgyorsítására tett tárgyalási, együttműködési javaslatot. Veszélyeztetve ezzel a közel 200 dolgozójuk megélhetését és a gyár jövőjét.”

    Csak ennyit szerettem volna utalni a közel 200 fő említése, vagy kétségbevonása kapcsán.
    Nem bánnám, ha érdemi hozzászólás, esetleg valamiféle megnyilatkozás, felvállalható hírt is hallanánk, hogy most kik serénykednek a FÉG területén belül, kinek érdekében munkálkodnak, és honnan kapnak pénzt, energiát, ígéretet, vagy bármi mást. Igazából most feketén vannak ott, vagy normális jogviszonyok mellett munkaszerződéssel dolgoznak ott? Nem hiszem, hogy leltároznának, mert ahhoz a FÉG vezetésének jelenléte szükséges. Most akkor szerelnek, leszerelnek, vagy mit ténykednek, mit végeznek igazából?

    Kár, hogy az állományban levő munkások nem szerveztek magukból álló őrséget a vagyonukat képező tulajdon megóvása érdekében.

    VálaszTörlés
  3. Ezt is beszívtad öcsém.

    VálaszTörlés
  4. Név: Felcsuti Zsolt
    Cég: MPF Holding Zrt.
    Tisztség: igazgatósági elnök
    Életrajz: Üzemgazdász, marketing szakközgazdász. A New Yorkban bejegyzett MPF Holding LLC igazgatóságának elnöke, az MPF Holding Logisztikai és Kereskedelmi Zrt. vezérigazgatója. A családi vállalkozáscsoport nemzetközi barkácsáruházak, ipari vállalatok beszállítója. A Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) elnökségi tagja.

    Nem tudom, mi változott azóta, hogy ez a neten közzé lett téve.

    VálaszTörlés
  5. Lerabolják a gyárat. Szarnak rá, csak sírnak és várják a sült galambot.

    VálaszTörlés
  6. Nem tudom miért próbálja ennyire lejáratni a FÉG dolgozóit, ugyanis a képek nagy része, amelyeket feltett ebbe a cikkbe, nem a FÉG területét mutatják be, hanem a kerítésen túloldali, környező részeket. A valóságot azok a képek tükrözik, amelyeken az autók találhatók. Nos, ott mennyi gazat talált? Kíváncsi lennék a válaszra...

    Miért azok ellen van, akik dolgozni akarnak, és próbálnak családot fenntartani?
    Önnek mi haszna származik abból, hogy ezt teszi?

    VálaszTörlés
  7. Tisztelt Névtelen!
    Minden feltett kép a valóságot tükrözi. Ellehet ballagni oda, és fellehet mérni a helyzetet, ahogy magam is tettem. Nagy valószínűséggel a most ott tüsténkedő emberek vágták ki a fákat és nem az ott élő ócsaiak. Erre több jel is utal.

    Ami pedig a FÉG ZRT-t illeti. Őn vagy nagyon elfogult, vagy nem tudja értelmezni a dolgokat. Magam, mondhatni egyetlenként próbáltam védeni a dolgozók érdekét. Most is azt teszem azzal, hogy feltárom a valóságos helyzetet, utánajárok a dolgoknak és beszélek az illetékesekkel. Hibának tartom, hogy a politikusok kiálltak a Holding mellé, mert ezzel csak ártottak a munkavállalóknak. Most ezért, és ennek következtében nincs munkájuk. Hagyták elfoglalni a gyárat, és nem segítették elő a termelés újraindítását, nem adtak ki bírtok védelmet, és még sorolhatnám. Odáig nem is megyek, hogy FÉG kassza átadása helyett, a pénz kiáramoltatásával szemben és az önki segéllyel szemben inkább az áramszolgáltatónak kellett volna azt a pénzt adni cserébe a termelésért. Sokkal inkább a FÉG ZRT-vel, az ELMŰ-vel kellett volna az önkormányzatnak megegyezni Felcsúti úr helyett, mert akkor még termelhettek, dolgozhattak volna. Cserébe elérhető lett volna, hogy a város részt szerez a vállaltból. Stb. Sokkal előrelátóbb és kifizetődőbb lett volna, mint a mostani ámítás. Tudja mi folyik most a falakon belül. Kik szerelnek és mit? Majd ha komolyan foglalkoztatja ez, és kellő súllyal foglakozik a dologgal, akkor megadja elérhetőségét és beszélhetünk, vagy vitázhatunk.
    De ha érdemileg nem óhajt ebben részt vállalni, akkor érdemtelen hangulatkeltést ne folytasson, főleg nem névtelenségbe burkolódzva.
    Egyébként köszö9nöm észrevételét és az esetleges kritikát, az én haszontalan tevékenységemet illetően is.

    VálaszTörlés
  8. Tisztelt fo-lak!
    Nem szokásom névtelenség alá bújó véleményekre reagálni, de úgy gondolom, hogy most kénytelen vagyok. Nem tudom miről beszélnek, hogy tudta volna a FÉG folytatni a termelést, ha hosszú honapok óta nem termelt, mert nem volt pénz semmire(anyagra, munkabérre, közüzemi számlákra)! De luxus autóra igen, ami nincs a FÉG udvarán, azt vagy visszaadták a lizing cégnek, vagy fizetik tovább!
    Ha a FÉG vezetése "jó gazda" módjára végezte volna a munkáját Felcsuti Zsoltnak esélye sem lett volna a gyár közelébe kerülni!!! Az adóhatóság sem foglalt volna 260 milliós tartozás miatt.A közüzemi szolgáltatásokat sem kapcsolták volna ki. De sajnos a vezetőség szisztematikusan tönkretette a gyárat, kihasználta és szinte éhbérért dolgoztatta a munkavállalóit. Kivétel az a néhány vezető aki közel ült a tűzhöz.
    Nem vagyok FIDESZ párti de még csak közeli sem, sőtt..., de most úgy gondolom ebben a helyzetben véletlenül azt tették amit kell, és amit lehetett!
    Azt, hogy a gyár területén kik és milyen szerződéssel dolgoznak? Biztos vagyok benne, hogy nem törvénytelenül, és "volt" FÉG-esek!És nekik legalább van valami jövedelmük.
    Fakivágásról: szerintem nincs a takarítás befejezve, és nyugalom,-- FÉG-esek kapták a fát (ami furcsa lehet nem a vezetők viszik, hanem az egyszerü munkások). Én dicséretesnek találom, hogy az a több éves kosz, bozót eltünik.
    Eddig miért nem szólt senki az ember magasságú gaz és szemét miatt? Eddig jó és szép volt?
    Ha további kérdése van valakinek, és nem anonim módon tesz fel, nagyon szivesen válaszolok, amire tudok!
    Bódiné Nagy Johann

    VálaszTörlés
  9. Tisztelt Bódiné!
    Ha ön volt a 2011. július 10. 23:21 névtelen hozzászóló, akkor ahhoz képest kicsit megváltozott a véleménye. Ott ugyanis ez olvasható "...nem a FÉG területét mutatják be, hanem a kerítésen túloldali, környező részeket. A valóságot azok a képek tükrözik, amelyeken az autók találhatók. Nos, ott mennyi gazat talált? "
    Amit Ön most válaszolt névvel, abban viszont azt állítja, hogy a Fége-esek voltak és a fát is megkapták. Sőt a gazt illetően is válaszolt:
    "Fakivágásról: szerintem nincs a takarítás befejezve, és nyugalom,.."
    Szóval akkor már tud róla, és a FÉG-hez tartozik? És a képek továbbra sem a "valóságot tükrözik"?
    Aztán ahogy Őn állítja az nem a FÉG területe, akkor most miért nem arra hivatkozik, mint korábban tette, vagy most miért jöttek ki, és eddig miért nem tették meg ezt, hogy a "porta előtt is sepregetnek"?
    Aztán lenne még kérdés, de talán majd egy kedvezőbb alkalommal.
    Az apeh által lefoglalt eszközökről is van egy sztorim, és ebben szívesen venném a saját verzióját is, ahogy a többi érték sorsáról is beszélhetnénk. Azon állítása viszont tuti, hogy sántít, miszerint biztos abban, hogy munkaszerződéssel volt Fég-esek dolgoznak. A sántaság a biztos vagyok benne és a volt Fégesekben van, hogy az említett munkaszerződéses formulát ne is firtassuk.
    A valóság ugyanis az, hogy a FÉG ZRT részéről, annak alkalmazásában nem dolgoznak. Na most, ha olyan ember dolgozik ott, valaki aki még a FÉG hivatalos állományában van, akkor ... nem is folytatom.
    Aztán arról is lehetne eszmecserét folytatni, hogy a FÉG ZRT képviselete nélkül, ki és milyen eszközökhöz nyúlhat hozzá, és mit tehet a FÉG ZRT jelenlegi tulajdonában az ő tudta, engedélye és közreműködése nélkül.
    A további vita elkerülése végett feltételezésekkel, fikciókkal, találgatásokkal és egyéb hamiskás dolgokkal ne próbáljon megtévesztést kelteni.
    Köszönöm, hogy figyel a blogra, és megtisztel látogatottságával. Azonban továbbra is fenntartom magamnak a jogot, hogy én is képviseljem a FÉG, a dolgozók, vagy a város, vagy a másként gondolkodó emberek érdekét a saját meglátásom szerint. Hiszen ha jól értelmezem, talán Ön is ezt gyakorolja. Én mindenesetre másként látom, és másként preferálom. Viszont ellenmondásba még nem keveredtem, sem magammal, sem Önnel szemben.

    Üdvözlettel: - mint fentebb.

    VálaszTörlés
  10. HALLÓ!
    MOST AKKOR KI VÁGJA KI, ÉS KI HORDJA EL A FÁKAT A KÖZTERÜLETRŐL?

    VálaszTörlés
  11. Kedves fo-lak!

    Névtelenül még soha sehová nem írtam semmit!!!
    Nem én voltam az előző hozzászólók egyike sem, így nem keveredtem ellentmondásba!!!!
    Kettőnk között az a különbség, hogy én vállalom a nevem, Ön nem. Ha gondolja beszéljünk, szerintem volna miről!
    379-124 telefonon elérhető vagyok!
    Bódiné Nagy Johanna

    VálaszTörlés
  12. Az rendben ,hogy a kosz és a bozót eltűnik, na de mi köze ehhez a fáknak? Én is szoktam az udvart takarítani, de a fáimat még nem vágtam ki emiatt kedves Bódiné.

    VálaszTörlés
  13. Ráadásul a takarítók, csak a fát vitték, és a koszt hagyták.

    VálaszTörlés
  14. T. Bódiné!
    Állításaimat továbbra is vállalom, valóság alapját mindannyian ismerjük, eddig nem is cáfolták.
    Ha már említette, hiszem, és már tudom, hogy nem Ön volt a 2011. július 10. 23:21 hozzászóló. Sőt, még örülök is neki, mivel így nincs mit magára venni abból, ami azzal kapcsolatos.
    A fa kivágásokkal azonban ugyan úgy nem osztom az álláspontját, mint a jelenlegi burkolt, vagy másként jegyzett foglalkoztatással, és a "Biztos vagyok benne, hogy nem törvénytelenül" hozzáállással kapcsolatosan. Ez vonatkozik a takarításra is, hiszen milyen munka az, ahol úgy takarítanak, hogy az érték (a fa) eltűnik és a kosz, a kietlenség és a tűzveszély marad?

    Végezetül a névtelenségről: A jelen esetben az önkormányzathoz fordultam, aminek tartalmát a blogon fentebb megjelenítve nyilvánosságra hoztam, névvel ellátva.
    Tehát, ha nem emlékszik rám a korábbi telefonbeszélgetésünk alkalmából, vagy találkozásainkból, akkor onnan is, és máshonnan is értesülhet, hogy e blog nagy részét magam formálom. A most önnek írt válaszom is a blogger nevén jelenik meg. Minden írás alatt ott van, hogy azt ki tette közzé. Tehát nem név, és azonosítás nélküli fantommal kell vitába szállnia, mint annak, aki a FÉG körül kialakult helyzetet bogozza. Ebbe beleértendő a fa-kivágok és eltüntetők neve is. Elvégre nem gyári tulajdon az út mente.
    Aztán azt is jó látni, hogy sokaknak sokféle a véleménye. Ebbe mi ketten is beletartozunk. Dolgaim, személyem nem titkos, bár közszereplő nem vagyok.
    Ha gondolja hívom, de ezt Ön is megteheti, hiszen már korábban is megtette. Igaz akkor nem a FÉG okán. Köszönöm is abbéli segítségét.

    További üdvözlettel: - mint fentebb

    VálaszTörlés
  15. Fo-lak, a kérdéses tegnap éjszakai hsz a tekés volt.

    VálaszTörlés
  16. Mekkora területről mennyi fáról van szó?
    Kik vihettél el, ki adta oda, ki adott engedélyt?

    VálaszTörlés
  17. Bódiné Nagy Johanna szerint a féges munkások voltak.
    Erre vagy felszólítást, vagy engedélyt meg csak az önkormányzat jegyzője adhatott, máskülönben lopás, vagy természetkárosítás, és rendőrségi ügy.

    VálaszTörlés
  18. Hagyjad már, milyen faluvédő az aki itt a tolvajokat védi nagy hangon?!

    VálaszTörlés
  19. Rendőrségi ügy, itt kivel? Nehogy már ne tudjon róla a Horváth és a Bukodi. A jegyző meg nem fog feljelentést tenni. Tudjuk, hogy kik vannak benne. Össze vannak nőve, mint a sziámiak.

    VálaszTörlés
  20. Ja, ez így meggy arra felé? Akkor én is vágok magamnak egy fasort télire!

    VálaszTörlés
  21. Látom, itt mindenki jól értesül, csak azt nem mondta még ki senki, hogy kik azok a dolgozók, akik elvihették a fát?
    Aki annyira jól tudja, hogy ki volt, akkor miért nem meri kimondani?
    Johanna 11:41-kor kik azok a FÉG-esek, akik kapták a fát, ha már ilyen jól értesült?
    Holnap mit kapnak? Vízcsapokat az öltözőből? Vagy az már elfogyott?
    Hogyan tovább?
    Válaszolna erre valaki?

    VálaszTörlés
  22. Ne szórakozz, látható, hogy az üzemi tanács mindenről tud. Nem a dolgozók érdekeit védi. Nekik nem céljuk a híradás, csak a részesedés, legyen az akár fa, vagy más. Eddig sem tettek semmit a melósért. Most is csak a mély csend, ha itt nem ugrasszák ki a nyulat.

    VálaszTörlés
  23. Bódiné Johanna nem az üzemi tanács, csak a dolgozók egy része által felkért hangadó - aki ráadásul nap, mint nap férjével együtt ott van a telepen.
    Az üzemi tanács saját pénzén munkaügyi ügyvédet fogadott és a fentiek szerint (munkavállaló által indított, munkaadó hibájából indított rendkívüli felmondás) felmondási formula kidolgozásával igenis tett a "melós"-okért, valójában valamennyi - beleértve a vezetőket - dolgozóért.
    Békaperspektívából lehet, hogy jól fizetettnek tűnik a FÉG vezetőinek fizetése, valóságban egy szinttel vagy kettővel volt elmaradva a Magyarországon megtelepedett nemzetközi cégektől.
    Néma Levente

    VálaszTörlés