A mi (kis)városunk - Ócsa

Ilyen város nincs még egy!
Itt minden máshogy történik, és általában az is rosszul. Ha egyszer lesz itt vezetőváltás, ez a blog lesz a vádirat.
(De kisvárosunkat mi így is szeretjük ... - Ámbár, megvan a saját véleményünk.)

2011. február 28., hétfő

Például és elismerésül a kerékpárútért ( - máshol miként, s itt miért nem?)

Dabas újabb címet nyert és vehetett át, amikor a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedési helyettes államtitkára a Kerékpárosbarát Település és Munkahely 2010 elismeréseket adta át az önkormányzatok és vállalatok képviselőinek Budapesten.  
 
Ócsát nem díjazták, mert a térségi régióban csak Dabas és Bugyi vállalkozott kerékpárút építésre. Ők viszont sikerrel. (Ócsának állítólag erre nem volt lehetősége, ha csak nem a két példaként hozott településhez hasonlóan.)
Az Új Széchenyi Terv Közlekedés Operatív Programjában és a Regionális Operatív Programjaiban már megnyitott kiírások összesen mintegy 15 milliárd forint értékben tesznek elérhetővé uniós forrásokat kerékpárutak, kerékpáros létesítmények fejlesztésére.

A tavaly negyedik alkalommal meghirdetett pályázat most olyan településeket díjaz, amelyek rendezési tervében a kerékpározás feltételeinek fejlesztése kellő hangsúllyal szerepel, ahol a kerékpáros infrastruktúra kimagasló minőségű, és a szemléletformálást akár kampányokkal, oktatási programokkal is támogatják. A munkahelyek értékelésekor egyebek mellett a megfelelő munkahelyi kerékpáros infrastruktúra megléte, a munkavállalók kerékpározásra ösztönzése és a vezetői példamutatás jelentett előnyt. Dabas ennek jegyében kapott elismerést.

Ócsán a kerékpárút csak álom, és civil kezdeményezés maradt. A fideszes városvezetés csupán a választási ígéretek szintjén hozta elő az útépítést. A valóságban semmit sem tett annak megvalósításáért, hiszen sem előtanulmányok, sem nyomvonalbeli elképzelések nincsenek még a hivatal asztalán. 
Ezen pedig nincs mit díjazni.
*

2011. február 27., vasárnap

Interjú ( - Jobbszél)

- Hogyan értékelte a szocialista párt, hogy egyéniben csak eggyel több körzetet tudott megnyerni, mint Molnár Oszkár, pedig õ a másik 175-ben el sem indult?
- Az MSZP már régóta szorgalmazza a kisebb parlamentet, amiről most a Fidesz azt hiszi, hogy feltalálta a spanyolviaszt. Valójában az 59 fõs frakciónkkal a magunk részérõl hozzájárultunk a parlament létszámának kétharmaddal történő csökkentéséhez. Ezt várjuk el a Fidesztől is. Íme, az igazi kétharmad: ennyien mondjanak le a mandátumról, s máris karcsúbb lesz az országgyűlés. Igazából az lenne igazságos és demokratikus, ha mindenkinek ugyanannyi képviselője lenne, elvégre egyenlőek vagyunk, és a politikában nincs helye a mások fölébe kerekedésnek.
- Mire készül az MSZP ellenzékben?
- Inkább azt tudnám elmondani, mit tennénk, ha mi kormányoznánk. Megszüntetnénk az adókat, ingyenessé tennénk a benzint, az elektromos áramot és a nyugdíjasoknak a kuplerájt. .
- Bocsánat, de nyolc évig kormányon voltak, és nem tették meg.
- Ön szerint én kormányon voltam? Mutasson nekem az elmúlt évekből egyetlen olyan újságot, amelyben az szerepel, hogy Mesterházy Attila a miniszterelnök.
- Miért, hát kik voltak kormányon?
- Természetesen Orbán Viktor. Neki kell viselnie minden felelősséget az ország gazdasági összeomlásáért, a korrupcióért, a megosztottságért, a munkanélküliségért. Íme, itt egy országos napilap. Nézzen csak bele, látja, ott van: Orbán Viktor, miniszterelnök.
- De hiszen ez több, mint nyolc éves.
- Lám, lám, hová jutottunk nyolc év alatt. Hát ez van akkor, ha olyanok kezébe kerül a hatalom, akik visszaélnek vele, eladósítják az államot, felelőtlenül bánnak mindannyiunk közös vagyonával.
- Önöket tehát semmilyen felelősség nem terheli?
- Minket? Nézze, mutatok magának egy mai újságot is. A köztársasági elnök Orbán Viktort kéri fel miniszterelnöknek. Nyolc éve is Orbán, most is; nekünk semmi közünk ehhez az egészhez. Egye meg a Fidesz, amit főzött. Csak azt sajnálom, hogy közben tönkretették az országot…
*

Kiakasztva ( - Jobbszél)

A Parlament megcsappant létszámú baloldalán rettenetes aggodalom támadt a nemzeti együttműködés nyilatkozatának közszemlére tétele kapcsán.
- Nem azért vívtuk ki a demokráciát, nem azért zavartuk el a zsarnokokat, hogy új zsarnokság szülessen – kiáltotta Szanyi Tibor.
- Most majd az következik, hogy mindenkinek előírják, mit mondhat és mit gondolhat? – szörnyülködött Lendvai Ildikó. – Cenzorokat fognak küldeni a közintézményekbe? Agitpropos irodákat állítanak fel? Mi, demokraták erre azt zengjük: nem engedjük! Vállaljuk a harcot akkor is, ha csak mi maradunk egyedüli védelmezői a szabadságnak.
- Nárcisztikus, önhitt lépés ez a hazug kormány gyáva miniszterelnökétől – jelentette ki Gyurcsány Ferenc. – Minden erkölcsi tőkém súlyával azon leszek, hogy ezt a gyalázatot megakadályozzam. Ma még csak nyilatkozat, holnap szemkilövés? Hol a vége?
- „Legyen béke, szabadság és egyetértés” – idézte, papírjaiba pillantva Lamperth Mónika. – Szép elvek. De láttunk már olyat, hogy szép elvekből hullahegyeket hátrahagyó rendszerek születtek. A béke, a szabadság és az egyetértés őrzőiként, örököseiként roppantul félünk.
- Amellett mi ez a forradalmi gőg? – háborgott Mesterházy Attila. – Én még nem olyan régen jártam iskolába, és úgy emlékszem, kicsi lapokra húzogatott vacak keresztek nem jelentenek forradalmat. Papírosok kifüggesztése pedig pláne nem.
A Fidesz frakció érdeklődéssel hallgatta a hozzászólásokat. Rövid tanácskozás után felállt a vezérszónok.
- Tisztelt Ház! Csatlakozunk az előttünk szóló képviselőtársunkhoz. Valóban, a nyilatkozat kifüggesztése nem fejezi ki kellőképpen a változások mélységét és a forradalmi hangulatot. Ezért alternatívaként felvethetjük, hogy helyette a szocialista kormány volt miniszterelnökét függesszük ki a vár fokára. Pápán, Balatonőszödön, a Rózsadombon és a Kossuth téren.
- Ugye, ugye – hörögtek baloldalon. – Megmondtuk, hogy ez lesz!
- Nem kellemesebb Önöknek is a nyilatkozatot olvasgatni, mint az ex-kormányfővel szembesülni? Nos: fej vagy írás?
*

Köszönöm, jól vagyok ( - és a kedves városlakó hogy érzi magát)

Az utóbbi két hétben elmaradtam a munkáimmal, és a blogra sem tudtam elég időt fordítani. 
Évek óta nem voltam még ilyen rosszul, mint ahogy a napokban. Nem is a láz, és a hányás, hanem azután következő napokban a folyamatos gyomor- és légúti panaszok, a köhögés, a szédülés és a fejfájás együttesen megtették a hatást, hogy ne tudjak kilábalni a fekvésből. Most az antibiotikumnak vége, ahogy a fekvést is feladtam ma estére, de a tünetek és a szövődmény itt libikókázik a szervezetemben.
Sajnálom, hogy a héten több fontos eseményen a leírtak okán nem tudtam részt venni.  Lett volna miről szót váltanom Dabas megbízott rendőri vezetőjével, Kocsis Istvánnal. Sajna ez elmaradt, más meg nem tette meg helyettem. Ugyanis nyilatkozatából majd kiderül, hogy milyen jó a közbiztonsági helyzet, de hát ezt mondja a madenciásnak,  (minden ilyet támogat,) vagy a szódásnak, akinek elvitték a japán lovát.  De dicsérhetik a rendőrséget a szabadidő központban is, onnan csak egy fényvetőt vittek el a szorgos kezű tolvajok, míg a két helyi rendőr, meg a közel nyolcvan faluvédő-polgárőr a biztonságunkon munkálkodott.
Még jó, hogy ennyien vannak, és dolgozva óvják hétköznapjainkat, mert különben még a polgármesterünket is ellopnák alpolgármesterestül- laptoposrtúl, mint a mesében. Még szerencse, hogy így ezzel a statisztikával és bűnesetekkel együtt is 14-15 %-al csökkent a bűnesetek száma Ócsán.  Mi is lenne, ha még ennyin sem védnék a várost és annak javait. Ha így haladunk a javulás útján, akkor jobb lesz elgondolkodni azon, hogy a sok jól értesült mit mond a csendes kocsmák mélyén este 22 óra után, hiszen mint kiderült ott sem zajongnak, és fogyasztanak több alkoholt, mint a privatizált tornateremben.  Fel is voltak ugyanúgy háborodva ebéliként, amikor a nyitva tartást akarták megcsonkítani, mint a labdajátékokon túllépő tornatanár kapcsán, mert az iskola ebből származó károkozását firtatták.  A sorolt veszteségeken túl, ismerve Ócsa város képviselő-testületének semmi sem drága hozzáállását, vajon most ismét hány milliót fogunk még kiköhögni kártérítésként, mert a tornateremet nem rendeltetésszerűen, funkciójának megfelelőn használják a város nagyjai?  Most én is csupán azt kérdezem, amit Moldován Ágnes is leírva tett, hogy „nem lehet mindenkit egyformán büntetni egy valóban problémás hely miatt”.   
Szóval, míg a városi állapotok nem javulnak, én  azért addig gyógyulok. 
*

Hamburgeradó vagy más megoldások?

Egészséges életmódra nevelő kampányok, az iskolai oktatásban erőteljesebben megjelenő szemléletformálás az egészséges táplálkozás tekintetében, és az esetlegesen bevezetésre kerülő különadó kapcsán megfelelő, fogyasztóbarát jogszabályi környezet kialakítása. Mindez együttesen szükséges ahhoz, hogy az egészségtelen, betegségekhez vezető életmód visszaszoruljon - írja a  közleményében a Közép-Magyarországi Fogyasztóvédelmi Egyesület. 

Egyelőre nem igazán ismeretesek a sajtóban „hamburgeradó” néven aposztrofált különadóra vonatkozó részletes javaslatok, így leginkább csak találgatások folynak arról, milyen termékekre terjedne ki az új adó, és annak milyen anyagi vonzatai lesznek a forgalmazókra, illetve a fogyasztókra nézve. 
Feltétlenül szükséges felhívni arra a  figyelmet, hogy részletes hatástanulmányt kell, hogy folytasson az, aki a különadó bevezetését megelőzően meghatározza az érintett termékek körét. Ezzel egyidejűleg olyan korlátokat kellene bevezetni a szabályozás során, melyek megakadályozzák, hogy a különadó vesztesei a fogyasztók legyenek, azaz ne terhelhessék át a kereskedők a különadót a kiszolgáltatott vásárlói rétegre. 
Helytelen az a mai gyakorlat, miszerint a növényi alapanyagokból előállított műtermékek olcsóbbak és  versenyképesebbek a valódi élelmiszereknél. A tejfől helyett frissfölként, vagy főzőfölként árulják a megtévesztésig hasonló de olcsóbb műterméket.  Valódi sajt helyett a pékségek és a pizzériák  növényi-származékokból előállított műsajtot használnak, melyek a saját szavidejűket is alig képesek tartani. Nyugat-Európából tonnaszám kerül be hozzánk pizzamix néven forgalmazott, a sajthoz és a tehénhez semmi kötödéssel nem bíró termék sajt helyett.  Ezeket adják el sajtos termékként. Ha ezek felhasználását korlátoznák a közétkeztetésben a gyermekélelmezésben, az iskolák kínálatában, akkor elmondhatjuk, hogy tettünk valamit. Ha ezeket a máshonnan származtatott jelleg azonos és megtévesztő termékeket külön adóval sújtanák, akkor már nem biztos, hogy megérné a behozataluk és a felhasználásuk a valódi és eredeti termékek helyett.

Szintén meggondolandó, hogy azon élelmiszer-forgalmazók, melyek egészséges élelmiszereket árulnak, adókedvezményben vagy támogatásban részesüljenek, ezzel is elősegítve, hogy ezen termékekhez olcsóbban jussanak a fogyasztók. 

A Közép-Magyarországi Fogyasztóvédelmi Egyesület javasolja ugyanakkor, hogy jogszabályi kötelezettsége legyen a vállalkozásoknak az egészséges táplálkozás hirdetése, ennek külföldi példái adottak és feltétlenül pozitív hatásúak.
A jogszabályi környezet megváltoztatása mellett legalább ilyen fontos azon szemléletformálás, melynek hatására a fogyasztók az egészséges ételeket preferálják. Ehhez szükségesek megfelelő kampányok, és e körben külön ki kell emelni a fiatal fogyasztókat. Így feltétlenül erősíteni kell az iskolai oktatás során az egészséges életmódra történő tanítást, akárcsak a fogyasztóvédelmi oktatást és tudatos fogyasztóvá történő nevelést az iskolákban.

2011. február 24., csütörtök

Parázs vita a dohányzásról ( - ujabb füstölgések)


Több nagyvárosban, így már Budapesten is büntetik a közlekedési megállóiban dohányzókat. Bár az első napokban a közterület-felügyelők még csak szóban figyelmeztették a tiltott helyen dohányzókat, ha azonban nem nyomják el a csikket, akkor helyszíni bírságként 30 ezer forintot kell fizetniük. Ez a bírság szabálysértési eljárás keretében akár 50 ezer forintra is emelkedhet.

Nálunk a közterület-felügyelők úgy tűnik mintha csak céltalanul bolyongnának a városban, mert valahogy itt Ócsán nem akar összeállni a rend. Itt valahogy senki nem találja fel magát. Nem tudják szerepüket és jogaikat még az érintettek sem. Ócsán semmi nem úgy működik, ahogy kéne. A közterületi szemétlerakások nem hogy csökkennének, hanem még szaporodtak is az elmúlt időben. Hiába szolgálat. A tornateremben nem a helyiek sportolnak, hanem a környező településekről járnak ide olcsón hangoskodni. A tanár nem felügyel, hanem bulizik. Szelektív hulladékgyűjtésre nincs elég pénz, de a bírósági elmarasztalásokat rendre alku követi. A rendőr nem rendet teremt, hanem sokkal inkább rossz példát és tanácstalanságot mutat. Többen is játsszák az erős embert, miközben a város gondok közt hánykódik.

Erre most füstölgünk egyet. Nálunk nem hogy a dohányzókat nem büntethetik, de még a kimondottan tiltott tevékenységet folytatókat sem. A súlykorlátozás bevezetése ellenére az áthajtókkal, a tiltott helyen várakozókkal és a köztéri szeméttel sem tud mit kezdeni a város.  Inkább kártérítésre és laptopokra, meg egyéb dolgokra költik a pénzt, mint sem, hogy a várost és annak környezetét raknák rendbe. Erre most a itt is a dohányosokon és a passzív érintetteken a hangsúly.
Füstölögnek is jó páran, miközben egyesek már aláírásgyűjtésbe kezdenének annak érdekében, hogy a buszmegállókból tiltsák ki a cigarettázást, az ezzel járó füstölgést.  Korábban már foglalkoztunk is már a felvetéssel.  Most ismét ez a téma.
A város, a képviselők erre nem felkészültek, emellett hangsúlyozzák, nem a büntetés, a bírságolás a cél, és nem is egy új helyi adó beszedéséről van szó, pusztán figyelemfelhívásról, és jogos kezdeményezésről. A friss levegő mindenkit megillet, a passzív dohányzás ne leegyen kötelezőn viselendő. A közterület olyan szűk szegmense a megálló, ahol sok ember jöhet össze várva közlekedési eszközt, ahol nem viselhető el az ott várók telefüstölése. Nem beszélve arról, hogy ott fiatalkorúak,
-         Tavaly decemberben hozott a fővárosi közgyűlés határozatot arról, hogy februártól szankcionálja a cigarettázást nemcsak az aluljárókban, hanem a villamos- és buszmegállókban is Budapesten. Ha az európai példákat nézzük, akkor pedig azt látjuk, hogy több tagországban a közintézményekben, sőt a vendéglátóhelyeken is teljesen betiltották a dohányzást.
Szemléletváltásra igenis szükség van. A világ abba az irányba halad, hogy egyre több védelmet kapjanak azok, akik mentesek ettől a káros szenvedélytől.
-         Tiszteletben tartjuk a dohányosok döntését, és nem kérek mást, minthogy ők is legyenek tekintettel a nemdohányzókra, most már nemcsak a játszótereken, hanem a buszmegállókban is.
Parázs vita alakult ki, támogatható-e a javaslat.
-         Roppant bosszantó, ha egy megállóban kismama vagy gyermek mellett gyújt rá valaki, volt az egyik érv.
-         Személyes érzékenység kérdése a dohányzó részéről, és jelen pillanatban nem látja, hogyan lehetne érvényt szerezni egy ilyen határozatnak, szólt az ellenérdekelt.
-         Csak végig kell menni az úton, s megnézni a vasútállomást és környékét, a buszmegállókat, hogy száz, sőt, ezer csikk van eldobálva. A helyzet valóban elkeserítő.
-         Itt is bevezethetnénk, hogy súlyos bírságot rovunk ki azokra, akik eldobják a csikket.
-          És akkor megint lenne egy rendelet, amit nem tudunk betartatni.
-         Mások meg az autójukból menet közben lövik ki a csikket. A rendőr miért nem megy utána?
-         Elsősorban az emberek fejében volna szükség szemléletváltásra.
Így vagy úgy, de ígérethez híven aláírásgyűjtésbe kezdhetnek, hogy szondázzák a közvéleményt.
Egyesek szeretnék, ha az önkormányzat hivatalos honlapjára is felkerülne a következő kérdés: Támogatja-e, hogy a város megállóiban tilos legyen a dohányzás? – hogy az emberek szavazhassanak, és mondják el a véleményüket.

Mert tisztán, füstmentesen kellemesebb, egészségesebb a közélet is.
*

2011. február 22., kedd

Jön a fast-food adó?

Magyarországon is elterjedt a hír, miszerint adót vetnek ki az úgynevezett egészségtelen élelmiszerekre. Hogy mi az, ami egészségtelen, de táplálékforrás, azt a szakemberek is ellentétes állásponttal kommentálják. Mindenesetre a mesterséges adalékanyagokat, színezékeket tartalmazó amolyan kommersz-jellegű termékekre gondolnak egyesek, amik egészségesebbre válthatók. Ez persze még nem jelenti azt, hogy a vattacukor külön besorolást kapna. De akkor mi?

Különadó a kólára és a hamburgerre? A román kormány már jövő hónapban megadóztatja a nem éppen egészséges ételeket és italokat, s a magyar is fontolgatja ugyanezt.

Az úgynevezett fast-food  tax nem újdonság Európában: a kontinens számos országában létezik már. Legtöbb helyen csak a nagyon zsíros, vagy cukros termékeket érinti, a normál tejtermékeket és húskészítményeket nem. Keleti szomszédunknál máris élénk vita bontakozott ki a tervvel kapcsolatban, mondván: nem az egyes, károsnak titulált élelmiszerekkel van a fő baj, minden olyan élelmiszer káros az egészségre, amelynek fogyasztását túlzásba visszük - ráadásul a szigorítás az élelmiszeripar szétverését jelentené. Nálunk egyelőre kevesen tudnak a fast-food adó tervéről.
- Ez a kilencven forintos szendvics megy a legjobban -  mutat fel egy brutra, az egyik szakközépiskola büféjének üzemeltetője.  Korábban többfajta friss süteményt is árultak, most gyakorlatilag annyira le van szabályozva a terület, hogy alig van iparilag csomagolatlan árujuk. A diákok különben is igen árérzékenyek. Ez természetes is, hiszen önálló keresettel nem rendelkező, jobbára a zsebpénzükből vásároló fiatalok. Az egészséges és a bio élelmiszerek, pedig kimondottan drágák. Erre már nem futja. A feszített tempó, a rövid szünetek csak fokozzák a gyors-étkezés minden búját-baját.
Ugyanakkor élelmezésvezető szakemberek panaszkodnak, hogy az iskolák megbízott élelmezéssel foglalkozó, többnyire nem szakember, sokszor szinte követeli, hogy a főzelékekhez a norma terhére legyen édes sütemény. A tápláló főzelékeket körét pedig rendre leszűkítik, azzal a hivatkozással, hogy a gyerekek nem eszik meg. Ugyanúgy nem akarják befogadni a halas ételek többségét, hogy a szardíniás szendvicsről, a halkrémről ne is beszéljünk. Így marad a kikövetelt rántott hús és a szalámis-, meg a lekváros kenyér és társai. korszerű és tápláló étkezésről, szokás formálásról szó nem lehet. Erre sem az állam, sem az önkormányzat nem biztosít keretet.  Még arról sem hallottam, hogy a gyerekek javára a tanárbácsi, aki ráadásul képviselő is, lemondott volna a laptopjáról, vagy a bizottsági díjazásáról, hogy annak összegét a gyerekélelmezésre fordíthassák. Nem erre nem, csak az  újabb adó bevezetésére gondolnak, ha valami költségekke járó intézkedést kívánnak bevezetni.


Nem biztos, hogy teljesen átgondolt ez, az adóval terhelt elképzelés, de mostanában a legelső, és legegyszerűbbnek tűnő lehetőség  a külön adó. Ezzel persze sem az étkezési, sem a pénzköltési, vagy a gondolkodásbeli hozzáállása nem változik az embereknek. Sajnos amíg forráshiány és pénztelenség uralja a piacot, nem várható változás e téren sem.

 
Egy, két évvel ezelőtti kezdeményezés nyomán az iskolai büfék árultak gyümölcsöt, teljes kiőrlésű pékárut, magvakat is, de az akció mára lényegében megbukott, elsősorban az egészséges termékek magasabb ára miatt. A diákok ma is az olcsó szendvicseket és szénsavas üdítőket fogyasztják legszívesebben.
*

2011. február 20., vasárnap

Számítógépeket, bútorokat kapott ajándékba Pest megye ( - mi meg inkább drágán veszünk)

Pest megyét közel húsz éves kapcsolat köti össze a németországi Ludwigsburg járással, amely már korábban is küldött adományokat Pest megyébe. 

Két évvel ezelőtt, 2009-ben a nagykátai Váci Mihály Általános Iskola bútorokat és informatikai felszereléseket kapott.
Most a szintén Pest Megye Önkormányzata fenntartásában lévő szociális intézmények kaptak bútorokat ajándékba. A nagykőrösi Kőris Otthon, a tápiószentmártoni Borostyán otthon, a péceli és a kiskunlacházi idősek otthona kapott új ágyakat, matracokat, éjjeliszekrényeket, foteleket, székeket, kerekes székeket Németországból.
Ezeken kívül Ludwigsburg járás Pest megyei iskoláknak több mint hatvan számítógépet küldött. A közeljövőben további adományok érkeznek még, így például 40 darab 3-4 éves ágy, mivel a német előírásoknak azok már nem felelnek meg.


Ócsán sajnálattal vettük tudomásul, hogy Szűcs Lajos személyes kötődése ellenére sem jutott a mi adónkból is támogatott megyei érdekeltségű zeneiskolának, vagy a hasonló cipőben járó, és igen nehéz finanszírozási helyzetben levő Bolyainak egyetlen számítástechnikai eszköz, gép, vagy adomány sem. 
Bukodi  Károly polgármesterhez sem jutott bútorzat a felkínáltból, ezért volt kénytelen másként rendezni irodáját.
Arról nem is beszélve, hogy az önkormányzatunk a kétéves laptopokat 20 ezerért kiárulta, hogy aztán 3,2 millióért visszapótolja azokat.  A németországi Ludwigsburg járásban fel sem merült, hogy ezeket az eszközöket a használható és jó eszközöket jelképes áron kivásárolják maguknak, hogy aztán még az adófizetők pénzén plusz egy másikhoz hozzájussanak.  Mennyire más az ottani mentalitás!  Itt meg mindjárt (szinte egy csapásra) kettőt kaptak  egy húszasért.  

 Köszönjük képviselő urak, és hölgyem.
*

Például ( - hogy javuljanak a közállapotok) - Ócsán a helyzet változatlan

Délutánonként is dolgoznak a közterület-felügyelők Gyálon

Gyál város közbiztonsága érdekében a közterület-felügyelők délutáni műszak vállalásával biztosítják a város közigazgatási határán belül a közterületek rendjét. Ezáltal szeretnék hatékonyabbá, valamint fokozottabbá tenni a közutak ellenőrzését.

Gyál Város Polgármesteri Hivatal vezetésének döntése alapján, valamint lakossági és piacüzemeltetői kérésre a gyáli piacok körüli közterületek rendjét hétvégente közös járőrözéssel ellenőrzi a Gyáli Rendőrség, a Közterület felügyelet és a FEGY.
Az illegális szemétlerakások megakadályozása érdekében is határozottan kívánnak fellépni a közterület felügyelők. Ezért kérik, hogy a  város tisztasága érdekében a lakosság is jelezze, amennyiben illegális szemét-lerakást tapasztal.

A kistérséghez tartozó városunkban ez sem funkcionál rendesen.

2010. november 1-jétől Ócsa Város Önkormányzata a Belügyminisztérium programjának segítségével két fő közterület-felügyelőt foglalkoztat a helyi lakosság mindennapi életének megkönnyítése valamint  a közterületi rend és tisztaság megvalósításának céljából.  Azonban rövid időn belül kiderült, hogy a két közterület-felügyelő nem képes feladatának megfelelni, mert valami láthatatlan erő okán, csak amolyan tehetetlen-béna kacsaként funkcionálnak.  Hogy az itteni szolgálat körül valami nincs rendben, azt Dudás úr jobb körülmények közé való távozása is mutatja. Decembertől februárig Prohászka Rita felügyelőre maradt a város. Azonban volt időszak, amikor ő sem dolgozott. Így nem csoda, hogy a hölgy jóindulatú hozzáállása és igyekezete ellenére sem képes a város hatáskörébe tartozó dolgait megfelelőn rendezni.  Szolgálati ideje munkanapokon 16 órakor lejár. Azt ezt követően létrejövő szabálytalanságokat a kutya nem figyeli. Igaz, alkalom szerűen volt, hogy a közterület-felügyelő más beosztás szerint járőrözött, de ettől még nagy változás nem állt be. 

Évek óta visszatérő panasz például, hogy a városban alacsony a járdázottság. További gond, hogy  a vasúti átjárókban csak a kocsik közt bukdácsolva lehet átkelni. Mégis visszatérőn és rendszeresen előfordul, hogy a Székesi utca vasút átjáró előtti, volt piac mellet húzódó járdáját a hótól soha nem takarítják. A felügyelet sem fordított erre különösebb figyelmet, pedig kiemelten fontos közlekedési útvonal. Így tavaly is többször hívták az önkormányzatot és az illetékeseket a visszatérő eset kapcsán. Az idei télen is csupán egyszer a havazás utáni olvadás, majd fagyást követően takarították le a járdaszakasz egyik oldalát. Azt is úgy, hogy Prohászka Rita felügyelőnek külön felhívták a figyelmét az ismételt balesetveszélyre. De még ekkor is volt olyan válasz, hogy nem tudják, kihez tartozik a terület. Ez évek óta eljátsszák a hivatalos felszólamlások alkalmával. Bukodi Károly még a korábbi online fogadó-órák alkalmával is említette, hogy a terület egy az önkormányzat által ismert építési vállalkozói. Ez azért érdekes, mert ha a terület parlagfű-mentesítéséről, vagy a járdáinak takarításáról van szó, akkor ezt elfelejtik, nem tudják, de ha a szemetet kell oda berakni vagy az ócsai parádét odaszervezni, akkor mindig meglelik a kulcsot. Különös viszonyulást ad a dolognak, hogy a polgármester nem egyszer hivatkozott a terület bérlésre is. Tehát ismert a kilét és a hovatartozás, csak hát valami különös ok folytán itt is a jogalkalmazás, és a szándék érvényesítés marad el, mint már annyiszor más esetekben is. Így a télen a "kéményseprők"-hoz vezető járdát sem takarították a volt piac melletti szakaszon.  Aztán a Gálik Mária főszervező nevéhez köthető augusztus 20.-ai Dj-parádé szemete is ott van még a kóbor kutyák és a patkányok martalékaként. Erről is volt pedig már szó. Sokszor a városlakó nem is érti, hogy mi köti le a városvezetés figyelmét, hogy ennyire nem törődnek a rájuk bízott és az otthonukat adó település sorsával, feladataival. Pedig annyi prominens személy él lakik Ócsán, hogy igazán többet és jobbat várhatnánk el. Gondoljunk csak bele Szűcs Lajos fideszes megyei és országgyűlési képviselő, Horváth Tamás megyei és helyi fideszes képviselő, Bugyi polgármestere, valamint számos fideszes helyi képviselő. Hogy ezeknek az embereknek nincs ráhatásuk vagy jobb érzékük, magasabb elvárásuk a saját otthonukat adó városukkal szemben? Hogy annyi év után még mindig alapproblémákkal kell megbirkózni? Hogy ma is az otthagyott szemétért, a tisztaságért kell szót emelni? Hogy a rendszerbe állított közterület-felügyelők figyelme 16 órán túl is terjedjen? Egyszerűen hihetetlen ez a nemtörődömség, amit a város irányítását jellemzi.

Mindenesetre február elsejétől Novotny László  hivatalosan is kiegészíti, és segíti Prohászka Rita a közterület-felügyelőt a feladatok ellátásában.

*

Memento: 
Bukodi Károly alpolgármester fogadóórája  ( Arhívum )    2009-10-05
Katalin (18:33:35):
Tisztelt Alpolgármester Úr! Naivan úgy gondoltam, hogy a Volán buszok parkolási problémáját sikerült megoldani. Sajnos nem így tapasztalom. Változatlanul a buszvezetők háza előtt és így természetesen mások háza előtt parkolnak a buszok. A Volán képviselője azon a bizonyos megbeszélésen, ami úgy 1-1,5 éve történt határozott ígéretet tett arra, hogy ha kap az Önkormányzattól területet, akkor ott parkoltatja a buszait, vagy ennek hiányában a buszmegállókban. Érdeklődnék, hogy ez a szabály megváltozott e, mert én már igen rég óta nem így tapasztalom. A régi probléma megint él. Keskeny utcákban, mások ablaka előtt, hajnalok hajnalán, hosszú percekig melegíteni, brummogtatni, csattogtatnia a járművet. Nekem az is megfelel, ha a szabály második felét tartatják be az illetékesek és a buszmegállóban parkoltatják a buszokat. Az én esetemben az sincs a buszvezető lakásától 25 m-nél messzebb,tehát oda sem kell autóba ülnie, vagy kerékpárra szállnia. Csak annyi a különbség, hogy egy jóval szélesebb úton parkol a busz. Tudom, hogy ennél nagyobb problémákkal is meg kell küzdeni a Városnak, de legalább a könnyebben megoldható gondokat pipálja ki végérvényesen a Hivatal.   

alpolg: Kedves Katalin! A problémát jelzem a Volán vezetői felé. A megoldást a közterület-felügyelıő rendszer kiépítése jelentené, mert így lehetne ellenerőzni a megállapodásunk betartását. Most jelent meg egy pályázat közterületfelügyelet létrehozására. Dolgozunk rajta.

*
    


  Volna mit ledolgozni.
   Van mit pótolni, rendbe tenni.                    
                    *                   

2011. február 19., szombat

Liberális tolvajt az ág sem húzza

Az elmúlt napok egyik leghangosabb botránya Bakács Tiborhoz fűződik, aki bár évek óta hivatásos kritikusként szólogatott be a neki nem tetsző dolgokért, most már nem csak kritizál, hanem lopkod is.

Bakács Tibor február negyedikén próbált sajtokat, felvágottat és egy rúd szalámit ellopni a Tescóból, de lebukott .  Igaz a celeb megúszta az őrizetbe vételt, ugyanis nem szerepelt a körözési rendszerben, a lopási érték alacsony volt (körülbelül ötezer forint), valamint elismerte a lopás tényét. Csak azt nem, hogy mást is elemelt. Ez csak a biztonsági kamera felvétele után derült ki. A felvétel azonban a sajtóhoz került, így ország-világ előtt derült ki, hogy nem csak tolvaj, hanem hazug gazember is a liberálisok üdvöskéje. Mégis ebbéli közbotránya után egymás után kapja a lehetőségeket ez a Bakács.

A kettős állampolgárságú Hajdú kiemelt gázsival szponzorálta a tolvajt, aki állítólag a fülöncsípésen annyira megsértődött, hogy drága Budakeszi környéki lakhatást is elhagyná, mert hogy állítólag Szerbiába költözne.
Korábban a Blikk arról írt, hogy 2004 áprilisában, még a Megasztár első szériájának vége előtt az APEH letiltotta a zsűritag fizetését, mivel korábban vállalkozóként elmulasztotta az adó befizetését.  Nem ő az egyetlen liberálisan futtatott személy, aki rendre elmarad társadalmi kötelezettségeitől. A „padödös”  lányok sem szívesen rónak közterhet. Ők is jobban szeretik csupán a hasznot élvezni és népszerűség fürdőjében úszkálni.  Nem véletlen, hogy most ezek a liberálisok oly megértők és sajnálkozók a tolvaj celebet érintően. 
Mint azonban kiderült, Bakács nem annyira elesett, és sajnálatra méltó, mint ahogy megjátssza magát.  Még a lopása idején is több helyről származtatott jövedelmet. A Klubrádió mellett a Komédium Színház is foglalkoztatta. Ott a „Tibor evangéliuma" című közéleti talkshowját adta elő, amiért szintén gázsit vett fel.  Ezek a pénzek messze meghaladták a mai átlagkeresetet, és egy gyári munkás fizetését. Ha azonban Bakácsnak ez nem elég a megélhetéshez, és még felmentést, meg segítséget, sőt további jobbnál-jobb, még zsírosabb lehetőségeket is kap akkor a magyar ember, a nép fia, a munkásosztály egyszerű embere mihez formálhat jogot?
Hajdú Péter, aki nem szeret parkolási díjat fizetni, most,  Bakács meghívásakor a szokásosnál mélyebben nyúlt a pénztárcájába. A Kiskegyed beszámolója szerint barátja, Végvári Tibor egy internetes televíziónál adott neki munkát, versenyképes jövedelemmel, míg a szociál-liberálisan érzékeny Farkasházy Tivadar a Hócipőben jelentette be, hogy a következő számtól már Bakács írásainak is teret ad.
Azóta persze az is kiderült, hogy nem csupán hírtelen felindulásból, vagy éhségtől vezérelve fogant meg Bakácsban a lopás művészete. Korábban sem volt valami nagy törvénytisztelő állampolgár.  Most sem magában látja a hibát, hanem a körülményekben, miszerint nem elég népszerű, háttérbe szorul, és kevesebbet foglalkoztatják. Az, hogy számára mi lenne a megfelelő, és elegendő, arról persze ugyanúgy nem nyilatkozik, mint a havi keresetéről és a költségvetéséről.  Ezt nem is firtatja senki.  Inkább rászálltak Bakács lebuktatójára, a videó kiszivárogtatójára.  Állítólag a Tescónak, nem tetszett, hogy kiszivárgott Bakács lopós videója, ezért feljelentést tett a Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán. A rendőrök otthonában elfogták, majd előállították azt a 37 éves férfit, aki kiadta a Tesco biztonsági kamerájának felvételét, amelyből kiderül, hogy Tibor nemcsak téliszalámit, hanem sajtokat és felvágottat is megpróbált ellopni a hipermarketből – számolt be a hírről a Független Hírügynökség.  A Tesco biztonsági szolgálatának munkatársa ellen személyes adattal való visszaélés miatt indult eljárás. Bakács Tibor most milliókat kaszálhatna a lopós videón, annak nyilvánosságra hozatalával ugyanis súlyosan megsértették a személyiségi jogait.  
A műsorvezető-kritikust foglalkoztató Klubrádió szerint Bakács ezzel a tettével megsértette a hallgatóit, illetve megsértette magát a rádiót is. Közleményük szerint egy hónapig szüneteltetik műsorát. 
Utolsó hírértékű megnyilvánulása az volt, amikor Hülye vagy? klubot alapított  Para-Kovács Imrével és Wahorn Andrással. Előtte Klub rádiós munkássága révén összebalhézott a gój motorosokkal, és 150 ezer forintos kártérítésre ítélték . Az elmúlt egy évben a celebmédiában leginkább Megasztár-fikázásai val tűnt fel, nem is egyszer .
Szinte kellett neki ez a lopás, mint éhező gyomornak a csirke far-hát. Csak hát Bakács nincs nyomorban. Nem is lopott mást, csak olyat, amit liberálisan kényeztetett gyomra bevesz. 


Ezt érintő önvallomása így szól: – Teológus végzettséggel pontosan tudom, hogy milyen rettenetes az a két bűnöm amim van: a bujaság és a torkosság. Aztán én meg az Isten lerendezzük ezt.


Ezek után a mi gyomrunk is kifordul Bakács és libsi társai "ízléses"-telen finomkodásaitól.
*

Lakatos Nikolasz és Rácz Alekosz ( - ócsai Bécitől)


A Halászyból az egyik kedves olvasónk, bizonyos Béci Alekosz hívta fel a figyelmet az új trendre, mely a névválasztást illeti.


Bobbi Júing már a múlté...
A retek-klub jóvoltából az új trendi név a VV-s Alekosz, valamint az x-s Nikolas!
Művelt ócsai commentelőnk szintén ezt az értelmiségi körökben menő keresztnevet választotta.



De nem csak ő, hanem az a tévén nevelkedett szülői is aki a ratyi világ nyomán Rácz Alekosz-nak keresztelte, az egészről mit sem sejtő újszülött gyermekét.    
A szülei vajon  VV Olivér után őt is Alkekínyónak fogják becézni?










A debreceni Kenézy kórház is hírbe került, hisz pár nappal ezelőtt született náluk az X-faktor nyomán és a szüleik által Lakatos Nikolasz. 

*

2011. február 18., péntek

Az iskolai oktatás határain túl ( - határtalan türelem, túlcsordult indulatok)

Valaki átlépi a határt, de csak akkor veszed észre, amikor zajosan zörög a hátsó fertályon. Ha vissza akar lépni, akkor hogyan kell ajtót nyitni?

Az élet számos területén érhetik az embert olyan behatások, amelyek túlvannak tűrőképessége határain. Intézmények, szomszédok, ismerősök, vagy ismeretlen barátok léphetik át ezeket a határokat. Mindegyik "határsértő" más reakciót vált ki az emberből, mindegyiknél máshol van a határ, egyiktől kicsit többet, másiktól kicsit kevesebbet fogadunk el. De egy biztos: a határsértés olyan sérüléseket okoz az emberben és a kapcsolatban, amelyek nem ritkán bizonyulnak maradandónak. Ha csak, nem vernek ki a sajátodból.

A Halászy Károly általános iskola hátsó fertályán jó páran valami ilyesmit kénytelenek átélni.
A lakók azonban nem akarják hagyni kiveretni magukat a saját otthonukból. Sokévi tűrés, hitegetés és várakozás után egységbe tömörültek a környéken élők. Úgy érzik, elegük lett az a nem iskolai tevékenységekből.  Ha jól emlékeznek, állítólag 2001-ben kezdődtek a problémák, amikor egy helyi tornatanár bérbevette az iskola tornatermét a hozzátartozó szociális helyiségekkel. Ettől a naptól kezdve, a környéken nyugalma felborult. Az olcsó terembérlet idevonzotta a környékről kiszorult csapatokat és szurkolóit. És másokat is. Hol táncos rendezvény, hol vallási gyülekezet éneklése, hol pedig a focisták önmagukból kivetkőzött magatartása mérgezi az itt lakók hétvégi nyugalmát. A lakóknak innentől nem jutott egyetlen nyugodt, őket megillető csendes hétvége sem. Az itt élők többször fordultak az iskola vezetéséhez, de panaszuk nem nyert orvoslást. Az igazgató asszony nem tudja érvényesíteni státuszát a szerződött tornatanárral szemben. Az eltelt időben többen igyekeztek jobb belátásra bírni a helyi tornatanárt, nem sok sikerrel. Az egyik érintett károsult több izben személyesen is beszélt vele, mindhiába. Panasszal élt az önkormányzatnál, de nem oldották meg a problémát. Az ott élők aláírásgyűjtésbe is kezdtek a tarthatatlan állapotok folytán. Az alpolgármesterrel és a tornatanárral folytatott egyeztetés nem vezetett eredményre. Az önkormányzat nem áll ki a lakók jogos érdekeiért. Volt, aki azt mondta, hogy az iskolának szüksége van az ebbéli bevételre, hiszen ezzel saját gazdálkodását javítja.  Közben az esti zajkeltés, a hétvégi randalírozás tovább folyik. Az egyik lakó szerint a tanár úr az utóbbi időben már magántulajdonként kezeli az iskola helyiségeit, sőt néhány képviselő és a polgármester támogatásával néha már-már, kocsmaként üzemelteti. Történt ugyanis, hogy említett tornatanár itt a tornateremben ünnepelte 50.-ik születésnapját. Megadták a módját, esti foci a polgármesterrel és a képviselő úrral, majd sörözés és bográcsozás a technika teremben, az itt lakók legnagyobb „örömére,” majd sakálokat megszégyenítő üvöltözés az iskola hátsó udvarában, hajnali kettőkor.  Teszik, s tehetik mindezt a ,,sportolók" nevében egy oktatási intézményben, annak falai között, az udvaron. Olcsóbb és kifizetődőbb, mint egy étteremben, vagy a füstös kocsmában. Mindez itt persze nem akadály.  Szerintük ez így helyes, már évek óta itt névnapoznak, születésnapoznak és foci után egy ,,kicsit" söröznek és elbeszélgetnek. Az iskola környékén lakók (22 család) megelégelve a hét minden napján zajló, az oktatáson túli, az iskola hivatalos tevékenységén átnyúló, azon kívüli, egyre hangosabb tevékenységet, és az iskola hátsó udvarába naponta parkoló tucatnyi autó és közlekedő zaját, panasszal fordultak a képviselő testülethez. Ezt megelőzendően, azonban kétszer egyeztettek a polgármesterrel és helyettesével, hogy ne keljen hivatalos útra terelni az ügyet. Csupán azt kérték, hogy hétköznap az iskolai oktatás után, és hétvégén ne engedjenek be annyi embert és gépjárművet az intézmény hátsó, lakóövezeti részébe. Kérték, hogy irányítsák át a gépjármű-és gyalogosforgalmat a hátsóudvarból a Bajcsy-Zsilinszky útra. Ebbéli kérésüket az ott élőknek nem fogadták el, csupán szombat-vasárnap lettek a gyalogosok és a gépjárművek átirányítva a főúton lévő kiépített parkolóba.
A lakók nem értik, hogy miért nem lehet az egész hetük zaj és motorzúgás mentes. Ennek teljesítése az iskolának és az önkormányzatnak sem került volna egy forintjába sem és gesztus értéke is lett volna.  Még az iskola udvara is tehermentesebb, jobb állapotba kerülhetett volna ezáltal, hiszen gépjárművek kiszorulásával kevesebb terhelés érhetné az altalajt, amire sem a bérlet, sem a javítás nem terjed ki. Az ugyanis marad a városi fenntartású iskola költségvetésére.

A kompromisszum keresések végtelen sorát élik ott az emberek. Mint megtudták, azért nem változtatnak az állapotokon, mert a tanítás befejeztével az iskola többi részét lezárják. A tornatanárnak pedig az iskolán át, és nem a hátsó kapun keresztül kellene a kuncsaftjait átvezetni. Így naponta és alkalmanként kéne kikódolni a folyosók riasztóját, amire talán az intézmény sincs felkészülve. A riasztó kiépítésekor a bérleti projekt nem volt betervezve. Abból a megfontolásból készült a védelem, hogy a tanítás végén az iskolát bezárják, és riasztóval védik. A tornaterem és tanár oktatási időn túli bérhasználatára a kiépítés nem vonatkozott. Ezért ez kilóg a rendszerből.

Esetünkben van egy önkormányzati oktatási intézmény, aminek egyik tanára bérleti szerződést kötött az őt foglalkoztató iskolával, hogy annak tornatermét kibérli, azt bizonyos időkben kihasználja, hasznosíthatja.   A hasznosítás alatt az is értendő, hogy az intézmény helyiségeit a bérlő tanár kiadja különböző célokra.  Így ez olcsóbb az igénybevevőnek, mint a környéken bárhol az e célra épített létesítmény.  Nem csoda, hogy az üzlet felfutott.  A gond csak az, hogy ez kellemetlen zajterheléssel jár a szomszédok számára. Ezzel azonban a profit orientált vállalkozás nem számol.  Az iskola és a város vezetése nem tud, vagy nem akarja az áldatlan állapotot rendezni.  A jegyző nem jár el, így a helyzet kilátástalanná, és reménytelenné válik.  Az idegenek beengedésének útvonalát állítólag a riasztók okán nem változtatják meg.  A grund és a lelkek viadala tovább folyik. Amolyan idegek harca ez, a jogtalan cselekedettel szemben. 
Január 7.-én azonban ismét átléptek egy határt. A pedagógus és baráti körének bulizása után a lakóknál betelt a pohár, immár hivatalos úton is megkeresték a képviselő-testületet, kérve, hogy a hétvégi (iskolán kívüli) rendezvényeket szüntessék be, vagy csoportosítsák át a hét közbenső napjaira, az éjszakába nyúló mulatozásokat szüntessék be. Az egyik ott lakó képviselte az aláírókat. Ő fordult hivatalos beadványával a képviselő-testülethez.

Félreértelmezve a beadványt, úgy értékelték a kérelmet, hogy az a hétvégi parasport napokra és a diák sportrendezvényekre is vonatkozna. Ezért mikor szavazásra került, sor azt nem támogatták.  Ez így azonban nem igaz, a lakóközösség képviselője ezt szóban (még szóban folytak a megbeszélések) többször is hangoztatta. A képviselő-testület összességében elutasította a beadványban kérteket. Az önkormányzat testülete nem érzi át a lakók napi gondját. Így marad minden változatlan.  

A helyi oktatási  intézmény ügyeiért az önkormányzat tartozik felelősséggel jogi és erkölcsi értelemben is. Ma is a lakosság fizeti az ottani rendezetlen viszonyokat. Az iskolának hasznot nem biztosító bérbeadás határtalan károkozását majd ismét a városlakót térítik, hogy a pár helyi érdekelt és számos idegen itt rajcsúrozó jól érezze magát? Nem túl drága mulatság ez nekünk?
Talán az újabb kötelezőn előírt kártérítés kifizetések után rendeződnek  majd a viszonyok? Azt majd ismét miként rendezi a hivatal, ha az eddigiek rendezése az új adó bevezetése ellenére is csak nehezen, és részletfizetési megállapodással lehetséges? Nem tudni, hogy meddig kéne menni.
Létezik-e  visszaút?

Van, hogy a határsértő meggondolja magát, és esetleg nem csak megbánja tettét, hanem fel is hagy  a mások számára hátrányos tevékenységgel? Lehetséges hogy csupán oktatási-, nevelési célú tevékenység  keretében az iskola "üzemidején" belül és nem azon túlmenően tartson különórát, felesleges zajkeltést a tornaterem tanára?




Milyen esélyei vannak annak, hogy a sérülések ellenére fátylat lehessen borítani a történtekre?
Jobb, vagy peres útra térnek a felek annak érdekében, hogy a határtalan zajoskodás az esti órákban, és a hétvégéken végérvényesen megszűnjön?
Erre keresi a választ a panaszost támogató lakók közössége.
(Ha az érintett fél vissza akar lépni, akkor az ajtó még nyitva, az út adott.)
*

2011. február 16., szerda

Diktatúra ( - jobbszél)

Nyilvánosságra került Orbán Viktor felcsúti beszéde, amit a konyhában, lecsókészítés közben mondott el. Ebben a miniszterelnök elismeri, hogy a kétharmados többségre azért volt szüksége, hogy leépíthesse a demokráciát. (Szó szerint: „Mindig is arra vágytam, hogy végre jól leépíthessem a demokráciát, azt a zöldet ne vágd bele, mert nagyon fog csípni.”) Még ennél is fontosabb célja a külföldi tulajdonban lévő vállalatok államosítása, de a legfőbb mozgatórugó az ellenséges sajtó elhallgattatása és a szólásszabadság megsemmisítése.
A beszéd kiszivárgását hatalmas felháborodás fogadta. A Népszabadság és a Népszava üres lapokkal jelentek meg, mert az előzetesen bemutatott cikkek mindegyikére Szalai Annamária ráütötte a „Nem publikálható” feliratú pecsétet, amiből többezer darab is készült, természetesen az adófizetők pénzén. Az ATV megpróbálta rögzíteni a cenzúra pillanatát, de az agresszív Szalai lefejelte a kamerát.
A legbátrabb demokraták ezek után a Kossuth téren, leragasztott szájjal tüntettek a szólás- és sajtószabadság brutális elnyomása ellen. A rendőrség rajtuk ütött, és az azonosító jelzést nem viselő rohamosztagosok kíméletlenül szétverték a megmozdulást. Az áldozatok között volt mások mellett az MSZP szóvivője és egyik képviselője is. Amikor másnap, bekötözött fejjel megjelentek a Parlamentben, a kormánypártiak gúnyos „Mi az, Török gyerek megvágta magát borotválkozás közben?” és „Nocsak, ellátták a Baja baját?” felkiáltásokkal köszöntötték őket.
Pintér Sándor az akcióban részt vevő összes rendőrt magas állami kitüntetésben részesítette. A bíróságok soron kívül döntöttek az utcára vonulók őrizetbe vételéről. A legveszedelmesebbeket a Videoton stadionjába szállították, s ott kukoricán térdepeltették őket három nap és három éjjel.
Az ellenzéki pártok hiába fordultak nyugati politikusokhoz, azok továbbra is maradéktalan támogatásukról biztosították a magyar kormányt, s nem láttak rá okot, hogy beavatkozzanak az ország belügyeibe.
*

2011. február 14., hétfő

Az újság ( - jobbszél)

Néhány budapesti polgár állt az Andrássy út végében a Millennium Magyarországán. Elégedetten és büszkén figyelték a földből kinövő palotákat, a föld alá búvó vasutat (elsőként a kontinensen, megelőzve még a franciákat is!), a Hősök terére emelt emlékművet. Úgy érezték, most már töretlen a magyar sors emelkedése: határ a csillagos ég. Többé semmi sem lehetetlen.
– Eredj, vegyél egy újságot! – küldte el egyikük a fiát. S lám, valóban nincsenek akadályok, a csodák valósággá váltak: csak egy 2009-es lapot kapott. Hát azt kezdték el az úriemberek böngészni. – No, legalább nem lett világvége 2000-ben. Ez már döfi! Aztán lássuk! – Belelapoztak, egymás szavába vágva olvasták a híreket: – Nem szabad Szlovákiában nyilvánosan használni a magyar nyelvet. Hát mifene az a Szlovákia? Ez biztos valami tréfa. Köhög a bolha, meg ilyesmi. Ki a miniszterelnök? Báró Ajnai? Ja, hogy az Bajnai és libatolvaj? Apropos, liba! Itt azt írják, hogy hápognak az állatvédők, amiért tömik a libát. Na, ezt már nem hiszem. Már a libákat is óvják. De mi az az abortusztörvény? Ha a libatömés ellen tiltakoznak, akkor a magzatok szétszabdalásáért bizonyosan felkötik a gazembert. Nocsak, nincsen halálos ítélet? Hát mit csinálnak a zsiványokkal? A kormányba ültetik őket? Ez aztán a fejlődés. Emitt meg ez a fénykép. Ki ez a szerencsétlen, akivel ennyire elbánt a természet? Rendészeti miniszter? Azt hittem, valami komikus a teátrumból, vagy valami mókás cirkuszi attrakció… Nagy lehet a rend, ha rá merik bízni… Házasodnak a melegek. Ez kórházi hír, úgy látszik, a lázas betegeknek engedélyezik gyorsan az esküvőt, hogy ha úgy alakulna… Mit? Ez másfajta betegség? Mint a görögöknél? Ez aztán már nevetséges… Ezt itt nem is magyarul írták. A fotográfián egy cigány muzsikus, alatta meg az áll: roma zenész… Az semmi, nézd ezt a hirdetést! Hónalj-szőrtelenítés, tetoválás…
Harsányan kacagtak, a fejüket csóválták, aztán az újságot visszaadták a fiúnak.
– Nagy mókamester vagy te, öcsém! Még hogy 2009-es lap…
*

2011. február 13., vasárnap

Idétlen idő ( - jobbszél)

Különös természeti jelenség játszódott le a Parlamentben. A mágneses pólusok helycseréje, a bolygók szokatlan együttállása és Daniel Cohn-Bendit brüsszeli üvöltözése oly mértékben megzavarta a világot összetartó erőket, hogy a negyedik dimenzió, az idő, hirtelen megszűnt.
A tér három kiterjedése megmaradt, az épület falai álltak, de az ülésteremben egyszerre volt jelen mindenki, aki valaha megfordult itt. Nagy Imre cvikkerét törölgetve hallgatta Antall Józseftől, hogy törvényt hoztak ’56 forradalmának megörökítéséről. Csak azt nem értette ezek után, hogy Havas Szófia miért kiabálja mégis, hogy nyilasok garázdálkodtak az utcákon. Nicsak, fülelt oda a szóra Szálasi, de a folytatást nem hallotta, mert Károlyi Mihály éppen Tisza Istvánnak hencegett: „Úgy növekszik a hatalmam, ahogyan az ország csökken!” Erre Novák Előd egy kipát húzott a vörös gróf fejére; Eörsi Mátyás elsápadt az inzultus láttán. Rákositól várt volna segítséget, aki emelt hangon közölte is, hogy tízmillió fasisztával van körülvéve, mire Zagyva Gyula odaszólt neki: „Ezt a folyosón megbeszéljük, kopasz!”
- Ki ez a sok bitószökevény reakciós itt? – aggodalmaskodott Biszku. – Azt hittem, csak derék elvtársak tehetik be a lábukat.
- Így volna helyes, Béla bátyám – karolt bele Gyurcsány az öregbe -, de a választók száz év alatt sok pökhendi pojácát juttattak ide.
- Választani? – kuncogott Kádár, és megrántotta a vállát, mert túl nagy zakót kapott. – Egy párt, egy népfront, egyféle újság. Mi így csináltuk, mégse trombitálták össze a Közös Piacot a médiatörvényünk miatt.
- Hogy úgy van! – csicseregte Lendvai Ildikó. De bájos hangocskáját elnyomta a zűrzavar; Bajcsy-Zsilinszky, Kovács Béla és Torgyán a kisgazda értékekről vitatkoztak, Csurka és Aczél György próbált tisztázni néhány félreértést, Czinege Lajos pedig Hende Csabát akarta oktatni.
Ekkor a kupolateremből beszólt a Szent Korona:
- Most már aztán rend legyen! – Visszaállt nyomban az idő kereke. Eltűnt mindenki, akinek nem ott volt a helye. – No azért!
*

Február 11-13. ( - a kitörés, avagy a becsület, a hősi halál napja)

Február 11-ét,  a Kitörést  a rendszeridegen nemzeti erők nevezték el Becsület Napjának.
Az elnevezés ugyanolyan helyénvaló mint a Nemzeti Összetartozás, mert ugyanúgy nem létezhet nemzeti összetartozás becsület nélkül, mint  ahogy haza sem  a nemzet szerves részeit képező erőszakkal elszakított országrészek nélkül. 


  
A hősies kitörés után Magyarországot másodjára is a keresztre feszítették, de az igazság erejével újra feltámaszthatjuk és fel is fogjuk támasztani!



Pilhál György: 
A hatvanhat évvel ezelőtti nap megítélésében valószínűleg soha nem lesz egyetértés. Már a megfogalmazásnál ügyelni kell, Budavár felszabadításaként vagy elesteként említjük-e 1945. február 13-át. Ami biztos: a második világháborúban csupán Sztálingrádért folyt véresebb csata a magyar fővárosénál, s ez mindenképpen gyászos adaléka történelmünknek, nyomait ma is viseljük az épületek kövein, temetőinkben, szívünkben.
(Magyar Nemzet)
*

Liberális sajnálat az ellopot szalámi (taktika) okán ( - Bakács a sztártolvaj)

 A Klubrádió műsorvezetője a budakeszi Tescóból settenkedett volna ki egy kétezer forintos téliszalámival, amikor a biztonsági őrök elkapták.
 
Bakács Tibor „művészúr” a Napkelte volt munkatársa, a kereszténygyalázó Tilos rádió speakere, a Klubrádió alkalmazottja, megélhetési bűnözővé vált. Szalámit lopott az egyik Budakeszi bevásárlóközpont nagyáruházban, de rajta kapták. Lenyilatkozta, hogy éhes volt, és hogy mikor lebukott, nem állt ellen a biztonsági szolgálatnak és visszaadta a szalámit. Hogy egyem azt a liberális pofáját a jó embernek, hogy meg ne sajnáljam mindjárt. A kollegát mindjárt sajnálattal és megértéssel kezelve az esetet, megsegítésére siettek a szegénynek.
Lang Györgyi liberalizált énekesnő elmondta, bár helyteleníti a lopást, nem ítéli el Bakácsot.
Fura, de éppen állítólagos pénztelensége miatt elkövetett lopás hoz most ismét komoly összegeket a liberális szónok, újságíró és zenész konyhájára. A blikk  A Settenkedő nevű egyén tudtommal fizetést és jogdíjat is kap, zenei munkássága nyomán, mégis lopott, mert kevés a pénze. De nem ám csirke-farhátat, hanem nemes szalámit, mint ahogy az a kékvérűeknek dukál. A szoci-ál-liberálisok nem tagadják meg magukat. Hajdú Péter rögvest meghívta a Frizbibe, s jóval magasabb gázsit ígért neki, mint általában szokott a vendégeknek: információink szerint több százezer forintot, míg például a múlt héten interjúra hívott Szíj Melinda 80 ezret tehetett zsebre. Bakátcsnak meg csak egy fizetéséből is nettó 80 ezer marad, ha mindent kifizet, - hangzott el a rádióban. A lopás állítólag úgy történt, hogy bevásároltak a feleségével, de a szalámit nem a kosárba rakta. A pénztártól való távozáskor a lopásjelző becsipogott. Állítólag sajt is volt nála.
Klubrádióban egy hónapra felfüggesztették az állásából.

Összeszorul a szívem, az anyagi gondjai kapcsán. Az elmúlt 15-20 évben átlagon felül keresett. Ma is rendezett körülmények között él. Adót nem igazán fizetett, kiváltságos volt. Most meg sír a szája, és szegénységről beszél, miközben fogalma sincs a fogalom valós tartalmáról. Kocsival ment bevásárolni, arra biztos volt még pénz.
Ha a legközelebbi rendezvényen ismét a pódiumra lép szónokolni, akkor a hallgatóság szerintem vigyen magával egy rúd téliszalámit a szegény Kultiplexes Bakácsnak.  

Bakács Tibor nem egyszer járt már börtönben, így pontosan tudja, milyen világ várna rá, ha büntetését rabsággal váltaná ki. Korábban a Pont Rádión Fiala János helyettesítőjeként Bakács Tibor adás alatt feltett egy kérdést. „Na mi van, gój motorosok, na mi van, fasiszták, nem ismeritek a történelmet?'” Ezt a kijelentést megperelte, nagy nyilvánosság előtti rágalmazás címén a Gój Motoros Egyesület. A Gój Motorosok megnyerték a pert, Bakács jó liberálisként nem fogta fel miért kaszálta el a bíróság. Akkoriban nagyon hőzöngött, de nem vonult börtönbe, inkább fizetet. A kritikust leginkább az igazságszolgáltatás zavarja, és nem érti, miért csak napi ezer forintot ér.
"Nagyon sokan nem értik meg, hogy miért nem próbálom meg lerázni magamról ezt a terhet: egyszerűbb lenne kifizetni, bocsánatot kérni. Úgy gondolom, hogy feltehetek egy kérdést, ez hozzátartozik a demokrácia szabályaihoz. Ha nem így van, az Amnesty International felvesz a listájára - ők mindig számon tartják azokat a kollégákat, akiket a világ különböző pontjain joghátrányok érnek -, nem beszélve arról, hogy az osztrák újságíró szövetség, az angol konzervatívok, a német liberálisok is megkerestek, hogy ők majd élve tartják az ügyemet. Nem tudom, hogy jutottunk el idáig, amikor ebben az országban szinte mindent lehet mondani: komcsizni, fasisztázni, mindenki bármit mondhat. Akkor egy ilyen kérdés, amiben ráadásul nem is azt mondtam, hogy "a fasiszta goj motorosok" - ha már nyelvészkedünk -, hanem két halmazt állítottam egy mondatba, sérti a Büntető törvénykönyvet? Amúgy a törvénykönyvtől azért nem félek, mert apám bíró volt 25 évig, tehát gyerekként megszoktam azt, hogy létezik az állam és az igazságszolgáltatás. A probléma majd a mindennapi élet megoldása lesz, mert a gyerekeket iskolába kell vinni, etetni: de majd segítenek a barátaim.
Az még felháborítóbb - azt a 150 ezer forintot ugye átfordítják napi forintbüntetésre -, hogy napi ezer forintra állapították meg az értékemet. Ezen kicsit fel vagyok háborodva, mert mindenkinek a képzettségének megfelelően, 1000, 2000, vagy 3000 forintot érhet egy ilyen nap.”

Bakácsnak nem csak ezek voltak a húzásai. A liberális füvesbarlangként üzemelő Kultiplex (volt Kinizsi mozi) leromlott épületében üzemelt a Tilos Rádió és egy klub. Amikor a IX. kerület liberális vezetése (Gegesy Ferenc) odáig jutott a városrehabilitációban, hogy a bontásra ítélt épület működési engedélyét nem hosszabbították meg, akkor a bezárás okán hatalmas ricsajt csaptak. Akkor is lefasisztázták az egész jobboldalt.  Bakács odáig vetemedett, hogy cigányátkot szórt az ebbéli érdekeltségi köreit zavarókra.
Most ez a Bakács engedheti meg magának a bolti tolvajlást, amiből izraelita Hajdú még show-t is kreál. A szociál-liberalizmus mélyebb károkat okozott, mint maga az ’56-ot követő megszállás.  Szomorú, hogy erre egy átliberalizált cselekedett, egy köztörvényes szalámi lopás hívta fel a figyelmet. Az SzDSz  taposóaknái máig a földjeinken lapulnak. Jobb lesz erre még odafigyelni, hiszen a veszély nem múlt el. Az érdekszféra pedig ez ügy kapcsán is láthatóan összefog, működik.   A liberálisok alvóügynökei bármikor aktivizálhatják magukat. Máig foglalkoztatják őket. A gátlástalan bakácsok máig köztünk élnek.  Jobb lesz odafigyelni rájuk.



Foglalkoztatásai:
TV2 Megasztár 2004, Pergő képek, Fanzin 2000-, Csiszár.hu, szerkesztő 2000-2002, MOL Magazin - 2002-től, Élet és Irodalom újságíró - 1996-2004, TV 3, Közgáz Vizuális Brigád 1996-97, Wanted, rovatvezető 1996-2000, Találkozások magazin, főszerkesztő helyettes 1996-, Magyar Független Film Szövetség- 1996-tól, MediaWave, alapító 1991-2000, Magyar Narancs, rovatvezető 1991-96, Tilos Rádió 1990.

Isten óvjon minket a "szegény" liberálisoktól! 
*

2011. február 12., szombat

Nem csak nyomkövetővel javítana a Volán a közlekedés színvonalán. ( - de mit tegyünk mi a közlekedésünk javítása érdekében?)

Több, az utasok kényelmét szolgáló újdonsággal is előrukkolhatna az Önkormányzat és a Volán.
Egy társcég csaknem négyszázmillió forintot nyert pályázaton. Nem egy korábban ismertettet település meg szintén több száz milliót nyert infrastrukturális, közúti, illetve turisztikai fejlesztésre. Ehhez azonban elsősorban szándék, indíttatás, és lakossági támogatás kell.

Az Alba Volán mindig élen járt a műszaki fejlesztésben - emlékeztetett Tóth István, a vállalat vezérigazgatója azon a szerdai projektnyitón, amelyet annak alkalmával rendeztek, hogy a társaság csaknem négyszázmillió forintot nyert egy uniós pályázaton.
A - 85 százalékban támogatott - nyertes pályázat révén összesen 467 millió forint fejlesztést valósítanak meg az elkövetkező két évben.
A komplex fejlesztés keretében a buszvárókban utcai bútorokat helyeznek el. Az utcai bútorzat alatt a várakozói padok minőségi-mennyiségi változását kell érteni. Ezen felül az aszfalt egyhangúságát megtörve, sok növény is lesz. E komfortérzetet növelő beruházásokon túl nagyon komoly forgalomtechnológiai, forgalomtechnikai fejlesztésekre is sor kerül. Ennél a Volánnál a kiépítendő integrált irányítási rendszer lehetővé teszi majd a cég egész flottájának - GPS segítségével történő - nyomkövetését. Megújul az utastájékoztatás. Az eddig használatos statikus tájékoztató táblák mellett több helyen is olyan intelligens készülékeket szerelnek föl, amelyek a járatok tényleges érkezésének időpontját mutatják majd. Ha a járat esetleg késik, akkor a kényszerűen módosult időpontot.
De lecserélik valamennyi pénztárgépet is, amelyek a buszokon egyúttal fedélzeti computerként is működnek majd, on-line kapcsolatban állnak a központi szerverrel.

Az üzemeltető szerint ez a fejlesztés hatalmas segítséget jelent a napi munka során:                 - Minden buszról tudjuk majd, a sofőr jelzése nélkül is, hogy éppen hol van. Baleset, műszaki hiba esetén sokkal gyorsabban tudunk reagálni, mint manapság, de úgy gondolom, ez az utasoknak is minőségi javulást jelent majd.
A statisztikák alapján egyébként a legnagyobb késések pont a Budapest vonalon vannak, a fővárosi dugók, balesetek miatt.

Ami Ócsát illeti: 
Városi buszközlekedésünk rengeteg kívánnivalót hagy maga után.  A legtöbb megálló kiépítetlen, rendezetlen.  A buszok a forgalmasabb időszakban sokszor túlzsúfoltak. A járatsűrűség nem megfelelő, az eljutási sebesség alacsony.  A buszközlekedés ennek ellenére még mindig megbízhatóbb, mint a vasúti. 
Ez azonban még sem hagyhat bennünket a tétlenségben. Ócsa városnak élni kell az adott és a rendelkezésére álló lehetőségekkel. Használnia és kihasználnia kell a vasút biztosította előnyt, amivel más települések nem élhetnek. Városi rangra kell emelni a buszközlekedést, a megállók színvonalát, kiépítettségét és helyet kell követelnünk a menetrendben a környező településekhez hasonló félóránkénti összeköttetésre.  Ócsának ezen túl szüksége van legalább egy csúcsforgalmi járat-párra, ami nem a megszokott útvonalon, hanem az autópályán át gyorsabban és más útvonalon közelíti meg a fővárost. Ezzel nem csak rövidebb menetidőt, gyorsabb eljutást, ebbéli gondoskodást biztosítanánk a városunkban élőknek, hanem új alternatívákat, elhelyezkedési lehetőségeket is biztosítanánk, hiszen az M 5-ös bevezető szakaszán a Budapest Nagykőrösi út környéke, az ottani megállók, (amit az Inrács, Kakucs, stb. járatok is használnak) a bevásárló központok nem csak vásárlási lehetőséget, hanem munkát is biztosíthatnak az önkormányzatunk illetékességi területén élő, itt adózó honpolgárnak. Ezen az útvonalon közlekedő csúcsforgalmi járat-pár (legalább napi 2 oda-vissza) a rendelkezésre álló megállókkal széles kör számára biztosítana megfelelő utazást, gyors és biztonságos eljutást, mindazon túl, hogy nagy igény mutatkozik rá.  Az így közlekedő buszokkal az Ócsa - Bp-Népliget távolság eljutátsi ideje a jelenlegi 50-55 percről akár 23-35 percre zsugorodna.  Ráadásul kikerülné az amúgy is zsúfolt 50-es út (régi ötös) és Ócsa közötti körforgalommal nehezített és lassított szakaszokat, az ott bonyolódó kamion forgalmat és a rossz szakaszokat. 

 Van ahol egymást érik a buszok. Nálunk jó ha csak óránként jár?

A kedvező adottságok ellenére úgy tűnik máig sem tudtunk élni azzal amit mások már megvalósítottak, vagy kihasználtak. Ócsa polgármesterének mihamarabb megbeszéléseket, tárgyalásokat kéne kezdeményeznie a közlekedési szolgáltatókkal a helyközi közlekedésünk javítása érdekében. Ócsa városának latba kell vetnie, és fel kell használnia, hogy több mint 9 ezer ember mozgásáról, közlekedéséről, belső és külső eljutásáról kell gondoskodnia. Nem várhatunk, nem ülhetünk tétlenül. Az emberek is változást, jobbulást akarnak. Ezért is váltottak annak idejét, amikor bizalmat szavaztak és új embert ültettek a város élére. Ez azonban nem jelenthet tétlen kényelmet, jó ambíciókat a választók megbecsülése nélkül. A helyért, a pozícióért meg kell dolgozni. A lehetőség adott, az igény megvan, a város joggal várja el a munkát a javulást a közlekedés terén is. Már nem elfogadott a régi és több évvel ezelőtti állapot. Felgyorsult, piacorientált világunkban a közlekedés szerepe roppant fontos. Jó közlekedés, a biztos eljutás a városi fejlődés, és a gyarapodás egyik állomása. Ha vonzóvá, élhetővé és gazdaságossá akarjuk tenni a városunkat akkor az utakat, a közlekedést kell sürgősséggel rendezni, hogy az emberek több irányból gyorsabban bejuthassanak a munkahelyükre, a turisták, a hétvégi kirándulók el- és kijuthassanak hozzánk. Hogy a hétvégi vonatokon érkező Ócsán leszálló kirándulók és gyerekek csoportjai töltsék meg az állomás környékét, hogy a parkjainkban a tisztáson a madárcsicsergés a siserehad turbékolásával vegyülve adjon fellendülés számunkra. De biztosítani kell a kerékpárral, hátizsákkal érkezők számára is a kátyúmentes közutat, a felfestett, vagy kiépített kerékpársávot, és a buszon érkezők biztos és garantált hétvégi járatait, a vendégszeretet és a tourinform irodát. Ehhez kérek és keresek támogatót, szövetségest, hogy serkeljük és a háttérből segítsük az önkormányzat ebbéli munkáját.

Mindhez persze kell az elkötelezettség, a szándék és a városi emberek hite, a polgármester. Elsőként a talán a Közútkezelővel, a Volánnal kell intenzív tárgyalássorozatot kezdeni. Meg kell találni a terápiát, hogy Ócsa elérhető és vonzó város legyen, hogy a 9100 fő bizton és gyorsan eljusson a napi munkájához, a helyhez, ahol dolgozik, hogy aztán visszatérve városunkat gazdagítsa. Ehhez van nagy szükség a közlekedésfejlesztéshez. Virágossá, vonzóvá kell tenni a város így is, úgy is.
Tenni kell azért is, hogy az emberek az autó helyett inkább a buszt válasszák. Tenni kell, hogy kiléphessünk a jelen kényszeréből, a gúzsbakötöttségünkből. 
*

2011. február 11., péntek

Február 11: az Európai Segélyhívó Szám napja

Az Európai Segélyhívó Szám az idén 20. születésnapját ünnepli. Ez a telefonszám bárhonnan, bármilyen (mobil és vonalas) hálózatról körzetszám nélkül hívható.

A 112-es hívószám több mint 500 millió ember számára teszi lehetővé, hogy az ügyeleti központokat egy segélyhívó számmal bárhonnan elérhesse. A 112 így a segítségnyújtás szimbólumává vált Európában.Bár a szolgáltatás két évtizede működik, a magyar lakosság csupán harmada van tisztában azzal, hogy európai útja során bárhonnan ingyenesen elérhető számára ez a szolgáltatás.

Az Európai Unió tagállamai már 1991-ben megállapodtak arról, hogy bevezetik a 112-es Európai Segélyhívó Számot. A nyilvánosság figyelmének felkeltése érdekében az Európai Parlament kezdeményezte, hogy február 11-e minden évben az Európai Segélyhívó Szám napja legyen.

A húsz évvel ezelőtti ötlet mára európai sikertörténetté vált: a több mint 40 különböző nemzeti segélyhívó szám helyett egy szám – a 112 – hívásával elérhetővé váltak az ügyeleti központok Európa összes országában. A hívásokat szakképzett ügyeleti stáb fogadja. Országtól függően a kezelő vagy közvetlenül foglalkozik a hívással, vagy átkapcsolja azt a megfelelő segélyszolgálathoz. 
*

Kötelező lesz a házak energetikai tanúsítása

Óvatos számítások szerint is másfél évtizedes lemaradásban vagyunk nyugathoz képest a lakások energiafelhasználását, pontosabban energiaspórolását illetően. Jövőre kötelező lesz nálunk is elkészíttetni a zöldkártyát, amelyből kiderül, mennyi energiát zabál fel otthonunk, ám ettől sajnos a régi állapotok nem változnak. 

Egy 2008-as kormányrendelet alapján jövő januártól elvileg minden épületnek el kell készíteni az energetikai felmérését, s erről tanúsítványt kell kiállíttatni. A rendelet ugyanakkor több könnyítést is adott: használt lakásoknál jövőre még csak tulajdonosváltás esetében kell ezt a felmérést elvégeztetni, ráadásul az ötven négyzetméter alatti (például egyszobás) garzonlakásokra, egyházi, valamint műemléki védelem alatt álló épületekre ugyancsak nem vonatkozik a kötelezettség, sőt nyaralási célra használt épületek is mentességet kaphatnak. Az ezer négyzetméternél nagyobb ipari csarnokok, közintézmények esetében azonban nincs haladék, januártól kötelező a kiállítás. Maga a tanúsítás az előírás szerint nem tarthat két óránál tovább, s óránként legfeljebb nettó ötezerötszáz forintot kérhet el ezért a szakember. (Alaprajzzal nem rendelkező épület esetén nagyjából ugyanekkora összeget kell számítanunk járulékos költségként.)
 Az épületek állapotának felméréséhez ugyan nem kötelező hőkamerát alkalmazni. Azonban egy ilyen hőkép egyből elárulja az épület hibáit, a rejtőzködő hőhidakat és azokat az épületrészeket, ahol a hő valamiért kiszökik. A hőtérkép alapján kiderül például, ha az újonnan beépített ablakot rosszul tették be, sőt - némi előkészület után - az is feltárható, hol szivárog a padlófűtés. Az építőmérnök szerint ha valaki még a hőszigetelés előtt elkészíttet egy ilyen hőfényképet, energiatanúsítványtól függetlenül igen hasznos információkat kap arról, hogy az épület mely részét kell jobban szigetelnie. A kilencvenes évek előtt felhúzott épületeknél hőhíd szempontjából egyébként a monolit vasbetonból készült áthidalók, koszorúk a legproblémásabbak, így ezek hőszigetelése a legfontosabb.
 Tapasztalataim szerint az emberek többsége nem is hallott az épületek zöldkártyájáról. Jelenleg az önkormányzatok e tanúsítvány nélkül is kiadják a különféle engedélyeket. Az új épületek esetében elvileg viszont már most is kötelező lenne a zöldkártya elkészítése, ám ha a műszaki vezető nyilatkozik arról, hogy minden a tervek szerint készült el, akkor jövő januárig mégsem kötelező a papír kiállítása. Mindebből tehát az is következik, hogy 2012-ben hirtelen mindenki zöldkártyát akar majd készíttetni, holott ezt már most, sorban állás nélkül is meg lehetne tenni, hiszen egy ilyen tanúsítvány érvényességi ideje tíz év.

A tanúsítvány természetesen nemcsak arra adhat választ, hogy mennyi energiával lehet kifűteni az adott épületet, hanem vizsgálhatja például azt is, hogy a melegvízkészítés, a világítás, vagy nyáron a hűtés mennyire energiatakarékos.
Az állam által is elérni kívánt érték a C lenne. Egy ilyen besorolású épület éves szinten 105-230 kilowattórányi energiát fogyaszt el négyzetmétereként. Ehhez képest egy mai magyar átlaglakás a G kategóriába sorolható, 210-575 kilowattórányi energiát zabál fel egy négyzetmétere egy évben, azaz két-két és félszer többet, mint az elérni kívánt kategória lakásai. Valójában elvárási szempontból (is) mintegy tizenöt éves lemaradásban vagyunk a nyugathoz képest, ugyanis a már említett C kategória hőtechnikai előírásai Németországban a kilencvenes évek közepén voltak irányadóak...

*

2011. február 10., csütörtök

Megjelent a Jobbik hírlevele

Folyamatosan érkezik a postaládákba a Jobbik helyi szervezetének Hírlevele.





Nézze, várja, és ha még nem kapta meg keresse, mert viszik.
Ha elvitték, akkor kérje a szomszédtól.

*

Kínában mutatkozik be Pest megye ( - vajon ki utazik narancsországból a mandanirok földjére?)

Pest megye testvérrégiójában, a Kínában rendezendő Csungking városi kertművészeti expón mutatkozik be ősszel Pest megye. 

Kína legelismertebb ilyen jellegű rendezvényét, csaknem húsz éve rendezik meg az ország különböző városaiban. A szervezők mintegy 120 kiállítóra számítanak idén szeptemberben. 
Az eredetileg a kínai városok közötti együttműködés előmozdítását szolgáló kiállításon néhány éve már külföldiek is részt vesznek, ezért kapott meghívást Csungkingból (chongqing)  Pest megye is. 

Csungking város kiemelt figyelmet fordít a Pest megyével kialakított kapcsolatok fejlesztésére és ápolására, s úgy vélik az ősszel megnyíló kertművészeti kiállítás jó lehetőséget kínál Pest megye és Magyarország állandó bemutatkozásához.

*

Igen dicséretes, hogy a pénzügyi hánnyal küszködő Pest megyei önkormányzat vezetése a magyar teniszsport után a kínai kertművészeti expón is képviseltet minket.

Most már csupán az érdekelne, hogy Szűcs elnök személyesen fog e megjelenni a képviseletünkben, vagy netán más személyesíti meg eme nagy fontossággal bíró eseményen  (megyei) városunkat?
Aztán ha már megyei szinten képvisel minket a mi Lajosunk (Ócsáról), akkor csupán meg az érdekelne, hogy az ottani kertművészeti ismérvet mikor ültetik át kisvárosunkra, hogy e táj is szépüljön és virágozzon, mint a testvérvárosi kapcsolat.

*