A mi (kis)városunk - Ócsa

Ilyen város nincs még egy!
Itt minden máshogy történik, és általában az is rosszul. Ha egyszer lesz itt vezetőváltás, ez a blog lesz a vádirat.
(De kisvárosunkat mi így is szeretjük ... - Ámbár, megvan a saját véleményünk.)

2011. október 5., szerda

Szűcs megyéstül lekerülhet a lélegeztető gépről ( - megállapodtak, azaz kiárultak)

Fellélegezhet a megyei önkormányzat.

Orbán Viktor és Szűcs Lajos közös sajtótájékoztatót tartottak a kormány és a megyei önkormányzatok megállapodásáról.

Kijavítottunk egy hibát, amit húsz éve a rendszerváltáskor elkövettünk, amikor hibásan osztottuk szét az állam és az önkormányzatok feladatait és az ezekre szánt forrásokat  - jelentette ki Orbán Viktor, Szűcs Lajossal közösen tartott hétfői sajtótájékoztatóján. A Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke ugyanitt arról beszélt, hogy egy régóta húzódó tárgyalássorozat végére sikerült pontot tenniük.

Orbán Viktor bejelentette: a kormány és a megyei önkormányzatok megállapodást kötöttek, ennek eredményeképpen 2012. január 1-től a kormány átveszi a megyei önkormányzati rendszer feladatait. A rendszerváltáskor létrejött közigazgatási és kormányzati intézményrendszert döntő ponton fogjuk módosítani – emelte ki a kormányfő. Hozzátette: az ősz során beterjesztik és megalkotják az ehhez szükséges törvényeket.

Mint mondta, bár a megyei közgyűlések az elmúlt években heroikus munkát végeztek a talpon maradásuk érdekében, mégis folyamatosan adósságot termeltek, a megyék „nyakig eladósodtak”. A megyék mindig több feladatot kaptak, mint amennyi pénzt – szögezte le a miniszterelnök. Ennek az áldatlan állapotnak véget vetünk, a megyei önkormányzatok fellélegezhetnek, kiszabadulhatnak az adósságcsapdából –emelte ki a kormányfő. A miniszterelnök szólt arról is, hogy az állam átveszi a megyei közgyűléseknél eddig felhalmozódott mintegy 180 milliárd forintnyi adósságot is, amelynek rendezéséről, esetleges átütemezéséről tárgyalások kezdődnek a hitelezőkkel, azaz a bankokkal.

A jövőben a megyék lesznek a kulcsszereplői a fejlesztéspolitikának – hangsúlyozta Orbán Viktor. Magyarázatképpen hozzáfűzte: a fejlesztésekre szánt forrásokat a megyei közgyűléseken hozott döntések alapján fogják majd szétosztani.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy jelentős színvonalbeli különbségek alakultak ki egyes megyék között a szolgáltatások minőségét tekintve. Egyes megyékben a kórházak kiváló állapotban vannak, máshol ez a szolgáltatás gyengébb volt, egyes helyeken az iskolák kiválóan működnek, máshol pedig gyengébben – sorolta. A kormányfő leszögezte: nem volna helyes, ha az emberek aszerint jutnának jobb vagy rosszabb szolgáltatáshoz, hogy éppen melyik megye területén élnek.

Fejezd be Viktor, nem érek rá erre; - add a pénzt és húzzunk, mert várnak már a teniszezők
 A miniszterelnök a létrejött megállapodást kiemelkedő fontosságúnak tartja azért is, mert több tízezer ember dolgozik a „ma még megyei irányítás alatt álló intézményekben”. Ezeknek az embereknek a jövője egészen eddig a megállapodásig rendkívül bizonytalan volt. Szabályosan rettegtek egyes helyeken, hogy nem zárják-e be az iskolát, talpon marad-e a kórház – hangsúlyozta Orbán Viktor.
Kijavítottunk egy hibát, amit húsz éve a rendszerváltáskor elkövettünk, amikor hibásan osztottuk szét az állam és az önkormányzatok feladatait és az ezekre szánt forrásokat – szögezte le.

Szűcs Lajos, a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke elmondta, egy régóta húzódó tárgyalássorozat végére sikerült pontot tenniük. Megjegyezte, a szerződő felek kinyilvánították, hogy mindent meg kívánnak tenni, a rendszer hibáinak kiküszöböléséért.

Szűcs elmondása szerint nem könnyű szívvel hozták meg ezt a döntést, ugyanakkor hangsúlyozta, a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége és minden megyei elnök eltökélt abban, hogy ezt az átalakítást végrehajtsák és megvalósítsák a kormányprogramot. Kiemelte, a következő időszakban sok olyan tárgyalás lesz még, amelyeken a felmerülő, sokszor aprónak tűnő problémákat kívánják majd rendezni, hiszen - mint mondta – vannak olyan kérdések, amik még fel sem merültek, ezeket a napi munka során veszik majd elő. Hozzátette, bízik abban, hogy a kormánnyal való együttműködés kezelni fogja a problémákat.
 *

A Jobbik szerint ha a megyei önkormányzati képviselők megszavazzák a miniszterelnök által hétfőn bejelentett önkormányzati intézmény- és adósságátvételt, akkor  "a hatályos jog szerint hűtlen kezelést követnek el",  és ezért fel lehet őket jelenteni - mondta Hegedűs Lorántné.

Mint ismeretes Orbán Viktor hétfőn írt alá megállapodást a 19 megyei közgyűlési elnökkel, ami szerint jövő év január elsejétől az állam átveszi a megyei önkormányzati intézményeket, valamint a megyei közgyűléseknél eddig felhalmozódott mintegy 180 milliárd forintnyi adósságot is. A megállapodás végrehajtásáról szóló törvényeket még az ősz folyamán beterjeszti a kormányzat, a települések egészségügyi és oktatási intézményeinek átvételéről pedig ágazati jogszabályokban rendelkeznek.

Hegedűs Lorántné "szégyenteljes kompromisszumnak" nevezte a megállapodást, amelynek értelmében a 180 milliárdnyi adósság átvállalásáért cserébe az állam 740 intézményt is "megkap". A jobbikos politikus hangsúlyozta: a megállapodásban nincsen szó az önkormányzatok kártalanításáról, amiért átadják ezeket a vagyontárgyakat az államnak. Véleménye szerint ez felháborító, hiszen az önkormányzatok azért adósodtak el, mert az állam az elmúlt 20 évben "kivéreztette" őket a folyamatos alulfinanszírozással, most pedig elveszi a vagyongazdálkodásuk alá tartozó vagyontárgyakat is.

Ráadásul Hegedűs Lorántné emlékeztetett arra is, hogy a Széll Kálmán-terv szerint az eddigi önkormányzati feladatokra a jövőben évről évre kevesebb forrás jut majd, ami a Jobbik szerint a feladatellátás megszűnéséhez vezet majd. Vagyis azt fogja jelenteni, hogy tömegével szűnnek majd meg az eddig is veszteséges oktatási, szociális és egészségügyi intézmények, hacsak igénybe vevőik nem fizetnek külön az ellátásért.
*

8 megjegyzés:

  1. Az rendben,hogy odaírták a Viktor elé,hogy Miniszterelnök,ha talán valaki nem ismerné,de a Szűcs,miért nincs feliratozva,hogy bohóc esetleg elnökök elnöke,vagy hogy álláshalmozó?

    VálaszTörlés
  2. Az sincs kiírva, hogy szerencsétlen ócsaiak, jól megvagytok áldva.

    VálaszTörlés
  3. Az nem szerencsétlenség, hogy hagyják ellopni a várost. Az ócsaiak inkább hülyék, ha ezt szemlátomást hagyják.

    VálaszTörlés
  4. Van itt szép számmal támogató, gyáva begyökeresedett helyi őslakos.

    VálaszTörlés
  5. Ja, meg a lengő paraszt.

    VálaszTörlés
  6. Árpád utcában szétszórtak némi kis kavicsot, minden 10. gödörbe út javítás gyanánt/céljából!
    Ezt értelmezzük úgy, hogy nekik jó az is?
    He!?...

    VálaszTörlés
  7. Kérdezd a Bukodit.
    Két válasz lehetséges:
    1. Már egyeztetett az illetékesekkel.
    2. Ő nem kompatibilis az ügyben.

    VálaszTörlés
  8. Van egy harmadik variáció is.
    Személyes sértettség okán megszünteti az utcát mondván az ott lakók még éretlenek rá.

    VálaszTörlés