A mi (kis)városunk - Ócsa

Ilyen város nincs még egy!
Itt minden máshogy történik, és általában az is rosszul. Ha egyszer lesz itt vezetőváltás, ez a blog lesz a vádirat.
(De kisvárosunkat mi így is szeretjük ... - Ámbár, megvan a saját véleményünk.)

2011. október 12., szerda

Népszámlálás ( - és a gondok)

Városunkban is folyik a Népszámlálás. Ócsán azonban többen panaszkodnak, hogy nem kapták meg a népszámláláshoz szükséges íveket.  Ezzel az a baj, hogy akik ehhez még nem jutottak hozzá, nem tudnak elektronikus úton regisztrálni és válaszolni. Október 16.-án, vagyis 4 nap múlva pedig bezár az ügyfélkapu.

 A népszámlálási kérdőíveket a számlálóbiztosoknak kell minden címre eljuttatni.  Eredetileg szeptember végéig. Tehát, ha ma is van még olyan személy, aki nem kapott összeíróívet, ami ráadásul netes belépési kódját is tartalmazza, az nem csak panasszal élhet, a jelentős késé okán, hanem bejelentést is tehet a helyi jegyzőnél, aki a települési népszámlálási felelős is egyben.

A népszámlálás helyi előkészítéséről és az adatfelvétel végrehajtásáról a települési (a fővárosban a kerületi) önkormányzat jegyzője, mint települési népszámlálási felelős gondoskodik.
Nagyobb települések esetén munkáját a népszámlálási előadó és/vagy népszámlálási ügyintézők segítik. A települési népszámlálási felelős feladata az adott településen a szükséges számlálóbiztosi létszámról való gondoskodás, a végrehajtás technikai feltételeinek biztosítása, az összeírás előrehaladásának felügyelete, az adatszolgáltatók által jelzett problémák kezelése, a pótösszeírás megszervezése. A népszámlálás előkészítése és végrehajtása során a települési népszámlálási felelős szorosan együttműködik a KSH területfelelősével.
A számlálóbiztos feladata az ívek időben való eljuttatása az adatszolgáltatók tájékoztatása, az interjúk lebonyolítása, az önkitöltők papírkérdőíveinek összegyűjtése, a címek pontosítása. Munkáját közvetlenül a felülvizsgáló irányítja, ellenőrzi.

 A hivatal a szakmai szempontok érvényesítését a területfelelősi hálózaton keresztül biztosítja. A településeken a KSH-t a területfelelős képviseli. A területfelelős szoros kapcsolatot tart fenn a települési népszámlálási felelőssel (a jegyzővel). A területfelelősök feladata a felülvizsgálói hálózat megszervezése, munkájának támogatása, ellenőrzése, a számlálóbiztosok munkájának szakmai felügyelete, együttműködve a települési népszámlálási felelőssel.
Az ellenőrzési szervezet jelentős szereplője a felülvizsgáló, aki a számlálóbiztosok munkáját közvetlenül irányítja, ellenőrzi, támogatja. Feladata a beérkezett kérdőívek minőségének értékelése, érkeztetése, az elektronikus monitoring rendszer által kért információk rögzítése.


A népszámlálási adatfelvételt megelőzően minden címre eljuttatjuk a népszámlálási adatfelvételi csomagot.

A csomag tartalmazza a lakás- és a személyi kérdőív egy-egy példányát, valamint egy tájékoztató levelet. A lakáskérdőíven szerepelnek az internetes kitöltéshez szükséges azonosítók. Az adatfelvételi csomagban lévő dokumentumok az előzetes tájékozódást segítik.



Virágh Eszter
Népszámlálás statisztikai tanácsadó
Felhívjuk azok figyelmét, akik a lakcímükre (ahol élnek) még nem kaptak online kitöltéshez szükséges azonosítókat, azok legkésőbb OKTÓBER 13. CSÜTÖRTÖK 16:00 ÓRÁIG KÉRHETNEK INTERNETES BELÉPÉSI KÓDOT: közvetlenül a kod@ksh.hu e-mail címre küldött levélben, a pontos lakcímük (település, közterület, házszám/ vagy hrsz., emelet, ajtó) és egy e-mail cím megadásával, amelyre a válaszlevelet küldhetjük a kóddal. Egyéb kérdéseket, kéréseket az eddigiekhez hasonlóan az ingyenesen hívható zöldszámon fogadunk (06-80-200-014 vagy 06-80-200-224). Kérjük mindazok megértését, akik valamilyen okból nem jutottak internetes kódhoz, és köszönjük türelmüket!
*

28 megjegyzés:

  1. Azért nem viszik ki mindenhova a borítékot, mert a postázásért 150 forintot kapnak, de ha személyesen veszik fel az adatot, akkor további ezer és kétezer között üti a markukat. Ezért nem osztották ki a borítékok nagyrészét. Ha a többség interneten adná le, akkor nem keresnének annyit!

    Panaszt kel tenni, hogy ne legyen összejátszás. A jegyző tud róla, de ő szervezte be a kérdezőket, így lapít a gazban.

    VálaszTörlés
  2. Te honnan vetted ezt a bődületes baromságot???? Kérlek tárd elénk az ellenőrizhető forrását állításodnak, mert én tételesen tudom cáfolni a marhaságaidat a KSH által kiadott iránymutatásokkal és azzokkal az emverekkel (nem tizen voltak) akik résztvettek az egész napos oktatáson. Kik nem kaptak kérdőívet? Miért nem keresik a hivatalt? Csak folaknak jeleznek? Ő miért nem adja tovább az illetékeseknek?
    számlálóbiztos

    VálaszTörlés
  3. Ne hecceld magad! Ha olvasod ezt a blognak nevezett valamit észre kellett, hogy vegyed: semmi másról nem szól , csak a város és vezetői lejáratásáról mindenféle hazug állításokkal, nem kímélve az ártatlanul belecsöppent embereket /lásd számlálóbiztosok/ sem. 3-4 mocskolódó írogatja felválva a hozzászólásoka egymást gyakran túllicitálva. A velük egyet nem értőket törlik, vagy blokkolják.

    VálaszTörlés
  4. Nem kellett lejáratni a város vezetőinek nevezett alakokat, korábban már megtették ezt maguktól is.
    Laptopok megvannak még, vagy már jó pénzért tovább lettek értékesítve?
    Esetleg a kivásárlásukkal kapcsolatosan kirobbant botrányt tudnád tételesen cáfolni?

    VálaszTörlés
  5. Igaz, és tételesen leírt "kisvárosunkkal kapcsolatosan kirobbant botrányt" szívesen cáfolnám tételesen, ha tudnám milyen botrányról van szó?! Persze, csak ha fo-lak nem törölné azonnal szokásához híven!

    VálaszTörlés
  6. Ha a mostani mellébeszélés helyett konkrétumokat írnál, akkor hihetőbb lennél.

    VálaszTörlés
  7. Mi nem igaz a történetből?
    A pénzszerzés?
    A népszámlálás?
    A fizetség?
    A videó?
    Virág Eszter?

    VálaszTörlés
  8. Nálunk sem dobták be a borítékot. A szomszédom reklamált, erre azt mondták, hogy menjen be érte a hivatalba. Csak tudnám, hogy akkor mire kapják pénzt.

    VálaszTörlés
  9. Jézusom! Tényleg ennyire sötétek vagytok?! Nem hiszem! Ez csak egy provokatív játék! 18:49- Nem tűnik fel, hogy éppen én kérek konkrétumokat? Mire kellene reagálni, ha csak selytetések íródnak le?
    18:54- Te annyira primitív vagy, hogy nincs mit reagálnom.

    VálaszTörlés
  10. Mi sem kaptunk az összeíráshoz semmit!

    VálaszTörlés
  11. 14:07 A hozzászólásodnak mi köze az aktuális témához??? Ja semmi!!! Akkor minek írsz ide rossz szándékkal, (tudatlan)?
    18:45 Mi nem igaz?:
    A pénzszerzés!
    A fizetség!
    A videó! Ócsárol szól?!
    Virág Eszter, mert a KSH hetente tartja a kapcsolatot a számláló biztosokkal, tehát látják a feledat elvégzését!
    Van még "KORREKT" kérdésed, vagy "tényszerű megállapításod"?!
    19:16 Szólj folaknak, hogy "jelentse a hivatalnak", hogy csalnak a számlálóbiztosok! Ő miért nem szólt? Miért TE neked szóltak a szomszédok, "Te világ közepe"? Te miért nem szóltál a hivatalnak? Ki szólt kinek, vagy nem szólt senkinek, vagy csak irogálsz (irritálsz) ide (itt)? Te jelentkeztél számlálóbiztosnak, tudod mennyi pénzt kapnak? Na??? Várom a "korrekt" válaszod! Te vállalnád ennyiért? És ennek a munkának a többségét közismert személyek, a helyi társadalmi életben ismertek, pedagógusok végzik szabadidejükben, minimális fizetségért, lehet, hogy Téged is tanítottak, de bánhatják már, hogy a tudás magja ilyen szikes talajra esett!!
    számlálóbiztos

    VálaszTörlés
  12. Érdekes, mert hozzánk sem jutott el a felmérő lap. A mögöttünk lakó pedig kapott. Itt többen lemaradtunk az internetes válaszadás lehetőségéről. A jegyző ebbéli jogorvoslata semmit nem ér. Szerintem csak a pénzre hajtanak a kérdezőbiztosok, így érthető a lapok visszatartása.

    VálaszTörlés
  13. Kérlek holnap jelezd a hivatalnak, és írd le a tapsztalatod. A címek jegyzékének "aktualitásáról" nem szeretnék véleményt formálni "érthető" okoból.
    számlálóbiztos

    VálaszTörlés
  14. Az Egészségházban levő ismerősöm is jelezte, hogy nem kapott semmit. Erre érdekes, előkerült a címe, no meg a gyűjtőlap. Én már panaszt tettem, de csak ígéretet kaptam. Valóban a pénz dominálhat az összeíróknál. Nem egy százasdért vállalták fel a családlátogatást, gondolhatjátok. Mind bennfentes.

    VálaszTörlés
  15. amarna ne itt nyafogj, ez nem a Szűcs irodája.

    Semmilyen lejáratásról nincs itt szó.
    A város állapota magáért beszél.
    A levágott ágak a Székesiben hónapok óta az árokba dobva rohadnak, most már szemeteszsákokkal tarkítva.
    Ez is hazugság lenne?
    Sértődés helyett a feladatot kellene ellátni, amire felesküdtetek, ha ez nem megy lehet másik munkát keresni.
    A havi százezreket nem azért kapjátok, hogy abból játsszátok a nagyfiút, erre itt senki sem kíváncsi.

    VálaszTörlés
  16. 13:07
    Én a népszámlálásról beszélek, ez a fórum témája, Te mit Off-olsz itt? Az ócsai népszámlálás előrébb van mint az országos átlag, persze ezt nem tudod, csak fröcsögsz itt, a többiekkel együtt becsmérled majd 100 ember - túl jól fizetett tanárok (szerinted)- munkáját. Elárulom, kb 60 ezer forintot kapnak, összesen, a több mint másfélhavi munkájukért. Persze, október 13. 7:51 barátod, társad, elvtársad mindent jobban tud! Igaz erről jogszabály van - bárki elolvashatja - de ezek a tények nem számítanak!!! (igaz, a tudatlan mint Te, nem is olvasta ezeket)! Igaz barátom (?) az a lényeg, hogy valótlan állításokkal, ténynek tűnő "leírásokkal" sok, neked nem tetsző embert, vagy csak párat, névtelenül be lehessen mocskolni!!! Ha ez így igaz, pedig cáfolhatatlanul igaz, miért kellene bármilyen hozzászólásodnak valós tartalmat tulajdonítani, amikor tudni lehet, hogy szemenszedett hazugság?
    számlálóbiztos

    VálaszTörlés
  17. Ha minden tanár számlálóbiztos ennyi ésszel van megáldva, akkor szegény nebulók, szomorú jövő!

    VálaszTörlés
  18. Szia Einstein!
    Konkrétan mi a bajod?
    Ja, és Szebb Jövő!
    számlálóbiztos

    Persze, ha minden magyar ennyi ésszel van megáldva mint 20:29, akkor kihal nemzetünk!
    számlálóbiztos

    VálaszTörlés
  19. Mondja ezt egy névtelen senki!

    VálaszTörlés
  20. 20:52
    Miért Te ki vagy? Mert én a számlálóbiztos.
    számlálóbiztos

    VálaszTörlés
  21. Te nem számlálóbiztos vagy, hanem biztosan hülye.
    Jelentkezz a chipsesnél egy buksi vakarásra.

    VálaszTörlés
  22. 21:11 Ha "biztosan hülye" vagyok, remélem nem tanítottalak, mert Te is biztosan hülye vagy (tőlem tanultad). Folak, segítségért kiálltok hozzád, így kell szétoff-olni egy topikot??? Értelem és ész a hozzászólásban (21:11) egy szem sincs.
    számlálóbiztos

    VálaszTörlés
  23. Azért nincsenek kiosztva a kérdőívek, mert a hülye számlálóbiztos, vagy a részeg amarna itt lóg a szeren. Persze rajta kívül minden ócsai hülye.

    VálaszTörlés
  24. 21:20 Igazad van, én vagyok a hülye és a Te anyád a ku....va (amilyen az adjon Isten (tudod ki ez?) olyan a fogadj Isten. Az ócsaiakat ne becsméreld!!! Ha csak egy iziglen is közéjük tartoznál, tudhatnád, hogy összetartó, becsületes és dolgos emberek!!! Ha még sem lennél gyüttment, akkor szégyen rád, hogy ilyen messze esett az alma (férges) a fájától. Nem vagy közénk való, kivetünk magunk közül, mint rákos sejtet a test. Áldott legyen az Úr vélünk!
    És ne offold a topikot - népszámlálás!
    számlálóbiztos

    VálaszTörlés
  25. Szerintem ez a kamu számlálóbiztos nem más, mint egy túlkoros diák, aki még nem járta ki az iskolát, de mivel olyan régen ott van, a kora alapján csókolómmal köszönnek neki, mert az alsósok tanárnak képzelik. Ő meg elhiszi.

    VálaszTörlés
  26. 21:41! Még mindíg offolod a topikot. A téma: népszámlálás. Hozzászólásodra: "...bókkal kísérteni valakit, épp olyan bűn, mint fogadni a bókot..." Érted a mondanivalót (?), vagy számodra annyira adekvát, mint a 6-os anyacsavar?

    TÉMA: NÉPSZÁMLÁLÁS

    számlálóbiztos

    VálaszTörlés
  27. A becsületesség távol áll egy-két ócsai lakostól a Városházán.
    Még azt sem lehet elmondani róluk, hogy dolgosak lennének.
    Az összetartás, ami igaz rájuk, mert egymásnak falaznak.
    Az, hogy ez a maroknyi ember kit vet ki maga közül, meg kit érdekel?
    Ébresztő öreg, ez itt a XXI. század.
    Az ostoba (semmit nem számító) rasszista megnyílvánulásod tanár létedre szégyen rád nézve te nagy ős begyőkéresedett ócsai.

    VálaszTörlés
  28. A városért aggodnál ennyire, mint a topik szét offolásért.
    Vagy a haver lenyúlásai beleférnek erkölcsös közösségi életedbe?

    VálaszTörlés