A mi (kis)városunk - Ócsa

Ilyen város nincs még egy!
Itt minden máshogy történik, és általában az is rosszul. Ha egyszer lesz itt vezetőváltás, ez a blog lesz a vádirat.
(De kisvárosunkat mi így is szeretjük ... - Ámbár, megvan a saját véleményünk.)

2011. október 7., péntek

Feljelentést tesz a Jobbik a Holcim dabasi beruházása miatt ( - az elnök és a polgármester lapít)

Nemrég, és legutóbb is együtt tetszelegtek.
Mondhatni seperték az utat a Holcim előtt.

Dabason a gimnázium tanévnyitó ünnepségén Szűcs Lajos, a Pest Megyei Közgyűlés (egyben a Közép-magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács, a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének, és a Magyar Tenisz Szövetségnek is) elnöke egy televíziós interjúban a tanévkezdés körüli feladatokról, az ingyenes tankönyvekről, az intézményi finanszírozásról, a megyei önkormányzatok gazdálkodásáról beszélt.  A tartozásokról azonban mélyen hallgatott. Szűcs egyébként imád fellépni, átadási ünnepségekre járni, tetszelegni és beszédeket ejteni, annak ellenére, hogy mondandójának értelmét nem könnyű kihámozni.
Dabas is célpont ebből a szempontból. A Holcím helyi beruházását ugyanúgy nem hagyná ki, mint az ócsai Nagév átadást. Azonban ezzel is problémák merültek és fel és félő, hogy az esetleges átadás alkalmával hasonló mód távol marad, mint Ócsán a szégyenletesen meggyalázott Ágas-ház legujabbkori átadásáról.


Büntetőfeljelentést tesz Kepli Lajos jobbikos országgyűlési képviselő a Holcim Zrt. Dabasra tervezett beruházásának engedélyeztetési eljárása miatt.

Az ellenzéki politikus csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a Dabason cementelosztó és logisztikai központot építeni tervező Holcim nem létező, hamis környezetvédelmi főfelügyelőségi hozzájáruló nyilatkozatot csatolt építésiengedély-kérelméhez. Az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség csatolt határozatát - a rajta szereplő 32 címzett közül - ugyanis senki nem kapta meg a cégen kívül, ráadásul annak kiadását a főfelügyelőség tagadja. A jobbikos politikus szerint ez felveti a közokirat-hamisítás gyanúját. Az pedig, hogy Dabas város jegyzője anélkül fogadta be a határozatot, hogy meggyőződött volna annak eredetiségéről, felveti a hivatali visszaélés gyanúját - tette hozzá.
A Holcim korábban visszautasította a jobbikos vádakat. Az ellenzéki párt múlt heti, a témában tartott satótájékoztatójára akkor úgy reagáltak: kezükben van a környezetvédelmi főfelügyelőség által aláírt és lepecsételt határozat, melyben néhány módosítással helyben hagyják korábbi, első fokon kiadott engedélyüket. Ha a hatóság ezt érvényteleníti, a Holcim természetesen visszavonja a Dabas Önkormányzatához benyújtott építésiengedély-kérelmét - szögezte le a cég, amely közölte azt is: nem született még döntés sem a beruházásról, sem annak helyszínéről.
*

1 megjegyzés:

  1. Miért lehet Mo-on szinte mindenkit kilóra megvenni?... Undorító. Ezért tart az ország ott, ahol.

    VálaszTörlés