A mi (kis)városunk - Ócsa

Ilyen város nincs még egy!
Itt minden máshogy történik, és általában az is rosszul. Ha egyszer lesz itt vezetőváltás, ez a blog lesz a vádirat.
(De kisvárosunkat mi így is szeretjük ... - Ámbár, megvan a saját véleményünk.)

2011. október 17., hétfő

Rendezetlen viszonyok az intézményekben, rendezett fizetések az érintetteknél ( - kihülni látszik a Szűcs elnökölte megye)

Egyre nagyobb a káosz a Szűcs Lajos elnökölte megyei önkormányzat körül.
Már a saját otthonának tekinthető kisváros megyei fenntartású iskolájában sem biztosított a zavartalan oktatás, mert többen jelezték, fáznak.  

A Bolyai János Gimnázium diákjai is fáznak, mert nem gondoskodik róluk a helybéli elnök, vagyis nem fizeti számukra a fűtés költségeit a helyi érdekeltségű megyei vezetés. Pedig ebben az iskolában tanít Horváth Tamás alpolgármester, aki megyei képviselőként is érintett az ügyben.  Mégsem foglalkoztatja Őt és elnök társát ez a dolog eléggé ahhoz, hogy legalább abban a városban, ahol él, tanít és ráadásul még alpolgármester is egyben, ott ne kerüljön szembe a fűtést ellébecoló elnök honfitársaival. Úgy tűnik mindez a helyzet nem kellemetlen számukra. Pedig Horváth Tamás és Szűcs Lajos jól tudta, hogy hidegek lesznek az elkövetkező napok, és hogy nem lesz fűtés az iskolai tantermekben. Ha ezt a negatív hőmérséklet változást máshonnan nem tudván, abból is rájöhetett volna a változásra, hogy a  gépkocsijuk klímája most langymeleg levegőt fúj az a szélvédőre és a bent ülő arcába. Vagy akár onnan, hogy otthon a lakásban valaki feltekerte a termosztát gombját, hogy ne fázzon az uraság hátsó fertálya, ha leül blogolni. Ha azonban mindez nem lenne elég jel számára ahhoz, hogy a munkaadójának iskoláiban, - ahol elméletileg még dolgozik, - nincs valami rendben, akkor talán a diákok párás leheletéből és abból, hogy felöltözve összehúzódva ülnek a padokban, rájöhetett volna arra, hogy hideg van.  Ergo, nem fűtenek. Ez esetben pedig felhívhatta volna elnökbeli társát és szólhatott volna neki:  - Hé Lajos! Ócsáról beszélek, én vagyok aki mindig minden körülmények között neked szavazok. Most cserébe intézd már el a botrány kitörése előtt, hogy legalább ott ne fázzanak és ne éhezzenek, ahol élünk. Elvégre itt lakunk és nap mint nap szemébe kell néznünk az embereknek. Nem mondhatom, hogy erre nincs pénz, amikor minden egyébre jut. Legalább a földivel ne csesszél ki!

Nem mintha Aszód, Cegléd, Dabas, Gödöllő, Gyömrő,  Monor, Örkény, Pécel, Ráckeve, Szentendre, Szigetszentmiklós, és Vác tanulói (több ezren) nem érdemelnék meg az ellátást.  Az adót tudtommal azokon a helyeken is beszedik. A hideg lelete tanárok, akik közül számos képviselő van a helyi településeken, mint például Ócsán, még sem emel szót azért, hogy az iskolájuk folyamatos hátrányt szenved, mert egyesek - akár közülük - mindig másra költik a pénzt.  
Horváth Tamás sem szólalt fel ez ügyben az üléseken, hogy:  "Tisztelt Képviselőtársaim! Ismerve a megyei párttársunk, Szűcs Lajos helyzetét, és a magára hagyott iskolai problémákat, javaslom, hogy városunk most ne a vasút aluljárójára költsön majd közel 4 milliót, hanem inkább a tankönyvekre, a fűtésre és az étkezésre, hogy legalább az a hely, ahol mi felelősök élünk, ne vethesse a szemünkre a hiányosságokat." Erre pedig Kardos, Buza és Gallai tuti, hogy támogatásukat adták volna, hiszen mire nem adták még, amit a Horváth felvetett? Ez esetben Lajost kihúzták volna a helyi slamasztikából, és az ócsai diákjaink nem szenvedtek volna a nélkülözésben a hidegtől. A több milliós aluljáró simítást pedig vagy elvégeztették volna a Bukodi által lejelentett (közel 50 fő) közmunkással, vagy elhalasztották volna. Annak ugyanis több értelme lett volna, mint az iskolások megfázatásának. 

Ha a HunGast konyháinak elfoglalását lehetett szociális vészhelyzetnek nevezni, akkor a fűtetlen iskolákba terelt diákok kiszolgáltatott helyzetbe hozását minek hívhatjuk?



18 Pest megyei közoktatási intézményben folyik rövidített tanórákban az oktatás és/vagy rendeltek el rendkívüli szünetet október 17. és 21. között.

Az intézkedésről az intézmények vezetői a helyi körülményeknek és feltételeknek megfelelően intézkedtek, a fenntartó Pest Megye Önkormányzat egyetértése, illetve értesítése mellett. 
A rendkívüli intézkedésekre az 1993. évi LXXIX. Törvény 54. paragrafus (1) bekezdése alapján került sor, amely előírja a rendkívüli szünet elrendelését, amennyiben a nevelési-oktatási intézmény működtetése nem biztosítható. Mivel az érintett 18 közoktatási intézményben még nem sikerült helyreállítani a gázszolgáltatást, így jelenleg nincs fűtés, tehát az épületekben nem adottak a feltételek a tanórák rendes megtartásához. (A lista ITT megtekinthető)

És ha már szó volt Dabasról. A megtekinthető listából kiderül, hogy a megszépült dabasi Táncsics Gimnáziumban, ahova Szűcs Lajos is kivonult az átadásra, és ahol Orbán Viktor, egy fát is ültetett, ott most szintén nincs fűtés. De korábban az átadásról öles beszámolók jelentek meg. A középpontban Szűcs Lajossal pózolva. Dicsőítették a beruházást. Micsoda fejlesztés, stb. Közben meg el vannak zárva a gázcsapok. Nincs fűtés. Erre most, amikor e helyütt baj van, nem látni és nem hallani a máskor magára oly büszke mi-emberünket!
Pedig akkor szeptemberben az  iskolát, a fenntartó Pest Megye Önkormányzatának elnökével, Szűcs Lajossal tekintette meg Kőszeg Zoltán helyi polgármester. Ő sem szólt, hogy "szép, szép ez a ceremónia, a felújításos történet, de kifog ebbe meleget lehelni"?
Az új tantermekkel és könyvtárral bővült gimnáziumban közel 600 diák tanul. Mostanság meg ennyien fáznak.
A beruházáshoz kapcsolódóan Pest Megye Önkormányzata, a dabasi Táncsics Mihály Gimnázium fenntartójaként és az ingatlan tulajdonosaként, konzorciumi megállapodást kötött Dabas Város Önkormányzatával a KMOP-2007-5.2.1/B „Funkcióbővítő város rehabilitáció” című pályázati kiíráson történő részvétel céljából. 
Az elnyert pályázati támogatásnak köszönhetően (KMOP-5.2.1/B-2f-2009-0009) az épület homlokzat felújítása is megtörtént, így méltó és szerves része a megújuló városközpontnak. A homlokzat felújítás összköltsége: 71 880 000 Ft, amelyből 60 000 087 Ft EU-forrásból finanszírozott támogatás; az elszámolható költség 15%-át kitevő önerőt Dabas Város Önkormányzata biztosította.
Csak a fűtéshez szükséges gázszámlát nem fizette és így a fűtést nem biztosította senki. Erre nem volt méltó Szűcs Lajos és a mögöttes hivatal. Ha a felújított iskola a megújított városközpont szerves része, akkor a fűtés is legyen az iskola oktatás szerves része. Talán erről kellett volna szót ejteni korábban, amikor megjelent parádézni az elnök úr.
Szűcs Lajos ne akkor menjen ki ezekre a helyszínekre, ha ott dicsőíteni szándékozik önmagát, hanem akkor kerüljön elő, és látogasson az emberek közé, ha baj van. Ha a gyermekik fáznak, az öregjeik éheznek, vagy amikor nem kapnak tankönyvet. Akkor jöjjön pénzt költeni, amikor a hiányosság, a hanyagság, vagy egyéb más okból adódóan problémák vannak.  A felesleges beszédekre, kávéztatásra fordított összegek nem fogják befűteni a termeket, de még lélekmelengetőül sem szolgálnak a hidegebb napokra. Erre kéne talán összpontosítaniuk a megyei- és helyi képviselőknek, no meg a sokszoros elnöknek.

Pest Megye Önkormányzata elnézést kér minden érintettől! 

Közleményük szerint mindent megtesznek a tanításfeltételeinek helyreállítása érdekében. 
Miután a megyei önkormányzatok és a kormány közös szándéknyilatkozata a megyék konszolidációjáról megteremtette a feltételeit, Pest Megye Önkormányzata és a Tigáz Zrt. azonnal megkezdte a szolgáltató felé fennálló tartozás rendezéséről, illetve átütemezéséről szóló megállapodás előkészítését; amint az érintettek megegyeznek a részletekben, és a kért garanciákban, továbbá a megállapodás aláírásra kerül, az előírásoknak megfelelő rendben megkezdődhet a szolgáltatás visszakapcsolása, majd a fűtés újraindítása - olvasható a megye honlapján.

A szolgáltató azonban nem kapcsolja addig vissza a gázt, amíg a fenntartó megyei önkormányzat vagy az állam nem rendezi a megyeháza tetemes adósságát, illetve nem ad garanciát a rendszeres törlesztésre. Jelenleg körülbelül negyven megyei intézményben – ezen belül csaknem húsz iskolában – nincs meleg víz és fűtés, az önkormányzat tartozása majdnem százmillió forint.
A Tigáz egyértelművé tette: csak akkor kapcsolják vissza a gázt a Pest megyei intézményekben, ha a kormány tudatja velük, hogy mikor és hogyan fizeti ki a megye tartozását, illetve milyen fizetési garanciát ad.

A megyei szóvivő nem kívánta megnevezni a meleg víz és fűtés nélkül maradt intézményeket, csupán annyit mondott, hogy körülbelül húsz oktatási és ugyanennyi más profilú intézmény érintett; a megyeháza tartozása jelenleg 98 millió forint. Hozzátette: a Tigázzal szerződésben álló 1250 önkormányzat nagy része jelentős összegű tartozást halmozott fel, már csak ezért sem tehetnek kivételt. A gyömrői iskolában azért állhatott helyre múlt pénteken a gázszolgáltatás, mert a Pest megyei önkormányzat kifizette az iskolára eső kétmilliós adósságát.

Az MTI információi szerint a gázstop csaknem az összes megyei fenntartású iskolát érinti, de a megkeresett igazgatók nem kívántak nyilatkozni. Volt, aki a megyeháza által állítólag elrendelt nyilatkozati tilalomra hivatkozott, volt, aki attól tart, hogy a beiskolázási versenyben alulmaradna a fűtés nélküli középiskola.

Többek szerint megérett a megye a csőd bejelentésére és Szűcs Lajos is a visszavonulásra, a lemondásra.
Egyes szülők kitértek arra, hogy ne a tanórákat, és a gyerekek idejét, rövidítsék meg a fűtés-finanszírozás elmaradása okán, hanem az elnök és a képviselők járandóságát! Mert míg az ellátásra szorulók fáznak, addig az erre fizetettek, dőzsölnek a jólétben.
   A XXI században Európájában ez az ellentmondásos helyzet az érintettek szempontjából is gyalázatos.
*

5 megjegyzés:

  1. Vajon mi lesz, ha egymást követik a mínuszos napok? Sajnos költői a kérdés. Az az öt-hat ember, aki gondolkodás nélkül megszavazza, vakon, amit a fideszes vezetés kér, (még akkor is, ha igencsak kilóg a lóláb,) nem lehetne, hogy nagyobb felelősséggel, elgondolkozva esküjéhez híven, a települést szolgálja?
    Sajnos, hogy néhány képviselőnél, fontosabb az, hogy ott ülhessen, mint a rábízott emberek, közösségek és a település vagyona.

    VálaszTörlés
  2. A gyerekek fáznak a T.képviselők eközben bruttó 750 ezret visznek majd haza.
    Korrekt.

    VálaszTörlés
  3. Nem hiszem hogy sokáig maradhat a helyén ha a politikai kötődést nem veszi figyelembe.

    VálaszTörlés
  4. A Fidesz ha most ellenzékben lenne, ugyan vajon mit csinálna?
    Fel háborodna, tiltakozna, mondaná üvöltve - "mondjon le", hogy ki?, hát mindenki. Övé legyen a hatalom, amit most megkapott, de átokként éljük meg a döntéseit, és a lelketlenségeit, nem számít nekik sem gyermek, sem idős, beteg ember. De most már elmondhatják, övék a hatalom, de sajnos csak pusztítást hoz az ország lakosságára a borzalmasabbnál, borzalmasabb döntéseivel.

    VálaszTörlés
  5. Szégyen, gyalázat, hogy felélik a gyerekeink jövőjét. Igaz, amilyen "magas szinten" ők mozognak, oda nem hallatszik fel a panasz, és a gyermek sírás.
    Így vezetőink nyugodtan utazhatnak, teniszezhetnek, pókerezhetnek.

    VálaszTörlés