A mi (kis)városunk - Ócsa

Ilyen város nincs még egy!
Itt minden máshogy történik, és általában az is rosszul. Ha egyszer lesz itt vezetőváltás, ez a blog lesz a vádirat.
(De kisvárosunkat mi így is szeretjük ... - Ámbár, megvan a saját véleményünk.)

2010. november 1., hétfő

Így is lehet(ne)

Halottak napi megemlékezés

Inárcs Község Önkormányzata 2010. november 1-én, hétfőn 11.45-kor a Dózsa téren a Hősi emlékműnél halottak napi megemlékezést tart Laczkó Mihály kat. plébános közreműködésével. Ezután elhelyezi a megemlékezés koszorúit és mécseseit.

Sírni, sírni, sírni

„Várni, ha éjfélt üt az óra,
Egy közeledő koporsóra.

Nem kérdeni, hogy kit temetnek,
Csöngetyűzni a gyász-menetnek.

Ezüst sátrak, fekete leplek
Alatt lóbálni egy keresztet.

Állni gyászban, súlyos ezüstben,
Fuldokolni a fáklyafüstben.

Zörgő árnyakkal harcra kelni,
Fojtott zsolozsmát énekelni.

Hallgatni orgonák búgását,
Síri harangok mély zúgását.

Lépni mély, tárt sírokon által
Komor pappal, néma szolgákkal.

Remegve, bújva, lesve, lopva
Nézni egy idegen halottra.

Fázni holdas, babonás éjen
Tömjén-árban, lihegve mélyen.

Tagadni multat, mellet verve,
Megbabonázva, térdepelve.

Megbánni mindent. Törve, gyónva
Borulni rá egy koporsóra.

Testamentumot, szörnyüt, írni

És sírni, sírni, sírni, sírni.”

*


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése