A mi (kis)városunk - Ócsa

Ilyen város nincs még egy!
Itt minden máshogy történik, és általában az is rosszul. Ha egyszer lesz itt vezetőváltás, ez a blog lesz a vádirat.
(De kisvárosunkat mi így is szeretjük ... - Ámbár, megvan a saját véleményünk.)

2010. november 24., szerda

Népi kezdeményezés

Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Képviselő testület!

Ócsa városa az elmúlt években a térség többi, és kisebb településeihez képest hátrányba került a fejlődést érintően.
Míg a térség községei mind közút, kerékpárút, járda, vízelvezetés és sok egyéb fejlesztést hajtottak végre Uniós támogatással, addig városunk ezekkel az esélyekkel nem tudott élni.

A múltban elszalasztott lehetőségekkel már nem érdemes foglalkozni, a kimaradt helyzetek nem hozhatók vissza. A jövőnk érdekében viszont most lépnünk kellene, ne essünk ugyanabba a hibába, mint korábban. Amikkel nem éltünk, azokat nem is kaptuk és a jelen helyzetben minden adódó alkalmat ki kell használnunk!

Lassan vége az évnek, de még két nyitott pályázati lehetőség van, amivel élhetnénk. Ezek közül az egyik a KÖZOP-2008-3.2. kódot viselő Kerékpárút-hálózat fejlesztése, amit 100 %-ban, vissza nem térítendő formában támogatnak (beadási határidő: 2011.12.15.). Erre nagy szükségünk van.
A másik pedig a KMOP-2009-3.1.1./E kódon futó A turisztikai vonzerő- és termékfejlesztés előmozdítása c. konstrukció, amit szintén 100 %-ban támogatnak(beadási határidő 2010.12.31.).
Ez a két pályázat beleillik Ócsa fejlesztési elképzeléseibe és a meghirdetett választási programba.
Ezért, és az idő rövidsége okán, valamint a további kimaradt lehetőségek fokozásának elkerülése végett, mi kezdeményezők és aláírók a szignónkkal azt szeretnénk, hogy városunk ezeket a pályázati kiírásokat ne hagyja figyelmen kívül. Ezért kérjük és kezdeményezzük, hogy városunk Ócsa, és annak vezetése által elfogadottan dolgozzon ki egy olyan munkamenetet, mely alapján még a kiírásban megadott 2010. december 31.-i beadási határidőn belül képesek legyünk olyan pályamunkát benyújtani, mellyel a biztosítható támogatást elnyerjük, és ezzel a támogatással a beruházást megvalósíthassuk, javunkra fordíthassuk. Ez a turisztikai vonzerő- és termékfejlesztés előmozdítása című projekt, mely a polgármesteri programban is szerepel, kihagyhatatlan, és kiemelt fontosságú. Különös figyelmet és törődést igényel, mert rövid a rendelkezésre álló idő.
A kerékpárút-hálózat fejlesztése című projekt szintén szerepelt a polgármesteri programban, így azzal ez is szinkronban van. Ennek időszerűsége és kiemelt fontossága teszi indokolttá az indulást. Itt a beadási idő szintén sürgős és fontos, mert a projektre csak korlátozottan lehet jelentkezni. Ha késlekedünk, akkor lecsúszunk, kimaradunk. Ezt nem engedhetné meg már magának a városunk.

Így most, aláírásunkkal megerősítve kérjük és kezdeményezzük a képviseletünket ellátó tisztségviselőket, hogy a kért és ígért projektekre a város, nevezze be magát, azokra sikeresen pályázzon, hogy az ígért és a jelen elképzelés megvalósulhasson.

Ócsa 2010. november

12 megjegyzés:

  1. Ez egy jó dolog.

    VálaszTörlés
  2. Ezzel mind egyetértek, de véleményem szerint több égető probléma is van, ami talán fontosabb lenne mint a kerékpár út. Rengeteg pályázat van amit ki lehetne használni, de ezeket a pályázatokat meg kell keresni, nem kínálják tálcán! "Állítólag" több pályázatot is benyújtott az önkormányzat korábban, csak nem tudom miért nem volt eredményes?!Talán a pályázat íróinak vannak szakmai "hiányosságai"?! A siker több tényezős, és a gondok megoldását nem csak a felső vezetésben kéne keresni...Nem védem őket, de nyilvánvaló, hogy az összefogás közösségi szinten sem jön létre, nemhogy vezetői, felső vezetői szinten...
    Hiába vannak kezdeményezések, azok rövid úton "elhalnak". A lakosságnak kéne összefogni! Lehet hogy naivan hangzik, de "egységben az erő"! Én hiszem, hogy közösségi nyomásgyakorlással befolyásolhatók lennének a döntéshozók!

    VálaszTörlés
  3. Jól gondolod, több égető probléma van, fontosabbak is, mint a kerékpárút. Pillanatnyilag ezekre tud Ócsa pályázni, de ezeken kívül már sokat el is mulasztott! A probléma oka nem csak a vezetésben és nem csak a pályázatíró cégben keresendő... Mindkettőnek profin kell együttműködnie, hogy a pályázat sikeres legyen!

    A lakossági összefogás talán alakulóban van...

    VálaszTörlés
  4. Na végre egy normális hangvételű iromány, gratulálok. És remélem eredményes is lesz a dolog.

    VálaszTörlés
  5. Na figyelj gyalog kakukk! A fenyegetéssel semmire nem mész. 1 rendőrségi feljelentés lesz a vége. 2 én veszem át fo-lak helyét. 3 kiplakátolom a várost a dolgaiddal,hogy lásd én is tudok szemétkedni. Üdv!

    VálaszTörlés
  6. Oppsz, mintha innen is eltűnt volna valami hozzászólás féleség?!

    VálaszTörlés
  7. Igen, innen ki lett moderálva egy hozzászólás, mivel nem felelt meg sem az etika sem az oldal morális szabályainak...

    A Közlemény és a Közlemény II cikekk alatt olvashattok bővebben a moderált bejegyzés milyenségével kapcsolatban..

    VálaszTörlés
  8. Valamilyen fenyegetést kaptak az írók.Biztos kényes az igazság ott a Bajcsyn.

    VálaszTörlés
  9. valahol nagyon el vagy tájolva cimbora!! :D

    VálaszTörlés
  10. vagy nem találtál meg minden adatot az önkormányzatnál, amit kerestél? ;)

    VálaszTörlés
  11. "A SZEMÉLYES ADATOK VÉDELME

    Adatkezelés

    3. §


    Személyes adat akkor kezelhetõ, ha


    ahhoz az érintett hozzájárul, vagy


    azt törvény vagy - törvény felhatalmazása alapján, az abban meghatározott körben - helyi önkormányzat rendelete elrendeli.


    Különleges adat akkor kezelhetõ, ha


    az adatkezeléshez az érintett írásban hozzájárul, vagy


    a 2. § 2. a) pontjában foglalt adatok esetében, az nemzetközi egyezményen alapul, vagy Alkotmányban biztosított alapvetõ jog érvényesítése, továbbá a nemzetbiztonság, a bûnmegelõzés vagy a bûnüldözés érdekében törvény elrendeli"

    http://www.mikrokozmosz.hu/inc/adatvedelemi_torveny.html

    itt a teljes cikk... ajánlom figyelmedbe.. ha nem értenéd, hogy miért követtél el bűncselekményt... (vagy az aki tette persze... :P )

    VálaszTörlés