A hivatalból kirendelt börtönpszichológusnak akadt már kellemesebb munkája is, de mindenkinek azt kell elvégeznie, ami adódik. Jegyzeteibe pillantott, onnan az őrizetesre, de a jegyzetei rokonszenvesebbek voltak
- Bakonyi… - ízlelgette a szót. – Ez felvett név? Ha annak idején a visontai erőművet privatizálja a család két lyukas garasért, akkor a Mátrai nevet választották volna?
- Ez véletlen. A cégtársunkat Tolnaynak hívják, mégse a szekszárdi borvidéket nyúlta le. Bár annak bizonyára jobban örültek volna a környéken, ha a boros hordók ömlenek ki.
- Szomorú amiatt, ami történt?
- Inkább dühös vagyok – csapott öklével a levegőbe. – Ha nem szakad át ez a rohadt gát, sose kerül szóba a privatizáció, és nem irigyelnék az emberek a tizenhat és fél milliárdunkat.
- Azt gondolja, az emberek irigyek?
- Nagyon. Gyurcsány is eleinte azon örvendezett, hogy nem a Fidesz önkormányzati győzelmétől hangos a világsajtó, hanem ettől. Aztán rátelefonált a könyvelője, hogy hát, Gyurcsány elvtárs, maga is benne van az alumínium-bizniszben, jobb ezt nem forszírozni… Azóta megijedt egy kicsit, hogy veszélybe kerülhet a hozománya.
- Hosszú ideig bocsánatot sem kértek a rettenetes tragédiáért. Pedig az nem került volna semmibe.
- Mi nem szoktunk bocsánatot kérni. Nem olyan anyagból vagyunk gyúrva. Különben sem voltunk még soha semmiért sem hibásak. Egyszerűen nem tudunk hibázni.
- Akkor ki a hibás? – kérdezte a pszichológus
- A gát – felelte a vezérigazgató magától értetődően.
- Nem is érez bűntudatot?
- Érezzen bűntudatot a gát!
- Tudja, mi az?
- A gát? Hát ilyen magas izé, amiből kilopják az anyagot, hogy olcsóbb legyen. Néha szivárog, esetleg átszakad, de nekem nincsen házam Kolontáron...
- A bűntudatra kérdeztem rá az előbb.
- Bűntudat… - Tanácstalanul vakargatta a fejét. – Várjon csak, ez hány forintos kérdés?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése