Jemeljan ( - jobbszél)

Otthonában kerestük fel Gyurcsány Ferencet. Végigmentünk az úszómedence szélén, megnéztük a tágas szobákat, az antik bútorokat, elgyönyörködtünk a panorámában, megcsodáltuk a híres csillárokat.
- Mi viszi rá Önt – értetlenkedem, míg ő kaviáros szendvicsét majszolgatja –,hogy nap mint nap bejárjon a Parlamentbe, ahelyett, hogy a medencéjében úszkálna? A hatalom? Hiszen abban nem sok öröme telt; sem népszerűség, sem az alkotás öröme, sem a tisztelet. A szajré? Azt már megszerezte. A félelem? Ugyan, ha úgy adódik, így is lecsukják, a mentelmi jog nem védi meg a kétharmaddal szemben. Akkor miért?
Kihúzza magát, öntudata az Eiffel-toronnyal vetekszik.
- Mert én vagyok Fleto Fletonovics Jemeljan, akinek küldetése van. Meg kell tanítanom kesztyűbe dudálni a reakciósokat. 2006 szeptemberében elkezdtük, de félbemaradt. Itt van Jemeljan életrajza, a blogom számára írta Gréczy Zsolt. Vátesz volt, az eszme megmentője. Kiadta a parancsot az ellenforradalmárok megregulázására; még a börtönben is verette őket, mint az amcsik az arab foglyokat. Térdepeltek a rádió udvarán; érti, a rádióban, mint 56-ban… Mert csak az erőből értenek! – Hirtelen elsírja magát. – Ez lett szegény Jemeljan veszte: túlságosan akarta a sikert, bármit megtett érte. Mert nem szerették gyerekkorában szegény Jemeljant. Az apukája elhagyta, az anyukája egész nap csak a gázórát figyelte. Mondta neki: hagyja a dagadt gázórát másra, de nem, ő csak ment, és teregette a család szennyesét. Szomorú történet ez.
- Hát létezett Jemeljan?
Elsápad, szeme az okuláré mögött kétszeresére nő, különösen csillog. Arca eltorzul, száját félrehúzza.
- Hogy létezett-e? – kiáltja méltatlankodva. – Létezik. Már mondtam: én vagyok. A legendás partizán, a kérlelhetetlen antifasiszta, a népek barátságának kíméletlen harcosa. A fény az éjszakában, az Alfa és az Edda…
- …Omega…
- Az Omega is én vagyok, továbbá a Piramis, a Kisgöncöl és a nagy. Érti már, öregem, miért kell bemennem mindennap abba kurva parlamentbe?