A mi (kis)városunk - Ócsa

Ilyen város nincs még egy!
Itt minden máshogy történik, és általában az is rosszul. Ha egyszer lesz itt vezetőváltás, ez a blog lesz a vádirat.
(De kisvárosunkat mi így is szeretjük ... - Ámbár, megvan a saját véleményünk.)

2010. november 25., csütörtök

Magyar Péter beszámolója (-újabb adót vet ki a helyi vezetés)

Kommunális adó Ócsán

A ma délutáni (2010-11-24) képviselő testületi ülésen a képviselők 5-4 arányban, név szerinti szavazással a helyi kommunális adó bevezetése mellett döntöttek.

Inczeffy Szabolcs képviselő Úr Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési szabályzata(SZMSZ) 46§ 1. (b) ill. (c) pontjaira hivatkozva-

(1) Lakossági fórumot kell tartani különösen:
a.) a település városrendezési szabályzat, valamint a szabályozási tervek elfogadását megelőzően;
b.) az önkormányzat által bevezethető új helyi adónem bevezetését megelőzően;
c.) a lakosság életkörülményeire jelentősen ható döntések előkészítésekor,
e.) az állampolgárok, és a társadalmi szerveződések közvetlen tájékoztatása céljából.


- lakossági fórum kezdeményezését javasolta. Ezt jegyző úr kiegészítette azzal, hogy a kommunális adó egy régebben bevezetett adónem, ami az utóbbi években nem volt, tehát újra visszahozzák, ami nem egyenlő azzal, hogy új-eddig be nem vezetett- adónemről lenne szó.

Tehát a testület könnyedén megszavazta.

Én továbbra is azt mondom, hogy amennyiben a polgármester úr és az alpolgármester úr illetménye illetve költségátalánya nem a maximum lenne, ha ők is jeleznék a lakosság felé, hogy muszáj meghúzni a nadrágszíjat, akkor talán(!) elfogadható lehetne a kommunális adó (újra) bevezetése, de így nem tartom hitelesnek az indokokat.

Hogy mindenki tisztában legyen a kommunális adó fogalmával:

Az önkormányzat a magánszemélyt akkor kötelezheti kommunális adó fizetésére, ha a magánszemélynek az önkormányzat illetékességi területén
- lakás vagy más, nem lakás céljára szolgáló építmény, továbbá
- beépítetlen belterületi földrész van tulajdonában.
Az a magánszemélyt is kötelezheti az önkormányzat kommunális adó fizetésére, aki nem magánszemély tulajdonában álló építmény vagy telek bérleti jogának jogosultja (bérleti joggal rendelkező magánszemély).

a) Fizetésre kötelezett
  • aki(k) a naptári év első napján az építmény tulajdonosa(i), vagy
  • a vagyoni értékű joggal terhelt ingatlan esetén az annak gyakorlására jogosult, vagy
  • bérleti joggal rendelkező magánszemély
b) Alapja
  • az önkormányzat közigazgatási területén lévő
    - építmény db
    - telek db
    - bérleti jog
c) Mértéke
  • a helyi önkormányzat képviselőtestülete által alkotott adórendeletben foglaltak szerint Ft-ban meghatározott

Remélem, hogy az adó pontos összegben való meghatározásakor azért tekintettel lesznek:
-az egyedül élő idős emberekre
-azokra, akik 4 vagy több kiskorú gyermeket nevelnek
-akiknek nincs munkahelyük

Érdeklődve várom a "nép" reakcióit....

1 megjegyzés:

  1. Miért kap „fizetést” egy polgármester? Semmi zsetont nekik. Lesz így is aki elvállalja. Jönnek a szülői munkaközösségből már ismert, szociálisan túltengő „nyüzsgőgépek”, vagy a befutott ötvenes vállalkozók, akiknek presztízskérdés, hogy tegyenek a közösségért. De ez a közel 3200 megélhetési balfék…eh.
    A finomhangolások sokaságán volna a fő hangsúly, mert itt a részletekben van a lényeg, a számtalan apróságtól lesz működő a rendszer, és ennek következtében élhetőbb, tisztább és gazdagabb a város. De ezzel ellentétben továbbra is a mutyi, az átláthatatlanság, a szabadrablás elve mentén szerveződik az önkormányzatiság.
    Lehetne jól csinálni, de nem tesszük. A rendszer abszurditását, a racionalitástól való teljes elszakadását egy életre hívott groteszk blog, mint „mozgalom” mutatja meg. És ezen annyira nincs kedvem röhögni, pedig igaza van. Jól teszi ha, és ahogy szót emel.
    Amit ma Magyarországon demokrácia néven, vagy önkormányzatiság alatt imitálunk, az totális zsákutca.

    VálaszTörlés