Party-van, zsuga ( - jobbszél )

- Gyerünk, elvtársak, ki oszt?

- Elvtársak? Nehogy már. Polgártársak!  Na gyerünk, ki oszt?

- Előbb keverni kell.

- Keverni mindannyian tudunk.

- Osztani is – vigyorgott Luigi, s már nyúlt a pakli után. A gyáli Kisz-ben érintett Tomas úgy nézett rá, hogy a pillantásával ölni tudott volna. De az ilyesmit õ, nem maga szokta intézni.

- Mindig te osztasz, Luigi! – mondta felháborodottan. – És a végén te vágod zsebre a pénzt akkor is, ha nem nyertél.

- Én osztom a lapokat! És különben is mindig adtam belőle nektek is. Ha meg nem, akkor is adtam a lehetőséget. Velem eddig csak nyertetek – görbült le a státuszhalmozó köpcös szája. – Így van, Carlos? – várt megerősítést a legkisebb és legbizonytalanabb párttársától, aki két parti között fel-alá járkált, mert új fiú volt még, és nehezen bírta a feszültséget, a bezártságot. Nem is felelt a kérdésre, csak legyintett. – Meg lehet szokni – vigyorgott rá lenézően Tomas. – Csak ezt az ultit unom már rettenetesen. Kanasztázni szeretnék! – replikázott tovább.

- Rövidesen azt is lehet – vélte bizakodóan az ismert terembérlő, a köztiszteletben álló spártai játékos partner.

- Tessék, leteszek talonba két figurát. Ezek később jól jönnek majd az új leosztásba, a tromfhoz. A bizottságok élére, a felügyelőbizottságba, vagy a fõtárgyalásra. Akarom mondani akkor, ha el kell fogni a piros negyvenszázat.

- Előbb-utóbb valaki elfogja a piros negyvenszázat – szólt melankolikusan Carlos. – Attól kezdve már csak betlit mondhatunk.

- Ezért is inkább játszunk tovább nagyban. Vagy mást. Kanasztázni szeretnék különben is – nyafogott tovább a máskor mindig fennhéjázó Tomas.

- Mindjárt, mindjárt – intették türelemre Luigival a többiek. (Carlos lapított csupán csendben a társas körből.) – Rövidesen tudtok kanasztázni.

- Mikor? – okvetlenkedett tovább Tomas.

Luigi erre feldúltan bedobta a paklit és belelapozott a beszerzett laptopokon futó fórumba, hogy megnézte a helyi elemzéseket, a közvélemény-kutatásokat és körbenézzen a neten.
Roppan idegesítette a 12 gépen futó méltatlanság. Érezte, hogy ez így nem jó, majd folytatta az abba maradt eszmecserét. - Rövidesen – s bólogatott hozzá szakértően. – Minek kellett nektek ennyi felesleges gép? - Tudta, hogy ez nem csupán Luigi hibája, hanem Carlos mohósága is benne van.  - Ki szavazta meg? Meg akartok vele bukni? - Elfogta a rémület.

És csakugyan.

A távolból ajtónyitás, léptek koppanása hallatszott. Egyszerre friss fuvallat rezdítette meg az állott levegőt. Emberi hangok szűrődtek be. Valaki ismét méltatlankodott:

- Demokrácia? Szavazatok? Elvárások? Miféle törvények, miféle szavazás, miféle város, milyen érdek? Dübörög az önkormányzatiság, nagy a jólét, legmagasabbra van állítva az illetmény, a költség átalány, s még nyelvpótlékot is fizetünk, amikor semmi szükség rá. A nép nyelvét egyikőtök sem beszéli.  Hiába jegyzetelek nektek, ha nem tudtok élni vele. Még egymással sem egyeztek. Nem tudtok játszani sem. Még a zsugán is vitatkoztok. Nem hogy négyen osztoznátok a lapokon. Még erre sem vagytok képesek, nem még a zsetonok tisztes leosztásában. Adhattok-vehettek laptopot nem csak hatot, tizenkettőt, húszat is ettől még hordozzátok a régi beidegződések kínjait, amitől persze még paklizhattok magatokban, a válság ezzel azonban nem fog megoldódni.

Hiába a megszerzett adu, a technika, a jövőképből semmi kedvező nem vetítődött az asztalra helyezett drága kijelzőkre. 

*