-Most ne, kisfiam – kérte a férfi fáradtan. – Komoly dolgokról beszélünk Zoli bácsiékkal…
-Csak azt akarom mutatni – magyarázta a kisfiú lelkesen, a ceruzája végét rágcsálva –, hogy ha a háromszög egyik oldalához rajzolunk egy négyzetet, meg a másikhoz is, itt, akkor ezeknek a területét, ha összeadom, kiszámoltam, éppen annyi, mint ha a hosszú oldalra rajzolt négyzet…
-Jaj, Petike – sóhajtott a papa, és megsimogatta a gyerek fejét. – Ez a Pithagorasz tétel, már évezredekkel ezelőtt rájöttek.
-Rájöttek? – kérdezte csalódottan, és a szeme sarkában könnycsepp látszott.
-Mindig ilyesmivel foglalkozik – magyarázta bocsánatkérő hangsúllyal az anya. – Számol, rajzol, néha magában beszél…
-Tudod mit? – kacsintott az apa. – Add össze a számokat egytől százig. És csak akkor gyere vissza, ha megvan a végeredmény. – Miután becsukódott a gyerekszoba ajtaja, a vendégeihez fordult. – Hol is tartottunk? Ja, igen, a Kacsa utca. Én arról beszélek, amelyik a Vár tövében, a Dunánál, tudjátok… Mi az megint? – bosszankodott, mert Petike előjött.
-Ötezerötven.
-Hogy számoltad ki ilyen gyorsan?
-Hát egy meg száz az százegy, kettő meg kilencvenkilenc, az is, egészen ötvenig. Ötvenszer százegy az ötezerötven.
-Nem nagy kunszt! – legyintett az apa, amikor Zoli bácsinak leesett az álla. – A kis Gauss is rájött erre. Petikém, te inkább fürödjél meg, aztán mars az ágyba!
Egy rövid ideig ismét nyugodtan társaloghattak a felnőttek az autójuk műszaki vizsgájának időpontjáról, amikor vizesen, dereka köré törülközőt csavarva, indiánüvöltéssel berontott a kisfiú:
-Apa! Apa! Képzeld, ha lemerülök a vízbe, a kezemen meg tudom magam tartani. És közben a kádból majdnem kifolyik a víz. Olyan, mintha a súlyomból veszítenék, éppen annyit, mint…
-Ez az Arkhimédész tétel – csóválta az apja a fejét. Szégyenkezve fordult a vendégeihez: - Néha attól tartok, nagyon ostoba ez a gyerek. Nincs egy önálló gondolata!
*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése