A mi (kis)városunk - Ócsa

Ilyen város nincs még egy!
Itt minden máshogy történik, és általában az is rosszul. Ha egyszer lesz itt vezetőváltás, ez a blog lesz a vádirat.
(De kisvárosunkat mi így is szeretjük ... - Ámbár, megvan a saját véleményünk.)

2011. január 6., csütörtök

Akár Ócsa ... - (Az Állami Számvevőszék aggasztónak tartja a város likviditási helyzetét )

Dr. Sepsey Tamás, az Állami Számvevőszék főigazgató-helyettese elmondta, a vizsgálataik jobbító szándékúak, céljuk, hogy a felmerülő hibákból okulva, feladatokat és jövőképet fogalmazzanak meg az ellenőrzés alá vont önkormányzatok számára. Ugyanakkor a polgárok érdekeit is képviselik, akik objektív és reális képet kapnak arról, hogy a közpénzeket hogyan és mire használták fel a képviselőtestületek. Dunaújváros első ilyen ellenőrzése öt évvel ezelőtt volt, most a 2007-2010 közötti négy évet tanulmányozták az ÁSZ szakemberei, más fajsúlyos - megyei vagy megyei jogú - várossal együtt.

A főigazgató-helyettes szerint négy nagy területre osztható a jelentésük. Első - és talán legfontosabb - a pénzügyi egyensúly kérdései. Megállapították: a 2006-os mélypont utáni években a kötvénykibocsátás látványosan javított a pénzügyi egyensúlyon, 2009-ben viszont - ahogyan fogytak a pénzek - a 2006-os állapotra zuhant vissza a város költségvetési mérlege.

A fizetőképesség folyamatos biztosítása nem volt egyszerű, napi szinten volt szükség folyószámlahitelre minden vizsgált évben a kötvénykibocsátás és a hitelfelvételek miatt egyre inkább eladósodott az önkormányzat. Ezen a tavaly felvett ötmilliárd forintos hitelfelvétel és a hétmillió forint összegű újabb kötvénykibocsátás sem segített.

- Az önkormányzat nem készült fel eredményesen az európai uniós források lehívására, és a várható támogatások felhasználására, mert csekély, pályázaton elnyert pénzt tudhat magáénak, jelentős az elutasított pályázatok száma. Számos hiányosságot feltártunk, és javaslatokkal éltünk, hogyan lehet hatékonyabbá tenni ezt a munkát - mondta Sepsey Tamás.

A közérdekű adatok közzététele sem tetszett az ÁSZ szakembereinek. A támogatások harminc százalékát nem, a maradék hetven százalékát hiányosan tette közzé az önkormányzat. A polgármesteri hivatal szerződéseinek negyven százaléka nem került nyilvánosságra, az intézmények egyetlen szerződését sem közölték, és a költségvetés szöveges indoklását sem tették fel a honlapra. Pedig a közadatok nyilvánosságra hozatala kötelező. A kifizetésekkor a szakmai teljesítés igazolásokkal, illetve az utalvány ellenjegyzésével voltak gondjaik az ellenőröknek. Sepsey Tamás szerint ez nagy baj, hiszen ezek alapján lehet ellenőrizni a közpénzek felhasználását.

A korábbi - 2005-ös - átfogó ellenőrzés, valamint a közbeszerzési rendszer 2008-as vizsgálatakor adott ÁSZ-útmutatások, javaslatok mindössze hatvankilenc százalékát hasznosította az önkormányzat, huszonöt százalékát egyáltalán nem valósította meg.

Sepsey úgy véli, ez a hozzáállás nem megfelelő, ugyanis az elfogadott és beépített javaslatiak eredményeként javult a város gazdálkodása.

*

8 megjegyzés:

  1. Én Ócsára is veszem.
    Mondja már meg, ha tudja valaki, hogy városunkban mennyi az egy főre eső adósságállomány?
    Az ÁSZ elmarasztalta már a jegyzőt. Ma meg ez az alak a Bukodi jobbkeze. Hogy mivel törölközik, nem tudom, de hogy szart sem érnek, az biztos.
    Az én olvasatomban a korábbi ÁSZ és a mostani Sepsey jelentésben a hivatal bizonyos kérdésekben elégtelenre vizsgázott. Van tennivaló.
    Valami intézkedés? Mert ok, hogy megállapították pl. eladósodást, vagy hogy nem tették közérdekűvé egyes adatokat.
    Mégis minden marad a régiben?
    Á, dehogy. Csak leváltották Dönti Károly polgármestert és trónra emelték az ifjú királyt. Ő Károly a Bukodiéktól. Éljen hát a Fideszes Károly! A nagy sámán, a nagy túlélő, a fegyelmi mentes Szabó jegyző.
    ...köszönjük FIDESZ többség!

    VálaszTörlés
  2. Nem is kell,hogy érjenek valamit.Ők a megélhetési politikusok.Tojnak mindenre nagyivben.A fidesz is tesz rá,hogy itt mi folyik.Az ő emberük ül itt is,ez a lényeg.Szűcs a szürő ember.Nála úgy is megakad,aminek meg kell akadnia.Ez a mocsok Bukodi,meg kihasznál mindent,amit a törvény megenged neki.Tehetség sem kell a feladatáhozhoz,mert sugnak neki.A választási győzelmét is annak köszönheti,hogy ismerték a nevét.Nem az Ócsáért való tenniakarása miatt nyert.Ha most négy évig mindenhova kiirnám,hogy Marinéni ő győzne legközelebb.

    VálaszTörlés
  3. asdfsfhdgsdgjdgj
    gfjsgjgztrhrhtrhhhtrhgfhcvcvbdf
    dfgdffdrerrg

    VálaszTörlés
  4. Nem is kell,hogy érjenek valamit.Ők a megélhetési politikusok.Tojnak mindenre nagyivben.A fidesz is tesz rá,hogy itt mi folyik.Az ő emberük ül itt is,ez a lényeg.Szűcs a szürő ember.Nála úgy is megakad,aminek meg kell akadnia.Ez a mocsok Bukodi,meg kihasznál mindent,amit a törvény megenged neki.Tehetség sem kell a feladatáhozhoz,mert sugnak neki.A választási győzelmét is annak köszönheti,hogy ismerték a nevét.Nem az Ócsáért való tenniakarása miatt nyert.Ha most négy évig mindenhova kiirnám,hogy Marinéni ő győzne legközelebb.

    VálaszTörlés
  5. Ócsát elmarasztalta az ÁSZ jelentés. A jegyzőt szintén. A honlap struktúráját, az elérhető lehetőségeket kifogásolta. Azóta semmit nem javult a helyzet. A jegyzőt máig sem marasztalta el senki, még megrovást sem kapott a feltárt dolgaiért. A város az ügyeket titokban tarja és úgy is intézi. Az internetes portálért fizetünk, de cserébe semmi friss hír nem elérhető, információ is többnyire csak utólag. Fórum nem üzemel, panaszlehetőség alig. A képviselők nem elérhetők, levelezési címük, telefonszámuk nem szerepel. Újság lassan már egy éve nem jelent meg. A környezetünk nem fejlődik, a terheink meg nőnek. Most akkor merre is tartunk, hova a korábban kifogásoltak?

    VálaszTörlés
  6. Itt lenne az ideje a számonkérésnek Ócsai polgárok.Meddig türjük a Bukodi-Horváth páros garázdálkodását?Meddig lehet hülyének nézni az itt élőket?Miiliókat szórnak el laptop vásárlásra a Bukodi irodájának felújitására.Pofátlanságuknál,csak kapzsiságuk nagyobb.Ébresztő emberek!A mi pénzüket a mi városunkban dézsmálják.Bukodi takarodj!

    VálaszTörlés
  7. Miért Ócsán nem ugyanezt, vagy még súlyosabb hibákat tárt fel az Állami Szemvevő?
    Látjátok, a helyzet csak rosszabbodott, a jegyző és a Buksi helyzete meg egyenesen javult. Őt a kilátásba helyezett fegyelmi felelősségre vonástól ugyanez a Buksi mentette meg annak idején aki a korábbi fann-clubon keresztül kihúzta a szarból Őt. Most ők fújják a kását nekünk, miközben két marékkal habzsolják a jót az ölükbe helyezett bőség kosarából.

    VálaszTörlés
  8. Hiányolom az intézkedést: a felelősök előállítását és pl. spórolást az önkormányzatban.
    A polgármesteri fizetségként én úgy tudom a maximálisat veszik ki az urak. Ekkora tartozással küzdő városnak a polgármestere példamutatásként tehetne annyit városért és az itt élő emberekért, hogy legalább addig, míg javulás nem látható a város gazdálkodásában, jelképes összegért irányítja azt. Nem pedig adósarccal pótolja.

    VálaszTörlés