A mi (kis)városunk - Ócsa

Ilyen város nincs még egy!
Itt minden máshogy történik, és általában az is rosszul. Ha egyszer lesz itt vezetőváltás, ez a blog lesz a vádirat.
(De kisvárosunkat mi így is szeretjük ... - Ámbár, megvan a saját véleményünk.)

2010. szeptember 2., csütörtök

Kipp-kopp, lejár az idő! Hol a cél, s a támogatás?

Lassan lejár az idő a kopogtatócédulák bezsákmányolására.
A várakozó ember azt hinné, hogy ilyenkor felpezsdül az élet és jobbnál jobb jelöltprogramokat olvashat arról, hogy a korábbi időszakhoz képest milyen új lehetőségek, alternatívák, vagy éppen lehetőségek várnak ránk. Hogy miként újul meg, vagy szépül, netán fejlődik infrastruktúránk az elkövetkező években a jelöltek elképzelése, közreadott programja szerint.
Csakhogy a jelölteknek, a polgármester várományosoknak, vagyis az indulóknak nincs programjuk. Legalábbis közreadott, vagy elérhető programjuk. Annyira titokba tartják szándékukat, hogy alig tudni az indulókról valamit.
A jelenlegi alpolgármester, Bukodi Károly indulásáról a bedobott fideszes szórólap alapján értesülhetett a város. Elképzeléseiről, törekvéseiről eme brossurában semmit nem lehetett olvasni, az indulóról megtudni. Olyan, mintha semmilyen elképzelése nem lenne a jövőt illetően. Úgy tűnik, csupán egy kapcsolati tőkét meglovagolva igyekszik besrófolni magát a helybéli páholyba. Ne adj Isten!
Aztán Török László polgármester-jelölt kutyanyelve jutott még el hozzánk a postaláda útján. Ő ezzel közel négy mondat erejéig bemutatkozott, s pozicionálta magát. Aztán további két mondatban közreadta önkormányzati munkásságát és fő feladatát. Végül a cédulánkat kérte.
Más polgármesteri induló, jelölt ismertetője, ajánlása nem jutott be a házba.
Egyedül és különös mód Magyar Péter indulása került elém az internet jóvoltából, és nem az utcán át. Ő az a személy, aki a legrészletesebb és aprólékosabb módon vázolta polgármester-jelölti programját. Ez ma is elérhető az erre a célra létrehozott honlapján. (http://magyarpeter.mindenkilapja.hu/) Számomra szimpatikus, hogy van elképzelése, jövőképe a várost illetően, ahol lakunk. Legalábbis az előbbi két önjelölttel szemben igen. Magyar Péter ugyanis messzemenően a legpontosabban részletezve és címszavakba gyűjtve ismerteti programtervét. Ez a másik két személytől nem jön le. Ez előny. Bár mástól is elvárható, amolyan kötelező elem lenne. Nem teszik elénk. Hátrány viszont, hogy Magyar Péter nincs kint az utcán, a közterületen a bemutatkozással, az ismertetővel, míg az előzőek már a postaláda útján a küszöbünket is átlépték. Hiába nincs koncepció, ők máris beljebb vannak. Az internet és az elérés ugyanis gátat és szűk lehetőséget jelent még ma is, mert nem jut el annyi emberhez, mint a direkt kézbesítés. Sajna, de így van. Ha nincs az ember a másik képiben, nem ismerik fel, és el.
Kérdés most, hogy a pár soros szórólap elég e a polgármesterséghez egy olyan céltalan ember számára aki még azt sem tudja, vagy meri leírni, hogy mit kíván tenni?
Kérdés., hogy egy jól átgondolt, s megalkotott elképzelés mely csak az internet adta háló oldalán olvasható, eljut-e olyan széles népréteghez, mely által az megvalósíthatóvá válik?
Ez lesz most a végjáték, avagy a cédulagyűjtés végeredménye.
*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése