A mi (kis)városunk - Ócsa

Ilyen város nincs még egy!
Itt minden máshogy történik, és általában az is rosszul. Ha egyszer lesz itt vezetőváltás, ez a blog lesz a vádirat.
(De kisvárosunkat mi így is szeretjük ... - Ámbár, megvan a saját véleményünk.)

2010. szeptember 19., vasárnap

Bukodi Károly kérésére - ismétlés (3.0)

Az Ócsáról északi irányba kivezető Bajcsy-Zsilinszky utca Alsónémedi-Budapest felé haladó szakaszát 4604 számozással jegyzik.
Ez az útszakasz a városon belüli szakaszával együtt nagyon leromlott állapotban van. Annak ellenére, hogy jelentős forgalmat bonyolít és még közforgalmú buszközlekedés is van az úton.
A felújításával kapcsolatosan az önkormányzatunk mindig a közútkezelőre mutogat, de érdemben keveset tesz. Az alpolgármester több nyilatkozata ismert ez esetben is, de hogy erre a szakaszra is volt pályázati lehetőség, arról soha nem beszélt.
Ezért most szeretném megismertetni és bemutatni azt a kiírást, illetve megnevezést ahol, s amivel mindez elérhető, megvalósítható lett volna. (Ne feledjük más települések éltek vele.)

Térségi elérhetőség javítása (a 4604. j. úton.)
Operatív program: - Közép-Magyarországi Operatív Program
Felhívás száma: - KMOP-2.1.1/A
Téma: - Közlekedésfejlesztés
Altéma: - Országos (alsóbbrendű) közútfelújítás és építés
Projekt címe: - Térségi elérhetőség javítása
Támogatási arány: - 100 %
*
Pályázat hiányában marad a rossz út és a várakozás a közútkezelőre, a sült galambra, vagy az új önkormányzat új emberére. (Tudom, hogy lassan unalom számba megy, de nem baj, ha nem feledjük, hogy Bugyi község ennek a 4604 jelű útnak az ottani szakaszát teljes mértékben felújította, részben árkolta, 100 % állami pénzből; - vagyis ingyen.
Újhartyán 9 db buszöblöt alakított ki a településen; - ez már tényleg csak bosszantásként.)
Ócsán még Károlyság van.
*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése