A mi (kis)városunk - Ócsa

Ilyen város nincs még egy!
Itt minden máshogy történik, és általában az is rosszul. Ha egyszer lesz itt vezetőváltás, ez a blog lesz a vádirat.
(De kisvárosunkat mi így is szeretjük ... - Ámbár, megvan a saját véleményünk.)

2012. január 20., péntek

Vannak akik még jól keresnek ( - és vannak akik alól kihúzták a munkát)

Az MPF Holdingot nem vetette vissza a gazdasági válság címmel  számol be a Szűcs Lajos elnökölte Pest Megyei Önkormányzat portálja erről a megyén túl nyúló eseményről oly lelkesen, mintha valami más közünk is lenne hozzá, mint az elhaló ígéretek, a stagnáló közélet, és a kisvárosi munkanélküliség. 

Mint köztudott volt, a Fég Konvektor jelentős foglalkoztató volt  Ócsa városában. A gazdasági válság és a hibás tulajdonosi szemlélet érzékenyen érintette az üzemet. Ennek következtében a kintlévőségeket már nem tudta kezelni. Az MPF Holding azonban ez kedvezett.

Ócsa egyik legnagyobb foglalkoztatójának számító FÉG Konvektorgyártó Zrt. helyi üzemében korábban hat-hétszáz embernek is munkát biztosítottak. Az ócsai üzem Európa egyik legnagyobb tüzeléstechnikai gyárának számított, amely termelésének 80 százalékát exportálta. A ciprusi tulajdonba került gyárnak azonban az elmúlt években jelentősen visszaesett a termelése, és áprilisban már csak 157 alkalmazottja volt. A cég ellen felszámolás indult, májusban pedig leállt a termelés.

A FÉG Zrt. utolsó lezárt üzleti évében, 619 millió forintra növelte nettó veszteségét a 2008-as 55 millióról, miközben árbevétele 4,52 milliárdról 2,96 milliárdra zuhant. Mivel a cég közel kétmilliárdos hitelt nem tudott már visszafizetni, és az adóhatóságnak (köztük az ócsainak) is több százmillió forinttal tartozott, a FÉG hitelét megvásárló és a végrehajtást elindító MPF Holding többször is felajánlotta, folytatná a termelést, tovább üzemeltetné a gyárat, s átvenné az ott dolgozók egy részét. A holding tulajdonosa, Felcsuti Zsolt azt is megígérte, rendezné az ócsai üzem dolgozóinak elmaradt, jogos követeléseit. Állítása szerint a FÉG vezetői akkor elzárkóztak az ajánlattól.

 A Felcsuti Csaba által 1976-ban egy családi ház garázsában indított családi vállalkozás mára jelentős ipari csoporttá fejlődött, amely befektetésekkel rendelkezik a kereskedelemben, a csiszolószerszám-, a géptartozékgyártásban, a szerszám-, a kovácsoltvas-gyártásban, a bútoriparban és az építőipari kemikáliák gyártásában.

Az Egyesült Államokban, New Yorkban bejegyzett MPF Holding Befektető és Vagyonkezelő LLC többségi tulajdonosa a Felcsuti család, a részvények többi részét a vállalatcsoport igazgatói jegyzik. A csoportnak Magyarországon hét cége van, Németországban és Romániában egy-egy, Kínában pedig két leányvállalattal van jelen.

2011-ben a 3,5 milliárd forintot is meghaladta az MPF Holding adózás előtti eredménye.

A ráckeresztúri logisztikai központ (Fotó: Burger Zsolt, Magyar Hírlap)A cégcsoport hat gyárral (Baja, Barcs, Kiskunfélegyháza, Ócsa, Romhány, Tolmács) és egy logisztikai központtal (Ráckeresztúr) rendelkezik Magyarországon. Az elért 3,5 Mrd forintos eredményből a hazai gyárak és a logisztikai központ 1,5-1,6 Mrd forintot termelt.

Mint ismeretes, tavaly az MPF Holding felvásárolta az ócsai telephelyű FÉG Konvektor adósságállományát, és átvette a felszámolás alatt lévő üzemet. A korábbi dolgozók nagy részét azonban már nem foglalkoztatta tovább. A munkások és szakdolgozók jelentős részének nem jutott munka.  A korábbi középvállalatból mára csak egy kis üzem maradt. Ez az ócsai MPF FÉG.


 A csődbe ment vállalatot már február óta meg akarta szerezni egy MPF Holding nevű cég.
Az MPF-nek Felcsuti Zsolt a meghatározó tulajdonosa, aki a Napi Gazdaság listája szerint a 20. leggazdagabb magyar.

Az MPF eleinte tárgyalások útján próbálta megszerezni a céget a ciprusi tulajdonostól, de mivel ezek sikertelenek voltak, így megvette a FÉG Konvektorgyártó hitelállományát. "Az volt az érdekünk, hogy a lehető legrövidebb időn belül átvegyük az irányítást, felkínáltuk a megegyezést, de a cég tulajdonosa megtiltotta, hogy tárgyaljanak velünk, hogy minél tovább elhúzódjon az eljárás" - mondta akkor Madarász Zoltán, az MPF ügyben eljáró képviselője. 

A ciprusi tulajdonos képviselői és az MPF közötti tárgyalásokon segített közvetíteni Szűcs Lajos, a térség fideszes parlamenti képviselője és a Pest Megyei Közgyűlés elnöke, valamint Bukodi Károly, Ócsa fideszes polgármestere is. Arra is volt példa, hogy a tárgyalásokról közös közleményt adott ki Szűcs Lajos és Felcsuti Zsolt, és az egyeztetésekről többször a megyei közgyűlés adott tájékoztatást. Májusban egy fórumot is tartottak a dolgozóknak a gyár jövőjéről, amelyen Szűcs és az MPF képviselői is részt vettek.


Ócsa városa azonban így nem lesz gazdagabb a be nem fizetett adóhátraléktól.
A több milliós kintlévőség az önkormányzati adóhatóságot nem mozgatta meg eléggé. Itt is csupán azt látni, hogy az önkormányzat nem fektet kellő energiát ezeknek a kintlévőségeknek a behajtására és így inkább hagyja veszni azt.  A  rossz üzenete a dolognak az, hogy a lakossági aprópénzekre viszont erőteljesen ráhajt a hivatal. Ott nem által vizsgálódni, szankcionálni, vagy éppen megalapozatlanul bírságolni. 

Itt is az látszik, hogy a hatalmi elit és a tőkeerős cégtulajdonosok mindig kedvesebbek lesznek az önkormányzati érdekkörökben, mint a szürke emberek, az egyszerű lakosok. Ezt látszik igazolni a vázolt helyi gyakorlat és a megyei portálon megjelenített hírértékű példa. 

A Németországban, Kínában és az Egyesült Államokban is jelenlévő MPF Holding adózás előtti eredménye 2010-ben meghaladta a 3 Mrd forintot. Az elmúlt években, az ismert gazdasági körülmények ellenére a cég növelte bevételeit. Mára az MPF hat különböző termékprogramba integrálva mintegy 9000 termékkel van jelen az európai, az USA-beli és a közel-keleti piacokon. Ezek azonban nem Ócsáról kerülnek ki.


Nagy kár, hogy Ócsán nem sikerült még a termelést felfuttatni, és a korábbi létszámnak megfelelő munkaerőt foglalkoztatásba vonni. Kár, hogy a korábbi ígéretek nem valósultak meg és hogy a cég anyagi sikereinek az itt élők nem lehetnek részesei.

A megyéhez hasonlatosan mi is fontosnak és hírértékűnek tarjuk, hogy a Holdingnak amúgy megéri. Köszönjük Szűcs Lajos megyei kommunikációs stábjának, hogy ismét előtérbe helyezte mindezt. 
*

4 megjegyzés:

  1. A Bata sem fizet hosszú évek óta a városnak egy petákot sem. Mégsem zavarja a nagyságokat. A Bukodi és a Horváth sem tett semmit a FÉG és a Bata esetében. Pedig az is milliós tartozást halmozott fel.
    A jegyző meg csak a kis emberrel comboskodik, amikor a lakosságot fenyegeti több százezres adóbírsággal. Az ilyen tehetetlen álnok, képmutató aljas hivatalnokok sikertelensége végett kel kommunális adót fizetni. Pedig a FÉG és a Bata tartozása messze meghaladja ezt az összeget. Ergo: nem lenne szükség a lakosok megadóztatásra.

    VálaszTörlés
  2. Én, még kiegészíteném, a nagyképű bunkóval a "nagy" emberek jellemzését.

    VálaszTörlés
  3. FÉG által meg nem fizetett adó döntő része az idióta magyar szabályok miatt fizetendő adóelőleg a ténylegesen nemlétező bevétele alapján.
    Mindeközben a város saját szakértelem híján külső tanácsadó ötlete alapján évekig pereskedett (eredménytelenül) FÉG-gel, a legnagyobb adófizetőjével, hogy újabb bőrt húzzon le róla.
    Vagyis: a drágán fenntartott, hozzá nem értő helyi államigazgatás nemcsak a köznépet, de a nagyobbakat is nyúzza. És mire költi az így begyűjtött pénzt: aluljáróra(!), laptopokra (!), folytassam?...
    MPF Holding a FÉG megszerzésére irányuló tárgyalásokat a hitel megvásárlása után kezdte - ezzel a revolverrel a kezében erősebbnek érezte magát, és ebben igaza is volt. Kár, hogy valójában nem a korábbi gyárat akarja vinni, hanem csak egy kis üzemet - ki tudja meddig...

    VálaszTörlés
  4. Igen, szeretnénk, ha folytatnád.
    Több volt melós kíváncsi az ilyen, eddig nem publikus részletekre.

    VálaszTörlés