A mi (kis)városunk - Ócsa

Ilyen város nincs még egy!
Itt minden máshogy történik, és általában az is rosszul. Ha egyszer lesz itt vezetőváltás, ez a blog lesz a vádirat.
(De kisvárosunkat mi így is szeretjük ... - Ámbár, megvan a saját véleményünk.)

2012. január 13., péntek

MIVEL A SZOCIALISTA TETTE, a baloldali sajtó elhallgatta ( - "Orbánt keresztre feszítették volna, ha olyat tesz, amit Gyurcsány")

Az Európai Néppárt egyik alelnöke szerint Orbán Viktort "keresztre feszítette volna" a nemzetközi és a magyar sajtó, ha olyat tesz, amit Gyurcsány Ferenc, volt szocialista kormányfő tett a 2006-os választások előtt. 

Mario David erről a Lánchíd Rádiónak nyilatkozott szerdán, hozzátéve: nincs kétségük afelől, hogy Magyarország megváltoztat jogszabályokat, ha azok nem felelnek meg az európai értékeknek.

Arról, hogy az elmúlt hetekben számos Orbán Viktor miniszterelnököt támadó vélemény jelent meg, a néppárti politikus azt mondta: húsz éve barátja Orbán Viktornak, és ezalatt olyan embernek ismerte meg, akit vagy gyűlölnek, vagy szeretnek, így nem lepi meg, hogy sokan kritizálják, mivel ő olyan ember, aki vállalja a konfrontációt.

Ugyanakkor hangsúlyozta: az viszont meglepi, hogy amikor 2006-ban, a választások után az akkori szocialista kormányfő azt mondta párttársainak, hogy hazudott minden magyar állampolgárnak a választási kampányban, és hazudott európai kollégáinak is, nem látta ugyanezt a kampányt. Szerinte ennek az az oka, hogy a sajtó nagy része baloldali orientáltságú.

"Hogyha Orbán Viktor tette volna azt, mint szocialista elődje, hogy maga ismeri el: hazudott az embereknek, hazudott a nemzetnek, hazudott a gazdaság állapotáról, hazudott az európai partnereinek, akkor keresztre feszítette volna mind a nemzetközi, mind a magyar sajtó. Mivel a volt szocialista kormányfő tette ezt, mindenki néma maradt" - mondta a politikus, aki Orbán Viktorhoz hasonlóan az Európai Néppárt tíz alelnöke közé tartozik. Úgy vélte, hogy a jelenlegi kormánynak azért kell most kemény intézkedéseket meghoznia, mert ilyen örökséget kapott a szocialista kormánytól.

Mario David hangsúlyozta, hogy az a teljesítmény, amit Magyarország elért, megmutatta Magyarország és a jelenlegi kormány elkötelezettségét az európai célok iránt. Felhívta a figyelmet arra, hogy eddig nem volt semmi, ami akár az Európai Bizottság, akár más európai szerv rosszallását kiválthatta azzal, hogy nem felelt volna meg az uniós irányelveknek.
Ugyanakkor hozzátette, hogy nincs kétségük afelől, hogy ha akár a bizottság, akár más szerv azt kérné Magyarországtól és kormányától, hogy változtasson meg egy jogszabályt, mert az nem felel meg az európai értéknek, akkor ezt Magyarország megteszi majd.
*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése