A mi (kis)városunk - Ócsa

Ilyen város nincs még egy!
Itt minden máshogy történik, és általában az is rosszul. Ha egyszer lesz itt vezetőváltás, ez a blog lesz a vádirat.
(De kisvárosunkat mi így is szeretjük ... - Ámbár, megvan a saját véleményünk.)

2012. január 16., hétfő

Óriási az érdeklődés ( - Huszárok is jönnek)

Az egész ország megmozdult. A vidékiek autóbuszokat szerveznek. Úgy néz ki, hogy rengetegen leszünk. Legyünk is, mert ki kell állni a síkra hazánk, az általunk választott kormány, a magyar szuverenitás védelmében. És ne kerteljünk, ki kell állni Orbán Viktorért is. Mi akartuk őt miniszterelnöknek, s ő pontosan azt teszi, amit a kétharmados többség elvárt tőle. Büszkék vagyunk rá és társaira, és nem hagyjuk, hogy idegen erők ettől minket eltántorítsanak. A mi választásunkba ne legyen beleszólása se bankárnak, se politikusnak, se bármilyen egyéb hatalomnak, se útszéli fröcsögőknek.

Szeretnék ezúttal részletesebb tájékoztatást adni a dolgok állásáról, hiszen csodálatos sebességgel alakul minden.
Ma voltam a rendőrségen, ahol nagyon szívélyesen fogadtak és tüzetesen elmagyaráztak a tudnivalókat. Mivel én jelentettem be még kedden délelőtt (a felhívás közzététele előtt, nehogy valakik rászervezzenek) a békemenetet, így lettem életemben először főszervező is, de szerencsére ez csak a kezdeményezés felelősségét illetően egyszemélyes, mert már most is sokan vagyunk, akik egyet akarunk, de még többen leszünk.

A rendőrségen tisztáztuk a programot. Eszerint 21-én szombaton délután 3 órától lehet gyülekezni a Hősök terén, lehetőleg úgy, hogy a sokaság ne lógjon ki a Dózsa György útra s ne zavarja a forgalmat. Délután négykor indulunk. Végigmegyünk az Andrássy úton, befordulunk a Bajcsy-Zsillinszky útra, majd onnan balra az Alkotmány utcába, aminek a végén elérjük a Kossuth teret. Ez körülbelül másfél órás séta lesz, vagyis – figyelembe véve a tömeg eleje és vége közötti időkülönbséget – legkésőbb hét órára a rendezvény véget ér.

A menet itt eléri célját: a lánckordonon kívül, a villamossíneket nem zavarva, elhelyezzük a meggyújtott mécseseket, majd szépen hazatérünk.

Sem az induláskor, sem az érkezéskor nem lesz beszéd. Nem kell. Tudunk mi mindent. És most mi leszünk a főszereplők: a csendes, de elszánt tömeg. Többet mond majd ez a menetelés mindennél.

Menet közben énekelni azonban szabad, sőt ajánlatos. Jó volna, ha minél több zenekar is csatlakozna hozzánk, akik eloszolva a tömegben – mert most már biztos, hogy sokan leszünk – a sétálva zenéléssel teremtenének jó hangulatot.

Kiket várunk? Mindenkit, akinek fontos Magyarország, jövője, fontos hazánk függetlensége és boldogulása, aki igazságtalannak tartja azt a nemzetközi lejáratókampányt, ami most ellenünk folyik.

Kiket nem várunk? A gyűlölködőket, a kötekedőket, az őrülteket. De ne féljünk, ők nem is jönnek el, mert ez a fajta nem szereti a sokaságot, csak azt, ha ő van fölényben. S ha mégis megjelenik egy-kettő? A rendezők majd szépen arrébb tessékelik őket.

Mit hozzanak a felvonulók? Zászlót. Mécsest. Sokaknak van olyan táblájuk, amin településük, szűkebb pátriájuk neve olvasható. Azt feltétlenül hozzák el! Öltözzenek rétegesen és melegen. Jó erős és meleg cipőt húzzanak! Nagy valószínűséggel akkor még mindig ez a bolondos, szeszélyes áprilisi tél fogad. De ez legyen a legnagyobb gond.

Most érkezett a hír, hogy hagyományőrző lovas huszárok is jönnének, kérdezik, hányan legyenek. Hát, legyenek minél többen! Micsoda remek gondolat! Jöjjenek a hagyományőrző huszár- és egyéb bandériumok! Jöjjenek az íjászok is! Lóháton vagy gyalog. Jöjjenek a tánccsoportok, jöjjenek a gazdák, akik már egyszer megismertették a világgal a magyar virtust a Gazdák Terén.

Valami nagy és szép dolog alakul itt...

Bencsik András
2012. január 11.
*

8 megjegyzés:

  1. Még nem okozott elég kárt az a felcsúti patkány?
    A sok hülye még élteti is a tehetségtelen viktátort!
    Ócsát már eléggé tönkretették!

    VálaszTörlés
  2. Ócsáét valóban tönkre tették, de ebben a folyamatban a inkább a helyi patkányok játszottak közre.

    VálaszTörlés
  3. Az ócsai patkányoknak nincs nevük?

    VálaszTörlés
  4. Hát van a porondmester ő az elnök a cirkuszban (is) és van a kedvenc bohóca a Tomibohóc. Neki piros az orra és az arca, de nem a hideg miatt.
    Aztán ott van nekik a kedvenc bábjuk a Karcsi. Őt aztán rángatják kedvükre.
    És végül van a tíz kicsi indián, akik a szart sepregetik a szőnyeg alá a porondon és sepregetnek az udvaron, hogy úgy nézzen ki, bent minden rendben.

    VálaszTörlés
  5. Ezeknek már úgy is annyi de szerintem ezt már ők is sejtik.Be is vannak szarva rendesen.Hamarosan visszanyal a fagyi.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én egyáltalán nem érzékelem, hogy be lennének szarva. Mitől is lennének?! Van még több, mint 2.5 évük ebből a ciklusból.

      Törlés
  6. Már Petőfi is megmondta: "Megint beszélünk, s csak beszélünk!
    A nyelv mozog s a kéz pihen;
    Azt akarják, hogy Magyarország
    Inkább kofa, mint hős legyen! ...

    Föl, föl, hazám, előre gyorsan,
    Megállni féluton kivánsz?
    Csupán meg van tágítva rajtad
    De nincs eltörve még a lánc!"

    VálaszTörlés