A mi (kis)városunk - Ócsa

Ilyen város nincs még egy!
Itt minden máshogy történik, és általában az is rosszul. Ha egyszer lesz itt vezetőváltás, ez a blog lesz a vádirat.
(De kisvárosunkat mi így is szeretjük ... - Ámbár, megvan a saját véleményünk.)

2011. május 4., szerda

Szűcs a megyei alappillér? ( - nem áll stabilan a lábán)

Az ezer éve fennálló megyerendszer továbbra is az egyik alappillére Magyarország működésének – mondta dr. Szűcs Lajos.

 - A Húsvét hétfőn aláírt új alaptörvényben is megerősítették a megyéket. Mi lett lefektetve az új Alkotmányban?
- Az Alkotmány egy olyan keretet adott az egész magyar társadalomnak, amellyel a saját életét meg tudja alapozni, a jövőben pedig egy olyan lehetőséget biztosít az alaptörvény alapján készülő többi sarkalatos törvényen keresztül, amely pontos választ ad a meglévő kihívásokra. Egyszerre próbálja egységbe forrasztani a történelmi hagyományokat és a XXI. századi lehetőségeket. Ebből a szempontból a megyei rendszer mindenképpen fontos szerepet kap, hiszen az ezer éve fenn álló közigazgatási rendszer továbbra is az egyik alappillére Magyarország működésének. Ennek egy része a közigazgatás, amely jelenleg a Kormányhivatalokon keresztül tud megvalósulni, a másik pedig az önkormányzatiság, amelyben a megyéknek eddig is komoly szerepe volt, és reméljük, hogy a készülő új önkormányzati törvény is meg fogja ezt erősíteni.  

- Mi változhat a megyei önkormányzatok életében?
- Olyan változások állhatnak be, miszerint bizonyos feladatellátások elmaradhatnak, mások pedig érkezhetnek. Például a területfejlesztésben hangsúlyosabb szerepet kap a megyei önkormányzat, az intézményi fenntartó feladatok ellátásában pedig pontosítjuk a hatásköröket. Ezt úgy lehet érteni, hogy egy-egy szintnek saját felelősségi köre lesz, a párhuzamosságok pedig megszűnnek. Többek között a közoktatásban és az egészségügyben is nagyon sok szereplő van a fenntartók vonatkozásában: önkormányzati, egyházi, állami, magán, alapítványi, és még sorolhatnám. A kormány és a mi feladatunk is az, hogy ezeket a szinteket csökkentsük, és a hatásköröket és a feladatokat pontosítsuk a jövőben. 

- A 2011-es évet hogyan tervezi, mint a MÖOSZ, és mint a legnagyobb megye elnöke?
- Ebben az évben ezek a törvények nagy feladatot, és persze nagy felelősséget rónak ránk. Már jelenleg is folyik egy műhelymunka, amelyből a MÖOSZ is nagyon komolyan kiveszi a részét, hiszen az új önkormányzati törvény előkészítésében segédkezünk. Természetesen nagy büszkeség minden közgyűlési elnök számára, hiszen a felelősséget érezve szeretnénk egy olyan működő önkormányzati rendszert kialakítani, amelyik - ha már egyszer ezer éve működik - továbbra is hosszú ideig biztosítja a működést.
*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése