A mi (kis)városunk - Ócsa

Ilyen város nincs még egy!
Itt minden máshogy történik, és általában az is rosszul. Ha egyszer lesz itt vezetőváltás, ez a blog lesz a vádirat.
(De kisvárosunkat mi így is szeretjük ... - Ámbár, megvan a saját véleményünk.)

2011. május 17., kedd

Ami a Kisbíróból és a híradásokból kimaradt ( - felhívás)

Mint beszámoltunk róla, az Ócsai Kisbíró új szerkesztői nem számolnak be egészében a z eseményekről. Híreket szelektálnak, tudósításokat kihagynak, híreket, események, történéseket nem közölnek.
Önkormányzati vezetői elvárásnak, pártpolitikának, egyéni érdekeknek rendelik alá a közpénzből általunk eltartott újságot. Azt az újságot, ami arra hivatott, hogy beszámoljon, tudósítson és nem pedig eltusoljon, leplezzen, vagy más érdekeket szolgáljon.

Most egy képviselői levet és egy Interpellációra adott viszontválaszt osztanánk meg az érdeklődőkkel.


Tisztelt Polgármester Úr !

Nyílt levelemre adott válaszlevelében kérdéseket intézett hozzám, amelyekre röviden válaszolnék.
Válaszaim részbeni alátámasztásaként, kiegészíteném azon érvelését mely szerint 2006-ban, amikor alpolgármester lett, a város tartozása közel 900 millió forint volt, és ezért kellett kibocsátani 2007 – ben a kötvényt. Szeretném jelezni, hogy 2007 májusában Önök 1 300 millió forint értékű, majd ugyanazon év novemberében újabb 200 millió forint értékű változó kamatozású kötvénykibocsátásról határoztak, melynek futamideje 20 év ! Tehát ha csak tisztán a kötvények összértékét vesszük, akkor már 2008 – ra (szűk két év alatt) a város tartozása 1 500 millió forintra emelkedett! Nemrég Ön polgármesterként benyújtotta az idei (2011. évi) városi költségvetést. Ha csak a költségvetés 13. számú mellékletében szereplő tőke + kamattartozásokat adjuk össze, akkor is az összeg közel 1 800 millió forint! Ez kétszerese annak a (900 milliós) tartozásnak, amit Ön sérelmezett. Ehhez még hozzáadódik az idei (250 milliós) költségvetési hiány! Nem véletlen, hogy az Állami Számvevőszék 2010. évi vizsgálata azt állapította meg, hogy a város 2006 és 2008 közötti eladósodása 2,3 szoros! Úgy gondolom, hogy egy tartozást nem úgy kell rendezni, hogy azt megkétszerezzük!
A fentiek figyelembevételével a válaszaim a következők:
            - igen, téves pénzügyi döntés volt az egészségház kizárólag önerőből (kötvény kibocsátásból) való felépítése! Csak ez kb. 400 millió forintba került ! Országos pályázatok hiányában, kevesebb pénzből, a régit kellett volna felújítani!
            - igen, téves döntés volt a kötvénykibocsátás, amelynek fő célja az egészségház megépítése volt. Ezt még súlyosbította, hogy több tízmillió forintot működésre (főleg az egészségház működésére) is fordítottak belőle!
            - nem volt hiba (meg is szavaztam őket) az okmány és a rendőrségi irodák kialakítása, az általános iskola nyílászáróinak cseréje, a szemétbánya rendezése, szobor állítása elődeink tiszteletére, de ezek miatt nem kellett volna kötvényt kibocsátani, hanem engedélyezni kellett volna az ERECO letelepedését, hiszen 100 millió forintot adózott volna évente és 100 % - os önkormányzati kézbe kellett volna venni a csatorna és vízhálózat működtetését,
            -  a település központjának felújítása sem volt téves gondolat, illetve döntés, de az eredménnyel vannak gondjaim, illetve azzal, hogy mint később kiderült további 23 millió forint áfa-t kellett kifizetni, amit a képviselő - testület újabb 30 millió forint hitelfelvétellel oldott meg. Fedezetül jelzálog került az Egressy Gábor Szabadidő Központ épületére és a bank engedményként megkapta az utak aszfaltozása kapcsán keletkezett OTP LTP (lakossági) megtakarításokat!
            - a játszótér építése sem volt rossz döntés, igaz, hogy kezdetben csak a felújításáról, illetve a bekerítéséről volt szó, amelyet én (is) szorgalmaztam. Sőt Önnel, mint alpolgármesterrel, meg is tekintettünk egy néhány játszóteret!
            -  nem szereztem 5,6 millió forint támogatást, de nem is herdáltam el 20 milliót, mondjuk a régi iskolaépület bontása kapcsán!
            Végezetül egyetértek azzal a gondolatával, hogy a város vezetése, irányítása érdekében várja a segítségemet. Én Önnek meg is adtam ezt a segítséget akkor, amikor az új adónem megszavazása előtt jeleztem az Sz.M.Sz. előírásainak megsértését (ezt később a Pest Megyei Kormányhivatal meg is erősítette) és kértem e napirendi pont levételét! Nem tudom tehát egyszerű hibának tekinteni azt, hogy Önök mégis szavaztak az új adó bevezetéséről, a lakosság megkérdezése, tájékoztatása nélkül !

Ócsa,  2011-03-10                                                                                                              
   Inczeffy Szabolcs
települési képviselő

*

Tisztelt Lakosság !

Az ócsai utak aszfaltozásával ( OTP- LTP szerződések ) kapcsolatos interpellációmra:

1.)    Pontosan mikor jár le a lakosság részére a 980 Ft. – os fizetési kötelezettség ?
2.)    Hányan nem fizetik a részleteket és mi történik velük, ráterhelik – e az ingatlanjukra, házukra a tartozásukat ?
3.)    Pontosan hány hónapi ( évi ) tartozása van az Önkormányzatnak az OTP – LTP felé, ez mekkora pénzösszeg ?
4.)    Hogyan és mikor kívánja rendezni az Önkormányzat az adósságát, tekintettel arra is, hogy a megtakarítások fedezetül szolgálnak a bank felé a felvett 30 milliós kölcsön miatt ?

 a Polgármester Úr a következőket válaszolta :

1.)    „ A lakosok fizetési kötelezettsége az általuk aláírt szerződés keltétől követő 61. hónapban jár le, amennyiben a kötelezettséget a vállalt előírások alapján teljesítette.
2.)    A hiányos fizetésekről csak a konstrukció lezárásakor fog tudni adatot szolgáltatni a Pénzintézet. Az önkormányzat és a helyi közút építésében érdekeltek együttműködéséről, valamint az útépítési érdekeltségi hozzájárulásról szóló 29/2005./XII.23./ ÖK. rendelet 6.§. (8) bekezdésében foglaltaknak megfelelően az önkormányzat a polgármesteren keresztül kezdeményezheti, hogy a lakos által be nem fizetett összeg vonatkozásában a tulajdonát képező ingatlanra jelzálogjog, valamint az ezt biztosító elidegenítési és terhelési tilalom kerüljön bejegyzésre. 
3.)     Az önkormányzat figyelemmel a személyi jövedelemadóról szóló törvény módosítására, - mely azt eredményezte, hogy a támogatási összegnél magasabb összegű adófizetési kötelezettsége keletkezett - 2009. óta nem támogatja az Ócsa Város Közútjainak Fejlődéséért Alapítványt. 
4.)    Adósságról nem beszélhetünk. Nem mondhatjuk azt, hogy szerződésszerűen nem teljesített az önkormányzat, hiszen az LTP szerződés megkötésének célja a lakos által egészben, vagy részben tulajdonolt ingatlan előtti földút szilárd burkolattal történő ellátása volt. Az útburkolat a műszaki terveknek megfelelően határidőre elkészült, annak használatbavételét az illetékes hatóság engedélyezte, az érintett lakók mind a mai napig több éve használják. Az önkormányzat a szilárd burkolatú út kivitelezőjével kapcsolatos szerződéses kötelezettségének eleget tett, azaz a beruházást maradéktalanul kifizette, függetlenül attól, hogy az LTP szerződésben foglalt forrásokat felhasználta-e. Úgy gondolom, ezen árnyaltabb kép a beruházás megvalósulása vonatkozásában fel sem vetheti a nem szerződésszerű teljesítést, hiszen az ingatlan tulajdonosa megkapta, használja és élvezi azt a fejlesztést, amelyet az önkormányzat megvalósított.
A 30 millió forint összegű hitel esetében mintegy biztosítékként lett megjelölve az LTP megtakarítások összege, mely nagyságrendekkel nagyobb a hitel összegénél. ”

A beruházásról alkotott képet tovább árnyalják a következő tények :
  
-              Az Önkormányzat ( Beruházó ) és a lakos ( Megrendelő ) között egy Megállapodás köttetett többek között azzal a feltétellel, hogy a lakos 61 hónapon keresztül 980 Ft-ot fizet be az LTP – nek, az Önkormányzat ezt 2 200 Ft. – al egészíti ki és így áll össze az a 3190 Ft. – os havi befizetés amelyre a lakos szerződött. A lakosok többek között ezzel a feltétellel kötötték meg, írták alá a szerződéses megállapodást! Ezt a feltételt az Önkormányzat egyelőre nem teljesítette maradéktalanul és ha jól értem nem is fogja teljesíteni. Ez viszont a megállapodás be nem tartását, megszegését, felrúgását jelenti !
-              Az önkormányzat nem értesítette a lakosokat a megállapodástól való elállásáról, sőt még a Képviselő- testület sem határozott arról, hogy nem kívánja  támogatni a K.F. Alapítványt!
-              Az Önkormányzat a kötvény kibocsátás összegéből fizeti ki a beruházásból származó hiteleket, tehát egy teljesen más pénzügyi konstrukcióban, mint ami a Megállapodásban szerepel. A kötvény kibocsátás miatt kommunális adót kellett kivetni a lakosságra. Tehát azok a lakosok akik már kifizették, vagy jelenleg még fizetik a törlesztő részletüket, kétszeresen fizetik meg a rájuk eső részt.
-              Az érintett lakosok egy része abban a hitben fizet, hogy még érvényes a megállapodás, a másik része pedig már elejétől fogva nem fizet! Tehát felborult az egységes köztehervállalás!

Ócsa, 2011-05-10                                                     
 Inczeffy Szabolcs       
önkormányzati   képviselő
*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése