A mi (kis)városunk - Ócsa

Ilyen város nincs még egy!
Itt minden máshogy történik, és általában az is rosszul. Ha egyszer lesz itt vezetőváltás, ez a blog lesz a vádirat.
(De kisvárosunkat mi így is szeretjük ... - Ámbár, megvan a saját véleményünk.)

2011. május 1., vasárnap

Pata, (- mint az a bizonyos lóláb) torzó Gyöngyös mellől

Egyetértek sokakkal, akik azt hangoztatják, hogy az elmúlt húsz év hazug, álságos politikája döntő szerepet játszott a helyzet elmérgesedésében. 
A gyerek először csak pimasz, de ha ezt nem követi retorzió, hamarosan erőszakos lesz, majd bűnöző – és onnan nagyon nehéz visszafordítani. 
Egyetértek abban is, hogy ez nem színtelen probléma, a cigány társadalmon belül igenis vannak olyan torzulások, amelyek elsősorban rájuk jellemzőek, és ekként kellene kezelni őket. De mindjárt hozzá kell tennem, hogy az ország általános gazdasági, erkölcsi helyzetének romlása keményen közrejátszott a helyzet elfajulásában. 

Azelőtt kötelező volt a munka, igaz, sokkal több munkalehetőség volt, még ha többnyire segédmunka is. Az amúgy fenntarthatatlan, torz gazdaságpolitika szükségszerűen összeomlott, és nem csak a cigányok többsége került utcára. Azelőtt aki nem dolgozott, munkakerülővé, rendőrségi üggyé vált. Ha most sikerülne ezeknek, nekik megint munkát adni, az sokat javítana a helyzeten.  Persze még indíttatás és akarat is kéne. Jelenleg a családi pótlék, a segély, a támogatás, és a lopás kifizetődőbb, mint a verejtékes munka, az alkalmazkodás, a korai kelés és a fegyelem.
Az ország egyes körzeteiben tényleg súlyos a helyzet, más helyeken azonban nem. A cigányok egy részével ki lehet jönni. Én is több cigány emberrel dolgoztam már, és ma is van cigány ismerősöm, munkatársam, alkalmazottam. Többségüket örököltem, átvettem, vagy megkaptam. Ha azonban választhatok, akkor inkább „parasztot”, - ahogy egyes cigány a magyart említi,  - veszek magam mellé. Nem mintha közülük nem lennének szélhámosok és gazemberek, de valamivel mégis nagyobb a bizalmam. Bár tapasztalatom szerint aki cigány emberként munkára jelentkezett, és felvételt nyert, az többnyire ott maradt, megfelelt. De volt olyan, aki kitelelt és tavasszal elment feketén paprikát árulni. E helyére mást vettünk fel, és amikor télen újra jött, már nem kellett, mert a helyére jött ember jobban megbecsülte a bejelentett állást. Az emberek azonban szeretnek rémüldözni, könnyen elhiszik azt, amit el szeretnének hinni – sokan ezt a tulajdonságot lovagolják meg. A baj inkább azokkal van, akiket még ez a próbálkozás sem érdekel. Ők a "bodzaszedők", a lányfuttatók és a törvényt -,  adót kikerülők.  Amolyan társadalmon kívüliek. A nagy szolidaritás mellett azonban nincs ok a zokogásra ott, ahol a  Mercedes, a BMW az elfogadott és használatos közlekedési eszköz, ott ahol ingyen vételezik az áramot, és még a szolgáltató munkatársai is csak kommandósokkal mennek ellenőrizni.

A minap beszélgettem valakivel, fölhozta az agyonvert idős ember, az úgynevezett öregasszony esetét. Mire megkérdeztem: miből gondolod, hogy az a suhanc a cigányságából következően verte agyon az idős hölgyet, a magára hagyott öregasszonyt? Magyarországon évente több tucat gyilkosság esik, némelyik hátborzongatóan brutális, de senkinek sem jut eszébe magyar, román, vagy egyéb bűnözésről beszélni akkor, amikor nem cigány az elkövető. Ha azonban a statisztikákat tekintjük, akkor más a helyzet. A közutak tekintetében a legtöbb balesetet a románok okozzák. Régebben a törököktől féltünk. A bűncselekmények vonatkozásában is vezettek ők nálunk. (Bár mostanában már inkább távolabbra, nyugatra tolódnak viselt dolgaik.) Viszont ha most betekintünk az elítéltek körébe, akkor a népességhez viszonyítva kimagasló a cigányság száma. Nem a bírói előítéletek, hanem a magas bűnelkövetések száma miatt.  Pedig a cigányhoz mindig kegyesebb, méltányosabb a bíróság. Amolyan kegyeltje a társadalomnak. A liberálisok óta pedig kimondottan nagy előjogokkal felvértezve élnek vissza bizonyos helyzetekkel. Miattuk a magyarságban félelem generálódik. Európából sem hallani mást, csak erőszakos, beköltöző, tolvaj, piszkos és kitoloncolt kolóniákról. Olyan társadalmakból közösítik ki őket – talán nem véletlenül, – ahol a zsidó, a muszlin, az arab és a kínai is ugyanúgy megfér, mint az olasz, a francia, a lengyel, vagy az amerikai. A cigányok egy részével igen nagy baj van, de nem akkora baj, mint amit sokan szeretnek lefesteni. (Már tudom is a választ: költözz te oda közéjük, majd megtudod.) Vannak helyek ahova a rendőrök is csak csapatostul mernek és mertek bemenni. Ezeken a végeken egy végletekig lumpenizálódott közösség él, sűrűn tele bűnözőkkel, ahol még a kisgyerekek is agresszívak.
Persze hozzá kell megint tennem, hogy a jelenlegi torz helyzetben az eddigi és a jelenlegi politika is bűnös. Van egy fontos társadalom-lélektani szabály: ha nincs hír, akkor van rémhír. Most a rémhírkeltők az Eu-ba, a szocialistákhoz, a liberálisokhoz, és ki tudja kihez nem futkosnak, mert Magyarország önmagát, a magyarságát, (életét, jobbulását) igyekszik védeni.
A „jogvédő” (muszáj idézőjelbe tennem) szervezetek elérték, hogy tilos legyen statisztikát vezetni a cigányok szerepéről a bűnözésben. És mivel az emberek erre – teljes joggal – kíváncsiak, kénytelenek a rémhírekre hagyatkozni. A rémhírek azonban szükségszerűen torzítanak. Ha egy magyar suhanc ver agyon egy öregasszonyt, az etnikailag semleges hírként kerül forgalomba, ha egy cigány suhanc teszi, az cigánybűnözésként. Ha elkapnak tíz tolvajt, akik közül kettő cigány, akkor nyolc tolvaj esetében figyelmen kívül marad a származásuk, a kettőről viszont mindenki tudni fogja, hogy cigány. És ez megerősíti az embereket abban a meggyőződésükben, hogy a cigányok lopnak.

Újra mondom: valóban baj van, a cigányok egy meghatározott körében tényleg kiugróan magas a bűnözők aránya – de nem annyira kiugróan, mint ahogy általában hiszik. Van egy fontos kérdés: kinek áll érdekében, hogy az emberek azt higgyék, hogy a cigányokkal szemben az eddigieknél sokkal radikálisabban kell fellépni? Aki megtalálja a választ, az megtalálja azt is, aki sót szór a sebbe.


Nézzük a következő kérdést: diktatúra-e, ha a masírozókat elviszi a rendőr?




Zámoly, Gyöngyöspata, (Enying – Veszprém – Siófok stb)

Hazudott a kormány és, valamennyi tisztségviselője sőt képviselője is egyformán, sőt folyamatosan. Két héten át képtelenek voltak megtalálni az ellenszert ez az ügy kulcsmomentuma, nem pedig az ellenség áskálódása. Már rég állt a balhé, és még mindig hazudtak, egyre hajtogatták, hogy nincs itt semmi probléma. De igen, hölgyeim és uraim, itt jó nagy probléma van. Akkora, hogy rá sem fér a térképre.

Aztán persze hazudott az ellenzék is, Hogy küszöbön a polgárháború, hogy a cigányokat úgy kell kimenekíteni a nácik ostromgyűrűjéből. Holnap majd jön a barna eső is, Tamás Gáspár Miklós hallja a bakancsok csattogását az aszfalton, Hegedűs D. Géza (párttitkár volt nagyszerű színész) majd megint esernyőt nyitogat, Gyurcsány Ferenc meg már fel is ajánlott egy milliót abból a pár milliárdból, amit sikerült ellopnia, kiprivatizálnia a közvagyonból. 

Az már csak hab a tortán, hogy persze a patai cigányok is a zámolyiakhoz hasonlatosan hazudoznak össze-vissza, a külföldi tudósítóknak hátborzongató történetekkel fűszerezve előadják a nagy rettegés-műsort. A külföldi tudósítók meg világgá kürtölik. És ezért az egész cirkuszért mi mindnyájan, magyar állampolgárok fizetünk súlyos árat.

Nem lehet félelemben senkit rettegésben tartani, félelemben élni. Nem vezethetünk áramot kerítésekbe, és nem falazhatunk el senkit. Hazánk nem Izrael, és nem Csehország, de nem is ro-mánia.
Most már tényleg ideje volna egy bátor, őszinte, és hiteles romastratégiának. A maszatolásból és hazudozásból már nagyon elegünk van, mint ahogy az ingyen ebédből, az üdültetésből és az azt követő romeltakarításból, a ráfordított adófizetésből is.
A szoc-libsiknek, az LMP-nek, a vöröskeresztnek, a meg az egyháznak sem kéne politikai töltetű etnikai demonstrációkba fektetnie a nem erre a célra gyűjtött  közcélú támogatást, hiszen nem volt sem földrengés, sem földcsuszamlás, sem kimenekítés, nem hogy  vagy deportálás. Nem volt vészhelyzet.  Nem fenyegette a cigányságot semmi. Sőt pont az ellenkezője történt. A cigányság üdültetésére pedig Kolompár Orbán vezetése alatt már  amúgy is sokba volt a társadalomnak. Szóval hagyjuk.

Aztán azt se felejtsük el, ha normálisan működne a rendőrség, akkor nem lenne szükség segítségre, polgárőrségre, meg demonstratív készenlétiekre. Mert ez, mindig többe kerül, mint a következetesség, a folyamatosság és az állandóság.

Nem kell messzire menni, csak nézzünk körbe saját környezetünkben, házunk táján.

A rendőr nem megelőz, nem szolgál, és nem véd, hanem csak van, vagy demonstrál. Ha nem éppen pénzt behajt, vagy gyorshajtót bírságol. Aztán itt vége is.  Majd alkalom adtán politikailag előállít, lefúj, lebilincsel, lever, vagy hamisan tanúzik.

Így azonban sem béke, sem tisztelet, sem azonos elbírálás, sem rendezett körülmények, normális viszonyok nem várhatók és nem lesz, amíg csupán politikai érdekként, és nem helyén valón, kiváltságosként, eltartottakként és nem egyenjogúként kezelik a cigányokat.  
*

5 megjegyzés:

  1. 1. Ha valakire rámutat az utcán egy cigány honfitársunk, haladéktalanul adja át minden értékét! Az igazi jogkövető ekkor lefejel egy közeli oszlopot vagy falat, hogy összeverésünkkel ne kelljen fáradoznia roma barátainknak.

    2. Az ELMÜ köteles biztosítani a zavartalan áramlopásokat és biztosítani ezen honfitársainknak a biztonságos hozzáférést villanyóra nélkül.

    3. Minden körzeti erdészet köteles kiállítani korlátlan fakitermelési engedélyt és átadni a helyi cigány kisebbségi önkormányzat képviselőinek a falopások elkerülése végett.

    4. Aki bármilyen összetűzésbe keveredik cigányokkal (közlekedési vagy tettenérési) azonnal legyen öngyilkos, így szegény cigányoknak nem kell agyonverni ezentúl senkit.

    5. Minden családi rendezvényre adjunk meghívót 50 fő részére a helyi cigány önkormányzatnak, így elkerülhető lesz, a hívatlanul beállító romák tömegverekedése. Ugyanez vonatkozik a vállalati rendezvényekre annyi különbséggel, hogy a meghívottak száma 150-500 fő között kell lennie.

    6. Nyíljanak "ROMA MARKET"-ek! Itt csak cigányok vásárolhatnak, mert nem lesz pénztár. Így nem kell többé a fárasztó lopásokkal tölteniük idejüket.

    7. Minden 80 évét betöltött honfitársunk adja át ingóságait és ingatlanját a helyi cigányságnak! Ezután köteles öngyilkos lenni. Itt az igazi jogkövetők megszurkálják magukat, esetleg kinyomhatják a szemüket, az asszonyok pedig tegyék szabaddá nemi szervüket, hogy az arra járó cigány fiataloknak ne kelljen erőszakot alkalmazni.

    8. Ne zárjuk többé ajtajainkat! Mindenünk, amink van, a cigányokat illeti. Aki ezt nem így gondolja, rasszista, antiszemita; etc.

    9. Lányaink, asszonyaink ellenkezés nélkül engedjenek a cigányok minden szexuális kívánságának! Így nem lesz többé erőszakos közösülés és ebből egy esetleges gyilkosság.

    10. Újra dízelesítjük vasútvonalainkat, a HÉV és villamos hálózatot. Az így lebontott felső vezetékeket átadjuk a helyi cigányoknak, mert úgyis ők vinnék el.

    11. Minden vállalkozó köteles védelmi pénzt adni a cigányvajdáknak. Ezt amúgy a pénzügyminiszterünk gyermekeitől tanulták a romák.

    12. Duplájára emeljük a segélyeket és az adókat. Előzőeket az utóbbiból fedezzük, így nem terheljük szegény cigány barátainkat.

    13. A cigánytelepek felszámolására elkülönített milliárdokat a duplájára emeljük és közvetlenül szétosztjuk a romáknak, mert a kapott lakásokat úgyis eladják és visszaköltöznek a cigánytelepre. Ehelyett legyenek ROMA LAKÓPARK-ok. (közvetlenül a roma-marketek mellett)

    14. Nem szabad többé cigányt megbuktatni az iskolákban. Így lesznek végre cigány orvosok, ügyészek, mérnökök.

    15. Mindenkinek kötelessége utálni a Magyar Gárdát és mindent, ami MAGYAR!

    16. Legyen 5 éven belül cigány miniszterelnök!

    17. Legyen minden parlamenti képviselő cigány.

    18. Minden magyart börtönbe!

    VálaszTörlés
  2. A cigány miniszterelnök már megvan, azt húzd ki!

    VálaszTörlés
  3. Egy hétre volt szüksége az érintetteknek, hogy leessen a tantusz, és megértsék azt, amire mi már az eseményeket követően igyekeztünk ráirányítani a figyelmet. Ha lassan is, de működésbe lépett az állam immunrendszere, és vizsgálni kezdték a magyarországi állambiztonsági szervek, hogy milyen külföldi titkosszolgálatok és idegen hatalmak, vagy gazdasági körök állhatnak a Gyöngyöspatán történt nagypénteki provokáció mögött.

    VálaszTörlés
  4. A Jobbik Magyarországért Mozgalom Pest megyei választmányának elnöksége megdöbbenve és felháborodva értesült a május elsején Dabas-Szőlőn, valamint Cegléden történt bűncselekményekről, melyek elkövetői mindkét esetben cigányok voltak.

    VálaszTörlés
  5. Egészen hihetetlen, de nem törlődött le "véletlenül" a térfigyelő kamera felvétele, és korrekt módon 24 órával az események után nyilvánosságra hozta a rendőrség.

    Ugye emlékszünk, két verzió született arról, hogy mi történt kedd este Gyöngyöspatán:

    V1:
    "A hajnalig virrasztó romák szerint a Véderő és a Betyársereg nevű szervezet 15-20 tagja botokkal, fokossal, ostorral jelent meg cigánysorhoz vezető utcában, ahol a tömegverekedés kialakult."

    V2:
    "Eszes azt mondta, hogy nem volt semmiféle ünneplés, semmiféle fegyver, a Véderő egyik tagja „civilek” társaságban csak sétált a cigányok lakta utcán, amikor rájuk támadtak legalább százan, botokkal, karókkal."

    Nos, az igazság megint (szokás szerint) félúton van, a részeg Alex nekiállt az utca közepén hugyozni, és hiába kérte a 3 társa, megindult a házak felé ... de "tömegverekedésnek" nem nevezném, a látottak után.

    A térfigyelő kamera Tarr Bélásan, fekete-fehérben és meglepő módon hanggal rögzítette az eseményeket, így (szerencsére) a verekedés nem látszik, csak hallatszik, de az is éppen elég.

    Bakker, a sötétben milyen gyorsak ezek a romák, pár másodperc alatt ott vannak, majd nincsenek ott.

    Amúgy kurva félelmetes az egész, "kellemesek" az éjszakák vidéken, kutyavonyítás vegyítve az "üssed" és üssétek" ordibálással.

    A rendőrök tényleg ott voltak 1 perc alatt a helyszínen, mi történt volna, ha csak 5 perc alatt érnek ki? Négy halott? És mi a helyzet ott, ahol éjszaka 1 rendőr ügyel 5 falura?

    VálaszTörlés