A mi (kis)városunk - Ócsa

Ilyen város nincs még egy!
Itt minden máshogy történik, és általában az is rosszul. Ha egyszer lesz itt vezetőváltás, ez a blog lesz a vádirat.
(De kisvárosunkat mi így is szeretjük ... - Ámbár, megvan a saját véleményünk.)

2011. március 4., péntek

Vaj' mi lesz a sorsunk a megyében? ( Hajrá Szűcs! - és Ócsa?)


 Balhé az ócsai vonatkozással bíró, Szűcs Lajos vezette Pest megyében. 
Nem kaptak ételt a tanulók, a tanárok fizetést, a képviselők meg önmérsékletet tanúsítanak?
Á, dehogy.

Pedig pénteken sem tudta a közétkeztetést biztosítani a fideszes Pest megyei önkormányzat számos iskolában. A megye olyan nagy gonddal küzd, hogy a tanároknak nem tud pótlékot fizetni, a megbízási szerződéssel dolgozó pedagógusokat hónapok óta nem fizette ki. 

Az MSZP rendkívüli közgyűlési ülést kezdeményezett.  

*

Váratlan és nehéz helyzet elé állította Pest megye 18 középiskolájának vezetését, hogy a fenntartó megyei önkormányzat és a közétkeztetést végző cég anyagi vitája miatt csütörtöktől bezártak a menzák.


Egyetlen diák sem maradhat éhen amiatt, mert a Pest megyei önkormányzat fenntartásában működő 18 középiskolában a szolgáltató, a megyeháza jelentős tartozásával összefüggő "ellehetetlenülésre" hivatkozva, szünetelteti a közétkeztetést – mondta Ambrus András, az önkormányzat szóvivője pénteken az MTI-nek.
A sándorfalvai székhelyű HunGast Kft. előző nap szüntette be a közétkeztetési szolgáltatást, beleértve a konyhák és az étkezők üzemeltetését az intézmények többségében. Az étkeztetési stop 2872 diákot érint.

A Pest megyei közgyűlés azonnali összehívását kezdeményezi a testület MSZP-frakciója annak kapcsán, hogy a megyeháza jelentős tartozása miatt a szolgáltató csütörtökön felfüggesztette a közétkeztetést 18, megyei fenntartású középiskolában.
Értesülésünk szerint Ócsán is "technikai" okokra hivatkozva akadozott az ellátás, annak ellenére, hogy a szülők rendben és időben befizették az étkeztetési költségeket.  
Szűcs doktor (Fidesz-KDNP-s elnök) álláshalmozásairól és a megyei-városi problémákról már szóltunk. Most ez a Szűcs Lajos, aki az Országgyűlés jegyzője, Pest megye 14. sz.-ú választókörzet képviselője, és a parlamenti bizottságok, többek közt az Önkormányzati és területfejlesztési bizottság tagja, valamint a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) elnöke, úgy látszik, nem tud megbirkózni sok feladattal, hiszen a megye lassan a nyakába vagy inkább a nyakunkba dőlni látszik.
Szűcs Lajos ócsai vonatkozása aránylag ismert. Bukodi Károly, tavaly együtt emlékezett október 23.án, de Horváth Tamás helyi képviselő, alpolgármester is ott ül vele, abban a megyei önkormányzatban, ahol szintén a fizetésképtelenség az úr.

Van, ahol hideg élelem sincs; - de hova a befizetés?

Pénteken már több iskola jut meleg ételhez Pest megyében, ám továbbra is akadnak olyan intézmények, ahol ezen a napon még nem sikerül megoldani a hideg étkeztetést sem - mondta el a Független Hírügynökségnek Ambrus András, a Pest Megyei Önkormányzat sajtófőnöke. Az önkormányzattal szerződésben álló HunGast Kft. ugyanis felfüggesztette a közétkeztetési szolgáltatásokat, mert az önkormányzat 154 millió forintos tartozást halmozott fel.
Az ismert kötődésű (Esztergom, Siófok - S-food, stb;) ételkészítő-, szállító cég egyre másra nyerte a fideszes városokban a tendereket, és most ugyan nem zárkózik el az egyeztetéstől, de mindenképpen és lehetőleg gyorsan meg akarja kapni a januári közétkeztetésért neki járó 154 millió forintot a Pest megyei önkormányzattól. A szolgáltató HunGast Kft. cég vezetője, Kérfalvi Attila elmondta, hogy a Pest megyei fenntartású intézményekben végzett tevékenységükért őket megillető pénzből csaknem 460 millió forintot meghiteleztek a megyeházának azzal a feltétellel, hogy a januári munkájukért kiszámlázott 154 millió forintot a jelzett határidőig (március 3-áig) meg kell kapniuk. Mivel az adós nem fizetett, a HunGast – miután az önkormányzatot többszöri tájékoztatta és figyelmeztette – március 3-án, csütörtökön felfüggesztette az étkeztetési szolgáltatást 18 megyei közoktatási intézményben. 
"Remélem, hétfőre-keddre valamilyen egyezségre jutunk az önkormányzattal, s folytathatjuk a szolgáltatást" – közölte a sándorfalvai székhelyű cég ügyvezetője.
Azt a Pest Megyei Önkormányzat is elismerte: a kialakult helyzetért egyértelműen a megyei önkormányzat a felelős, amely azért jutott ilyen helyzetbe, mert alulfinanszírozott. Az MSZP-frakció kezdeményezi a megyei közgyűlés azonnali összehívását, egyúttal kéri a Fidesz-frakciót: érje el, hogy a miniszterelnök jelenlétében tárgyaljanak a megye csődhelyzetéről - áll a közleményben.      

 

A tanárok nem kapnak fizetést?

De nem csak ez az egyetlen probléma a megyében: a megbízási szerződéssel dolgozó pedagógusok szeptember óta nem kapnak fizetést. Mint arról a Hírszerző egy hete beszámolt, többek között ingyen foglalkoznak fogyatékos gyerekekkel hónapok óta gyógypedagógusok, logopédusok, pszichológusok. 
Ugyan az alkalmazotti státuszban lévő tanárok, közalkalmazottak béreit ki tudták fizetni, de a túlóra és érettségi pótlékot, a cafatériát nem. A gondozási vizsgálatokat végző bizottság szakértőinek díjait is csak hónapok után, decemberben tudták rendezni. Az önkormányzat akkor azt mondta a Hírszerzőnek, hogy csak akkor tudják kifizetni a tanárokat júniusban (!), ha a kormánytól segítséget kapnak. Addig viszont ingyen kell dolgozniuk.

 

A zeneiskolák is lehúzhatják a rolót?

Az anyagi gondok miatt szeptemberben megszűnhetnek Pest megyében azok az alapfokú művészetoktatási intézmények, amelyek fenntartásában nem vesz részt az adott önkormányzat, s számos település kényszerülhet arra, hogy átvegye a működtetési jogokat. 
Ócsa városa is besegít a megyének azzal, hogy a megyei és magán érdekeltségű zenei oktatáshoz a díjfizetés ellenére helyi hozzájárulást is biztosít a a költségvetésből. Ezzel igaz a nyereségérdekeltségű és megyei fenntartású oktatás vállalkozási alapját is segítik, de a Szűcs Lajos vezetéséhez köthető megyének is besegítenek, miközben a terheket a helyiek nyakába nyomják a költségvetésbe iktatással, mondván a zeneiskolai tevékenységhez az önkormányzatunk és az adózó így járul hozzá. Csak az a baj, hogy mások hibáiért, a magánérdekeltségért miért megint a nem érintett városlakó fizet? Nehogy már az anyagi gondokkal küszködő Ócsa tegyen szívességet a megyének és mentse meg a magánérdekeltségű zenei oktatást közpénzek felhasználásával akkor, amikor a gyerekektől még tagdíjat is szednek! Nem is értem, hogy a támogatott zeneiskolának miért nem kell be- és elszámolnia költségvetési támogatással a város felé?Ócsa városa is besegít a megyének azzal, hogy a megyei és magán érdekeltségű  zenei oktatáshoz a díjfizetés ellenére helyi hozzájárulást is biztosít a a költségvetésből. Ezzel igaz a nyereségérdekeltségű és megyei fenntartású oktatás vállalkozási alapját is segítik, de a Szűcs Lajos vezetéséhez köthető megyének is besegítenek, miközben a terheket a helyiek nyakába nyomják a költségvetésbe iktatással, mondván a zeneiskolai tevékenységhez az önkormányzatunk és az adózó így járul hozzá.  Csak az a baj, hogy mások hibáiért, a magánérdekeltségért miért megint a nem érintett városlakó fizet? Nehogy már az anyagi gondokkal küszködő Ócsa tegyen szívességet a megyének és mentse meg a magánérdekeltségű zenei oktatást közpénzek felhasználásával akkor, amikor a gyerekektől még tagdíjat is szednek! Nem is értem, hogy a támogatott zeneiskolának miért nem kell be- és elszámolnia a költségvetési támogatással a város felé?
Az MTI információi szerint az egyik érintett az albertirsai, dabasi, monori és nagykátai tagintézménnyel, valamint ceglédi, albertirsai, újhartyáni, ócsai, pilisi és tápiószelei telephellyel rendelkező Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, míg a másik a Vujicsics Tihamér nevét viselő zeneiskola. Ez utóbbinak Szentendrén és Zsámbékon van telephelye. 


Adós fizess!

Az MTI-nek arra a kérdésére, hogy milyen más jellegű, nagyobb összegű tartozásai vannak a megyei önkormányzatnak, és a közeljövőben előfordulhat-e a csütörtökihez hasonló újabb "meglepetés", a szóvivő elmondta: csupán egy-két beszállítónak tartoznak jelentősebb összeggel, illetve a megbízási szerződésekben rögzített díjak egy részével maradtak el, de a bérkifizetéseket teljesítik.

 

Szűcs visszautasít, a Fidesz meg majd ment, mert önhibájukon kívül esnek?

A szóvivő a megyei közgyűlés elnökének felhatalmazása alapján visszautasította azokat a vádakat, amelyek szerint Pest megye fideszes vezetése felelőtlen, pazarló gazdálkodást folytat. Mint mondta: azért jutottak idáig, mert a volt kormányzat idején jelentősen megnyirbált bevételeikhez képest nagymértékben nőttek kötelezően ellátandó feladataik, s az állami normatíva csak körülbelül felerészben fedezi tényleges kiadásaikat.

"A lehető leghamarabb jelentkezünk arra a pályázatra, amelyet a szaktárca március elsején írt ki az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe került önkormányzatok megsegítésére" – szögezte le Ambrus András. Pozitív elbírálás esetén - a megyeháza információi szerint - a rendelkezésre álló 31 milliárdos keretből biztosított előlegből megkezdhető lenne a ki nem fizetett számlák rendezése - tette hozzá a szóvivő, aki az MSZP-frakció délelőtti felvetésére reagálva közölte: nem tervezik a közgyűlés azonnali összehívását.

 

Jószívű emberek és iskolák, vagy egyéb kötődések?

A péceli Fáy András Szakközépiskolában és Kollégiumban csütörtökön vajas kenyeret, majd a helyi általános iskola révén ebédet is tudtak adni a diákoknak, pénteken pedig már reggelit, ebédet és vacsorát is kaptak a bentlakók – számolt be a kialakult helyzetről Ivánkovicsné Polmüller Brigitta intézményvezető. Kiemelte: mindenképp megoldják a gyerekek étkeztetését.

A szigetszentmiklósi Táncsics Mihály Gimnázium négyszáz menzás diákja csütörtökön az iskolában zsíros kenyeret kapott, pénteken pedig otthonról vitt ennivalót - tájékoztatta Gelencsér László igazgató az MTI-t. Hozzátette: "ezt egyszer meg lehet csinálni, minden nap azonban nem”. Tapasztalatai szerint a szülők megértőek az átmeneti helyzetben, bár nehezményezik, hogy nem kapnak korrekt tájékoztatást, és az ügy valódi hátteréről a médiából kellett értesülniük. Az igazgató elmondta: több vállalkozót is megkerestek annak érdekében, hogy a jövő héten mindenképpen legyen meleg étel.

Az MTI információi szerint Szentendrén alapítványi pénzből sikerült megoldani a kétnapi étkeztetést, a gyerekek uzsonnacsomagokat kaptak. A szülők körében visszafogottak a reakciók, hosszabb távon azonban elfogyhat a türelem. Ha nem sikerül jövő hétre rendezni a problémát, csaknem százharminc tanuló étkeztetéséről kell gondoskodni valahogy ( más iskola nem található a közelben).

Nem maradt éhen senki a dabasi Táncsics Mihály Gimnáziumban sem. A rászorulóknak hideg élelmet osztottak, miközben igyekeznek felkészülni a következő napokra: a mintegy százkilencven menzás diák étkeztetésére - közölte Pásztor Gergely igazgató. Tárgyalásokat folytatnak a városban működő főzőkonyha üzemeltetőjével, de bíznak abban, hogy sikerül helyreállítani a központi ellátást. A monori József Attila Gimnázium konyháját is lezárta csütörtök reggelre a HunGast Kft. – mondta Megyeri István igazgató, hozzátéve: ötszáz tanulójuknak pénteken otthonról kellett ebédet vinnie.

Cegléden öt különböző profilú középiskolát, illetve kollégiumot, összesen 430 diákot érint a váratlan menzastop, ezért a város vezetése saját hatáskörben többféle intézkedést hozott az étkeztetés biztosítására - tájékoztatott Földi László (Fidesz) polgármester. Összesen 330 adag egytálételt főzettek meg – ez több mint 200 ezer forintnyi kiadással terhelte meg az önkormányzati kasszát -, s azokat műanyag edényekben juttatták el a diákoknak, akik az egyik kijelölt iskola tálalójában fogyaszthatták el az ebédet.

A szintén érintett Dózsa György Kollégium számára egy olyan iskola juttatott meleg élelmet, ahol a Sodex végzi a közétkeztetést - tette hozzá a polgármester. "Volt a szülők körében némi morgás, de konkrét panasz nem érkezett hozzám" - jegyezte meg, kiemelve: folyamatosan egyeztetnek a Pest megyei önkormányzattal.

 Ócsán, meg szokás szerint minden rendben

*
*

12 megjegyzés:

  1. Ami Szűcsöt illeti: Ezért nem válnak ügyekké az ilyen esetek, ezért úszhatnak meg szinte mindent a politikusok, mert ami nem jut el a bírósági ítéletig az semmi. Ennek pedig az a következménye, hogy a politikus mint olyan válik közmegvetés tárgyává.

    VálaszTörlés
  2. Ócsán sem volt minden rendben!

    VálaszTörlés
  3. Sebaj, 127 kg-os vagyok, közpénzen Lexusal járok, havi 1,5 millát keresek, és a következő ciklusban is benn ülök a T. Házban. Oszt jó napot.

    VálaszTörlés
  4. Akkor nyugodtan aláírhattad volna, hogy nem a szakmámat tekíntve vagyok szűcs.

    VálaszTörlés
  5. Azért ne egyél zsíros kenyeret, mert hizlal.
    Ezért vegyél példát és teniszezinkább inkább.
    Akár amatőr szinten, mint az elnök úr.

    VálaszTörlés
  6. Járjon inkább énekkarra, vagy menjen a zeneiskolába oboázni.

    VálaszTörlés
  7. Gyerekkorában Ócsán zsíros kenyéren nevelkedett, ezért intézte el most, hogy azt kapjanak a suliban.

    VálaszTörlés
  8. Hungast

    Bizonyára nem véletlen az sem, hogy Esztergom Önkormányzata által fenntartott oktatási és nevelési intézmények, valamint a városi kórház közétkeztetési szolgáltatását tíz évre egy Hungast Esztergom nevű Kft nyerte el. Ahogy az sem, hogy mindehhez fideszes segédlet kellett. Bizonyára az sem véletlen, hogy Dunaújvárosban ugyanezen érdekcsoport 8 évre nyert ellátást.

    Tovább bogozva a szálakat, a Hungast tulajdonosaként az S-FOOD Kft-t azonosíthatjuk, amelynek ügyvezetője és egyik tulajdonosa - minő véletlen - György Tamás, aki az Aquaplus-os György Zoltán unokaöccse.

    Lehetséges, hogy két ilyen nagyságrendű ügyben is Bánki Erik fideszes régióigazgató üzlettársa és annak családtagja nyerte el a munkát, vagy inkább az lehetséges, hogy Esztergomban is nagyszerű lehetőség adódott egy kis mutyizásra a párttársakkal és azok haverjaival?

    A sándorfalvai gyarmatosítók már Siófokot is bevették és elérték Budapestet. Vajon milyen más megbízásokkal rendelkeznek még a környéken?

    VálaszTörlés
  9. Egyes szerződések szerint modernebbek lesznek az általános és középiskolák főző- és tálalókonyhái, mert beruházást várnak el az étkeztetőtől. A Hungast Kft. a konyhák üzemeltetésével egyidőben szerződésben vállalta, hogy legalább 130 millió forintot költ fejlesztésre, felújításra. A közgyűlés által elfogadott tervezetben új eszközök vásárlására 116 millió forint, épületkorszerűsítésre 37 millió forint szerepel. Ő sem teljesített ebből még semmit egy másik megyében. Nagy kamu az egész. Nem szabad profitálni az étkezésből és nem szabad az étkezést, az oktatást és a tornát nyereségorientált vállalkozásokba kiadni. Ez soha nem szül jót. Ócsa rossz példája a Halászyban a Spák és a tornaterm körül kialakult gondok, aminek peres kihatásit majd ismét az adózó népre testálnak, de megyei zeneoktatás helyi helyi megvalósítása is egy káros pénzmosáson át a szülőkre hárul. Mert különben nem éri meg! Szégyen, és gyalázat, hogy a képviselőink ehhez a nevüket adják.

    VálaszTörlés
  10. Munkáltatóm, a Hungast kft./területi vezetője 05.18.án személyesen hozta a felmondásomat.Szentendrén a Móricz Zs. Gimnáziumban dolgozom mint élelmezés vezető. Előző napokban minden rendben volt sőt kikérték a véleményemet. Elismerés volt a területi vezető részéről. Nagy megdöbbenésemre közölte 18.án reggel, hogy ki vagyok rúgva, írjam alá a felmondást. A korábbi pajzsmirigy, és magas vérnyomás miatti gondok, rosszullét miatt nem írtam alá. Felhívták a férjemet, hogy mit szólók hozzá és Ő is azt mondta, hogy ne írjam alá. Sajnos Őt egy héttel előtte ugyanígy egy német cég igazgatója rúgta ki csak Ő aláírta. A rosszullét már emiatt is jött rögtön, hiszen két hét alatt mind a ketten munkanélküliek lettünk. Ő 58 éves infarktust kapott a jelenlegi lehetetlen, helyzetek miatt! én 51. Most mihez kezdhetünk. is Erről ott jegyzőkönyv készült, amiben megállapították a valós rosszullétet. Azonnal orvoshoz mentem és 05.18.-tól táppénzes állományban vagyok. Azóta is zajlanak a vizsgálatok, TSH, idegi, és a magas vérnyomás miatt. 190/100. A jegyzőkönyvben is benne van, hogy aznap orvoshoz kellett menni a rosszullét miatt. A táppénzes papíromat még május végéig faxon elküldte a férjem, majd a 05. hó lezárását igazoló szelvényt, eredetit 06.02. ajánlottan postáztam. A mai nap küldött a HUngast egy tértivevényes felszólító levelet melyben közölte, hogy ott elolvastam a felmondást, az őket nem érdekli, hogy nem írtam alá és orvoshoz mentem. A táppénzt se tudják elfogadni és az nem hosszabbítja meg a felmondási időt ezt írták a válaszban. Azzal, hogy most átvettem a tértivevényes levelet ezzel elfogadtam az Ő feltételeiket.! Szíveskedjek befáradni és leltár szerint átadni mindent. Azóta most már több mint 3 hét telt el akkor vagy másnap nem csináltak leltárt. Most még Ők a leltárt is számon akarják kérni. Egyszerűen nem vesznek tudomást semmiről! Ők 06. 17.-től megszüntetik a munkaviszonyt. A max lehetőség a passzív táppénz. Azóta sem oldódott meg a helyi gond sőt azt is elküldték aki ki hozta a felmondást. Felháborítónak találom 51 éves vagyok a munkámat tisztességgel végeztem előtte mint közalkalmazott. Ahogy megvette a konyhát ez a cég azonnal elkezdett le építeni. A gazdasági okokra hivatkozva. A mi területünkön kb. 20-30 adaggal csökkent a diák étkezés száma. Ez is az iskolai átszervezés miatt. A takarékosabb anyag felhasználást én jeleztem, hogy ne a drága Ő általuk diszponált beszállítóktól szerezzék be, hanem az eddig bevált olcsóbb megoldását alkalmazzák. Ezzel lehetne takarékoskodni. A diák adagon nem szabad csökkenteni, mert a diákot károsítanánk meg. Ezt jónak találták de nem így működik. Javasoltam, hogy a 4 órás nyugdíjas konyhalány státuszát meg lehet szüntetni, inkább én besegítek. A TV májusi műsorában ment le a Ganni Konyhaátalakítási műsora, amit az iskola igazgatójával közösen intéztünk. Nagyon jó reklám volt, és a TV térítésmentesen alakította át, újította fel az éttermi részt. A Hungast részéről senki nem jött el se közbe, se a műsor felvételére sem. Nem is nagyon érdekelte Őket. Csak az volt a válasz, hogy számadatokat ne mondjak a cégről. Norma, stb; - teljesen elvagyok keseredve, hogy ezek után nekem kell bizonygatom az igazamat, és nem fogadják el a betegállomány tényét. Tisztelettel és sürgősen kérem, a véleményét, segítségét, hogy mit tehetek ezek után? Nekem milyen jogorvoslati lehetőségem van?

    VálaszTörlés
  11. Cégnév Cégjegyzékszám

    Hungast Esztergom Kft 11-09-014936
    Hungast Holding Zrt. 01-10-046562
    Hungast Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
    Hungast Kft. 06-09-011771
    Hungast Mecsek Kft. 02-09-075202

    S melyik van itt a városban?

    VálaszTörlés
  12. Még jó, hogy ezek tisztességes emberek, és nem mutyiznak, mint az elődök.

    VálaszTörlés