2004-2005-ben 6 filozófushoz köthető pályázatra 450 millió Ft-ot fizetett ki a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal, amelyet akkor Magyar Bálint oktatási miniszter felügyelt.
A hír kapcsán Heller Ágnes volt vendége a végre nem baloldali-liberális befolyás alatt regnáló Este c. közéleti műsornak.
A Dunáról átevezett Szöllősi Györgyi műsorvezető keményen és felkészülten, mégis végig nyugodt hangon kérdezte az egyre idegesebbé váló idős nénit. Szegényke roppant mód felzaklatódott. Nagyon irritálódhatott attól a helyzettől, hogy a közszolgálati Magyar Televízióban ez egyszer nem benyalós riporter faggatja. (Érdemes megnézni ezt a remek szórakozást nyújtó, igen tanulságos riportot ezen az oldalon, ahol az elhangzottak egyúttal olvashatók is.) Miután felocsúdtam első döbbenetemből, majd gondosan elhessegettem patyolat tisztaságú szívemből az orvul rámtörni készülő gonosz, ördögvezérelt félantiszemita gondolatokat, elkezdtem erősen gondolkozni azon, mi a francot is kell kutatni manapság egy filozófusnak a XXI. században? Mit? És mi lenne annak a társadalmi haszna?
Tulajdonképpen mi szükség erre a tudományra és művelőire azon kívül, hogy valakinek kell tanítania az egyetemeken, főiskolákon és mindenütt, ahol tantárgy a filozófia, mely egyes bölcsészek szerint „minden tudományok alapja”? Hogy értsen jól mindenki, megpróbálom kifejteni, miért gondolom, hogy ez a "tudomány" napjainak fennkölt szellemi életének kazettás magnója lett, ami nem árt, ha van, ismerjük jól, tudjuk használni, de tulajdonképpen csak arra való, hogy a régi felvételeket lejátszhassuk egy-egy nosztalgikus pillanatunkban. Minden egyébre van korszerűbb, kiforrottabb digitális technológia.
Láttál mostanában walkmannal sétáló embert? Nem. Na ugye! A digitális technika elterjedéséhez és kiszorító jellegéhez hasonlatosan rengeteg humán tudomány született és vált elismertté az elmúlt néhány száz esztendőben, amely összességében simán pótolná azt az űrt, amit a filozófia, mint önálló entitás megszűnése vonna maga után. Attól még éppúgy lehetne tanítani, mint a latint az orvostanhallgatóknak, csak éppenséggel leendő közgazdászoknak, szociológusoknak, pszichológusoknak, politológusoknak, teológusoknak, és így tovább. Számomra egyáltalán nem világos, mi kutatandó akad még manapság egy frissen végzett filozófusnak, ami más tudományokba ne férne el. Mi? Pláne Magyarországon... Próbálkozom példát találni:
"Az internet hatása a társadalmi mobilitásra"
Hmmmm, ez olyan szociológiai ízű...
"Hogyan változtatta meg az emberi szexualitást a mobiltelefon megjelenése"
Ez meg olyan szociál- illetve szexuálpszichológiai problémának tűnik... Nézzetek oda, nyitott vagyok, mint börtönből szabadult rab az orális szexre:
győzzetek meg róla, hogy nincs igazam, hogy szükség van filozófiai alapkutatásokra kies hazánk tudományos berkeiben, és továbbra is egy fontos, társadalmilag hasznos tudományágról beszélhetünk!
Most, hogy így leírtam, éledezik bennem egy gondolat: a társadalomban felbukkanó új, eddig még felszínre nem került morális kérdések feszegetése lehetne talán az egyetlen előre menekülési útvonal kedvenc filozófusainknak. (Elsősorban a technológia és az orvostudomány fejlődése nyomán mostanában felmerült erkölcsi kérdésekre gondolok.)
De mi köze ehhez az államnak? Miért támogassa az adófizető, hogy a bölcsesség szeretői ezen agyaljanak? Miért nem elég ehhez az irodalom, a blogok, az újságírói publicisztikák? Mire jók a különböző tudományos konferenciák, szakmai műhelyek? Mire fizetjük a Tudományos Akadémia tagjait? És mire a minisztériumi szakértőket?
A Dunáról átevezett Szöllősi Györgyi műsorvezető keményen és felkészülten, mégis végig nyugodt hangon kérdezte az egyre idegesebbé váló idős nénit. Szegényke roppant mód felzaklatódott. Nagyon irritálódhatott attól a helyzettől, hogy a közszolgálati Magyar Televízióban ez egyszer nem benyalós riporter faggatja. (Érdemes megnézni ezt a remek szórakozást nyújtó, igen tanulságos riportot ezen az oldalon, ahol az elhangzottak egyúttal olvashatók is.) Miután felocsúdtam első döbbenetemből, majd gondosan elhessegettem patyolat tisztaságú szívemből az orvul rámtörni készülő gonosz, ördögvezérelt félantiszemita gondolatokat, elkezdtem erősen gondolkozni azon, mi a francot is kell kutatni manapság egy filozófusnak a XXI. században? Mit? És mi lenne annak a társadalmi haszna?
Tulajdonképpen mi szükség erre a tudományra és művelőire azon kívül, hogy valakinek kell tanítania az egyetemeken, főiskolákon és mindenütt, ahol tantárgy a filozófia, mely egyes bölcsészek szerint „minden tudományok alapja”? Hogy értsen jól mindenki, megpróbálom kifejteni, miért gondolom, hogy ez a "tudomány" napjainak fennkölt szellemi életének kazettás magnója lett, ami nem árt, ha van, ismerjük jól, tudjuk használni, de tulajdonképpen csak arra való, hogy a régi felvételeket lejátszhassuk egy-egy nosztalgikus pillanatunkban. Minden egyébre van korszerűbb, kiforrottabb digitális technológia.
Láttál mostanában walkmannal sétáló embert? Nem. Na ugye! A digitális technika elterjedéséhez és kiszorító jellegéhez hasonlatosan rengeteg humán tudomány született és vált elismertté az elmúlt néhány száz esztendőben, amely összességében simán pótolná azt az űrt, amit a filozófia, mint önálló entitás megszűnése vonna maga után. Attól még éppúgy lehetne tanítani, mint a latint az orvostanhallgatóknak, csak éppenséggel leendő közgazdászoknak, szociológusoknak, pszichológusoknak, politológusoknak, teológusoknak, és így tovább. Számomra egyáltalán nem világos, mi kutatandó akad még manapság egy frissen végzett filozófusnak, ami más tudományokba ne férne el. Mi? Pláne Magyarországon... Próbálkozom példát találni:
"Az internet hatása a társadalmi mobilitásra"
Hmmmm, ez olyan szociológiai ízű...
"Hogyan változtatta meg az emberi szexualitást a mobiltelefon megjelenése"
Ez meg olyan szociál- illetve szexuálpszichológiai problémának tűnik... Nézzetek oda, nyitott vagyok, mint börtönből szabadult rab az orális szexre:
győzzetek meg róla, hogy nincs igazam, hogy szükség van filozófiai alapkutatásokra kies hazánk tudományos berkeiben, és továbbra is egy fontos, társadalmilag hasznos tudományágról beszélhetünk!
Most, hogy így leírtam, éledezik bennem egy gondolat: a társadalomban felbukkanó új, eddig még felszínre nem került morális kérdések feszegetése lehetne talán az egyetlen előre menekülési útvonal kedvenc filozófusainknak. (Elsősorban a technológia és az orvostudomány fejlődése nyomán mostanában felmerült erkölcsi kérdésekre gondolok.)
De mi köze ehhez az államnak? Miért támogassa az adófizető, hogy a bölcsesség szeretői ezen agyaljanak? Miért nem elég ehhez az irodalom, a blogok, az újságírói publicisztikák? Mire jók a különböző tudományos konferenciák, szakmai műhelyek? Mire fizetjük a Tudományos Akadémia tagjait? És mire a minisztériumi szakértőket?
*
Azt írja Heller Ágnes a Népszavában a Fortélyos félelem igazgat című írásában: "Antall Józseftől Bajnai Gordonig megszűnt a politikai hatalom félelmetessé válni."
Heller Ágnes 2002 és 2010 között talán valahol máshol élhetett, nem Magyarországon? Nem tudom, mindenesetre annyi bizonyosnak látszik. Nem nagyon ismeri, mi történt akkoriban.
Mert mi is volt itt 2002 és 2010 között? És most nem is a 2006-os rendőri atrocitásokkal foglalkoznék, amikor maguk a rendőrök ordították a tüntetők ütlegelése közben, hogy "kuss legyen, rendőrállam van!" (Nyilván nem saját kútfőből merítették a mondatot!). És nem is azt részletezném, amikor véresre vertek egy, az utcán békésen álldogáló országgyűlési képviselőt, mert rosszkor, rossz helyen volt. Hogy utána a parlamentben egy magát liberálisnak nevező párt elnöke gúnyolódjon vele, a talpig bekötözött "Mártiriusszal".
Mert mi is volt itt 2002 és 2010 között? És most nem is a 2006-os rendőri atrocitásokkal foglalkoznék, amikor maguk a rendőrök ordították a tüntetők ütlegelése közben, hogy "kuss legyen, rendőrállam van!" (Nyilván nem saját kútfőből merítették a mondatot!). És nem is azt részletezném, amikor véresre vertek egy, az utcán békésen álldogáló országgyűlési képviselőt, mert rosszkor, rossz helyen volt. Hogy utána a parlamentben egy magát liberálisnak nevező párt elnöke gúnyolódjon vele, a talpig bekötözött "Mártiriusszal".
Nem 2006-ot hozom fel példának. Részben azért, mert ezt már mások sokszor és sok helyen megtették, részben pedig azért, mert - és ez a fontosabb - 2006 már a legrosszabb után volt. Akkor, amikor az emberek már felszabadultak, és látták, hogy mi és ki ellen kell tiltakozni. Ekkor a tömeges, fortélyos félelem már oldódott.
Hanem menjünk vissza 2002-ba, 2003-ba, a parlamenti választásokon nyertes "baloldal" triumfálásának idejébe. Számos apró, jelentéktelennek látszó példát említhetnék. Kezdve onnan, amikor bíróság elé állítottak egy vasutast, mert egy engedélyezett tüntetésen olyan táblát merészelt a magasba emelni, amire az volt írva: "Medgyessy, szar lehet egyszerre két segget nyalni!"', Vagy elemezhetném azt is, amikor rendőrök állítottak elő egy fiatalembert egy választási röplap nyilvános fénymásoló irodában való lemásolásáért. Hogy bejelentett tüntetések törvényellenes feloszlatásáról és állami intézményvezetők "testüregi motozásáról" már ne is beszéljek.
De inkább egy olyan ügyről írnék, ami nagyon jól mutatja be, nemcsak az akkori, Medgyessy Péter vezette kurzus igazi természetét, hanem a totalitárius reflexek, az állami terror és a rendszerváltás előtti propagandagépezet továbbélését is. Heller Ágnes valószínűleg semmit sem tud arról, - talán azért mert máshol élt? vagy azért mert szelektív az érdeklődése? vagy pedig azért, mert egy filozófus sem veszi észre mindig a lába előtt heverő dolgokat?, nem tudom, - mindenesetre tény, hogy 2003 júniusában egy független intézmény vezetőjét, a Kulcsár-ügyben az állami pénzek kormányzati kisíbolását megakadályozni akaró Szász Károlyt a nyílt utcán verették - valaki vagy valakik - baseball-ütővel félholtra. Az orvtámadás azóta a feledés homályába veszett, a rendőrség nyilván eredménytelenül lezárta az ügyet. Mi más volt ez, mint az állami terror, a totalitárius félelemkeltés egy eklatáns példája, amely ráadásul nem is akárki, hanem egy független intézményvezető (akik eltávolítása miatt most olyan nagy hangon kiáltják a demokrácia végét Gyurcsányék) ellen irányult?!
De - ahogy Hannah Arendt leírja - a totalitárius hatalomgyakorlásnak az állami félelemkeltés mellett van - sok egyéb mellett - egy jelen esetben különösen fontos ismertető jegye. Az, ami valójában "fortélyossá" teszi a félelmet. Nevezetesen: a valóság teljes lebontása és felszámolása, és helyébe a szemérmetlen hazugság állítása. Ennek eszköze pedig az agymosó, monopolhelyzetben lévő propagandagépezet.
A Medgyessy kontra Szász Károly ügyben ezért nem is az a legtanulságosabb, hogy a megveretés mögött nyilvánvalóan nem egy magányos rablótámadó, hanem a "Kulcsár-kasszából" nagykanállal lapátoló "baloldali" politikai elit krémjéhez szorosan kötődő "megrendelő" állt, hanem az a cinikus agymosó hazugságáradat, az a magától értetődő magabiztosság, ahogy a "baloldali elit" - lehazudva a valóságot - egy magányos bűnöző tettének próbálta - és próbálja ma is - beállítani, nemcsak az egész Kulcsár-ügyet, hanem Szász letaglózását is.De - ahogy Hannah Arendt leírja - a totalitárius hatalomgyakorlásnak az állami félelemkeltés mellett van - sok egyéb mellett - egy jelen esetben különösen fontos ismertető jegye. Az, ami valójában "fortélyossá" teszi a félelmet. Nevezetesen: a valóság teljes lebontása és felszámolása, és helyébe a szemérmetlen hazugság állítása. Ennek eszköze pedig az agymosó, monopolhelyzetben lévő propagandagépezet.
Jól emlékszem rá: akkoriban szocialista politikusok garmadája, de még egy jól ismert, élvonalbeli, liberálisnak tartott közgazdász(!) hölgy is vette magának a bátorságot, hogy arról írjon, teljes komolysággal, a sajtóban: Szász Károly szándékosan, önmagát verte fejbe egy seprűnyéllel. Az agymosó propgandagépezeten azonban már akkor rés támadt: a televízióban saját szemünkkkel nézhettük a PSZÁF félholtra vert vezetőjének sebesüléseit, amelyek nyilvánvalóan nem egy ügyetlenségből származó balesetből származtak. Ez lett volna az a világ, kedves Heller Ágnes, amikor "a politikai hatalom megszűnt félelmetessé válni"?
Nem, nem szűnt meg. A totalitárius reflexek húsz éve ott lappangtak - és ott lappangnak ma is - az utódpártban és környezetében, és marginális helyzetekben (pl. választási győzelem utáni örömérzet vagy nagy kudarcok után) nyíltan elő is törnek. És ami a legrosszabb, ezek a reflexek fertőzőek is, és átterjedőben vannak más pártokra is. Zárójelben jegyzem meg, hogy azoknak, akik ikszedik alkalommal akarják megpróbálni erkölcsös, hazafias - és még nem tudom milyen - párttá átvarázsolni az utódpártot, előbb ezektől a totalitárius reflexektől kellene megszabadítaniuk... pártjukat, és persze önmagukat. Ehhez persze szembe kellene nézni azzal a ténnyel, hogy ezek a reflexek még ma is léteznek.
És még egy apró, de nem lényegtelen adalék. Csak hogy teljes legyen a kép! A médiamonopólium feletti korlátlan rendelkezés, a médiagépezet göbbelsi elvek szerinti működtetésének lehetősége - ez adta az álbaloldali hölgyeknek és uraknak a bátorságot 2002 és 2010 között, hogy a legkisebb aggály nélkül lopják az állam pénzét, majd szorongassák azok nyakát - ahogy Hagyó Miklós tette egy kliensével a BKV-nál - akik ódzkodtak együttműködni velük. Ettől voltak bátrak végül - szemérmetlenül letagadva saját szerepüket - minden mocskot annak a nyakába hányni, aki ott maradt egyedül bűnbaknak - Tocsik Mártától Princz Gáboron, Kulcsáron, Zuschlagon, Deme Gáboron keresztül Hunvaldig és Hagyóig, - hogy a többit most ne is említsem. Ezekről a dolgokról ne lenne Heller Ágnesnek tudomása?
No, ez volt a fortélyos félelem birodalma! Ez volt az a világ, amikor az áldemokrata álbaloldal mindent megengedhetett magának, mert ott volt bebetonozva az egyes csatorna reggel 6 és 9 óra közötti idősávjába a Párt-Kelte. Csak emlékeztetőül: 2002-ben a választások után a nyertes kormánypártok szerződéssel a televízió teljes vezetése és a médiahatóság feje felett törvényellenesen elfoglalták, kisajátították, privatizálták maguknak, a Gyárfás-féle Nap-TV-nek, az állami televízió egyes csatornájának reggeli idősávját. Mi ez, ha nem direkt pártirányítás, amit az alkotmány is tilt?! És most ugyanezek a hölgyek és urak hiányolják magukat a médiahatóságból?
Ez a világ változott meg 2006-ra, amikorra - a hatalmon lévők akarata ellenére - kiépült az ellenzéki sajtóbirodalom és hatástalanná vált a "baloldali" agymosó gépezet. Nem lett teljes a szabadság, az igazság azóta sem érvényesül mindig, de legalább a két nagy táborhoz tartozók oltalmat találtak maguknak - ha igazuk volt. A "balga belgák" persze még ma is szívnak.
Rajtunk múlik, hogy ők (mi) is meg tudjá(u)k védeni magu(n)kat - ha igazu(n)k van.
*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése