A mi (kis)városunk - Ócsa

Ilyen város nincs még egy!
Itt minden máshogy történik, és általában az is rosszul. Ha egyszer lesz itt vezetőváltás, ez a blog lesz a vádirat.
(De kisvárosunkat mi így is szeretjük ... - Ámbár, megvan a saját véleményünk.)

2012. június 27., szerda

Megvezették a városvezetést ( - nem bukta a felújítás, csupán 4 milla az)

Mint ismert, a városvezetés azzal indokolta a MÁV tulajdonában levő vasúti aluljáró felújítását, hogy a lakosság részéről megkeresés érkezett erre az ott élőktől.  

A polgármester és helyettese azonban ezeket a megkereséseket soha nem mutatta be és nem nevesítette. Sőt, még az igényt, a felmérés szempontjából fontos számadatokat sem tette közzé.


Viszont részletesen és kiterjedt mód elmagyarázták, hogy a vasút tulajdonában álló építményt azért kell felújítani, mert annak használati jogát az akkor még községnek számító Ócsára ruházták.
A MÁV tulajdonát képező csonka átjárót az utazóközönség az elhibázott konstrukció okán soha nem használta rendeltetésszerűen. A hetvenes évek suta terméke, a nesze semmi, fogd meg jól korszak öröksége. Ekkor, a dúló szocializmus korában adták át a fenntartói jogokat a községi tanácsnak. Ettől a kolonctól azóta sem akarnak szabadulni. Sőt! Talán még jól is jött, mert egy hirtelen ötlettől vezérelve leporolták a múltat, és felhasználták a hetvenesévekbeli átadási okiratot arra, hogy vagy 4 milliót elszámolhassanak rá. 
Az indoklásról és a történetről már többször értekeztünk.


Most csupán azért emelünk ismét szót, mert a közelmúltban beigazolódást nyert azon félelmünk, hogy az aluljáró csak addig volt érdekes az önkormányzat számára, amíg milliókat fordíthat rá a költségvetésből. Mint jeleztük, sem ezt megelőzően, sem ezt követően nem fordítottak már gondot a rendbentartására, a napi tisztán tartására. A településőrök ugyanúgy nem vették napi szemleútjuk sorába, mint az őket váltó közterület-felügyelők sem. Ennek produktumát képes beszámolónkban láthatta a nagyvilág.


Azóta legalább kitakarították, de a felettes ívóban sörözők máig büntetlenül lejárnak könnyíteni magukon.
Erről árulkodik a falazaton lecsurgó foltos nyom és a földön álló tócsa.  Ezt már többször felelevenítettük, kifejezve azt, hogy: 
1. - amíg az aluljáró közvetlen környezetében a szabadtéren alkoholt fogyaszthatnak, kocsmázhatnak, addig a létesítményt pöcegödörnek fogják használni;
2. - amíg a vasúttársaság a peron és a mögöttes (rakodó)vágányok között az elválasztó hálós korlátozást nem rakja fel, azt nem építi ki, addig felesleges a MÁV-nak az aluljárójára egyetlen fillért is áldozni, 
hiszen azt nem fogják használni.


Ezért panaszoltuk a több milliós ráfordítást. Ócsa városában ennél sokkal elhanyagoltabb és fontosabb létesítményeire értelmesebben is el lehetett volna költeni azt a négymilliónyit, amit így szinte bedobtak egy gödörbe.
Ne feledjük, hogy 4 millió azért még mindig nem kis összeg.  Az elfuserált járdaprogramra, amivel a város hiányos és rossz gyalogosközlekedését akarják javítani, na arra is csupán 3 milliót szán az önkormányzat. Pedig ez a történet nem egy százméteres szakaszról szól. (De erről, majd külön.)


Ami mégis csak a lényeg, hogy a hivatkozási alap, miszerint erre az ott élőknek volt szüksége, ami már a kijelentés idejében is gyenge lábakon állt, most egyre inkább megdőlni látszik.

Csak ki kell sétálni és máris tapasztalható, hogy sem az ott élők, sem mások nem hajlandóak a rájuk hivatkozás ellenére sem igénybe venni az aluljárót.  A beérkező vonatok egyikéről sem volt egyetlen ember sem, aki hajlandó lett volna lemenni az átkeléshez. Mindenki a szabadon hagyott síneken mászott át a túloldalra.


Ezért nem tudunk mást elképzelni, mint azt, hogy:
1.- az ócsai ember az aluljáróra ugyanúgy nem érett, mint a városi fórumra, hogy stilárisak legyünk és visszaidézzük a felszámolás önkormányzati indokát;
2.- a városvezetés nem volt eléggé felkészült és racionális, mert ha azzal már tisztában volt, hogy az ócsai ember bizonyos dolgokra nem érett, akkor az aluljáróhasználat kapcsán ez miért nem jutott az eszükbe;
3.- a városatyákat megvezették, vagy becsapták a városlakók amikor utalásokat tettek, és valóságosként éreztették az aluljáró iránti  igényt;
4.- amennyiben mindez igaz, akkor a városvezetés pozitív diszkriminációt alkalmazott egy a vasúthoz közelálló szűk réteggel szemben, 
hiszen a lakosság tömeges igénye és a közlekedésbiztonsági szempontok alapján előbbre való felszíni átjárót a konkrét kérések ellenére nem rendezi az önkormányzat.


A tapasztaltak szerint rosszul mérték fel az igényeket a több milliós beruházás előtt, esetleg félrevezették a városunk döntéshozóit, vagy valaki hazudott, mert az utazók nem igénylik és nem használják a vasúti aluljárót. A látvány mindennapos. Az állomásfőnököt nem érdekli, nem szól érte, és nem jelenti. Talán ezért sincs biztonsági elválasztó kerítés a rakodóvágányok és az utasforgalmi peron között. A MÁV még egy táblát sem helyez ki, hogy a vágányok közötti átjárás balesetveszélyes és tilos. Szinte mindenki ezt a megrögzött átkelést választja. Ezt tudta az is, aki a pénzt az aluljáróra költötte. A felettes ívó, és a hiányzó leválasztás okán értelmetlen pénzkidobás volt minden egyes forint ráfordítás. Az eredmények ezt teljesen visszaigazolják.
Ennek a közel 4 milliónak hasznosabb elköltése mellett jobb helyet találhatott volna a városvezetés

Önök szerint kit vezettek meg ezzel a több milliós ráfordítással  költekezéssel:
A - a két polgármestert;
B - a testületet;
C - a lakosságot?

Önök szerint az erre költött pénzt ki bukta el ezzel a szaros MÁV aluljáróval?
Az önkormányzat, a város, vagy alakosság?
Válaszokat a megjegyzés rovatba lehet írni.

*

18 megjegyzés:

  1. Érdekes hogy a város elöljáróit és közterület felügyelőit, sőt még a rendőröket sem zavarja a vasút állomás környékén tapasztalható ivászat.
    Persze miért is zavarná őket, ha egyszer oda járnak kávézni.
    Duma és megjátszás az van, igényesség és felelősség semmi.
    Milliókat kidobálni a felesleges felújításokra, laptopvásárlásra, illetményekre, közben meg tartani a markotokat nem derogál.
    A szánalmas sportegyesület is csak nyeli a pénzt a semmire.
    Kérdezzétek már meg a Bukodit, mennyiért építteti ki az automata öntöző rendszert a focipályára.
    Meg hogy igény mutatkozott az aluljáró felújítására.
    Na persze.
    Arra is igény mutatkozik, hogy eltakarodjatok innen.

    VálaszTörlés
  2. Javíts ki ha tévednék de szerintem a síneken való átkelés szabálytalan.2-3 csekk a rend éber őreitől és rászoknak az aluljáróra az emberek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez lenne a varázs szó, ÉBER!

      Törlés
    2. valóban oda kéne rakni egy önkormányzati alkalmazottat, aki ostorral, vagy villanypásztorral lehajtaná az embereket az aluljáróba. Bukó, meg kirakna egy táblát, hogy magunknak csináltuk, a ti pénzetekből, de használjátok.

      Törlés
    3. Használják azt, csak azok akik ott isznak. Ők azok, akik a szükségleteik elvégzésére során odapottyantanak a kamerákkal megfigyelt területre.
      Jobban járt volna a hivatal, ha mindjárt egy nyilvános WC-vé alakították volna át a vasúttársaságnak a sínek alatti részt.

      Törlés
  3. A rendőröket az sem zavarja, hogy maszek autók mászkálnak kék villogóval a tetejükön a városban.

    VálaszTörlés
  4. "A MÁV tulajdonát képező csonka átjárót az utazóközönség az elhibázott konstrukció okán soha nem használta rendeltetésszerűen. A hetvenes évek suta terméke, a nesze semmi, fogd meg jól korszak öröksége."

    Ne haragudj, de ezt a 2 mondatot nem értem! Hogy is kellene kinéznie egy aluljárónak?
    Mi a suta benne?
    És még egy kérdés:
    Te honnan tudod, hogy mikor megépült senki sem rendeltetésszerűen használta?

    Bocsássa meg meg mindenki a kíváncsiságomat, és remélem a személyeskedéstől is megkímélnek a kedves blog olvasok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt lehet, hogy megtudom válaszolni, de ha nem, majd kijavít az érintett. A rendeltetés szerű használatba gondolom nem tartozik bele a grafitizés, a szemetelés, és az egyéb piszkos tevékenység. Ha régóta itt élsz, akkor tudod. Ahogy azt is, hogy a peronról nem lehet közvetlenül lemenni. Ezért egyszer át kell jutni a síneken, hogy aztán lejuss és ismét átmenj, de most már alatta. Ez az értelmetlenség amit lehet elcseszésnek nevezni válthatta ki a blogoló szóhasználatát.
      Én megértettem a szerző összetett mondatainak tartalmát. Segítségedre köznapira próbáltam fordítani. Szerinted lehet ezt másként értelmezni?

      Törlés
    2. Bár én nem fo-lak vagyok de hagy válaszoljak.
      Az átjáróval az a gond, hogy úgy köti össze a két oldalt, hogy közben a peronokhoz nincs feljárat.
      Tehát, ha átmész rajta vissza kell menned a síneken a peronhoz.
      Ezért suta, nesze semmi, fogd meg jól megoldás, és ezért nem is lehetett soha rendeltetésszerűen használni.

      Törlés
    3. Arról ne feledkezzünk meg, hogy a suta szó, az egy jelző, ami minősíti a rossz megoldást. Aztán arról se, hogy ez négymilliójába került a helyi adófizetőknek. És én sem vagyok Fo-lak!

      Törlés
  5. Folak az eleve nem lehet kérdés, hogy kit csaptak be. De válaszolva a felvetésre, egyértelmű, hogy minket, a többségében békében élőket vertek át. Igaza van abban, hogy inkább a megközelíthetőségre, az utakra költötték volna ezt a pénzt. Ezért felesleges adózni.

    VálaszTörlés
  6. Ezzel a bejegyzéssel remélhetőleg sikerült megint odapiszkálni az illetékeseknek.
    A városlakók meg elgondolkodhatnak, hogy mire költi a hivatal az általuk annyira reklamált adóforintjainkat.
    Mindezt akkor, amikor úszik a város az adósságban.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazad van. Folak adhatta volna azt a címet az írásának, hogy MEGVEZETTÉK AZ EMBEREKET. Akkor talált volna rendesen a dolog.

      Törlés
  7. HT tanár úr! Erről mi a véleménye? Ehhez nem szól hozzá?

    VálaszTörlés
  8. Jaj, inkább ne!
    Tartogassa az "okosságait" a hivatali gyűlésekre.

    VálaszTörlés
  9. Hehe! Végre határozottan döglődik ez a fórum....

    VálaszTörlés
  10. Véleményem szerint a közönyösség, a nemtörődömség, a gondozatlanság a probléma. Mert minek is újították fel az aluljárót, arra hivatkozva, hogy annak üzemeltetése az akkor még tanácsnak nevezett intézmény feladata, ha ezt követően már senki nem foglalkozott vele.
    Azt sem értem, hogy a tanácsra átruházott feladatot mi alapján vette magára a városvezetés. Azóta nem csak a tanácsi rendszer, hanem az ország berendezkedése, és a politikai rendszer is megváltozott. Csak az aluljáró maradt? Röhej, hogy ezzel indokolták a pénzköltést.

    VálaszTörlés