A mi (kis)városunk - Ócsa

Ilyen város nincs még egy!
Itt minden máshogy történik, és általában az is rosszul. Ha egyszer lesz itt vezetőváltás, ez a blog lesz a vádirat.
(De kisvárosunkat mi így is szeretjük ... - Ámbár, megvan a saját véleményünk.)

2012. június 16., szombat

Növekvő kiadások, a minimálbér marad ( - mennyi kell a létminimumhoz)

Tömegek szorulhatnak idén a létminimum alá. A kevésbé jól keresőknek  ugyanis legjobb esetben is a tavalyi szinten marad a fizetése, miközben az alapszintű élethez egyre nagyobb összegre van szükség.

A Központi Statisztikai Hivatal a múlt héten közzétett adatai szerint egy egyedül élő felnőtt létminimuma tavaly havi átlag 84 ezer forint volt. Vagyis ennyi pénz kellett ahhoz, hogy magyar elvárásokhoz képest minimális szinten éljen. Ez nem az alapvető létfenntartáshoz szükséges összeg: ebbe már belefér néha-néha egy új ruha vagy ünnepnapokon szerény vendéglői étkezés. Ugyanilyen életszínvonalat egy négytagú család bő 243 ezer forintból tud magának biztosítani.

Ahhoz, hogy a létminimumon élő egyedülállók és családok ne kerüljenek a szint alá, a Blikk számításai szerint idén 15-20 százalékos béremelés kellene. 2011-ben ugyanis az akkor még csak 78,7 ezres létminimumhoz elég volt a 107 ezer forintos havi bruttó bér. Idén – az adóváltozások miatt – az immár 84 ezres legkisebb elvárt jövedelmet csak bruttó 128,2 ezerből lehet előteremteni. Hasonlóan mértékű emelés kell a négytagú család két dolgozójának is. A szülőknek tavaly elég volt 126-126 ezret is keresniük, ám idén 150-150 ezerért kellene dolgozniuk.


A táblázat azt mutatja, mennyi bruttó átlagfizetésre volt szükség a családok keresőinek 2011 év elején (2010-es létminimummal számolva), illetve idén év elején (2011-es létminimum alapján), hogy ne süllyedjenek a létminimum szintje alá.

– Az idén megszűnt adójóváírás miatt a rosszul keresők akár havi 6-8 ezer forintot is bukhattak – magyarázta Radisov Máté közgazdász. – Ezért kellene a kiugróan nagy emelés ahhoz, hogy ne gyarapodjon a létminimum alatt élők tábora. A kormány egyébként kompenzálja azokat a munkaadókat akik a tavalyi szinten tartják dolgozóik nettó keresetét. De az áremelések miatt ez sem elég, s rosszabbul élhetnek azok, akiknek nem nő a kabinet által elvárt mérték fölött a bérük.


 
Valószínű azonban, hogy a létminimum alatt élők jelentős része nem álmodhat ekkora fizetésemelésről idén.
– Szinte biztos, hogy idén többen élnek majd a létminimum alatt, mint tavaly, de még nem lehet tudni, mekkora lehet a növekedés – vélekedett Szilágyi Gyula szociológus. – Jelenleg 800 ezer–1,1 millióan tengődnek a minimális elvárt szint alatt. Egyes becslések ugyan akár 3-4 millió főről is szólnak, de ezek a kutatások nem veszik figyelembe, hogy sokan a háztájiból, illetve adózatlan jövedelemből egészítik ki a bevételeiket. 

Havi 90 fix az nem vicc - kevés a léthez
*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése