A mi (kis)városunk - Ócsa

Ilyen város nincs még egy!
Itt minden máshogy történik, és általában az is rosszul. Ha egyszer lesz itt vezetőváltás, ez a blog lesz a vádirat.
(De kisvárosunkat mi így is szeretjük ... - Ámbár, megvan a saját véleményünk.)

2012. január 4., szerda

Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége, kontra Magyar Önkormányzatok Szövetsége ( - Szűcs Lajos, versus Gémesi György)

Az év kezdet, mindig a visszatekintésekkel indul. Mi sem szeretnénk ebből kimaradni, hiszen az év végi léhaság számos dolgot hagyott  hátra számunkra.
Most ebből emelnénk ki egy gyöngyszemet.

Decemberben, nem kis felháborodást, majd belpolitikai feszültséget okozott Szűcs Lajos és társai Azori-szigeteki kiruccanása. Legalábbis a jobb érzésű emberek köreiben. Az ügy az országos sajtót és az Országházát is megjárta. A legenyhébb megítélés szerint is etikátlan dolog volt.

Mint ismert, a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke, Pest Megye Önkormányzatának is az elnöke; Szűcs Lajos. Ez utóbbit 2010 októberi újraválasztásával tölti be ismét. Akkor a jelenlevő 42 képviselő közül 36 szimpatizáns többségi szavazatával került megválasztásra.  Szűcs doktor ezzel a választással felerősödve, teljhatalmú úrrá vált a megyei és a belpolitikai környezetében. Kulcspozícióját a pártos (Fideszes) háttér  és a közgyűlési többség, valamint szűkebb pátriájának helybéli vezetése is elősegítette, és erősítette. A dolognak csupán egyetlen, de óriási bibije  az, hogy a megyei önkormányzat, és a megyei önkormányzatok országos többsége nagymértékben eladósodott. A megyei és a helyi önkormányzatunk is pénzügyileg kivérzett. Ahogy a megye, úgy a városunk is eladósodott. Más települések sem jártak sokkal jobban. Ez persze nem került felszínre a mindennapok cselekvéseiben és egyes döntések mechanizmusában, vagy hátterében. Ez a tény azonban tavaly már nem csak a köznép köreiben, hanem bizony egyes eddig a Szűccsel még lojális, de józanabb gondolkodású politikusoknál is kiverte a biztosítékot.  Így esett meg, hogy a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke, Dr Gémesi György, aki  1991 óta tölti be ezt a tisztséget, és ismert józan politikusként, elismert közéleti emberként, sem nézte már jó szemmel az ifjonc titán legutóbbi csapodárságát.  Kibuggyant belőle az elszigetelt kiruccanás és a megyei kiárusítás ténye. Ebbéli nemtetszésének jogosan hangot is adott az egyik ellenzéki csatornán. 
 Gémesi György ráadásul a riportban arra is kitért, hogy a Megyei Önkormányzatok vezetése, vagyis Szűcs Lajosék kiárulták, és átjátszották az önkormányzati vagyont, miközben mint akik jól végezték a  dolgukat, a távoli óceáni szigetekre ruccantak stratégiát váltani.  

Egyszer érdemes megnézni:   http://atv.hu/cikk/video-20111205_gemesi_gyorgy

Ezt még a kevésbé szimpatikus politikusok is etikátlannak ítélték. Szűcs Lajos azonban másként vélte. Igaz, az ügyet firtató riporter elől még elmenekült, de később már ismét önmagára lelt.  Meg is írta levelét, amiből az érződik, hogy sértve érzi magát. Felháborodásában nyílt levélben szólítja fel Gémesi Györgyöt, hogy vonja vissza a tévében közzétett nyilatkozatát.

Igaz a történésekkel a hazai bulvársajtó is sorra foglalkozott Szűcs Lajos ebbéli történéseivel, de ez már nem foglalkoztatta annyira, a többszörös elnököt, hogy a bulvársajtónak is nekimenjen.


Bárhogy is volt, s légyen, Szűcs Lajos nem túl magas presztízse nagyot esett a tavalyi év folyamán. 
Az Azori-szigeteken töltött stratégiai kiruccanás csak kiemelte azt az ellentmondást, ami ezt a törtető politikai stílust, és személyi karriert övezi.


Az ócsaiak nagy részének szemében mindenesetre Szűcs doktor a 2011-ben nyújtott egész éves teljesítménye alapján csak egy "amolyan" élhajhász lúzer. Akár hogy is van ez, a kisváros a helybéliségéből nem sokat prosperál.
Többek szerint sem az, az ember, akire a város büszke lehet. 
*

10 megjegyzés:

  1. Egyetlen tévedés van az írásban. Méghozzá az, hogy nem Szűcs Lajos a lúzer, hanem az ócsai ember, aki mindezt szavazatával támogatta.

    VálaszTörlés
  2. "Qualis rex, talis grex."

    VálaszTörlés
  3. Egyet kell értenem az első hozzászólóval. Ezekből a megvezetett emberekből élnek igen jól. Arra, amire felesküsznek tesznek nagyívben. Jól példázza ezt az is, hogy a hivatalnak fél évre volt szüksége egy árok rendbetételéhez. A lényeg a bevételeiken van. Minél több nulla legyen az első szám mögött.

    VálaszTörlés
  4. Névtelen írta...

    "Qualis rex, talis grex."
    2012. január 5. 10:47

    =

    Amilyen a király, olyan a nyáj; amilyen az úr, olyan a szolga.

    VálaszTörlés
  5. Sok olyan ember van, akinek a sorsa, életpályája, karrierje egy biliárdgolyóra emlékeztet: lendületet vesznek, gurulnak, becsapódnak, nagy zajt és figyelmet keltenek, csak éppen a ,,löket" származik mástól.

    Szűcs Lajos és a kis buksi kimondottan ilyenek.
    Valahol valakik meglökték őket és ezzel a lökettel megindulva előrehaladtak. De közben tehetetlenek, és cselekvésképtelenek maradtak. Csapódnak ide-oda, míg le nem koccolva eltűnnek majd az ismeretlenben.
    Csak menet közben nagyobb galibát ne okozzanak!

    VálaszTörlés
  6. Ezek a tehetséges, nagytudásu emberek sodorták az országot a szakadék szélére.
    Apropó Lajos!
    Az idei évet, mi fogja jellemezni?

    VálaszTörlés
  7. Hallatlan!
    A helyi keresztapa, ,,dr" Óriáspöfeteg de la Azórry Luigi nyílt levélben szólítja fel Gémesi Györgyöt, hogy vonja vissza - egyébként igen mérékeltre sikeredett - bíráló nyilatkozatát.Hihetetlen, hogy mit képzel magáról ez a figura. Ahelyett, hogy csendben maradna, szégyelné- és meghúzná magát, kioktat és támad. Emberi, és politikusi kvalitása Gémesi György bokájáig sem ér.

    VálaszTörlés
  8. És ezek szerint az intelligenciája sem.

    VálaszTörlés
  9. Az ATV-nek nyilatkozó Szűcs Lajos szerint a látszat csal.
    Pest Megyei Közgyűlése nem az idei pénzéből fizette a számlát. Azt mondta, hogy a tavalyi tagdíjból gazdálkodták ki a költséget; amit egyébként szintén az önkormányzatok fizettek be.
    Hozzátette: szerinte az egész nem kertült másfélmillió forintnál többe.
    Szűcs ezek szerint úgy szórja a milliókat, hogy észre sem veszi. Vagy talán az egészről fogalma nincs? Pedig ő szervezte a kiruccanást. Ráadásul nem is egyedül volt.
    Lázár János helytelennek nevezte az utazást.
    Szűcs Lajos egy hazug, jellemtelen pojáca. Fideszes nacsalnyík. Hasonló alakot csak Esztergom önkormányzatában lelni. Ő szintén egy kártékony alakja az ottani közéletnek. Régebben vezető tisztségviselő volt. Mára "csak" képviselő. Hatalmas költségeket generálva, milliós kártételeket okozott. Szűcs hasonlatos figurája a Fidesznek. Párttársak. Városiak szégyene.

    VálaszTörlés
  10. Belenézett otthon a tükörbe, majd elégedetten felsóhajtott, Lajos, csak ilyen becsületesen és tisztességesen továbbra is, mert ezt máshogy nem lehet.

    VálaszTörlés