A mi (kis)városunk - Ócsa

Ilyen város nincs még egy!
Itt minden máshogy történik, és általában az is rosszul. Ha egyszer lesz itt vezetőváltás, ez a blog lesz a vádirat.
(De kisvárosunkat mi így is szeretjük ... - Ámbár, megvan a saját véleményünk.)

2011. augusztus 1., hétfő

Szent Ferenc Állatotthon és menhely - Ócsa ( - hogy ne a sintérnél végezze)

1991-ben Merza Henriette állattenyésztő, akinek nem csak a fajtatiszta kutyák voltak fontosak, létrehozta saját állatotthonát, melyben az utcáról megmentett állatok menedékre leltek. 1995-ben ebből jött létre a Szent Ferenc Állatotthon Alapítvány Ócsa mellett egy 2 hektáros tanyán, ahol jelenleg 138 kutya várja az álomgazdit.

Henriette 2000 májusában elhunyt, de két lánya, és a hozzájuk csatlakozott állatszerető emberek gondoskodnak arról, hogy az általa létrehozott menedék továbbra is fogadni tudja a rászoruló állatokat. 2009 óta agár-fajtamentéssel is foglalkoznak, mert örökségüknek érzik a méltán híres, különleges fajta felkarolását. Az elmúlt másfél évtizedben rengeteg agár fordult meg állatotthonukban, náluk szakértő kezekben vannak a pályák elesett bajnokai.

"A mi önkéntes programunk kutyasétáltatás, de akad fizikai munka is: nagyon kellene például árnyékoló néhány kifutóba, mert tavaly a viharokban sok fa kidőlt, az új fák még kicsik, így sok helyen nincs, hol hűsöljenek a kutyák. Ha ehhez való anyagot tudunk vinni, az jó lenne, de szerszámra mindenképp szükség lesz, mert abból kevés van a menhelyen."


 Az állatok védelmében, hiszen nem ők tehetnek arról, hogy kivert kutyák lettek, hanem az emberek, akik odajuttatták őket!"

- Merza Henriette - 


Adományozzon kutyatápot az ócsai Szent Ferenc Állatotthon Alapítványnak!



1 kg szárazeledel Önnek most csak 250 Ft-jába kerül. Az Önök által megvásárolt tápmennyiséget havonta egyszer (minden hónap 20-án) összesítjük és díjmentesen kiszállítjuk az Alapítványnak.
További részletek:
Elérhetőségek:
E-mail: acanashop@primcom.hu
Telefon: +36202508870
(Munkanapokon 8-17 óra között.)





Tárgyi adományok, melyeket örömmel fogadnak Ócsán:
  • Gyógyszerek: folyékony vitamin, antibiotikum, Rimadil, bolhairtó (pl. Neocidol, Frontline), féreghajtó.
  • Felszerelés: kutyatáp, konzerv, kutyaház, póráz, nyakörv, min. 2 l-es tál, edény, vödör (fém), kutyajáték, plédek, szalma, kutyaruha.
  • Tisztító- és fertőtlenítő szerek: folyékony szappan, mosószer, mosogatószer, hypo, Domestos, Florasept stb.
  • Építőanyag: tégla, cement, sóder, mész, hullámpala (min.: 220 cm), hullámlemez (min.: 220 cm), talicska, szerszámok, ponthegesztett rács vagy fémháló, 2 db bejárati ajtó, fahulladék (főzni, fűteni).
 

Merza-Nagy Rita
  Az alapítvány képviselõje. 
  Tel: 06-20-340-4274
  E-mail: merzarita@gmail.com
  (minden ügyben)
 


Nagy Henriett
Az Állatotthon telepvezetõje.
06 70 7011175
henni.szentferenc@gmail.com
(csak kutya kiadás és az agarakkal kapcsolatban)




   

Szent Ferenc alapítvány (20/340-42-74) 

Adószám (1%): 18078477-1-13

*

2 megjegyzés:

  1. Ahh, de szeretnék az agár helyében lenni!

    VálaszTörlés
  2. A menhelyen?
    Szerintem inkább karbantartásra szeretnél bejelentkezni.

    VálaszTörlés