A mi (kis)városunk - Ócsa

Ilyen város nincs még egy!
Itt minden máshogy történik, és általában az is rosszul. Ha egyszer lesz itt vezetőváltás, ez a blog lesz a vádirat.
(De kisvárosunkat mi így is szeretjük ... - Ámbár, megvan a saját véleményünk.)

2011. augusztus 10., szerda

Kisbírói kérdések és felvetések a bizottsághoz ( - nyílt levél a közösről)

Mivel állampolgári jogon a közpénzek felhasználása tárgyában íródott levelemre a képviselő asszonytól és az önkormányzat illetékes bizottságától több hét eltelte után sem érkezett válasz, így azt most nyílt levél formájában teszem közzé, hátha az előírt nyilvánosság segít a válaszadásban.


Tisztelt Bukodi Jánosné!
Tisztelt Kulturális Bizottság!

Mint közismert, a kommunális adókivetésétől a város, nagyságrendileg közel a kétszeresét szedi be, mint az Ócsai Kisbíróra fordítandó keretösszeg.
Vagyis, az önkormányzati újságra fordítandó évi 5 millió közel felét viszi el az új adónemnek, amit az akkor érvényes SZMSZ ellenében fogadtak el.
Szóval, ennek tükrében, vagyis levetítve, egy-egy lapszám 4-500 ezer forintba van nekünk, ócsai állampolgároknak, havonta. Ez persze függ a megjelenéstől és a hónapok számától, ezért nem egy hajszál pontos számításról, hanem annak nagyságrendiségéről, mint ráfordításról, közpénz költésről beszélhetünk.  Tovább nem részletezem. 
Tehát ha most a júliusban megjelenő lapszámot tekintjük, akkor a 6. megjelent újságról beszélünk.  Ezt és az előző lapszámot azonban előreszámozták, így a múlthavit 6.-nak, ezt meg a 7.-nek titulálták. Ez azonban nem felel meg a megjelentetett, és  valós havi lapszámnak, és ekkor a havi példányszámról nem is beszéltünk. Ez esetben úgy kb kétezer, vagy még több lapszám és ára hiányzik.
Nos, ha az adott évben a Kulturális Bizottság hatásköréhez rendelt városi újságból nem kíván havonta egy számot megjeleníteni, akkor kérdem én, miként fog megoszlani az erre a célra előirányzott 5 millió forint? 
Pontosítva: - akkor ez azt jelenti, hogy a szerződött évi bekerülési összegből máris több százezret megspóroltunk, ami visszaforog az önkormányzat, vagy annak bizottsága számára?  Most akkor hogy is állunk ezzel?
További kérdés, mivel ez közpénzeket érint, hogy az újságban meg nem jelenő közérdekű adatok híján, valamint az ezeket feltételezés szerint kiszorító hirdetések kapcsán, kérem szíves tájékoztatását/ukat, hogy azok bevételei hol és miként realizálódnak, és miként jelentkeznek a bizottság előtt, és az önkormányzat számláján, vagy az erre fordított önök által kezelt kulturális költségbevételek között? Hol bukkan fel ez a pénz? 
A hirdetések ellenértéke eddig nem jelent meg sehol. Amennyiben ezután sem jelenik meg sehol, akkor azokat miként számolják el a bizottság előtt, hónapról hónapra? Netán ezeknek a közérdekű adatoknak a nyilvánosságra hozatala ügyében hol lehet érdeklődni, avagy betekintést nyerni, hiszen önkormányzati közpénzekről van szó, ami nem lehet egy zárt kör sajátos belügye. Ez bizony, közügy.
Tudom, hogy a városi könyvtárban elérhetők visszamenőlegesen az ülések jkv-i, de ezek vagy késve érkeznek, vagy hiányosak, és számos adatot nem is tartalmaznak.  Köztük az újság elszámolása és a reklámbevételek jelentkezése, kimutatása sem. Tehát most, vagy amikor a könyvtár is zárva tart, az adatokhoz nem lehet hozzáférni, akkor miként szerezhető be és kapható ezekről információ?.  Erre pedig az üvegzseb törvény is rendelkezik. Ráadásul nagyon jó lehetőségei vannak a közzétevőnek, ugyanis Ócsa város hivatalos honlapja és a városi újság is részben ezért is jött létre. Ott mindez megjelentethető lenne. Ráadásul a honlapért és az újságért, vagyis mindkettőért fizetünk.  Az Internetes honlap azonban annyira hiányos és pontatlan, hogy arra további pénzt költeni is méltánytalan, nem hogy abból információt meglelni.  A honlapon például július 18.-án 16:24-kor tettek közzé egy olyan felhívást, ami már az előző hó utolsó napján lejárt. És ez nem egy kirívó egyedi eset. Tehát értelmetlen így azt is fizetni, üzemeltetni. A Weblapot haszontalanul, értelmetlenül, tartalom nélkül üzemeltetni és fenntartani a szűkös költségvetésből értelmetlen pénzköltés. Ezt látszik alátámasztani az is, hogy az Ócsai Kisbíró eddig megjelent lapszámait sem teszik elérhetővé ott. Azokat hónapok óta nem töltik fel, nem teszik elérhetővé, nem publikálják. Eddig az új vezetésű önkormányzat alatt csupán 3 számot jelenítettek meg ott, áprilisig. Ez a tény szintén az értelmetlen pénzpocsékoló és kontroll nélküli motiválatlan, cselekvést erősíti. Ráadásul az újságot illetően az ott elérhető tartalom is a havi megjelenések elmaradását is igazolja. Az újság mára hasonlatos helyzetbe került, mint a honlap. Értelmetlenné vált.  Ettől az ötmilliós kiadástól (honlap ára nélkül számítva) még alulinformáltak maradunk, mert rendre nem számolnak be eseményekről, történésekről. Közéleti-, vagy hivatalos információt, mint ülések nyilvános anyagait, jegyzőkönyveket nem tesznek fel, az ülésekről készült esetleges hanganyagokat már nem is említem, mert ezeket rendre és notóriusan nem teszik közzé. Pedig ez lenne a dolog lényeg, a honlap szerepe. A tájékoztatás, az elérhetőség biztosítása, a kapcsolattartás, és az ügyintézés, vagy annak elősegítése, a demokrácia kiterjesztése, valamint megvalósítása, a lakosság bevonása, valamint az önkormányzati munka és képviselet nyilvánossá tétette.
Az ÁSZ korábban már illette kritikával az ebbéli tevékenységet, ám azóta és annak ellenére szinte semmi nem javult ez ügyben.
Kérdésem, hogy legalább a kulturális bizottság anyagai, hírei miért nem látnak publicitást? Miért a nyilvánosság ekkora és ebbéli kizárása? Minek a két közpénzből táplált hírportál, ha nincs rajta, vagy benne semmi érdemi? Ha tartalmatlan az egész? (Vagy ha pusztán reklámcélokat elégit ki?)
Így a két fizetett hírcsatornán a lakosság nem kap megfelelő tájékoztatást a közügyekről, a közpénzekről és a  közös dolgainkról, azok alakulásáról. Még a kérdésfeltevés sem lehetséges. A más úton feltett kérdésekre a válasz azonban mindig elmarad. Miért ez a hozzáállás?
Ezért kérem, szíves tájékoztatásukat, hogy miként áll az Ócsai Kisbíró ügye mind pénzügyileg, mind megjelenésileg. Érdekelne hogy akkor most miként és hogy jelenik meg, az újság, és hogy ez most tapasztalható gyakorlat egyedi, vagy állandó?
Alkalmi példányokat és darabszámot, vagy fix megjelenést takar a jelenlegi rendezetlenség?  Továbbá, a reklámbevételek tekintetében eddig és ezt követően hogyan válik áttekinthetővé és átláthatóvá az ebbe ölt jelentős közpénz, valamint tervezik-e olyan hírek és pénzmozgások megjelenítését, mint a hirdetési bevételek, az egyesületek támogatása, a testvérvárosi kapcsolatokra fordított összegek, és a köztisztviselői látogatások, utazások pénzbeli kifejtése? 
Kérdésem még továbbá, hogy miért és miként lehetséges az, hogy a Kulturális Bizottság alá rendelt újság fölött szinte semmilyen ráhatással nem bírnak, mert annak végső döntését átengedték Horváth Tamás alpolgármesternek, aki egyfajta cenzorként és hatalmasságként egy személyben határozza meg az amúgy demokratikus keretek közt bizottság által kollektív kontrollal bíró megjelenést, vagyis az újságot? Miért kell fenntartani ezt a kificamodott állapotot, hogy a bizottsági hatáskört meghágva egy nem bizottsági tagnak kiexportálva átengedik a lapbéli döntést? Nem gondolják, hogy ez antidemokratikus, és erősen kifogásolható tevékenység? Miért vállalják ennek névbeli terhét úgy,hogy annak kritikája a bizottság tagjain csapódik le? Miért van az, hogy Horváth Tamás a meghatározó személy, miközben nem tagja a bizottságnak? Vagy ha már így alakult, akkor miért vállalják ennek ebbéli hátterét, és vonzatát, anélkül, hogy esetleges lemondásukkal új pozíció elosztásra és arányosabb teherviselésre, demokratikusabb megjelenésre ösztökélnék a vezető tisztségviselőket? Nem lenne jobban képviselhető a választó azon által, ha nem egy személy lenne az újság szellemi atyja és nem az ő jelképes arcképe jelenne meg minden egyes lapszámban az által, hogy ő mondja ki az Áment?  És ez alatt az önkormányzati döntéseket, a pénzbeli mozgásokat is érteni vélem.

Végül szeretném jelezni, hogy nem Horváth Tamásról szól ez a történet és a kérdés feltevés, hanem az újságra, a weblapra fordított közpénzekről és azok tartalmi mivoltáról, az információ szabadságról, a demokráciáról és az adatok hozzáférhetőségének biztosításáról. Erre szeretnék választ kapni, hogy ez miként valósul meg a ráfordítások arányában?  Ugyanis az ötmilliós újság és a szintén drága honlap ellenére nincs elérhető közelségben egyetlen üvegzsebnyi dolog sem.
Várom szíves válaszukat.
*


11 megjegyzés:

  1. Bukodiné, ugyan egy súlytalan senki, csak leégeti magát, jobb lenne ha lemondana, persze ehhez fel kellene ismerni a saját tényleges helyzetét!

    VálaszTörlés
  2. Jaj, dehogy mond le. Itt képviselő, polgármester, alpolgármester köszöni jól elvan az illetményből és az egyéb juttatásokból. Nem fogja eldobni magától egyik sem a fejőstehenet. Hol érdekli őket, hogy le is kellene tenni valamit az asztalra nem csak lenyúlni minden mozdíthatót róla.

    VálaszTörlés
  3. Csak szerényen jegyzem meg, semmiféle különjuttatás nem jár a biz. elnököknek.

    VálaszTörlés
  4. Nem is a bizottsági elnökről írt az előtted szóló.
    De a külsősök is kapnak pénzt, meg a bizottsági munkáért is jár díjazás.
    Aztán a városüzemeltetésnél a felügyelőbizottsági tagok is hazavisznek fejenként 30 ropit havonta, függetlenül, attól, hogy a kht-ban ki mennyit kap. Aztán így tovább...

    VálaszTörlés
  5. Te szerencsétlen! Ne velem kötekedj! Ha nem reagálok /egy-két magammal/ a hülyeségeitekre, meghal ez a szar blog! Vedd már észre, hogy mi páran tartunk benneteket életben! Nélkülünk ez az egész blogosdi öt-hat /lehet, hogy túlbecsültem/ tahó betelepült magánatrakciója lenne! Ha ennyire fogékony vagy mások gondolataira, meséld el, miért nem reagáltál a korábbi, zsidókat értelmezni próbáló bejegyzésekre?! Talán csak nem...?

    VálaszTörlés
  6. Ezaz öcsém, most jól beszóltál nekik. Csak neszarozd ezt a fórumot, mert ez a legjobb. Az ilyen hülyéktől lesznek bátrak az ottaniak és dézsmálják tovább a közöst. Ha nem tetszik, menj át máshova, ahol nem szar neked öcsém.

    VálaszTörlés
  7. Ja, ja, ja! Baszkurálj ki velük. Lépj át amadenciára és ott forumoz. Megyek veled.

    VálaszTörlés
  8. A legnagyobb kibaszás az volna, ha becsületesen végeznék a munkájukat.
    Miről írna akkor fo-lak?

    Te pedig nyúlszívű "névtelen" barátom, hamarosan megtudod, milyen a betelepülős vircsaft.

    VálaszTörlés
  9. Az világos, hogy ti tartjátok életben a blogot témát adva annak a lenyúlásokkal és visszaélésekkel, de ha ennyire szar számodra a tartalma, miért látogatod és írod a hülyeségeket?
    Nem vagy te akkora ász, mint amekkorának hiszed magad.
    Ez nem a hivatal, ahol bemondod a "tutit" a többiek meg bólogatnak.

    VálaszTörlés
  10. Ha lenne a képviselőkben annyi realitás akkor lemondhatnának a fizetésükről pár hónapig és csak a minimál bért fogadnák el.Jó lenne ilyenről hallani és pláne arról, hogy milyen nehéz nekik megélni ilyen kevés pénzből.

    VálaszTörlés
  11. Ahhoz kellene némi gerincesség is.

    VálaszTörlés