A mi (kis)városunk - Ócsa

Ilyen város nincs még egy!
Itt minden máshogy történik, és általában az is rosszul. Ha egyszer lesz itt vezetőváltás, ez a blog lesz a vádirat.
(De kisvárosunkat mi így is szeretjük ... - Ámbár, megvan a saját véleményünk.)

2011. augusztus 25., csütörtök

Idei foglalkoztatási és pénzügyi adatok ( - miként alakultak a fizetések)

2011 első félévében a legalább ötfős vállalkozásoknál 39 ezer fővel többen dolgoztak, mint egy évvel korábban. Ugyanezen időszak alatt a bruttó átlagkeresetek 3,6, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek pedig 5,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit – jelenti a Központi Statisztikai Hivatal.

A költségvetési szférában dolgozók 732 ezer fős létszáma 36 ezer fővel (4,7%-kal) lett kevesebb, ami az átalakuló közfoglalkoztatási rendszer hatásának tulajdonítható. A közfoglalkoztatás keretében munkát végzők év kezdeti, 13 ezer fős létszáma júniusra 78 ezerre nőtt. Így az időszak alatt átlagosan közel 52 ezer fő volt a közfoglalkoztatottak létszáma, 73%-uk részmunkaidős. A közfoglalkoztatás nélküli 680 ezer fős létszám csaknem megegyezik a 2010. január–júniusi adattal. A jóval kisebb súlyú nonprofit szférában az alkalmazottak létszáma 104 ezer fő volt. A nemzetgazdaság egészében nem változott a létszám egy éves összevetésben.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 211 400 forint volt, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 216 500, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 201 300 forint. Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 3,6%-kal haladták meg az előző év azonos időszakának szintjét. Az átlagkeresetek a versenyszférában 5,3%-kal nőttek, a költségvetés területén – a 2010. évi eseti keresetkiegészítés januári és márciusi kifizetése miatt – 1,1%-kal csökkentek 2010 azonos időszakához képest.

Pénzügy: bruttó 480 ezer az átlag
A legjobban fizető gazdasági ág továbbra is a pénzügyi, biztosítási tevékenység volt (480 200 forint), ezt az információ és kommunikáció (394 900 forint), valamint az energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás) követte (371 200 forint). A legkevesebbet a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (124 900 forint), illetve a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat (145 600 forint) ágakban dolgozók kerestek.
A költségvetési szférában dolgozóknak 2011-ben havonta az adó- és járulékváltozások ellen¬tételezésére a keresetbe nem tartozó kompenzációt fizetnek. Január–júniusban a teljes munkaidősök 43 százaléka átlagosan 5300 forint juttatást kapott ezen a címen.

140 ezer forint a nettó átlagbér
Nemzetgazdasági szinten az átlagos (családi kedvezmény nélkül számított) nettó kereset 140 300 (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 98 900, a szellemi foglalkozásúaké 182 600) forint volt, átlagosan 5,2%-kal magasabb az előző évinél.
Ócsán a vezető tisztségviselők illetménye és ellátása változatlanul a törvény által biztosított maximumon van tartva.  

Polgármesteri illetmény:
A meghatározott módon az alapilletmény (38.650) 12.5-szörös szorzata városunk esetében. Tehát  bruttó: 483.125,- Ft/ hó.
Ehhez jár  költségátalány (fix összeg minden hónapban) -vagy polgármesteri tisztség ellátása során keletkezett kiadások fedezésére. Ennek összege a megállapított polgármesteri maximuma, a 30% lett megszavazva, tehát 144.938,- Ft minden hónapban.
Plusz az alapfokú nyelvvizsgáért  járó és felvételezésre kerülő  további 5. 000,- Ft/hó díjazás.
Mindezt összeadva 633.063,- Ft jár így a polgármesternek.

Alpolgármesteri illetmény:
A társadalmi megbízású alpolgármester illetménye az alapilletmény (38.650) 4.5 vagy 6.5 közötti szorzata. Ez nálunk a maximum összeg meghatározásával került megszavazásra, tehát bruttó 251.225. Ehhez természetesen a polgármesteréhez hasonlóan választható a költségátalány, ami 10 vagy 20%. Már önök is sejtik, hogy a maximum került elfogadásra vagyis 50.245,- Ft.
Ezt összeadva 301.470,- Ft-ot kap havonta a város kasszájából a társadalmi (!) megbízású alpolgármester, aki tulajdonképpen mindenféle felelősség és meghatározott munkaidő nélkül van pozícióban tartva.


Ócsa Városüzemeltetési nonprofit Kft.    
2364 Ócsa,Bajcsy Zs.u.2.
Tisztségviselők neve és havi járandóságuk összege:
dr.Buzáné Icsó Zsuzsanna ügyvezető
320.000,- Ft bér + 50.000,- Ft költségtérítés/hó
dr.Lukács György felügyelő bizottság elnöke
30.000,- Ft költségtérítés/hó
Balázs Zsolt felügyelő bizottság tagja
30.000,- Ft költségtérítés/hó
Marosi Gábor felügyelő bizottság tagja
30.000,- Ft költségtérítés/hó
Forrás:      Ócsa hivatalos honlapja    2011.08. 21.
 http://www.ocsa.hu/index.php?content=kozerdeku
Egressy Gábor Nonprofit Kft.
Csatornahálózat Üzemeltetés
2364 Ócsa, Bajcsy Zs.u.46-48.
Képviselő neve és havi járandósága:
dr.Korom Norbert ügyvezető
bruttó bér 340.000,- Ft/hó  +
költségtérítés: 127.000,- Ft/hó

Egy budapesti utcaseprő bruttó 130 ezer forint fizetést kap + havi 30 ezer étkezési hozzájárulást és BKV bérletet.

Egy átlagos egészségügyi asszisztens, rendelői intézeti ápolónő bruttó 113 ezer forint díjazásban részesül a bértábla szerint, ez pótlékolva 125 körül alakulhat, amire csak az általa előre kifizetett utazási hozzájárulás, mint visszatérítés jön.
*

8 megjegyzés:

  1. Ócsa Városüzemeltetési nonprofit kft kiadásaihoz, talán akkor adjuk még hozzá a birtokában lévő teherautó összes költségét, vonzatát és a vállalkozó havi járandóságát, ami kb. 180.000 Ft. Arra azért kíváncsi lennék, hogy amikor nem a vállalkozó vezeti a teherautót, mert Ő éppen buszt vezet, a másik embert, aki a teherautót vezeti, azt vajon kifizeti és van-e rá engedélye.
    Nem kéne kifelejteni a kft saját könyvelőjének a díjazását sem.

    VálaszTörlés
  2. Ennyi pénz szanaszét.
    Tulajdonképpen mit csinálnak ezek az emberek ezért a pénzért?

    VálaszTörlés
  3. A polgármester és helyettese, ennyi pénzért az ötletgazda.
    A többiek meg ingyenélők.
    Különben ne mondja nekem senki, hogy a városüzemeltetést csak több mint negyedmillióért lehet vezetni. Mi ebben a nonprofit?
    Vagy a csatornahálózat üzemeltetésért havi félmilliót kell fizetni a vezetőnek közhasznúként! Bunda az egész. Végezze el ezt a feladatot az önkormányzat a köztisztségviselői bértáblázat szerint és máris nem lesz akkora a hiány! Gyalázatos pénzmosoda üzemeltet a Bukodi-Horváth páros a képviselők jóváhagyásával.

    VálaszTörlés
  4. Nem semmi.
    Remélem borulni fog a bili egyszer

    VálaszTörlés
  5. Hogy fejlődik ez a város az új vezetés alatt. Már pénzmosodánk is van. :) Még egy pénznyomda hiányzik. :)

    VálaszTörlés
  6. Annyira nem új sajnos, csak másik székbe ültek át.

    VálaszTörlés
  7. Egressy Gábor Nonprofit Kft.-nek a
    Csatornahálózat Üzemeltetés ága létezik még?

    VálaszTörlés
  8. Minden kutya kiugatta magát. Remek.

    VálaszTörlés