A mi (kis)városunk - Ócsa

Ilyen város nincs még egy!
Itt minden máshogy történik, és általában az is rosszul. Ha egyszer lesz itt vezetőváltás, ez a blog lesz a vádirat.
(De kisvárosunkat mi így is szeretjük ... - Ámbár, megvan a saját véleményünk.)

2010. október 13., szerda

Van ahol a pénz a fontos

Míg más településeken tudják a módját az alakuló ülés összehívásának, addig Ócsán megtalálják a módját, hogy mielőbb megállapítsák a polgármester illetményét, költségáltalányát, valamint az alpolgármester tiszteletdíját, és költségáltalányát.
A mára hirdetett rövid alakuló ülés másról sem szólt.

Míg más települések e napon a választóknak tesznek gesztust a hivatalba lépők a nyilvános beiktatással, addig az ócsai előjárók önmaguknak pózolnak, illetve tesznek gesztust, mert csak a bevételeik, a pénzük köti le odafigyelésüket.
Míg más előrébb járó településeken ilyenkor már érdemi munkát kezdenek, s van ahol akár pályázati, beruházási döntéseket hoznak, addig Ócsán erre nincs szükség, mert itt semmi nem fontosabb, mint a hatalom megszerzése és a sajátos tetszelgés., no meg a pénzbeli biztonság Ennek volt fontos lépcsőfoka ez az alakuló ülés. A város dolgai pedig bőven ráérnek, hiszen a következő ilyen alkalom előreláthatólag csupán négy év múlva várható. Addig pedig még sok idő van. Tehát ráérünk a várossal, és annak lakóival, az ügyes-bajos dolgokkal foglalkozni.
A most következő 100 napon allelujázva köszöntsük a beiktatott kiskárolyt, Bukodi polgárt.
*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése