A mi (kis)városunk - Ócsa

Ilyen város nincs még egy!
Itt minden máshogy történik, és általában az is rosszul. Ha egyszer lesz itt vezetőváltás, ez a blog lesz a vádirat.
(De kisvárosunkat mi így is szeretjük ... - Ámbár, megvan a saját véleményünk.)

2010. október 30., szombat

Bugyi megint belenyúlt

Alig egy hónap telik el, és Bugyi község újabb támogatást és ezzel együtt természetesen pénzt zsákol be magának. Pontosabban az ottaniak számára. Ráadásul nem is keveset. Most majdnem közel tíz milliót kaszáltak. (Nálunk meg a helyi hírmondóra sem futja.)

Bugyi Nagyközség Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretén belül „Komplex egészségfejlesztési akció Bugyi Nagyközségben a település oktatási és kulturális intézményeinek bevonásával” címmel. A pályázatot a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség támogatásra alkalmasnak minősítette.

Mondhatom, ez az egészséges fejlődés.
Somogyi Béla polgármester folyamatos, kitartó és egyenletes munkássága során Bugyi település mint már írtuk, kirívóan magas teljesítményt nyújt a fejlődés terén. Míg nálunk a semmittevés, a siránkozás és léhaság az úr, addig ott panaszmentes a folyamat. Az ottani önkormányzat a helyén van, az érintettek teszik a dolgukat és folyamatosan pályáznak. Nem is akárhogyan és akármire. Ők tudják a leckét. Rendre olyan pályamunkákat nyernek, melyeket teljes mértékben támogatnak. Így a nagyközségnek ismét egyetlen fillérjébe sem kerül a fejlődés.

A TÁMOP-6.1.2/A-09/1-KMR-2010-0147 számú projekt megvalósításának költsége 100%-os támogatási intenzitás mellett 9.807.292,- Ft.

Egy éven keresztül 2010. október és 2011. szeptember között különféle programok és rendezvények keretén belül a településen lévő közoktatási és kulturális intézményekkel együttműködve kívánjuk a helyi lakosság valamennyi korcsoportját bevonni az egészséges életmód kialakításának folyamatába.


Én nem is értem, hogy Somogyi Béla miért nem Ócsa polgármestere? Ránk férne. Megérdemelnénk.
Nem is értem, hogy a helyi értelmiségi kör miért nem kéri, vagy kérte fel a feladat vállalására? Amúgy is helyi lakos. Miért ne a saját kisvárosát gyarapítaná hozzáértésével? A Mádencia Egyesület, a Civil Egyeztető Fórum, vagy más társulat összefogásával miért nem lehetett egy ilyen embert megnyerni a városnak? Miért nem merült ez még fel senkiben? Hiszen annyira világos és tiszta volt a képlet. Szinte borítékolható volt, hogy nálunk Bukodi Károly fogja nyerni a választásokat. Tudott volt az is, hogy alpolgármesterként már kivette az irányítást a volt városvezető, Dönti Károly kezéből. Tudvalevő volt, hogy hatalomra tör, és az is, hogy alkalmatlan és képtelen a város dolgainak rendezésére. Dönti Károly az utóbbi években semmi érdemit nem hajtott végre. Elképzeléseit átszabta a Bukodi-féle testület. Nem maradt más csak az adósságállomány, amit mára szinte képtelenség ezzel a szellemi tőkével kezelni. Ócsának megújulásra, vérfirssítésre lett volna szüksége. Én egyetlen jelöltben láttam a kitörési lehetőset, de a földhözragadt választói akarat és a megosztottság a matematikai esélyest hozta. Ezzel azonban nem megyünk semmire. Látható volt, hogy már a választások előtt közel fél évvel leállt az önkormányzati munka. Míg más települések ekkor is még dolgoztak, pályázatokat készítettek elő és adtak be, addig Ócsa városvezetése semmit nem tett a boldogulásért. Most is tapasztalható ez az irányvonal. Más helyeken már javában folyik a munka, dolgoznak a projekteken, alakítják a jövőt. Itt Ócsán a választott polgármester csak látszat intézkedéseket tesz. Érdemi munkát nem végez. Ha csak azt nem vesszük annak, hogy a maga és az alpolgármesterének juttatásait, meg a képviselők számítástechnikai eszközeit kirendezte. Ezen kívül azonban semmi. Sem a közlekedés, sem az úthálózat, sem pedig az alapvető dolgok nem kerülnek terítékre. Szóval kár is sorolni. Látható és várható volt ez a folyamat. Én ekkor mindig ledöbbenve állok a helyi értelmiség előtt és kérdem, miért nem gondoltak előre? Szégyen és gyalázat.
Mi lesz velünk így négy év múlva? Marad a földbe vájt buszmegálló a Bolyai előtt? Vagy a kiépítetlen vasúti átjáró, az örökkön késő vonatokkal? Vagy a gödröket kerülgető ritka buszjárat? Netán a kátyú-fesztivál a perspektíva? Mire viszi akkor Bugyi és mire Ócsa? Mit érnek ott a vezetéssel és mit érünk mi itt a Bukodival? Mire volt jó ez a képtelen választás? Nekünk miért nincs, vagy nem jut egy jobb ember? Miért lehetetlen számunkra Somogyi Béla polgármesteri karaktere, aktivitása és akarása? Miért kell minden szart benyelni, a vert helyzetet elfogadni? A beletörődés legalább annyira kártékony, mint a hibás döntés. Miért a kishitűség és az eltűrés? Miért nem hiszük el, hogy számunkra is van más út? Hogy van alternatíva és fejlődési lehetőség. Miért nem hisszük, hogy lehet ezt jobban is végezni? Akkor meg miért fogadjuk el ezt a tetszhalott állapotot? Nekünk nem jár e rendezett környezet, a sármentes járda, a sima közút, vagy esetleg a biztonságosabb kerékpársáv? A hézagmentes közvilágítás, több szelektív hulladékgyűjtő és gyorsabb, szélesebb városi közlekedés? Olyan nagy elvárás ez ma akkor, amikor a környék falvaiban már szinte nem gond ez. Miért csak nekünk kell ezzel az elmaradottsággal küzdenünk? Város létünkre! Mi miért nem pályázunk? Miért nem dolgoznak a pályamunkákon az önkormányzatban? Miért fizetünk akkor annyi adót, ha semmit nem kapunk cserébe? És miért nem ösztökéljük a gyenge polgármestert a választott képviselők által, ha már ilyen potenciáltalan? Vegyük rá Bukodi Károlyt a közért folyó munkára. Vagy küldjük közmunkára. Vegyük rá arra, hogy vegyen példát Bugyi község fejlesztéseiből, hogy kérjen segítséget, tanácsot a minket leköröző helyek sikeres polgármesteritől, ha nem tudja a dolgát és nem hozza azt a formát amit a többiek.
Nehogy már egy suta polgármesternek nevezett fickó okán szívjon a város évekig
*

12 megjegyzés:

  1. A Somogyinak valószínűleg eszébe sem jut, hogy Ócsán legyen polgármester, ha térden állva csúsznánk előtte, akkor sem vállalná! És igaza is van, mit erőlködjön ezzel a szánalmas testülettel, mit erőlködjön a Szűcs-Horváth-Bukodi triumvirátussal?!
    Amíg az ócsaiak szemét nem nyitja fel valaki, addig ez a szarság lesz! És úgy látszik, a többség(már aki elment szavazni), ezt a szarságot szereti!

    VálaszTörlés
  2. Miért nem költöztök át Bugyira!?
    Ha elmentél volna szavazni változtathattatok volna. Vagy akár indulhattatok volna ti is és most jól "megmutathatnátok" a hármaknak,hogy ti többet tudnátok tenni az asztalra.

    VálaszTörlés
  3. Én nem tudom, hogy az előttem hozzászóló milyen hármakat említ, csak azt tudom, hogy az a pénz, és az a fejlettség, az a beruházás, ami az utóbbi egy évben Bugyi térsége megkapott, jól jönne Ócsának. Még ez a 9 millió is, amit most kapott. Én sem értem, hogy itt miért nem működik a dolog. Ott is egy polgármester van, itt is. Akkor itt miért nem haladunk?

    VálaszTörlés
  4. Azt üzenem a 19:16-kor beíró névtelennek, ha neki jó a pusztulat, akkor maradjon a lebujban, a putriban Ócsán. Az ilyen parasztoknak való az a hely a tahó polgármesterével. Ezért élek máshol. Röhögök is a kínlódásotokon. Nem érdemelsz mást, ahogy a többség sem. Ezt választottátok. Ennek lobbizol. Sajnálom az értelmesebb gondolkodású ott élőket.

    VálaszTörlés
  5. Mit akartok? Ócsának mije van? Bugyi már a Sportcsarnok létesítéséről nyújtott be előterjesztést. Nektek minek az? Amúgy sem igénylitek, ahogy olvasom.

    VálaszTörlés
  6. Ne csináljátok már! Rajtunk röhög a környék. Mindenhol rendezettebb a helyzet. Kerékpárutak, járdák virágos utcák. Felújított óvoda, stb. Ti és mi meg egymással acsarkodunk, mert egyesek, pontosabban a polgármester barátai, mint a Karácsonyi Karcsi is ragaszkodnak az elmaradottsághoz? Ez a pár ember határozza majd meg a város hangulatát és jövőjét? Normális dolog ez? A Bukodi haver meg röhög a markában a sok hülyén, mert meg sem kell szólalnia, védik. Jogos elvárás az információ. Ezért kötelező az önkormányzati újság. Ha nem jelenik meg, verjétek le rajta. Számon kell kérni. Ez a demokrácia. Ha pedig valaki szót emel, azt nem szabad lehurrogni, még akkor sem, ha másnak arra nincs szüksége. Lehet olvasatlanul és tudatlanul is élni. Lehet a sárban is közlekedni csizmában akár szekérrel, és lehet száraz lábbal bőrcipőben is felszállni a rendszeres közlekedő járatokra. Ami időben és sűrűn érkezik, fűtve-hűtve van. Mindez nem túlzás. A sport pálya és a sport élet is halott. Lassan megszűnik minden. Elvettek, megszüntettek már innen annyi mindent, mégis hagyjátok. Máshol meg fejlődnek. Van minden. A szomszéd már Sportcsarnokot épít, itt meg egy normális pálya sincs. Ezért a Bukodit kell baszogatni és nem egymást. Ne legyen senki akadálya a fejlődésnek. Ezért van a polgármesterség, meg a képviselet. Ne csak a kezét dörzsölje és a pénzt vegye fel, vagy vigye ki a városból. Tegyen is érte, ha már ezért fizetjük. Nem is akárhogy. Melyikőtök keres, havi 600 ezret meghaladót? Na akkor úgy álljon hozzá mindenki. Ki hallott már olyant, hogy azért harcoljon valaki, mert betemetik a kátyúkat? Mert itt már lassan ez lesz. Ha bármi felmerül, mindjárt jön az ellen hang, hogy jól van az, nincs pénz, majd meg lesz valahogy. Legyünk már korszerűek és igényesek, emberek. Ha már várossá kiáltották Ócsát, akkor városiasodjunk is. Léptékben, közlekedésben, környezetben, fejlettségben, gondolkodásban. Fejben. Akinek meg mindez e nélkül, vagy így is jó, az legalább maradjon csendben, ne gátolja az előbbre jutást. Kocsma van elég. Kulturális létesítmény, kulturált környezet, infrastruktúra már kevésbé. Erre gyúrjatok.

    VálaszTörlés
  7. Nem tudom mire gondolt a szerző, amikor ezt írta: "Mádencia Egyesület, a Civil Egyeztető Fórum, vagy más társulat összefogásával miért nem" ?
    A Mádencia egy név nélküli gitt egylet. A honlapján semmi nincs, pár lúzer és Bukodi barát uralja. Némi jobbikos felütéssel működik ott a beírogatós fórum, amit a hangadók Bukodi mosdatására használnak. Elég rosszirányban víve a helyi ügyeket. Köztük a tekés charlie a főkolompos. A Madencia ezzel a kompaniával végül is Bukodi mellett állt ki és őt támogatta a választásokon. Meg napjainkban. Nem értem akkor, hogy milyen értelmiségi összefogásról, vagy átlátásról ábrándozik itt bárki. Mitől értelmes az ott megjelenülő?
    A Civil Egyeztető Fórum, pedig szintén nem tesz és tett semmit. Hangja, jelentősége nincs. Annak a Török Lászlónak a nevéhez kapcsolható, aki önálló indulóként nem akar kikezdeni a Bukodival Tőle nem várható el vele szemben összefogás. Mással sem kezdeményezett, hiszen polgármesternek jelöltette magát. Esetleg mögé sorolhatott volna be más szervezet, egység, csoportosulás. Talán Magyar Péterrel lehetett volna még egyeztetni, hiszen neki is volt egy frissen alakult, erős, jól kommunikáló tábora. Magyar Péter korábban némi kapcsolatban volt a helyi jobbikkal és a Mádencia klikkel, de ők érdekes, hogy nem segítették az eljutásban. Sajnos a Karácsonyiék érdekvonalán, netán linksége okán az egész csoportosulás egy kisebb árulást vállalt fel akkor, amikor a Bukodi mögé farolt be. Őt tolták előtérbe a jelöltcserével. Ezért nem foglalkoztak mással. A jobbikos jelölt azonban leszerepelt, a Bukodi meg befutott. Szóval nekik köszönhető az áldás. Szóval a Mádencia és jobbik nem akart mással összefogni. A Török ellen pedig semmilyen egyeztető fórum nem jöhetett szóba. Így a potenciális polgármesterjelöltek sorsa megpecsételődött. Csak a Bukodi esélyei maradtak az összefogás híján. A jelöltek összehozásától, egyeztetésétől, vitájától pedig mindenki elzárkózott. Ezért kaptak ki. Pedig ebben igazán partner lehetett volna a Mádencia, a Civil Egyeztető Fórum, vagy a Szabadidő Központ. Csakhogy mind betartottak a Bukodi javára. Hát ezért nem értem a felvetést, hogy mit várt el az írásban foglaltak alapján a blog alkotója ezektől?

    VálaszTörlés
  8. Mi a gond? A Bukodival törököt fogtatok!

    VálaszTörlés
  9. A magát most jobbikosnak valló tekés már azt is kijelentette, hogy ez a legjobb önkormányzati felállás. Még a korábbi vállalását is felülírva ezzel, hiszen a jobbik Ácsot akarta képviselőnek, mert szerinte az lett volna jobb. Most meg ez? Milyen simlis. Most meg ez a legjobb neki. Ács és a korábbi elképzelés felejtős. Nagy hintás ez a Károly. Ide-oda lengedezik. De bármit mond, tesz, mindig csak a Bukodi érdekli. Ha felégetné a várost, akkor az is jó neki, mert a "barátja". Most várja a morzsákat, a lehulló koncot. Ezért sertepertél érte. Nem csak a nevükben egyeznek ezek. Aljas mind a kettő.

    VálaszTörlés
  10. A 9:40 hsz-hoz.
    Másképpen fogalmazva.
    Mi a gond Bukodival? Törököt fogtatok!

    VálaszTörlés
  11. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  12. Csak fricskaként: BugyiII-Ócsa: 1-2

    Ebben most jobbak voltunk! :)

    VálaszTörlés