A mi (kis)városunk - Ócsa

Ilyen város nincs még egy!
Itt minden máshogy történik, és általában az is rosszul. Ha egyszer lesz itt vezetőváltás, ez a blog lesz a vádirat.
(De kisvárosunkat mi így is szeretjük ... - Ámbár, megvan a saját véleményünk.)

2010. október 13., szerda

Bugyi rendben - (folytatódik a megyei mellékutak felújítása)

Öt és fél kilométeres új út épül a Bugyi határában, amely lakott területen kívülre vezeti a településen átmenő teherforgalom nagy részét. Sokkal biztonságosabb, ráadásul tisztább és csendesebb lesz év végétől a nagyközség.

A most épülő elkerülő szakasz kapcsolódik az 5202-es számú, tavaly ősszel teljesen felújított és megerősített, Bugyi települést Taksonnyal összekötő 13 kilométeres úthoz. Ezt köti össze a Kiskunlacháza felé tartó mellékút érintésével a község délkeleti részén áthaladó, Kunpeszérre vezető úttal.

A kivitelezők az autópályák építésekor alkalmazott bazaltbeton szerkezetre húzzák rá az aszfaltrétegeket a most készülő 5,5 kilométeres új szakaszon is, csakúgy, mint a tavaly felújított út készítésekor.

– Az elkerülő két végén kialakítunk két körforgalmat, amelyek belső földmagját a tervek szerint virágokkal ültetik tele: a községbe érkezőket fogadja így az önkormányzat – tudtuk meg Loppert Dánieltől, a beruházó Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. kommunikációs vezetőjétől.

– Megépül egy kereszteződés és 5 földút csatlakozását készítik el. Az új szakasz átadásakor a nagyközség lakóinak régi vágya teljesül, hiszen évek óta kérték, hogy a tucatnyi környékbeli sóderbányából ne Bugyi belterületén keresztül szállítsák rakományukat a teherautók.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. A Bugyi elkerülő építése közel 845 millió forintba kerül, ennek 85 százalékát az EU finanszírozza.

5202. jelű út Bugyi község elkerülés I. ütem

/KMOP-2.1.1/A-2008-0019 – Bugyi nagyközséget elkerülő út 1. szakasz/

*

Amíg más városokban, településeken a képviselők egymás lejáratásával vannak elfoglalva, addig Bugyi községben fejlődés látható.
Csak pályázni kell az EU-nál és láss csodát, olyan hely is, mint Bugyi, nyerni tud. Ráfért már a fejlődés, hiszen amióta már nem Szatmári Benő, hanem Somogyi Béla a polgármester, azóta nagyon sokat fejlődött Bugyi.
Ismétlem, nem gáncsoskodni kéne a képviselőknek és mindenben a pártpolitikai diktatúrát követni, hanem összefogni, megegyezni, kiegyezni.
Sajnos ez nálunk nem valósulhat meg, csak olyan helyeken, mint Bugyi.
Nézd meg Te is a saját szemeddel, hogy mennyit fejlődött, majd keresd fel a képviselőid és meséld el nekik!
Nem a mutyin és a pártpolitizálással kell foglalkozni, hanem a fejlődéssel!
*
Mind a Taksony-Bugyi, Kiskunlacháza-Bugyi bekötő utat a lakók érdekében építették uniós forrásból, ugyan úgy a főutat is a kerékpárúttal együtt. Most már tényleg uniós településnek is látszik. A mellékutak is folyamatosan készülődnek, szóval minden rendben.
*

4 megjegyzés:

  1. "Amíg más városokban, településeken a képviselők egymás lejáratásával vannak elfoglalva, addig Bugyi községben fejlődés látható."

    Ócsán pedig egyeseknek semmi nem tetszik.
    Vagyis: Amit én mondok,csinálok az szuper jó dolog és várom a Nobel díjat érte.Ha te csinálod ugyanazt,akkor az egy semmire sem való,pancser munka.
    Megfordítva:
    Te csupa pancser munkát végzel,én pedig megváltom a világot a sok okos ötletemmel... Csak éppen senki nem értékeli pozitívan a ötleteimet.Mert ha észre vennék,értékelnék,akkor én lehetnék a "Tótumfaktum" a városban. (A Tótumfaktum pontos jelentése: 1. Mindenféle munkát, teendőt megbízásból, mások helyett elintéző ember. 2. Olyan személy, akitől valahol a legtöbb dolog függ. (Magyar Értelmező Kéziszótár L-Zs 1989)
    És egy pár "okos tojás" szemszögéből nézve a szomszéd fűje mindig zöldebb.Próbáljon arra a szép füves vidékre elmenni jó pár évre,és rájön,visszanézve is igaz lehet a mondás...
    Nem ártana néha tükörbe nézniük ,és a saját képes felének nézegetése közben hátha meglátja a háttérben,hogy sehol sem fenékig tejföl az élet...

    VálaszTörlés
  2. Ezt az értelmetlen hozzászólást...:) Ki ez az elmebeteg?

    VálaszTörlés
  3. Egy Bukodi szavazó. Ilyenek emelték hatalomra. Egyformák. Sárba ragadtak.

    VálaszTörlés
  4. Az utolsó kettő "névtelenre" érvényes mondás:
    Nagy az Isten állatkertje"!!!
    Vagyis:Ha bármi jó,új történt a városban az mindenki számára "törvényszerű és természetes",de ami nem történt meg valami (amit én gondoltam ki),akkor az vérlázítóan felháborító.Szemüveget kellene cserélniük ezeknek az embereknek.
    A "másként gondolkodók pedig vesszenek"....

    VálaszTörlés