A mi (kis)városunk - Ócsa

Ilyen város nincs még egy!
Itt minden máshogy történik, és általában az is rosszul. Ha egyszer lesz itt vezetőváltás, ez a blog lesz a vádirat.
(De kisvárosunkat mi így is szeretjük ... - Ámbár, megvan a saját véleményünk.)

2010. október 1., péntek

Mintha Ócsáról írták volna

A következőkre steve hívta fel a figyelmünket az alábbi bejegyzéssel: "Mintha Ócsáról írták volna". És mennyire igaza van. Az eredeti, teljes verzió itt érhető el:
Most ebből tennénk közkincsé egy részt. (Az írás egyébként annyira jó, hogy a blog egy hétig elszemezgethetne belőle.) Íme a részlet:

Ha az ember végigautózik néhány főútvonalon, nagyon jól megfigyelhető, hogy teljesen azonos adottságú, azonos népességű, gazdasági szerkezetű, egymástól néhány kilométernyire lévő települések teljesen más képet mutatnak: az egyikben rendezett házakat, tiszta közterületeket, újonnan épített közösségi intézményeket látni, a másikban lepusztultságot, szemetet, romokat. Néhol tényleg csak annyi a különbség, hogy amíg az egyik településen ambiciózus, okos és szorgalmas ember a polgármester (aki egyébként sokszor rémségesen sötét képviselő-testülettel harcolva próbál előrejutni), képes működtetni a települést, kitalál esetleg egy-egy rendezvényt, pályázik, pénzt szerez, a másik helyen egy funkcionális analfabéta, buta tolvajt választanak meg rendszeresen, aki szép csöndben lopkodja a közvagyont, másra se gondja, se képessége. (Láttam én helyi önkormányzatot, amelyik teljes egyetértésben lopta el a város szinte egyetlen nevezetességének, folyóparti strandjának a homokját, és még szép magyarázatot is körítettek mellé.)
...
Sok helyen döbbenetesen buta és erkölcstelen emberek játsszák nagy átéléssel a helyi elit szerepét, és persze osztják az államtól vékonyan, de biztosan csordogáló milliókat. Ott helyben nem tűnik sok pénznek, de bőven elég arra, hogy néhány családot szépen eltartson, és jól bebetonozza a helyi hatalmi viszonyokat.

Az egyszeri lakos általában az országos politikára figyel, ott keletkeznek a nagy botrányok, ezért alakulhat ki az az érzés, hogy a korrupció terepe elsősorban az országos politika, magyarul: Orbán és/vagy Gyurcsány viszi haza tescós szatyorban az emberek pénzét. Találkozik helyi korrupcióval is, de alighanem úgy véli, hogy az normális, elkerülhetetlen, ha ott fönn milliárdokat lopnak, akkor itt miért ne lehetne eltenni néhány tízezrest?

Pedig a szoci vagy fideszes pártfinanszírozásba átlopott autópálya- vagy PPP-milliárdoknál valószínűleg több folyik el pár százezer vagy pár millió forintonként a háromezer önkormányzatban: a baráti vállalkozóval megcsináltatott, évente újra és újra beázó iskolatető, a tripla áron elszámolt járdaépítés, a teljesen fölösleges, ám pályázati pénzeket is mozgató szökőkútprojekt kijön darabonként néhány millióból, de az országban sok ezer ilyen beruházás futhat. És nemrég kiderült, hogy az országos pártfinanszírozási buliba is önkormányzati csatornákon folyt a legtöbb pénz. Három betű: B, K, V.

Számos önkormányzat nagyjából az uzsorahitelből plazmatévét vásárló munkanélküli alkesz szintjén gazdálkodva cuppant rá a szinte korlátlan hitelfelvételi lehetőségekre, nem is mindig beruházásokra, hanem a napi működésre, illetve később már a korábban fölvett hitelek törlesztésére fordítva a pénzt, nagyjából reménytelen adósságcsapdába lavírozva magát. A kisvárosi politikusokban ugyanazok a reflexek, mechanizmusok működtek, mint amik az országos politikában, és amikkel a csőd szélére sikerült taszigálni az országot nyolc év alatt.


Valóban mintha/akár Ócsára szabták volna.
Köszönjük steve !
*

4 megjegyzés:

  1. Szivesen. Örülök ha ezzel a pici linkkel besegíthettem.

    Amúgy egy ismerősnél érdeklődtek az önkormányzattól olyan infók után amiből arra következtetek , hogy hamarosan épületadót akarnak bevezetni.

    VálaszTörlés
  2. Elképzelhető. Ha a Bukodi lesz a polgármester, akkor meg is lesz szavazva a testület által az új adónem. Bukodi Károly a legrosszabb választás.

    VálaszTörlés
  3. Figyusz steve!
    No meg fo-lak!
    A más városokban élő rokonaimtól tudom,hogy arrafelé mindig is volt épületadó (ház+garázs).Igaz,ők sem örömükben fizették(fizetik) ki az évi 10-15 ezer forintot.Hogy ez lesz Ócsán is?? Ha fizetni kell,akkor talán jogosabban lehet mondani,hogy mit csinál a város vezetése azzal a pénzzel,amit ezen az úton szednek be...
    És mostmár tudjuk,Bukodi fogja vezetni a várost..Így döntött a többség...Kár vagy nem kár,de a fo-lak által annyit emlegetett Károlyság folytatódik,egy lépcsőfokkal magasabbról (alpolgiból polgi)...

    VálaszTörlés
  4. Valahogy engem nem vígasztal, hogy mást is szivatnak.
    Úgy gondolom, ésszerűen átgondolt, felesleges sallangjaitól megszabadított ügymenetekkel, a csúszópénz, elsíbolt pénz kihagyásával új adónemek nélkül is működőképes lehet egy település. Csak körbe kell nézni Pest megyében, van néhány -sajnos valóban csak néhány- jó példa..

    VálaszTörlés