A mi (kis)városunk - Ócsa

Ilyen város nincs még egy!
Itt minden máshogy történik, és általában az is rosszul. Ha egyszer lesz itt vezetőváltás, ez a blog lesz a vádirat.
(De kisvárosunkat mi így is szeretjük ... - Ámbár, megvan a saját véleményünk.)

2011. március 13., vasárnap

Szalámilopási ügy: Hogyan beszéljünk a Heller Ágnesről? ( - nem héberül)

Meg kellene már érteniük a „vérszopó tirannusfajzat” szellemi értelemben vett egyenesági leszármazottainak, hogy demokráciát nem tudnak egyedül csinálni.
 
2006. október 23-án nagyon kiakadtam. Aki látta – legalább tv-ben! – a rendőrattakot és utána a főrendőr makogását arról, hogy a tüntetőket mindenképpen rá kellett szorítani a Fidesz nagygyűlés hazatérő résztvevőire, az sohasem fogja elfelejteni. Sohasem fogja elfelejteni a beszámolókat, a kapualjakba, lépcsőházakba szorult, könnygáztól fuldokló öregasszonyok és kisgyerekek jajveszékelését – hogy a legdurvábbakról, a hátba lőtt vakról, a tomfával ütött-vert földön fekvőről, az előzetesben testüregi motozáson átesett fiatalokról ne is szóljunk.

Aki azon a napon ezekben az aljasságokban – és hangsúlyozom, aki az aljasságokban – részt vett rendőrtől a miniszterelnökig, az aljas gazember.

Mondhatjuk, ez a szubjektív véleményem. Nos, igen. Mostanra érdemes átkelnünk ezen a fajta szubjektivitáson. Egy bizonyos: sohasem felejtem el nekik. De ez az én problémám.

Az azonban tény: ami akkor történt, az nyílt hadüzenet volt a demokráciának. Mindennek, aminek a nevében egy kormány kormányozhat. Ehhez a hadüzenethez csatlakozott mindenki, aki ezt a törvénytelenséget védte, aki az áldozatokat kiröhögte vagy letagadta Kunczétől most legutóbb Hellerig.

 Na, de mi történt most? Heller Ágnes „szalámilopási” ügybe keveredett. Az EP egyik bizottsági ülésén erkölcsileg súlyosan felróható módon hazudott. (Egyebek mellett a független magyar bíróság által megállapított tényeket tagadott le.) A nem is annyira rejtett kamerák lefényképezték, és megcsípték. Innentől ugyanannyira készen van, mint Settenkedő kolléga, aki éhes volt és ezért elvett egy luxusterméket. A jogállam malmai lassan őrölnek, de már bírósági ítéletek mondják ki, hogy igenis lőttek emberekre és igenis kínoztak embereket. Na jó, ez már régi ügy.
Na, de mi történt most? A hírTV riportere futott egy kört és megkérdezte az MSZP prominenseit, hogy elhatárolódnak-e Heller Ágnes kijelentéseitől? Mandur László szimplán kijelentette, hogy nem határolódik el. Lendvai Ildikó, miután ismét aggasztó jelenségeket vélt felfedezni a sajtószabadság ügyében, azt mondta, hogy nem tudja megítélni, hogy mi történt 2006-ban – nem határolódik el. Hiller István meg azt bírta odavetni a riporternőnek: „Az egyik legjelentősebb és nemzetközileg legismertebb magyar filozófus. Így beszéljenek róla!”
Szóval nem kérnek bocsánatot és nem határolódnak el Heller „legjelentősebb és legelismertebb” Ágnes kijelentéseitől. Az MSZP nőtagozata ki is tüntette. A terrortámogató nőtagozat hehehe – nem olvastuk az ő elhatárolódásukat sem.

Eszembe sem jut zokogni azon, hogy a Fidesz túlsúly miatt az MSZP nem jut be sehová. Nem kap stallumokat, nem egyeztetnek vele, és parlamenti súlyának megfelelően foglalkoznak vele. Az MSZP ugyanis nem féke vagy ellensúlya a kormánynak. Az MSZP maga az antidemokrácia képviselője ma Magyarországon, amely újra meg újra képes kesztyűt dobni a jogállam arcába. Még szerencse, hogy van más ellenzék is.
Meg kellene már érteniük a létező szocializmus diktatúrája, a „vérszopó tirannusfajzat” szellemi értelemben vett egyenes ági leszármazottainak és örököseinek, hogy demokráciát nem tudnak egyedül csinálni. A demokráciában pedig nem az az erkölcs, amit ők annak neveznek. Ha eltagadják, nemhogy az igazat, de a valódit is, azzal kiírják magukat a demokratikus közéletből – nem csak a hazaiból, hanem az európaiból is – mindazokkal együtt, akik Európában tapsolnak ennek. (Aztán lehet jajongani, hogy „Európa rossz kezekben van”.) Szóval, ha valaki az MSZP-vel akar pc-sesdit játszani az jobb, ha tudja: a demokratákra nem számíthat. Csak olyanokra, akik a terrort védelmezik.

Hellerről és Hillerről – egy biztos kitűnő filozófusról és egy biztos kitűnő néhai történészről – tehát ekként beszélek a továbbiakban. Akként beszélek róluk, mint akik a terrort támogatták a demokráciával és a jogállamisággal szemben közéleti személyiségekként, a maguk szakmai hitelét is feláldozva.

*

12 megjegyzés:

  1. Hülye nácik vagytok!

    VálaszTörlés
  2. Valóban, aki nem más, az csak náci lehet.
    Mert egy nemzetet gyalázni sehol másutt nem megengedett, csak nálunk és a marxista-libsi körökben. Szót emelve meg náci pedig az idegenszívű, hazátlan lenácizza a magyart. Ezért és miattatok válik gárdistává az emeber.
    Mert ugye szalámit és mást lopni is csak a balliberális bakácséknak megengedett. A magyarok nácik, és kussoljanak, mert a hozzád hasonló zsinagógaszökevény hazátlanok beszólnak. Húzz a fajtád béliekhez az elfoglalt területekre, és győzköd ott a palesztinokat nemzetáruló filozófiáddal.

    VálaszTörlés
  3. Mi van vége a Vidám vasárnapnak, magukhoz tértek a hívők?

    VálaszTörlés
  4. Ostobák vagytok mind. Mondá az úr. Olvass valami neked valót ne ezt az ostobaságot. Szégyen a laptopok húszezres kiárúsítása, az újak több milliós beszerzése, miközben megfontoltságról meg áldozathozatalról regélnek. Szégyen ennek tükrében adót kivetni. Szégyen a legmagasabb illetmény és költségtérítés megszavaztatása. Szégyen az álláshalmozás. Szégyen az ostobázás, miközben egy értelmes gondolatot nem tudsz ide hányni. Nem érzed szégyennek, hogy szánalmas vagy?

    VálaszTörlés
  5. Végre hogy törlitek ezt az ostobázót.

    VálaszTörlés
  6. Az a baj, hogy az önkormányzatban is van idegenszívű héber.
    Ócsa lakói meg ostobák, hogy ezeket a rajtuk élősködőket hagyják a hivatalban.

    VálaszTörlés
  7. Mint látni, alig leplezett gőzerővel zajlik a trágár megmondóemberként is ismert liberális újságíró sajtómosdatása. Hajdú Péter műsorában már volt egy ilyen próbálkozás, többeket talán meg is ríkatott a megtévedt tékozló fiú (amúgy vaskos honorárium járt televíziós fellépéséért), ezt azonban pár nappal később röhejessé tette a kiegészítő leleplezés: Bakáts a szalámi mellett sajtot is „vásárolt” … A szabadelvű szarka nyilatkozatait igazából nem lehet elítélni, naná, hogy beszél, sőt, örül, hogy még kérdezi valaki.

    VálaszTörlés
  8. Elárulnád ostoba 16:33 miről, kiről gagyogsz?!

    VálaszTörlés
  9. Tudod te nagyon jól lúzer. Ne játszd a hülyét, nem áll jól.

    VálaszTörlés
  10. Tévedsz! Nálam minden rendben, de ahogy olvasom személyiségzavaros hozzászólásaidat kezdelek érteni és sajnálni. Valóban, nem ostoba, hanem beteg vagy.

    VálaszTörlés
  11. nálad, minden rendben, akár palesztiniában

    VálaszTörlés
  12. Lehányom, hogy nálad mi a helyzet. Ami a személyiségzavart illeti, nos te ostobázol itt mindent és mindenkit a választékos szókincseddel. Nem kötelező ezt a blogot látogatnod, ha zavar a tartalma. Javasoltam már a kisbírót, az való neked. És az, hogy mit gondolsz rólam? Amit akarsz. Azt is lehányom lúzer.

    VálaszTörlés