A mi (kis)városunk - Ócsa

Ilyen város nincs még egy!
Itt minden máshogy történik, és általában az is rosszul. Ha egyszer lesz itt vezetőváltás, ez a blog lesz a vádirat.
(De kisvárosunkat mi így is szeretjük ... - Ámbár, megvan a saját véleményünk.)

2011. március 9., szerda

Nem mindehol esznek, pedig nem is fogyóznak ( - se pénz, se kaja)

Tedd, össze a kezed, ha nem Pest Megye Önkormányzatának fenntartásában lévő intézményben tanul a gyermeked. Az oda járók ugyanis nem kaptak ebédet.. Annak ellenére, hogy ezt a gyerekek szülei befizették. Nos, összesen 18 intézmény 2872 tanulóját érinti mindez. Bizonyára abonyiak is vannak köztük. Hatalmas a lyuk a megyei kasszán.

Íme a részletek:
Ebéd nélkül maradt több száz középiskolás a városban. Úgy tudjuk a közétkeztetést végző cég és a megyei önkormányzat is szerződést szeget, mert az első nem étkeztet, az utóbbi meg hónapok óta nem fizet a vállalkozásnak. A Bem szakközépiskola és a kollégium már valahogy megoldotta a diákok ebédeltetését. Az érintett abonyi polgármester is levelet juttatott el a sajtónak. Ebben az áll: a városban működő középiskolák, továbbá a Kollégium és a Losontzi Iskola megyei fenntartásúak. A megye helyzetéről csak Dr. Szűcs Lajos megyei közgyűlési elnök vagy az általa megbízott személy nyilatkozhat. A város polgármestere országgyűlési képviselőjeként megbeszélést kezdeményez a kialakult helyzettel kapcsolatban, de saját hatáskörében, március 4.-étől megoldották étkeztetését az érintett intézményekben.

  Háttér
A Pest Megye Önkormányzata (továbbiakban Önkormányzat) fenntartásában működő intézmények többségében a közétkeztetési szolgáltatást, beleértve a konyhák és az étkezők üzemeltetését, a HunGast Kft. (6762 Sándorfalva, Alkotmány krt. 14., továbbiakban Szolgáltató) látja el. A Szolgáltató felé az Önkormányzat jelentős összegű tartozást halmozott fel a 2010. évben.

Az Önkormányzat, lehetőségeihez mérten, a fennálló tartozás rendezése érdekében 2011. január és február hónapban 83 millió forintot utalt át a Szolgáltatónak, valamint további biztosítékok adását vállalta.
A 2011. januári étkeztetés szolgáltatási díját (154.088.384 Ft) a 2011. március 2. napján megszabott fizetési határidőig az Önkormányzat nem rendezte. A Szolgáltató, a vállalkozás ellehetetlenülésére hivatkozva március 2-án, 17 óra 15 perckor tájékoztatta az Önkormányzatot, hogy a szolgáltatást március 3-tól felfüggeszti.
A szolgáltatás felfüggesztése – egyelőre – nem teljes körű. A Szolgáltató tájékoztatása alapján az intézmények meghatározott körében – 18 intézmény, jellemzően szociális otthonok – a raktárkészlet erejéig és csökkentett módon, folytatja a közétkeztetést. A pótlólagos tájékoztatás alapján ez néhány napra biztosíthatja az ellátást. A pontos menetrendről tájékoztatni fogjuk az érintetteket.
Tekintettel arra, hogy az Önkormányzatnak jogszabályi kötelezettsége van a közétkeztetés ellátásában, ezért kezdeményezte az intézményekben található, és a Szolgáltató által üzemeltetett főző és tálalókonyhák, továbbá étkezők használatát. A kérést a Szolgáltató elutasította és a helyiségeket lezárta.
Az Önkormányzat továbbra is fenntartja a lehetőségét, és mindent elkövet annak érdekében, hogy a közétkeztetés helyreálljon – mégpedig az Önkormányzat és a Szolgáltató kölcsönös megállapodása alapján. A helyzet rendeződéséig mindenképpen nehézségekkel kell számolni. Pest Megye Önkormányzatának Hivatala elkészítette a rendkívüli helyzet kezelését szolgáló Cselevési Tervet; a közétkeztetés átmeneti rendjéről, valamint az oktatást érintő esetleges változásokról folyamatosan tájékoztatja az intézményeket és rajtuk keresztül az érintett családokat.
*

8 megjegyzés:

  1. Ezt ismételten mi dolgozók "ettük"meg,száz idős ember akiket három nővér próbál majd ebédeltetni és ellátni!!!!Remek.

    VálaszTörlés
  2. Szűcs Lajos megyei elnök érdeme. Lehet még reklamálni Horváth Tamás alpolgármesternél, mert Ő a megyében képviselő, és Szűcs szavazó embereként részese és alanya a keletkezett költségvetési hiánynak.

    VálaszTörlés
  3. A Horváth meg a Szűcs?

    VálaszTörlés
  4. Szégyelljék magukat az Önkormányzat felelős vezetői, ha felelős vezetőknek lehet az ilyeneket nevezni. Gondolom a saját juttatásaik ugyan úgy fedezve vannak, mint korábban! Most olyan képet állítanak be, mintha ők gondoskodnának a gyerekekről vagy idősekről. Kizárólag a helyi intézetek vezetőinek áldozatos hozzáállása miatt nem omlott még össze teljesen a rendszer! Nem gondolnak azokra az emberekre, akik a Hungast-nál elvesztik az állásukat (általában minimálbéren dolgozó szakácsnők, konyhalányok, takarítók), akik el fogják veszíteni így az egyetlen megélhetésüket. Vagy kikkel fognak főzetni a visszavett konyhákban? Ezeket a dolgozókat átadták a Hungast-nak, most visszaveszik őket? Felháborító ez az álszent magatartás!

    VálaszTörlés
  5. Buta,tudatlan, ostoba banda.

    VálaszTörlés
  6. És, te itt a sok "buta,tudatlan, ostoba" ember között a nagyon okos. Hívhatunk nagyembernek mester?

    VálaszTörlés