A mi (kis)városunk - Ócsa

Ilyen város nincs még egy!
Itt minden máshogy történik, és általában az is rosszul. Ha egyszer lesz itt vezetőváltás, ez a blog lesz a vádirat.
(De kisvárosunkat mi így is szeretjük ... - Ámbár, megvan a saját véleményünk.)

2011. március 14., hétfő

Lesz ünnepi beszéd és szociális ebéd Pest megyében ( - Szűcs Lajos elnök ez alkalommból megszólal)

Szűcs Lajos megyei elnök idén március 15.-e alkalmából is több helyütt megjelenve mond ünnepi beszédet.   

Érdekessége az eseménynek, hogy az utóbbi napok étkeztetéssel kapcsolatos botrányai kapcsán mindig csak Ambrus András szólalt fel, Szűcs Lajos nem nyilatkozott.  Március 15 alkalmából azonban több helyszínen is megjelenik. Így Rád település és Ráckeve is szerepel ünnepi programjában.  Azonban az ünnepi étkeztetés kapcsán tudtunkkal egyetlen érintett szociális intézményt sem keres fel, és/de nem is beszél róla.

Még mindig nem született megállapodás a Hungast Kft. és Pest megye között, ám a cég úgy döntött, nem zárják le a konyhákat azokban a szociális intézményekben, ahol ők biztosították eddig a melegétel-ellátást.

A helyzet még mindig nem oldódott meg Pest megyében, a cég gesztust gyakorolt, s biztosítva lesz az étkeztetés a négynapos ünnep idejére.
A nyilatkozó cégvezető azt mondta, hogy az ellátottak egészségügyi helyzetére tekintettel a négynapos ünnep idejére nem zárja le a Pest megyei szociális intézmények konyháit a Hungast Kft. Ételt ugyan nem tudnak biztosítani, de ha az önkormányzat gondoskodik erről, akkor a cég munkatársai vállalják a tálalást és a mosogatást.

Ebédre, gondoskodásra várva

Amint arról korábban beszámoltunk, a Hungast Kft. az önkormányzat fizetésképtelensége miatt függesztette fel az ebédszolgáltatást tizennyolc megyei középiskolában likviditási problémákra hivatkozva. A cég azonban több helyen a konyhákat is lezárta, így ezekben az intézményekben az önkormányzat által biztosítottak ellenére sem tudtak a diákoknak meleg ételt kiszolgálni.
*

14 megjegyzés:

  1. Fo-lak! Örömmel olvasom részletes írásaidat a megyében kialakult helyzetről. Látom nagyon toppon vagy a témában.
    Egyet azonban nagyon hiányolok, mégpedig, hogy ennek a kialakulásáról semmit nem írsz. Én emlékezem arra, amikor 2006-ban a fidesz túlnyerte magát, és az akkori belügyminiszter bizonyos Lampert Mónika azzal nyugtatgatta mszp-s párttársait,hogy úgysem lesz mozgásterük. És így is lett. A Gyurcsány kormány mindent megvont, a feladatokat növelte. Nem személyeket kellene szapulni minden írásodban! Ez nem teszi hitelesebbé amúgy jó meglátásaidat! Bízom kényes tárgyilagosságodban és a témával kapcsolatos szakértelmedben.

    VálaszTörlés
  2. Bár nem nekem lett a hozzászólás címezve, de megjegyezném, amíg a jelenlegi képviselőknek, városatyáknak és megyei vezetőknek fontosabb a saját boldogulásuk, addig felesleges mindennemű múlt idézés.

    VálaszTörlés
  3. Én az érintett intézmények vezetői helyében meghívtam volna az illetékeseket egy közös ünnepi ebédre.

    VálaszTörlés
  4. Én is egyetértek azzal, hogy értékes munkát végez fo-lak. Nem hiszem, azonban, hogy ezzel bárkit kikezdene, főleg nem alaptalanul.
    Szűcs több éve van a megye élén. Nem kéne funkciókat halmozni addig, amíg eggyel sem bír el. Ne a tenisszel és az ünnepléssel foglalkozzon, inkább látogassa a miatta szorult helyzetbe került ellátottakat, és magyarázza el nekik, hova lett a pénz, a támogatás, és a kaja.
    Horváthnak sem kéne három helyen tartania a markát, amíg eggyel sem képes megküzdeni. Ő ugyanúgy benne van a megye hiányosságaiban, mint ahogy a laptopok eladásában, felvásárlásában és újra vételében. Szóval nincs miért dédelgetni, pátyolgatni, fedezni őket.
    Ne harácsoljanak és főleg ne vezessenek be új helyi adót akkor, ha magukra nem vonatkoztatnak a pénztelenségből, a hiányból semmit. Most akkor vállalják a nyilvánosságot és a következményeket. Ez a minimum. A többi stimmel.

    VálaszTörlés
  5. 2008-ban kiszervezték az étkeztetést, 200 főtől megszabadulván mégsem eredményezett megtakarítást. Most mi lesz ezekkel a dolgozókkal? Visszaveszik Őket, vagy mehetnek a levesbe.
    Szégyen Pest Megye vezetésére nézve, és még Ők vannak felháborodva, hogy a HUNGAST etikátlan.
    Hová tették az étkezésre befizetett összegeket és az állami támogatást?

    VálaszTörlés
  6. Sajnálom, hogy az általam felvetett gondolatokra a szokásos reakciók érkeztek. Ezt a blogot olvasva a következőket tudom leszűrni: minden bajok forrása a Szűcs és a Horváth, valamint a kivetett adó, a laptopok, a polgármester és az alpolgármester / aki egyben megyei képviselő/ maximális fizrtése, sőt, hogy tanítani is merészel az álláshalmozója, nem beszélve a tenisszövetségről /már ami a Szűcsöt illeti/.
    Remélem fo-lak kicsit más szempontból is megvilágítja a dolgokat, persze csak a tényszerűség és a tárgyilagosság kedvéért.
    Köszönöm.

    VálaszTörlés
  7. A bajok forrása az a nem elhanyagolható tény, hogy míg az említett úrak egyike megfontoltságról, önmérségletről és áldozathozatalról papol és a másik adókat vezetett be a hiány pótlására, addig szépen csendben és gusztustalan módon harácsolnak egy keveset. Ez a lényeg röviden és tömören. Elszomorító továbbá, hogy te, csak egy szokásos reakcióként értékeled ezen problémák felvetését. Úgy néz ki neked és az említett úraknak ezen esetek nem jelentenek semmiféle erkölcsi problémát. Na ez a sajnálatos.

    VálaszTörlés
  8. Igazán könnyedén kicseszhettek fo-lakkal. Végezzétek a munkátokat tisztességesen, ne dézsmáljátok a közvagyont és neki sem lesz miről írnia. Ennyire egyszerű.

    VálaszTörlés
  9. Sajnálom, lehet, hogy tényleg tudatlan vagyok, de nem értem a két ember összemosását. Nem értem, milyen adókról írsz. Egyről tudok, az a kommunális adó, mi a többi? És örünék, ha a harácsról is írnál.
    Te vagy fo-lak? Ha nem, várom hozzászólását, bár megtisztel, hogy más is reagál.

    VálaszTörlés
  10. Még jó hogy volt egy szarházi MSZP kormány, amelyikre mindent rá lehet kenni. Az érdemeket kihangsúlyozzák, azt a Fidesz vezetésű önkormányzat tette, ami pedig szégyellni való, az az MSZP miatt van.
    Ugyanez a helyzet Ócsán is. Újjal mutogatunk a Döntire, ő volt aki miatt csak nőtt a város adóssága, de leborulunk az építészeti nívódíjas Egészségház, meg a felújított Bajcsy előtt, amit meg a Bukodi vall magáénak. A kötvények kibocsátását is sajátjaként emlegeti. De ne felejtsük el, hogy akkor is a Dönti volt a polgármester.
    Most vagy minden az ő érdeme, vagy minden a Bukodié. Rossz és jó egyaránt.

    VálaszTörlés
  11. Én sem vagyok kimondottan illetékes, de segítek értelmezni: aki három helyen tartja a vasat a tűzben, az mai értelemben a markát is. Ez és a legmagasabb illetmények kivétele, a két ócsai pénzen bevásárolt laptop valóban harácsolásként értékelendő.
    Azért vetnek ki adókat, hogy bevételt generáljanak. ilyen a súlyadó, az általad említett kommunális adó, a személyi jövedelem adó, és az összes helyi, vagy országos adó. Nem részletezem. A két ember kapcsolata pedig szintén érthető. Horvát és Szűcs Fideszes. Ráadásul mindkettő Pest megyében a közgyűlés tagja. Az egyik elnök, a másik képviselő. Szerinted melyiken múlik jobban, vagy kevésbé az ottani költségvetési hiány? Ők szavaznak, és a Fidesz vezet. Övék a többség, ők hozzák a döntéseket. tehát felelősek. Vagy van más magyarázat? Mondj valamit, ami nem kapcsolja össze őket ez ügyben. Én értem az írást. Számomra tiszta és világos. Tényleg meglátogathatnák az idős betegeket az ünnepre való tekintettel, ha már elszórták a kosztpénzt.
    ja és valóban megérne mindannyiuktól egy személyes bocsánat. Nem így gondolod?

    VálaszTörlés
  12. Van egy olyan érzésem, hogy személyesen is sértettnek érzi magát a hozzászólások álltal. Tudja jól, hogy miről van itt szó, csak játsza az értettlent.

    VálaszTörlés
  13. Azzal amikor az Önkormányzat átadta az étkeztetést a HunGast kft.nek jól járt mindenki. A szociális otthonban dolgozó konyhásoknak végkielégités járt, másnap ugyan ott dolgoztak tovább, de már mint Kft. dolgozói. A konyha felszerelését, széthordták a szociális otthon dolgozói (lehet, hogy pár fillért fizettek érte, de mindent elvittek ami nem kellett a Kft.nek) A kenyeret addig amig az otthon főzött a közeli pékségből szállitották, a HunGast valahonnan messziről. Csodálkoztunk rajta mi ebben az üzlet, ha a kenyér árához még hozzáadjuk a fuvarköltségét is.igy csináltak ezt minden áruval, gondolom valahonnan a "csókosok" juttotak előnybe!! Torokrákos betegeknek nem tudtak olyan diétás, pépes ételt csinálni,ami nem ugy nézett ki mint a hányás, mert mindent egybe daráltak le, tésztával pörköltet és ezt a gusztustalanságot ha nem ette meg akkor válogat a beteg!!! cukordiéta abból állt, hogy keserű kakó, tea, + zsemle, semmi másban nincs diéta, sem diabetes, se epekimélő!! Hozzájárult szerintem ehhez még az is, hogy a dolgozók kg számra vitték müszak után haza kenyeret originált csomagolásban, zsemlét amit csak tudtak aztán ráfogták, hogy a gondozottak esznek sokat. A dolgozók fizetni nem fizettek ebédet, de kettő helyett ettek!!Esznek!!! Az önkormányzat nem ellenőrizte, hogy azért a pénzért azt adja e a HunGast Kft amit megigért! az Intézmények dolgozói(tisztelet a kivételnek) szabadon garázdálkodnak. Szerintem ezért az áldatlan állapotért felelős az Önkormányzat, mert nem ellenőriz rendesen, az Intézmény mert engedi a dolgozóit élősködni, a gondozottak pedig mert mivel kevés dolgozott közülük nincs is jövedelmük, vagy csak nagyon kevés! Szerintem okosabb lett volna ha ugy maradt volna minden ahogy volt és saját konyhájukon, saját dolgozójuk, élelmezésvezetőjükkel karöltve látták volna el a gondozottakat.

    VálaszTörlés
  14. Tegnap arra jutottam, hogy akiből politikus lesz és pozícióba kerül, megszűnik ember lenni. Ez egy új faj, az evolúció csúcsterméke. Hát...nem vagyok büszke.

    VálaszTörlés