A mi (kis)városunk - Ócsa

Ilyen város nincs még egy!
Itt minden máshogy történik, és általában az is rosszul. Ha egyszer lesz itt vezetőváltás, ez a blog lesz a vádirat.
(De kisvárosunkat mi így is szeretjük ... - Ámbár, megvan a saját véleményünk.)

2011. március 20., vasárnap

Közétkeztetési botrány a Fideszhez kötődő cégcsoport körül ( - HVG)

Milliárdos értékű budai ingatlant szerezhet meg követelése fejében a közétkeztető Hungast. A Fideszhez kötődő cégcsoport Pest megyével csatázik.

Az ötvenes évekig zárda, majd pártiskola, később tüdőgyógyintézet működött a Budapest egyik legelegánsabb részén, a Tárogató út–Széher út–Szerb Antal utca által határolt másfél hektáros ingatlanon, amely szakértők szerint még válság idején is milliárdos érték. A tulajdonos Pest megyei önkormányzat által fenntartott Szent Rókus Kórház Budagyöngye-részlege működött itt 2007-ig, az őrzött ősfás park – rajta a kórházépületekkel – azóta parlagon hever. Az ingatlan tulajdoni lapjára március elején széljegy érkezett: a Hungast Kereskedelmi Kft. kéri jelzálogjoga bejegyzését.


A kérelem a megyei közgyűlés február végi határozatán alapul, amely szerint a megyei fenntartású középiskolákba és szociális intézményekbe egy 2008-ban kelt szerződés alapján ételt szállító kft 2011. augusztus végéig haladékot biztosít a megyének a tavaly év végén esedékes 471 millió forint és kamatai megfizetésére, miközben a tulajdonos „szabadon rendelkezhet” az egyébként is eladásra szánt ingatlan felől. Ha a határidőig pályázaton nem sikerül vevőt találni, közösen gondolkodnak majd „az ingatlan értékesítésének további lehetséges módjáról” – írta Szűcs Lajos (Fidesz) közgyűlési elnök a HVG birtokába jutott előterjesztésben.
A megállapodás feltétele volt – mondta a HVG-nek Kérfalusi Attila, a Hungast ügyvezetője –, hogy a megye az idén januártól esedékes számlákat határidőre fizesse, ám ez nem történt meg: március közepéig további 324 milliós adósság halmozódott föl. Így a teljesített, de ki nem fizetett szolgáltatások értéke megközelíti a 800 millió forintot. Ezért fordulhatott elő, hogy március elején leálltak az ételszállítással a középiskolákba, a napokban pedig a szociális intézményekbe is (összesen 34 intézménybe szállítottak hatezer adag ételt). „Az utolsó hetekben a készleteink terhére teljesítettünk, de a raktárak már üresek. Beszállítóktól a velük szemben fennálló tartozásaink miatt nem rendelhetünk, dolgozóinknak nem tudtunk bért fizetni” – sorolja az ügyvezető. Kérfalusi mindennek ellenére nem kérdőjelezi meg az önkormányzat jóhiszeműségét, s bízik a megállapodásban, bár – ismeri el – a tárgyalások megfeneklettek: a megye tízmillió forintos részletfizetési ajánlatát nem tudják elfogadni. Mint mondja, lejárat után sem szeretnének élni a jelzálogjogukkal, inkább a pénzüket szeretnék.


Annak idején a Hungast tette az egyetlen érvényes ajánlatot a fideszes vezetésű Pest megye közbeszerzési pályázatán – tájékoztatta a HVG-t az önkormányzat szóvivője. A sándorfalvi cégcsoport (lásd ábránkat) szolgáltat székhelyén, Dunaújvárosban, Siófokon, Enyingen, Somogy megye néhány intézményében és Esztergomban is. Kérfalusi szerint kisebb csúszások előfordulnak itt-ott, de a Pest megyei helyzet példátlan. A gondok tavaly nyáron kezdődtek, így ez nem látszik a kft hozzáférhető legfrissebb, 2009-es mérlegén. Az még kiemelkedő évet mutat: a saját tőke 33 millióról 116-ra, a bevétel 235 millióról 1,35 milliárdra, az eredmény 27 millióról 93 millió forintra emelkedett. Most viszont gyülekeznek a felhők Pest megye határain túl is. Esztergom szintén adósuk, ami összefügghet a helyi politikai csatározásokkal is. Elődjétől, Meggyes Tamástól (Fidesz) a független Tétényi Éva polgármester kaotikus gazdasági helyzetet örökölt, miközben a Hungast-csoport Meggyes kegyeltjének tűnik. A helyi „ételhordó” kft-be cégén keresztül beszállt az önkormányzat is, ráadásul a közétkeztetési szerződést az után kötötték az akkor Egomgastnak nevezett vállalkozással (azóta Hungast Esztergom), hogy a tulajdonosok másik cégével a város már bejáratott kapcsolatban volt.
A Hungast-tulajdonos György Tamás érdekelt volt korábban az Esztergomban – és még számos, túlnyomó többségében fideszes irányítású településen – fürdőt építő Aquaplus Kft.-ben, amely jelenleg unokatestvére, György Zoltán tulajdona. Az újabban az alternatív energia felé fordult Aquaplus alapította a jelenleg György Zoltán érdekeltségében álló Aqua Holding nevű céget, amelyben egészen tavaly nyárig tulajdonos volt Bánki Erik, a Fidesz dél-dunántúli regionális igazgatója. A Szeretgom esztergomi honlap annak idején azt szellőztette meg, hogy a párt imázsát megtépázó Meggyest a központ kifejezetten Bánki felügyelete alá helyezte, és ez ellen az északon illetékes pártigazgatónak, Molnár Ágnesnek – aki György Zoltán iskolatársa volt a szegedi Radnóti Gimnáziumban – sem volt kifogása. Bánkinak mindenesetre köszönhet egyet-mást a dél-dunántúli balneológia is: alighanem neki is volt szerepe abban, hogy a pártközpont tavaly év elején szétzavarta az Aquaplus ottani beruházását támadó siklósi Fidesz-alapszervezetet.
Az önkormányzati megrendelésekkel kistafírozott cégcsoport szolgáltatása ellen ugyanakkor nem merült föl kifogás – sem hivatalosan, sem a HVG-nek név nélkül nyilatkozó intézményi alkalmazottak szerint. Pár száz forintért jó minőségű ételeket (húst és gyümölcsöt is) kaptak a diákok és a gondozottak, a konyhások szakszerűek voltak és együttműködőek. A Hungast nem csupán a közétkeztetésre szánt önkormányzati pénzt kapta meg, az ételek árának nagyjából a felét a szülők/gondozók fizetik. A Pest megyei gyerekek egyébként jelenleg is kapnak ebédet: általában egy másik közkonyhán (például helyi kórházban, egyházi intézményben) vagy saját készítésben. Nagyobb gond, hogy úgy tűnik, Keller László (MSZP) volt közpénzügyi államtitkárnak, megyei képviselőnek volt igaza, amikor néhány hete a megye csődjéről nyilatkozott, az eladósodást mondva felelősnek. Azóta kitört a közétkeztetési botrány, majd a tankönyves vállalkozók is jelezték: a megye szeptember óta nem fizette ki a leszállított könyveket.
*

5 megjegyzés:

  1. Szerintem nem az a lényeg, hogy kié Hungast Kft.
    Az a felháborító, hogy milyen "munkát " végez a Pest megyei önkormányzat.Azért azt ne felejtsük el,hogy kinek a hibájából tört ki ez a botrány !!
    De az Önkormányzat önhibáján kívül került ebbe a helyzetbe...És mindenki hibás, etikátlan...s tb. Ő a nyerő !! Mi melósok, meg haljunk éhen !Minimálbérből élő emberek, mert a megyén mindenki megkapta a bérét, függetlenül attól, hogy selejtes munkát végzett vagy sem ! Mi szenvedjünk hiányt, mi érezzünk bűntudatot ,minket kell sarokba szorítani !!! Pedig mi csak végeztük a munkánkat és végeznénk továbbra is ha a Megyei vezetőség képes lenne megoldani a felmerülő "problémákat " Három hete nem tudnak megoldást találni !!! Az idő Pénz !!! Minek vannak ilyen emberek , ilyen pozíciókba ??
    Szégyen és gyalázat !!! Ennyi idő is kevés volt ilyen fontos ügy megoldására !!

    VálaszTörlés
  2. HunGast-os dolgozóként kérdezem a Pest-megyei önkormányzatot , tudnának félretenni 70-75ezer Ft-ból annyit , hogy megéljenek még ők szórakoznak és húzzák az időt? Miért a kisemberek isszák a levét ennek? Mikor kapunk fizetést? ... ezek mind megválaszolatlanul maradnak...

    VálaszTörlés
  3. Kedves előttem szóló kolléga !
    Lehet, hogy azt akarja a Pest Megyei Önkormányzat elérni, hogy mi konyhai dolgozók haljunk éhen, és akkor nem kell tovább foglalkoztatnia minket a szerződés bontás után.Nincs ránk szüksége !! Hiszen minden intézményben megoldható a meleg étkeztetés konyhások nélkül is.Habár én személy szerint nem végezném el az étkeztetéssel járó feladatokat az intézmények dolgozói helyében.Nincs a munkaköri leírásukban ez a feladat. Nem beszélve arról, hogy a legtöbb intézményben a technikai dolgozók végzik el ezt a feladatot és nem a tanárok.Kíváncsian várom mennyi plusz jövedelmet kapnak majd a többlet munkájukért.Mindig, mindenhol a kis emberek végzik el a rendes munkát !! A megyei vezetőknek, meg nagyon sok idő kell a dolgok megoldására. És mennyivel több pénzért !!! Ez a nem semmi.....

    VálaszTörlés
  4. Az óraadó tanároknak sem érkezett még meg a fizetése. Én már csak tudom. De ha én nem fizetném be a kocsim súly adóját, hát lenne nemulass. A jogellenes kommunális adó kapcsán a jegyző 200 ezres bírsággal fenyeget mindenkit. A Bukodi és a Horváth kussol, de köszönik jól vannak, havonta a több mint fél millióval, amit Ócsán felvesznek. Csak ők ketten a város költségvetéséből havonta több mint egy millát kivesznek. Persze, hogy tojnak minden másra.
    Amúgy meg kevés a pénz a kasszában? Kérem példát kellene venni Tiszavasvári önkormányzatáról. A testület lemondott a tiszteletdíjáról, mert van más bevételük, munkahelyük is. Ezzel sok forintocskát hagynak ám a kasszában.
    Ja, hogy ott Jobbikos a polgármester? Nekünk ezek jutottak. Tiszavasváriban nem is hagynák ezt az ott élő emberek.

    VálaszTörlés
  5. Nem érnek rá ilyen aproságokkal foglalkozni, teniszezni és focizni vannak.

    VálaszTörlés