A mi (kis)városunk - Ócsa

Ilyen város nincs még egy!
Itt minden máshogy történik, és általában az is rosszul. Ha egyszer lesz itt vezetőváltás, ez a blog lesz a vádirat.
(De kisvárosunkat mi így is szeretjük ... - Ámbár, megvan a saját véleményünk.)

2011. március 30., szerda

Korábban bohóckodtak, most nem étkeznek ( - a Szűcs meg tovább lapít, mint az a bizonyos a gazban)

A Pest megyei iskolába járó diákok többsége a márciusi menzastop után lemondott az ebédről, bár az intézmények alternatív módon biztosítják a szolgáltatást. A menzastop hátterében álló tartozást a Pest Megyei Önkormányzat nem vitatja, és az államtól vár segítséget.

"Hiányzik. Nem elsősorban a kaja, hanem az ebédlőben töltött idő. Mióta bezárták, azóta összevissza eszünk, a tantermekben vagy az udvaron" - mondta a monori Jószef Attila Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola egyik diákja. A monori intézmény tanulóihoz hasonlóan az ócsai Bolyai János Gimnázium és Kereskedelmi Szakközépiskola tanulói és tanárai is azt mondták, hogy a "bandázásról" kellett lemondaniuk a menzastop miatt.  Itt is sokkal kevesebben étkeznek mostanában, mint korábban. Ezzel nem csak az iskola diákjait hozta nehéz helyzetbe a megyei önkormányzat, - melynek tagja az egyik tanár is - hanem a tanulók szüleit is, hiszen megnehezítette a sorsukat ez a megalázó helyzet.

A több mint húsz, Pest Megyei Önkormányzat által fenntartott oktatási és szociális intézményben március eleje óta nem biztosítja az étkeztetést az ezzel megbízott Hungast Kft. A cég az után döntött így, hogy az önkormányzat nem fizette ki a szolgáltatás januári és februári 150-150 millió forintos számláját, emellett a Hungast további 470 millió forintot követel az önkormányzattól. Bár valamennyi iskolában megoldották az étkeztetést, másik iskola menzájával történő együttműködéssel vagy ételkiszállítással, de a megrendelők, azaz a étkezést kérő diákok száma mindkét iskolában drasztikusan visszaesett. 

 A Pest Megyei Önkormányzat kérdésére közölte, nem vitatja a tartozást, de nincs pénze arra, hogy kiegyenlítse a számlát. Az önkormányzatnál abban bíznak, hogy az állam az önkormányzatok támogatási keretének (önhiki) terhére biztosít forrást a tartozás kiegyenlítésére. 

"Nem az én műfajom az új etetés. Amíg nem áll vissza a korábbi rendszer, addig otthonról hozok szendvicset" - mondta a monori iskola egyik kilencedikes diákja, aki korábban a menzán étkezett. (Az érintett Pest megyei intézmények közül az egyik legnagyobb kapacitású, korábban több mint ötszáz diáknak étkezést biztosító József Attila Gimnázium konyháját és ebédlőjét a menzastoppal párhuzamosan lezárta a cég. Jelenleg egy másik szolgáltató viszi az ebédet a diákoknak, egyszer használatos - műanyag - tányérokban.)
"Korábban menzás voltam, kipróbáltam az újat is, de nem az igazi. Nem a minőségével van gond, hanem azzal, hogy kevesebb, és nem tudjuk normális körülmények között megenni. Most a tanteremben vagy az udvaron fogyasztjuk el a kaját. Régen két vagy három fogás volt, most pedig kapunk egy egytálételt, és kész" - fogalmazott egy kilencedikes lány. 
 

"Az étkezés egy program volt, ott beszélgettünk, bohóckodtunk. Ez hiányzik" - mondta az egyik, ócsai iskolába járó diák. Az ócsai Bolyai János Gimnázium igazgatója, Talapka Józsefné azt mondta, hogy a tanulói közül korábban több mint százan kértek ebédet, március eleje óta egy másik iskola (a  Halászy Károly) menzáján biztosított az étkezés, de erre mindössze húsz-harminc diák tart igényt. 
Talapka Józsefné közölte, a diákok arra panaszkodnak, hogy nem tudnak bandázni az étteremben. "Nem rosszalkodásra kell gondolni, hanem arra, hogy a menzastop óta elveszett egy korábban fontos közösségi tér" - tette hozzá.
A monori intézmény vezetője, Megyeri István pedig azt mondta, hogy a korábbi több mint ötszáz diákkal szemben az elmúlt hetekben nagyjából kétszáz tanulónak kell biztosítani az ebédet.
"A szüleim megértik a helyzetet, de nem örülnek neki" - mondta a monori gimnáziumba járó tizedikes lány, és hozzátette, hogy ha kérek, adnak több zsebpénzt, azt elköltöm ennivalóra. Egy másik, az iskola előtt zsemlét majszoló lány pedig azt mondta, amióta bezárták a konyhát és az ebédlőt, a környéken lévő kínai étteremben, illetve egy utcai büfében oldja meg az étkezést.


A menzaügy csak egy a sok közül
A Bolyai igazgatója azt is elmondta, hogy a mostani kényszermegoldás egyébként adagonként 10-20 százalékkal olcsóbb az önkormányzatnak, de ezen nem sok múlik. "Jóban vagyunk az önkormányzattal, próbálnak is segíteni, de ha nincs pénz a kasszában, akkor nehéz bármit is csinálni. A menzaügy egy a sok közül, de látni kell, hogy időzített bomba a finanszírozás. "Csúszásban vagyunk a gázszámlával, az áramszámlával. A gazdasági igazgató próbálja a rendelkezésre álló pénzből a tartozásokat csökkenteni, hogy ne essünk hatvan- vagy kilencvennapos késedelembe, mert abban az esetben valós veszély a szolgáltatás leállítása. "Ezt az érettségi előtt mindenképp szeretnénk elkerülni. Egyelőre a szolgáltatók április 15.-éig adtak határidőt, ezért nagyon remélem, hogy a Pest Megyei Önkormányzat kérelmét elfogadják, és rendezni tudjuk a tartozásainkat!" - mondta a helyi intézmény vezetője.

Pénzügyi problémákat említ Megyeri István is, aki közölte, hogy a monori intézmény - az ócsaihoz hasonlóan - gazdasági központként működik, azaz több környékbeli iskola is alá tartozik. "Volt olyan iskola, ahol például a telefonszámlára nem volt pénz" - tette hozzá. 
Arra a kérdésre, ha nincs az önkormányzatnak pénze, akkor miből fizetik naponta az ebédet, Megyeri István azt mondta, nincs rálátása a finanszírozás hátterére.
"A mostani szállító, gondolom, a kialakult ügy miatt előre kéri a pénzt. Mi leadjuk a megrendelést, ezt az összeget az önkormányzattól megkapjuk, és utaljuk is tovább" - tette hozzá Megyeri István, aki nem számít arra, hogy gyorsan megoldódik az ügy. Abban reménykedik, hogy ettől függetlenül a konyhát át lehet majd venni a Hungasttól, és a közeljövőben újraindíthatják a működést.

Jelzálog a kórházon
"Az önkormányzat nem vitatja az intézményekben étkeztetést végző cég által követelt tartozást, de egyelőre nincs miből kifizetni" - mondta  Szűcs Lajos elnök helyett, Ambrus András, a Pest Megyei Önkormányzat sajtófőnöke, és hozzátette, a fizetési hajlandóságot az is jelzi, hogy az önkormányzat engedélyezte, hogy a Hungast jelzálogjogot jegyezzen be a Budagyöngye kórházra.  (Szűcs egyébként eddig nem szólalt meg a nyilvánosság előtt az ügy kapcsán. Most is kerüli az ebbéli megjelenést. Valószínüleg nem kívánja felvállalni az ebbéli megnyilatkozást, a közszereplést.) A 470 millió forint adósság fedezetét biztosító jelzálog-megállapodás szerint az önkormányzatnak augusztus végéig kell kiegyenlítenie a tartozást, különben elúszhat a kórház. Ambrus közölte, hogy az önkormányzat 470 millió forint korábban összejött tartozáson felül a januári és februári szolgáltatás 154, illetve 150 millió forint körüli összegével adós a cégnek.

"A tartozás miatt a Hungast kezdeményezte a három évvel ezelőtt kötött szerződés felmondását, folynak a tárgyalások arról, miként tudjuk rendezni a tartozást" - mondta Ambrus. Hozzátette, a közgyűlés pénteken dönt arról, hogy az önhibáján kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzatok számára biztosított állami keretből (önhiki) igényeljen támogatást. "A pontos összegről még nem határoztunk, decemberben 4 milliárd forintot igényeltünk, abból csak 40 milliót kaptunk tavaly.  A  március 31-ei - pénteki - közgyűlésen születik döntés arról, hogy az önkormányzat mekkora összegre pályázik" - mondta ismét Ambrus.
"A felhalmozódott tartozás miatt a Hungast ugyan nem szállít ételt a megyei önkormányzat által fenntartott intézményekbe, de néhány napos szünetet leszámítva mindenhol megoldódott az étkeztetés. Az első két hét tapasztalatai szerint így olcsóbban megoldható a szolgáltatás, ezért döntött az önkormányzat arról, hogy a három évvel ezelőtti gyakorlatnak megfelelően saját hatáskörben oldja meg az intézmények étkeztetését" - közölte a szóvivő.  Kérdésünkre, hogy milyen vészforgatókönyv lép életbe, ha nem kap önhikis támogatást az önkormányzat, Ambrus azt mondta: "reméljük, hozzájutunk a kért összeghez, különben új intézkedéseket kell hozni". "A későbbi lépéseket pedig az határozza meg, hogy mekkora összeget kap az önkormányzat" - tette hozzá, és ennek megfelelően kell majd átszabni az önkormányzat már elfogadott idei költségvetését.

Arra a kérdésünkre, hogy miért külsős cégre bízták az étkeztetést, ha az önkormányzat olcsóbban is meg tudja oldani, Ambrus András azt mondta, hogy a legtöbb intézmény konyhája nem felelt meg a követelményeknek, és a szolgáltatás biztosításával megbízott cég vállalta, hogy a konyhákat az előírásoknak megfelelően felújítja. A beruházások költsége is az eddig felhalmozott adósság része, várhatóan a szerződés felbontásáról és a tartozás rendezéséről szóló tárgyalásokon meg kell állapodni a fejlesztések ellentételezéséről is.
 *

3 megjegyzés:

  1. Szegény megyei önkormányzat! Még ha ráérnék sajnálnám is őket! Maguknak keresték a bajt, mivel nem tanultak meg spórolni! Szerintem itt is ugyanúgy kellett volna beosztani a pénzt, mint otthon csak az otthoni kicsiben itt, pedig nagyban. Mondjuk maguknak tudtak spórolni, mivel az elnök úr gyerekeinek külön-külön házuk van, no meg ő el tudott utazni Párizstól kezdve Kínáig! Az még benne a röhej, hogy nincs pénz, de a konyhákat vissza akarják venni! De miből fogja fenntartani őket? A dolgozókat miből fogja fizetni? Egyáltalán, lesz valaki, aki ezek után ingyen dolgozik ezeknek?!

    VálaszTörlés
  2. Ha jól tudom akkor azt a pénzt amivel tartoznak az önkormányzatok, azt elsikkasztották, legalábbis valahogy így hívják,ha a szülők befizetik az ebédpénzt,de az eltűnik. Ilyenkor az a féleszű buday hol van? Ezt a csőcseléket nem kel elszámoltatni semmivel?

    VálaszTörlés
  3. úgy látom a megyei vezetők pofáján vastag bőr van!már megint elodázták adolgot!úgy látszik, hogy ki akarják húzni anyári szabadságukig!két hét múlva méltóztatnak, majd megint összeülni!vagyis április 15.- én!!!!!így már három havi bérrel tartoznak plussz a hungast pénze!!!!!! gratulálni tudok csak hozzá!!!!!
    eltárgyalgattok a jó kis fizetésetek mellett ki tudja meddig, miközben a dolgozók nem kapnak fizetést nem szégyenlitek magatokat szűcs és társai

    VálaszTörlés