A mi (kis)városunk - Ócsa

Ilyen város nincs még egy!
Itt minden máshogy történik, és általában az is rosszul. Ha egyszer lesz itt vezetőváltás, ez a blog lesz a vádirat.
(De kisvárosunkat mi így is szeretjük ... - Ámbár, megvan a saját véleményünk.)

2011. március 24., csütörtök

Hányavetin, nem odafigyelve közkézen a személyes adatokkal ( - jogellenesen)

Ócsa város hivatalos honlapja által személyiségi jogokat sért az önkormányzat az által, hogy a testület Zárt ülésének anyagát, valamint az ott tárgyalandó szociális ügyekben érintett személyek nevét, címét  kiteszi az internetre az ő belegyezésük és jóváhagyásuk nélkül. Teszik ezt a Computerfutár adónkból fizetett szolgáltatásával közösen jogellenesen, nem első ízben.

A korábbi előfordulásról még szolidan szóltunk, azonban az ismétlés okán nyomatékosítva jelezzük, hogy a személyes adatok védelme érdekében a jegyző, a képviselő és a személyes adatok kezelője büntetőjogi felelősséggel tartozik azok törvényben előírt védelméért hivatáskörében.

Kérjük az önkormányzatot és annak tisztségviselőit, a polgármestereket, a jegyzőt és a képviselőket az ismétlődő jogsértések g további  jogsértések gyakorlatáról, előfordulásáról tájékozódni és tájékoztatni szíveskedjen, hiszen ez már nem az első és nem, a második előforduló eset.

Többek számára az is érthetetlen, hogy a Computerfutár, mint az önkormányzat személyes, vagy házi beszállítója miként juthat hozzá személyes adatokhoz, a zárt ülést érintő információkhoz, azt miként kezelheti és továbbíthatja a világhálón keresztül? 

Kérdésként felmerül még, hogy kívánnak eljárni ez esetben?

Lakossági tájékoztatás szerint már keresték és telefonon hívták ezért Bukodi Károly polgármestert, aki közölte, hogy most nem ér rá.

Szerintünk a jog betartása, a másik tisztelete még nem működik városi köreinkben. 
Most ismét erre szolgáltatott példát Ócsa városa és annak vezetése.
*

12 megjegyzés:

  1. Hol vannak az anyag? Nem találom!

    VálaszTörlés
  2. Nem csak a jogot nem tartják be. Ez a majom szarik mindenre. Itt lehet cirkusz is a lakóházak között, az sem érdekli. Paraszt!

    VálaszTörlés
  3. Oké, de hol az agyag, nem találjuk. Végre valami jó cirkusz. Mi volt a korábbi dolog?

    VálaszTörlés
  4. Újabb fo-lak trükk! Bedobunk valamit, mivel leült a blog, a sok naív/naiva meg rácuppan. Mint valamikor "korábban", amikor szintén valami személyiségi jogokat sértő dolog jelent meg, ami miatt állítólag feljelentés is született, csak azóta senki nem hallott az eredményéről. Ha van kedved talán még visszakeresheted.

    VálaszTörlés
  5. Te is rácuppanhatsz naívan, ha gondolod. Ja, és az persze nem lesz trükk.

    VálaszTörlés
  6. Már megint a szokásos veszekedés. Írja már meg valaki hogy lássuk mi is miröl van szó?

    VálaszTörlés
  7. fo-lak?! Hogyan lehet, hogy a 19:05 még nincsen törölve? Kettős a mérce?

    VálaszTörlés
  8. Valószinűleg rád nem kiváncsi. Ideges vagy miatta?

    VálaszTörlés
  9. Azér ez tulzás, bedobtok valamit, de semmi arról hol találom. B...tatjátok egymást de az eredeti beírásról mély kuss. Most tényleg igaz vagy nem? Ennyit még nem néztük a városi honlapot, de semmi! Most blöff az egész vagy igaz?

    VálaszTörlés
  10. Tisztelt érdeklődők!

    Igen, a hír igaz. Az alábbi mentés szerint, ez volt fent, persze a jogsértő és személyes adatokat már ne teszem ki. Ezt is csupán a hír igaz voltának alátámasztásaként.

    Amit még figyelni érdemes, az a frissítések dátuma.

    ....


    Ócsa, 2011.03.24.

    Tisztelettel:

    Bukodi Károly



    Határozati javaslatok:


    2.1. napirend

    Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testülete

    1. elvi támogatásáról biztosítja a METTEX Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (székhelye: 1177 Budapest, Bogdánfy utca 8/a.) azon elképzelésinek megvalósítását, mely szerint az Ócsa, 027/108, 027/109, 027/110 hrsz-ú területek (volt almás terület) egyikén preciziós műszer gyártásához és szereléséhez szükséges zöldmezős beruházást valósítson meg.
    2. Ez az elvi támogatás a szükséges hatósági és egyéb szakhatósági engedélyek alól a METTEX Kft-t nem mentesíti, és kizárólag tárgybani beruházás megvalósításához kapcsolódik.

    Határidő: azonnal és folyamatos

    Felelős: polgármester


    2.2. napirend

    Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testülete

    1. elvi támogatásáról biztosítja a C.S.O. Kereskedelmi és Gumifeldolgozó Kft-t (székhelye: 2364 Ócsa, Némedi úti major) azon elképzeléseinek megvalósítását, mely szerint a székhelyén és telephelyén megvalósításra kerülő „plazmakémiai pirolízis elvén működő, emisszió nélküli gumifeldolgozó üzem telepítéséhez szükséges beruházást valósítson meg.
    2. Ez az elvi támogatás a szükséges hatósági és egyéb szakhatósági engedélyek alól a C.S.O Kereskedelmi és Gumifeldolgozó Kft-t nem mentesíti, és kizárólag tárgybani beruházás megvalósításához kapcsolódik.

    Határidő: azonnal és folyamatos

    Felelős: polgármester


    2.3. napirend

    Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testülete a társadalmi szervezetek támogatásként kapott pénzeszközök felhasználásáról szóló tájékoztatást tudomásul veszi.

    Határidő: azonnal

    Felelős: -----


    2.4.napiren

    Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testülete az önkormányzati kötvényekről és hitelállományról szóló tájékoztatást tudomásul veszi.

    Határidő: azonnal

    Felelős: -----


    ./.

    VálaszTörlés
  11. 3.1. napirend

    Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert a Dabasi Polgári Védelmi Irodával történő Együttműködési Megállapodás aláírására.

    Határidő: azonnal

    Felelős: polgármester


    3.2. napirend

    Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert a Dabas és Környéke Üdülőtábor alapítvánnyal a támogatási szerződés aláírására, melynek folyósítására az Önkormányzat likvid helyzete alapján kerülhet sor.

    Határidő: azonnal

    Felelős: polgármester


    3.3. napirend

    Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testülete úgy döntött, hogy az …..…(intézmények) energetikai vizsgálatára szóló szerződés aláírására felhatalmazza a polgármestert.

    Határidő: azonnal

    Felelős: polgármester


    3.4. napirend

    Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testülete Telenor szerződésmódosítására irányuló kérelmét elutasítja.

    Határidő: azonnal

    Felelős: polgármester



    b.) Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadja:

    a.) Ócsa Város Polgármesteri Hivatala Alapító okiratának módosítását,

    b.) Ócsa Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala alapító okiratát módosításokkal egységes szerkezetben.

    Határidő: azonnal

    Felelős: polgármester



    c.)

    Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadja:

    a.) a Halászy Károly Általános Iskola Alapító okiratának módosítását,

    b.) a Halászy Károly Általános Iskola alapító okiratát módosításokkal egységes szerkezetben.

    Határidő: azonnal

    Felelős: polgármester


    3.6. napirend

    Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testülete a KMOP-4.5.3.Egyenlő esélyű hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (akadálymentesítés) című pályázathoz szükséges ………....Ft önrészt biztosít a 2011. évben képzett tartalék terhére.

    Határidő: azonnal

    Felelős: polgármester


    3.7.napirend

    Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011-2014 évig terjedően elfogadja Ócsa Város Önkormányzatának Gazdasági Programját.

    Határidő: azonnal

    Felelős: polgármester



    3.8. napirend

    Dönti Károly önálló képviselői indítványa


    3.9 napirend

    …./2011.(….)ÖK. rendelet-tervezet Ócsa Város Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról.

    VálaszTörlés
  12. Zárt ülés

    7.1. napirend

    Szociálpolitikai egyedi ügyek

    Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testülete az 1993. évi III. tv. 43/B. §. (1) bekezdése és a 2/1999.(I.27.) számú ÖK. rendelet értelmében a 2009-ben megállapított ápolási díjakat az elvégzett felülvizsgálat után tovább folyósítja.

    Határidő: folyamatos

    Felelős: polgármester

    ...

    ...

    7.2. napirend

    Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Buszbérletre jogosultak névsorát 2011. január 1-től 2011. április 30-ig terjedő időszakra elfogadja.

    Határidő: azonnal

    Felelős: polgármester

    Frissítve: 2011.03.24, 17 óra 53 perckor

    ************************************************

    Frissítve: 2011.03.24, 18 óra 32 perckor

    ************************************************

    Tehát a tartalom 17:53-tól 18:32-ig volt elérhető.

    ***********************************************

    Korábban engem hívtak ez ügyben, és jelezték, hogy már szóltak a polginak, de elfoglalt volt. Én képviselőnek jeleztem a történést és így már egy folyamat, amolyan riadólánc indult el. Ennek következtében aztán levették a jogsértő tartalmat. Szerencsére.
    Még jó, hogy vannak, akik odafigyelnek a dolgokra!

    Köszönöm az érdeklődést, a figyelmet!

    VálaszTörlés