A mi (kis)városunk - Ócsa

Ilyen város nincs még egy!
Itt minden máshogy történik, és általában az is rosszul. Ha egyszer lesz itt vezetőváltás, ez a blog lesz a vádirat.
(De kisvárosunkat mi így is szeretjük ... - Ámbár, megvan a saját véleményünk.)

2011. február 5., szombat

Megjelent az Ócsai Kisbíró, ( - de így minek) ütve a biztit

Kiütötte a biztosítékot az évi ötmillióért eladott-átadott (előállított) módosított újság januári lapszáma.  Nem is a késői (februári) megjelenés a gond, hanem a munka, amit megjelenít.

Az új szerkesztők fittyet hányva a szakmaiságra önmagukat helyezték előtérbe és a címlapra.
Ez nem szokványos és nem egy bevett szokás, még lapindítás esetében sem, nem pedig annak folytatásaként létrejövő szerkesztőváltás alkalmából.  Az újság nem értük jött létre, nem a sajátjuk és nem róluk szól.  Az Ócsai kisbíró az ócsaiaké, az ő pénzükből nekik készül, az ő hírforrásuk lenne, még akkor is, ha a lap tulajdonosa az önkormányzat, a város és annak választott képviselő-testülete, azon belül pedig az  Oktatási-, Kulturális és Sport Bizottság.

A lapszám tördelése nem megfelelő, a szerkesztés erős kívánnivalót hagy maga után. A lapban az írások elhelyezése rendezetlen, a cikkek, írások áttekintése egyszerűbb, összefüggőbb lehetne. Az átvezetések nem egyértelműek, a folytatás nem következetes.

A lapszám tartalommal való kitöltése eléggé kétes érzelmeket válthat ki. Ócsáról, aktuális témáról alig van értesülése az olvasónak. Az eddigi újság nélküli időszakról a közben lezajlott változásokról alig van értesülés és utalás. Az önkormányzat több üléséről érintőlegesen sincs levezetés. A legutóbbi ülés beszámolója fátyolos és hiányos, bizonyos dolgok elhallgatást nyertek, holott komoly kérdéseket vet fel például az is, hogy ismét fizetnünk kell egy ballépésért.  6 millió forint kár érte a várost. Ennek kifizetése erősen kihat az önkormányzat pénzügyi helyzetére, a lakossági beruházásokra, hiszen a város nem képes egy összegben rendezni ezt a tételt. Ezért egyességet kellett kötni a károsulttal, hogy a tartozást legalább kettő, vagy több részletben fizethessük ki, hogy ne nullázódjon le a kassza és maradhasson pénz a hivatalnokok bérére, a díjakra és az átalányokra. Így a beszerzett laptopok árának megfelelő összeget részletekben fizeti ki a város a bírósági döntést követő határozat után az egyesség eredményeként. (Csak megjegyzem, hogy a Computerfutár számláját nem hiszem, hogy részletezték volna.) Szóval egy megbízott hiteles szerkesztő tollából nem maradhat beszámoló nélkül az általam most vázolt esemény, hiszen ez komolyan érinti a várost és erről beszámolni, tudósítani kell az olvasót.  Ez a kötelessége a cikkírónak. Ha ezt nem teszi, akkor vagy információt tart vissza, vagy mismásol és megtévesztőn, egyoldalúan és elfogultan tudósít. Ezzel félrevezeti, megvezeti az olvasót, ami által hiteltelenné, majd alkalmatlanná válik feladatára, és díjazására.  Ez esetben semmi szükség a munkájára és a pénzügyi megsegítésére, vagyis a díjazására.

Szóval, el kell gondolkodni, hogy most mi a helyzet.  Mi a szerepe a fizetett szerkesztőknek, az újságnak és a képviselő-testületi bizottságnak, ha sem érdekérvényesítő, sem befolyásoló szerepe nincs a közpénzből finanszírozott helyi lap és annak szerkesztőségi munkájára.
Mondom mindezt úgy, hogy még odáig el sej jutottunk, hogy mi szükség a lapot Szűcs Lajos megyei dolgaival terhelni, hacsak nem őt kívánjuk kaserolni és támogatni ezáltal.
Arról sem szóltam még, hogy milyen aktualitása lehet még egy tavaly márciusi eseménynek, amit csak most, közel egy év múltán mutattak be.
Erről talán más aspektusban, vagy bővebben itt olvashatunk:

Megjött a Kisbíró! Megint csalódás...

 

Nem hiszem, hogy két napjában cikkírással, tudósítással foglalkozó hivatásos nem tudott volna frissebb és jobb anyagot biztosítani akkor, amikor e blogon szinte naponta tudunk frissel, újjal és aktuálissal szolgálni az olvasóknak. És ez most nem pénz kérdése, de ha már fizetünk valamiért, akkor az legalább arányaiban feleljen meg annak amire költünk. Itt és most nem egy ár-érték arányos dolgot kapott vissza a város a szerkesztőktől, az újságtól a befektetésért cserébe.
*

8 megjegyzés:

  1. Ez az újság,csak arra jó,hogy sztárolják magukat,mint a város és megye nagy megmentői.Aki nem ismeri álldásosnak nem nevezhető tevékenységüket,még talán be is dőlne a mesének.Igazi politikusi hablatyolást,félrebeszélést igéret halmazokat lehet olvasni benne.Ezért a sok semmiért,ami le vagyon írva,teljesen felesleges a pénzt kidobni.A laptopok árát az irodafelújítési összeget és ennek az "újságnak" az árát más értelemes és szükséges dologra kellett volna fordítani.

    VálaszTörlés
  2. MONDJA MÁR MEG VALAKI KIK VOLTAK AZOK A MARHÁK AKIK EZEKET A KÉPVISELŐKET MEGVÁLASZTOTTÁK?

    VálaszTörlés
  3. - milyen újságíró az aki Bolyai nevét Bólyainak írja? (a tartalomról már nem is beszélek)

    VálaszTörlés
  4. Ami itt Ócsán folyik, arról nem ártana egy különkiadást készítenie a Napló című műsor szerkesztőinek! Bár akinek vastag bőr van a pofáján az Önkormányzatnál, annak nehezen égne le!

    VálaszTörlés
  5. Milyen 6 millióskár érte a várost?

    VálaszTörlés
  6. Dr. Enczi János kapott 6.5 milliót intimitás vesztés, és ingatlan értékcsökkenés miatt. Még egy per van folyamatban, ugyanebben a témában,(újabb milliók?) a tárgyalás áprilisban esedékes. Ha jól hallottam, az iskola körül lakó néhány család is pert indít (újabb milliók?) az iskola/önkormányzat ellen a Spák-féle hétvégi magánrendezvények miatt.Úgy látszik nem tanul a város vezetése.

    VálaszTörlés
  7. Akkor a Spákhoz is megy az Apeh!Ezt nem fogja elintézni a Karcsi!

    VálaszTörlés
  8. Baztatják a kocsmákat, a Spák, meg a Buksi az iskolában italoznak, Attila napoznak, meg höbörögnek. Oda nem kell alkoholárúsítási engedély? A tornaterem több mint 200 méterre van az iskolától? Vagy az iskolán belüli szeszelésre a VPOP engedélyt adott Ócsán a tornatanárnak?
    Ezzel még azt a kis focizási lehetőséget is elbaltázzák ott a részegen dühöngők!

    VálaszTörlés