A mi (kis)városunk - Ócsa

Ilyen város nincs még egy!
Itt minden máshogy történik, és általában az is rosszul. Ha egyszer lesz itt vezetőváltás, ez a blog lesz a vádirat.
(De kisvárosunkat mi így is szeretjük ... - Ámbár, megvan a saját véleményünk.)

2011. február 13., vasárnap

Február 11-13. ( - a kitörés, avagy a becsület, a hősi halál napja)

Február 11-ét,  a Kitörést  a rendszeridegen nemzeti erők nevezték el Becsület Napjának.
Az elnevezés ugyanolyan helyénvaló mint a Nemzeti Összetartozás, mert ugyanúgy nem létezhet nemzeti összetartozás becsület nélkül, mint  ahogy haza sem  a nemzet szerves részeit képező erőszakkal elszakított országrészek nélkül. 


  
A hősies kitörés után Magyarországot másodjára is a keresztre feszítették, de az igazság erejével újra feltámaszthatjuk és fel is fogjuk támasztani!



Pilhál György: 
A hatvanhat évvel ezelőtti nap megítélésében valószínűleg soha nem lesz egyetértés. Már a megfogalmazásnál ügyelni kell, Budavár felszabadításaként vagy elesteként említjük-e 1945. február 13-át. Ami biztos: a második világháborúban csupán Sztálingrádért folyt véresebb csata a magyar fővárosénál, s ez mindenképpen gyászos adaléka történelmünknek, nyomait ma is viseljük az épületek kövein, temetőinkben, szívünkben.
(Magyar Nemzet)
*

7 megjegyzés:

  1. Magyar Péter! Vártalak, kerestelek szombaton, sehol nem voltál.

    VálaszTörlés
  2. Kedves látogató!
    Szeretném tájékoztatni a blogra jegyzetelőt, hogy a továbbiakban minden névtelenül gyalázkodó, becsmérelő hozzászólást spamalni fogok.
    Szeretném, ha az anonim posztolók, nem élnének vissza azzal a lehetőséggel, ami inkognitásukat biztosítja.
    Ha valakinek személyes gondja, problémája van valakivel, azt vállalja fel nyíltan és becsülettel az illető előtt. A közszereplőket is megilleti az ártatlanság vélelme, és a tisztességes bánásmód. Nem szeretném, ha egyesek a korábbi fórum példáját felhasználva netbulloskodnának. Tartsa meg mindenki az elvárható minimális tiszteletet. Ne hergelje senki magát azon, ha milliós tételek terhelik a várost, és annak lakóit, vagy ha adót és egyéb kárt kell rendeznie mások jó voltából. Sajnos ennek következményeit viselni kell, még akkor is, ha ezt többen nem szeretnék. A blog továbbra is beszámol a város dolgairól, a képviselők és az önkormányzat munkájáról.

    VálaszTörlés
  3. Holvannak a névtelen személyek a laptopok eladása és vásárlása mögül? Egyik sem jelenkezett, hogy én voltam.
    Hogy én vettem meg áron alul, azt, amit négy évig használtam és még használhattam volna további négy évig, hogy ezzel is sporoljak a városnak.

    Mutasson példát az,aki elsőnek leadja az újat, amit indokolatlanul vásárolt számára az Önkormányzat.

    Ezt az álszent képmutatás dumát, meg hagyjuk inkább és tanusitsunk egy kis alázatot.

    Ja! És igy jártál:)

    VálaszTörlés
  4. Helyes!
    A képmutatást nem az követi el,aki felfedi a visszaéléseket,hanem az,aki bort iszik miközben vizet prédikál.

    VálaszTörlés
  5. Ezt nem igazán értem. Ide mindenki leirhatja a véleményét vagy a cáfolatát. Ez vonatkozik a közszereplőkre is. Miért nem élnek vele? Ezért, miért folakot és a blogot hibáztatod?

    VálaszTörlés
  6. Nem voltam a túrán, túl gyenge vagyok hozzá. Milyen volt? Milyen távon indultál?

    VálaszTörlés
  7. 1945. február 11-én utolsó felvonásához érkezett Budapest ostroma. Ezen a napon már csak egy egészen kis területre, a budai Várba és annak közvetlen környékére szorultak vissza a magyar főváros védői. Több mint negyvenezer – 23.900 német (ebből 9.600 sebesült) és 20.000 magyar (ebből 2.000 sebesült) – katonát zárt körül Budán a Vörös Hadsereg. A körülzárt katonák két lehetőség közül választhattak. Megadják magukat, vagy kitörnek.

    Az előző évtizedek fizetett történészei szerint a németek és a mellettük mindvégig kitartó magyar alakulatok (többek között az Egyetemi rohamzászlóalj, a Vannay-zászlóalj) értelmetlen ellenállása miatt pusztult el a főváros épületeinek jelentős része, miattuk tartott tovább a körülzárt város lakóinak szenvedése, és miattuk késett Budapest várva várt “felszabadítása”. Mindez igen egyoldalú, sajnálatosan torz megvilágítása a Budapest ostromával kapcsolatos háborús események tárgyalásának.
    Budapest német-magyar védőserege több mint száz napon keresztül (ebből 53 napig teljes bekerítésben!) két hadseregnyi orosz erőt kötött le. Budapest védőinek köszönhető, hogy a szovjet csapatok végül is csak az Elba folyóig jutottak és nem tudták – eredeti terveiknek megfelelően – teljes egészében lerohanni Európát.
    Hogyan értékelte mindezt Európa a hálás utókor? Sehogy. Negyvenhat évnyi elnyomás, rabság és megaláztatás, az ország teljes kifosztása lett a jutalom. Budapest védőire – köztük a végsőkig kitartó magyar katonákra – a háború után egységesen rásütötték a “fasiszta” jelzőt.
    Sajnálatos, hogy az elmúlt évtizedek alatt sem a történészek, sem a politikusok nem tudták megfelelő helyére tenni a budapesti német-magyar védősereg kitartásának valódi jelentőségét. Bizonyára ez is hozzájárul ahhoz, hogy Budapest ostroma és a kitörés; illetve a hősi halált halt német és magyar katonákról való megemlékezés (az éppen aktuális politikai viszonyok árnyalatainak megfelelően) évről-évre – a megemlékezés lehetséges helyszíneit rendszeresen kisajátítva és mások elől hermetikusan elzárva – egyfajta politikai erődemonstráció legyen.
    (Nemzetőr)

    VálaszTörlés