A mi (kis)városunk - Ócsa

Ilyen város nincs még egy!
Itt minden máshogy történik, és általában az is rosszul. Ha egyszer lesz itt vezetőváltás, ez a blog lesz a vádirat.
(De kisvárosunkat mi így is szeretjük ... - Ámbár, megvan a saját véleményünk.)

2011. szeptember 22., csütörtök

Ebadót vethetnek ki az önkormányzatok - egy egszerű történet ( - máris adott a lehetőség)

Ebrendészeti hozzájárulás kivetésére adna lehetőséget az önkormányzatoknak a vidékfejlesztési miniszter által az Országgyűlésnek csütörtökön benyújtott új törvénymódosítás.

Tegnap tettük közzé a Nagy veszélyben van a lakosság az önkormányzat adósságállománya okán című írásunkat, aminek zárórészében felhoztuk, hogy a városi pénzek hiányát az ötletes önkormányzatunk választott képviselői  további adó bevezetésén  gondolkodik, hogy továbbra is fedezni tudja elképzelt, és bejelentett, valamint felvállalt beruházásainak önrészét, valamint azt az ötletparádét, amit eddig is produkált az újításaival. Máris adott lehet Ócsán az új adónem.

A kormány ugyanis lehetőséget adna az önkormányzatoknak a területükön élők további megpumpolására az új törvényi szabályozással.
Az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998-as törvény módosításával a kormány lehetővé tenné az önkormányzatoknak, hogy évente legfeljebb 3500 forint ebrendészeti hozzájárulást szedjenek a kutyák gazdáitól - derül ki a vidékfejlesztési miniszter csütörtökön benyújtott törvényjavaslatából.

A törvénymódosítás indoklása szerint a hozzájárulás kivetésének lehetőségének bevezetésére "a felelős állattartásra való nevelés, a társállatok megbecsülésének javítása mellett az ebrendészetet, mint állami feladatot ellátó helyi önkormányzatok célzott anyagi forráshoz jutása" miatt van szükség. Az önkormányzatok ugyanakkor maguk dönthetik el, hogy beszedik-e a hozzájárulást.

További újdonság, hogy "a jelenleg szabályozatlanul növekvő ebállomány nagyságának alakulásába történő érdemi beavatkozás" érdekében elfogadása esetén a javaslat törvényi szinten garantálja, hogy az önkormányzatoknak a jövőben legyen lehetőségük ebösszeírást végezni.

Tehát a recept egyszerű. Horváth Tamás a testület elé tárja, hogy a városban sok a kóbor eb. Elmondja, hogy egyetlen állat befogása az adófizetőknek úgy 70 ezer forintjába kerül, amit a szerződött ebbefogónak közpénzből fizetnek. Ez éves szinte milliós nagyságrendet mutat. Ez mint kiderül, igazságtalan terheket ró a többségre. Ezért javasolja, hogy tartsanak eb összeírást pár száz ezerért, és ezt követően vezessék be a felelős állattartást az ebadó kivetésével. Ez csupán 3500 Ft/év lenne, de az önkormányzat szorult helyzetében óriási előrelépést jelentene.
A Gazdasági Bizottság, Kardos Zoltán elnöklésével a javaslatot elfogadásra előterjeszti és a lojális képviselők (Bukodiné, Buza, Gallai, Kardos, valamint még Bukodi és Horváth) biztos szavazóként megtámogatják.   
A történéseket majd az Ócsai Kisbíró kommentálja, és a jegyző a törvény szigorú előírásai mellett, a képviselői határozatnak megfelelően kiküldi az adóbevallási íveket. Az adókivetés ezzel megtörténik. A városatyáknak nincs is más dolguk, mint várni a beérkező összegeket, hogy aztán azokat ismét elújítsák a szokásos, valamint az ismert módszer (lásd - több milliós Horváth ötletek) szerint.

Így az önkormányzat máris beszedte mondjuk a MÁV aluljáró értelmetlen felújítására elpazarolt pénzeink egy részét.  (Lehet tehát további ötletjavaslatokkal élve továbblépni a jólétbe.)
*

4 megjegyzés:

  1. Újabb kasza a semmiért!

    VálaszTörlés
  2. Szegény ártatlan jószágok mit vétettek ennek a kormánynak, így még több kóbor kutya lesz az utcákon. Talán nem kellene a betervezett 20-30 stadiont megépíteni, még akkor is ha az embereknek lassan nem lesz sem ennivaló, sem fűtési lehetőség. A fontossági sorrendet meg kéne fordítani és nem mindig csak magukra gondolni.
    Hová lett a 13-14 havi nyugdíj amit ígértek, lassan ami eddig járt azt is el akarják venni, hogy még szabadabban költekezhessenek.

    VálaszTörlés
  3. Semmi különbség, csak most nem szegfűs zászló lobog a szélben hanem narancsos.

    VálaszTörlés
  4. A mai híreket hallgatva, felháborító az egyik új megszorítás a sokból, hogy a nyugdíjakat csökkentik 20 %-kal. Az előző években a Fidesz, nagyon tudta mondani, hogy a nyugdíjakhoz nem szabad nyúlni, de a hatalomhoz jutva elfelejtették.
    Még hány bőrt akarnak lenyúzni az emberekről.

    VálaszTörlés