A mi (kis)városunk - Ócsa

Ilyen város nincs még egy!
Itt minden máshogy történik, és általában az is rosszul. Ha egyszer lesz itt vezetőváltás, ez a blog lesz a vádirat.
(De kisvárosunkat mi így is szeretjük ... - Ámbár, megvan a saját véleményünk.)

2012. március 12., hétfő

Járatcsökkentés, fejlesztés helyett, bojkott munkavégzés helyett ( - megint állunk, haladás helyett)

Megjelent a hír, hogy a kormány a MÁV vonalain körülbelül tíz százalékos járatcsökkentést tervez.
Emiatt MÁV-utasok százezrei, milliói az utolsó pillanatban fognak szembesülni azzal, hogy a kormánynak, és a helyi önkormányzatoknak hála, hiába várnak a vonatokra.  


A 2007-2009 közötti teljesítménycsökkentés egy fillér megtakarítást sem hozott, mert a vasútnál az állandó költségek, mint például a pályafenntartás vagy az infrastruktúra üzemeltetése teszi ki a kiadások jelentős részét. Így a ritkítások és vonalbezárások politikája teljesen értelmetlen, és joggal tiltakozott ellene akkor az a Fidesz is, amely most hasonló rombolásba kezd.
Az ócsai ember sem ússza meg.  
Megszorítások lépnének életbe a 142-es számú Budapest-Lajosmizse(-Kecskemét) vonalon is. Eltűnne egynéhány járatpár. A jelenlegi összevissza járatkiállások alapján úgy gondolják ez fel sem tűnik.
A pontatlanságokhoz, a kimaradásokhoz és a késéhez szokott utazóközönség ezért már nem reklamál. A menetrend csak egy iromány, ami semmire nem kötelezi az üzemeltetőt. A Fidesz meg hiába akar teremteni egymillió új munkahelyet, a szocializálódott közlekedési társaságok bojkottálják a munkába történő eljutást.


142. sz. Budapest – Lajosmizse - Kecskemét vonal:
Lemondva: 2994, 2964, 2968, 2997, 2965, 2961 sz. vonatok. (6 vonat)

Menetrend módosítási igény:
•    A 2963 munkanap helyett naponta közlekedik.
•    A 2967 Kecskemétről 6.17-kor induljon.
•    A 2960 Lajosmizséről 6.57-kor induljon.



Igaz ugyan, hogy a vasút költségeinek 85-90 százaléka függ az üzemmérettől, a tevékenység kiterjedtségétől, ám az is igaz, hogy a MÁV a pályakarbantartási pénzek tizedét se költi el a hálózat kisebb forgalmú felére, vagyis ezekből a vonalakból nagyon sokat kellene teljesen leállítani ahhoz, hogy jelentős megtakarítást érjünk el. Ez pedig politikailag igen komoly döntést igényel, fejtette ki Szarvas Ferenc, a MÁV elnök-vezérigazgatója egy csütörtöki háttérbeszélgetésen, amelyet a MÁV 2011-es pénzügyi eredményeiről tartottak.


Ha pedig marad pár vonat, akkor továbbra is működtetni kell a pályát, a kiadások jelentős hányadát jelentő személyi költségekből sem lehet sokat megspórolni, folytatta. A döntés persze nem a MÁV-é, a hálózat és a szolgáltatás nagyságát a minisztérium határozza meg.
A személyszállítási törvény napi három pár személyvonatot szab meg minimális mellékvonali szolgáltatásként.
nyilvánosságra került egy lista, amely szerint az áprilistól életbe lépő új vasúti menetrendben 412 személyszállító vonatot szüntetnének meg, és további mintegy száz vonat közlekedtetését módosítanák (a tervezett menetrendi változások listáját itt olvashatja). Valamivel több mint negyven vonalon csökkentenék a vasúti szolgáltatást. Jelenleg naponta nagyjából háromezer személyvonat közlekedik, vagyis a tervezet országos átlagban a vasúti kapacitások több mint tízszázalékos csökkentésével számol.
Vannak helyek, ahol teljesen átalakítanák a vasúti közlekedést. Ilyen például a Vác – Diósjenő – Balassagyarmat vonal, ahol tíz lemondott vonattal és tíz módosult vonatközlekedéssel számol a tervezet. Hasonló radikális változás várható a Budapest – Lajosmizse – Kecskemét vagy a Békéscsaba – Kötegyán – Vésztő – Püspökladány vonalakon is, ahol szinten minden vonat közlekedését átírnák.

A járatcsökkentések egyébként – amikre már a február végén benyújtott személyszállítási törvény tervezetéből lehetett következtetni – Szarvas Ferenc MÁV-vezérigazgató szerint nem hoznának érdemi spórolást.
Kérdés, hogy Ócsa város vezetése tud-e az áprilisban jelentkező problémáról?  Felkészült-e arra, hogy a kieső vonatpárokat a Volán járataival, vagy valamilyen más, alternatív mód  pótolja, hogy az itt élő emberek közlekedése biztosított legyen? Vajon tudják-e, hogy már eddig is sok panasz és gond volt a közlekedéssel, amit nem kezeltek, és hogy reggelente a buszon utazok aláírást is gyűjtöttek már, hogy ne kerülővel keljen munkába járniuk? Létezik-e valamilyen stratégiájuk az eljövendő kezelésére, van-e egyáltalán elképzelésük, arról, hogy miként pótolják a kieső járatpárokat?  Tudatában vannak-e annak, hogy amennyiben tovább   csökkentik vasútállomás forgalmát, akkor az Alsópakonyt Ócsa vasútállomással összekötő kerékpárút is értelmét veszti?  Hogy a több millióért kikozmetikázott vasúti aluljáró helyett inkább a buszmegállókat kéne rendbehozni, védetté és fedetté tenni? Vagy, hogy az Alsópakonyba előreláthatólag ősszel beköltözők közlekedési lehetőségei a városban lakókkal együtt tovább romlik?

Hogyan tovább?

*

3 megjegyzés:

  1. Nem kell ritkítani.
    Meg kell szüntetni, csak nyűg és gond ez a MÁV a mindenkori hatalmat gyakorlóknak.
    Nemzeti légitársaság már úgy sincs, minek a nemzeti vasúttársaság.
    A BKV is épp hogy megúszta.
    Annak is a kukába kellett volna menni, egy gonddal kevesebb lett volna.
    Ja, hogy így tovább lehet osztogatni a milliós jutalmakat?
    Szüntessünk, ritkítsunk, emeljünk és találjunk ki új adónemeket.
    Ígérgessünk és merjünk nagyot álmodni.
    Közben azért figyeljünk arra, hogy a képviselői és egyéb bevételeink ne csökkenjenek havi három milla alá, mert milyen politikus az, aki nem képes legalább ennyit összeharácsolni havonta?
    Jobb oldal, bal oldal, mi a különbség?
    Van egyáltalán?

    VálaszTörlés
  2. ez várható volt, nincs európában mégegy vasúttársaság a MÁV-on kívül aminek nincs teherforgalom üzletága. a MÁV igy megcsonkolva fenntarthatatlan. két lehetőség van.. államosítás vagy megszüntetés csakúgy mint a repülőtér nélküli MALÉV esetében. Orbán gyenge az államosításhoz... pénz viszont nincs a fenntartásra. ennyi... egy kicsit megint sikerült elodázni ezzel az államcsődöt.

    VálaszTörlés
  3. Nem kellett volna bagóért elpasszolni a nyereséges teherszállítási üzemágat.

    VálaszTörlés