A mi (kis)városunk - Ócsa

Ilyen város nincs még egy!
Itt minden máshogy történik, és általában az is rosszul. Ha egyszer lesz itt vezetőváltás, ez a blog lesz a vádirat.
(De kisvárosunkat mi így is szeretjük ... - Ámbár, megvan a saját véleményünk.)

2012. március 13., kedd

Félmilliárd eurót felfüggesztettek ( - menni kéne, mondja a Jobbik)

Keddi ülésükön jóváhagyták az uniós pénzügyminiszterek azt a javaslatot, amely felfüggeszti a Magyarországnak járó kohéziós támogatások folyósítását. Egyben úgy döntöttek, hogy ha Magyarország megteszi a szükséges kiigazító lépéseket, az intézkedést már idén júniusban hatályon kívül helyezik.

Kormányzati források szerint a keddi, uniós pénzügyminiszteri ülésen Magyarország mellett állt ki Románia, Bulgária, Svédország, Nagy-Britannia, Lettország, Litvánia, Csehország, Ausztria és Spanyolország, míg Magyarország ellen foglalt állást Németország, Franciaország, Szlovákia, Finnország és Dánia. A Reuters korábban brüsszeli diplomáciai forrásokra hivatkozva még azt jelentette, hogy Ausztria és Németország javasolta a lépés elhalasztását júniusig.


Az unió nyomás alatt tart minket, egyben a gyarmati viszonyrendszert szándékoznak fenntartani. Bár hallani olyan hangokat, hogy a Brüsszellel való viszonyt nem ildomos Moszkvához hasonlítani, ám most mégis ezt kell tennünk, hiszen a különbség csak annyi, hogy míg Moszkva korábban katonai szankciókkal büntetett, addig most az Unió gazdaságiakkal teszi ezt - mondta Gyöngyösi  Márton, a Jobbik szakpolitikusa. 

A kettős mércére utalva a jobbikos politikus elmondta, hogy míg Spanyolország miniszterelnökének erőteljes fellépése következtében eltekintettek a szankcióktól, addig ez Magyarország esetében nem áll fenn. A képviselő hangsúlyozta a magyar politika elit felelősségét, szégyenletes megalázkodását az eset kapcsán.

Velünk mosták fel a padlót, ráadásul úgy, hogy erre a lehetőséget éppen a magyar elnökség adta, amikor elfogadták a brutális pénzügyi szankcionálás lehetőségét - tette hozzá a politikus.

A Jobbik javasolja, hogy gondoljuk át a magyar uniós tagságot és kapcsolatrendszerünket. Gyöngyösi úgy véli, Magyarországnak már nincs miért bent maradnia az Európai Unióban, a kormány fontolja meg és kezdjen társadalmi egyeztetést ebben a témában - mondta a Jobbik külpolitikai szakpolitikusa.

Amióta Magyarország 2010-ben kétharmados többséggel egy jobbközép kormányt választott, az EU kitartó kampányt folytat saját tagállama ellen, amelyhez időközben az Egyesült Államok is csatlakozott - írta Hans Winkler, a Kleine Zeitung című katolikus irányultságú napilap volt szerkesztője a konzervatív Die Pressében.

"Azt, hogy Orbán Viktor csípős nyelvvel és megalázkodás nélkül védekezik a brüsszeli kioktatás ellen, különösen engedetlenségként róják fel."

A cikkíró bírálta a "fasizmus gyanúját" hangoztató nyugati véleményeket és indokolatlannak írta le a médiatörvény, a hatalmi ágak elválasztása, valamint a jegybank függetlensége miatti aggodalmakat is. 

A kohéziós források esetleges befagyasztását "teljesen aránytalannak" nevezte. A "feneketlen hordó Görögországba" ennek az összegnek a 280-szorosát öntötték - írta. A cikkíró szerint Magyarországot olyan szigorral és kérlelhetetlenséggel kezelik, amelyet az EU más tagállamokra nem alkalmaz. "Felmerül a gyanú, hogy példát akarnak statuálni, és a demokratikus és európai értékek miatti aggodalom csak ürügy" - írta. Kiemelte többek közt, hogy Orbánnak "nemzeti patriotizmust" rónak fel. Ez - írta - sajátos vád egy szuverén államokból álló közösségben.
Franciaországgal szemben, ahol ez még baloldali irányítás alatt is természetes, ezt még senki nem vetette fel. "Ami azonban olyan kellemetlenné teszi a nyugati füleknek, az egy keleti tagállamtól nem várt magabiztosság" - állapítja meg. Orbán Viktor a nyugati értékekre hivatkozik, azokat azonban másként határozza meg, mint a nyugati fősodor. Az európai vezető politikusoknak azt veti a szemükre, hogy elvesztették a hitet abban, ami Európát naggyá tette, vagyis a keresztény civilizációban. De Orbán Viktor szerint van egy "rejtett Európa" is, ahol ezek az értékek még élnek - idézte fel. "Ezért kell megbüntetni őt, a feleselő diákot" - fogalmazott ironikusan a cikkíró.

 *

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése