Nem teljesen képtelen történet ( - rólunk van szó, minket mintáz)

Az alábbi nagyobb lélegzetű írás nagyon jó és találó gondolatvilágban ábrázolja az általános mai helyzetet.

A történet annyira tipikus, hogy az egészet úgy ahogy van, közreadom. 

Olyan ez mint a zubbony, ami illik ránk. Akár rólunk is írhatták volna. 

Amúgy is minta projekt előtt állunk akkor legyen itt egy másik minta, egy  vételezési lehetőség, ha úgy tetszik egy jó szándékú példa.

Milyen munkahelyek teremthetők a falvakban?

Egy külső agglomerációs kistelepülés a fővárostól 40km-re. E település példáján szeretném bemutatni utópisztikus(?) ötletemet, hogy hogyan lehetne a falvakba életet lehelni és egy kis pezsgést vinni, helyi munkahelyeket teremteni, egyszóval fejlődési pályára állítani, az életszínvonalat javítani.

A faluban, mint szinte minden más kistelepülésen a XX. század derekáig földművelésből éltek az emberek. Később a környező nagyobb városban és Budapesten helyezkedtek el sokan az épülő szocialista iparban (ingázók), a fennmaradó rész a helyi TSZ-ben és baromfitelepen talált munkát. Legkisebb, de azért jelentős rész a helyi szolgáltatóiparban dolgozott: posta, kocsma, bolt, önkormányzat, könyvtár, óvoda, iskola, orvos. Ez utóbbi háromban helyi képzettségi hiányok miatt gyakran a falun kívülről jöttek/jönnek munkavállalók. Az önellátó földművelő életforma háttérbe szorulása jól látszik abból is, hogy a házakhoz tartozó telkek méretei egyre kisebbek lettek. Az utcákon végigmenve még ma is sok helyen megfigyelhető, hogy minden harmadik ház régi vagy felújított parasztház, vagyis a régi tulajdonosok egykori telkük egy részét leválasztva új és kisebb építési telkeket hoztak létre, amelyek mára jórészt beépültek. A telekméretek az egykorinak a harmadára estek vissza. A földművelés a helyiek számára a főállás mellett maximum kiegészítő tevékenységre szorult vissza. Sok telek egy része műveletlenül, esetleg befüvesítve, parkosítva áll.

A rendszerváltás után azután a TSZ nagy része és a baromfitelep megszűnt, az akkori gazdasági visszaesés következtében az iparban is sokan állásukat vesztették. Megjelent a faluban a munkanélküliség.

Ezt (nagyon kis) részben kompenzálta, hogy az önkormányzat a település határában gazdasági-kereskedelmi és ipari övezetet alakított ki. Néhány kisebb illetve közepes vállalkozás, kft ide be is települt, enyhítve valamelyest a foglalkoztatási helyzeten, és önkormányzati bevételeket is generált.

Szintén a rendszerváltás környékén beindult illetve felgyorsult azonban egy másik folyamat is, az agglomerációs hatás, vagyis betelepülés a környező nagyvárosokból, elsősorban Budapestről. Ma nagyjából a falu lakosságának 20-30% teszik ki a betelepülők, akiknek fő jellemzőjük, hogy többségében fiatalok, 30-as korosztály, gyermekesek, az átlagosnál képzettebbek, sokan diplomások, és jól keresnek.

A faluban élők összjövedelme tehát jelentős mértékben megnőtt, egyúttal azonban szembetűnővé váltak a jövedelmi különbségek is.

A betelepülőkkel az önkormányzat jól járt, hiszen megnövekedett a gépjárműadóból, helyi építményadóból származó bevétele, valamint a jövedelmek 1%-át is sokan felajánlották a helyi óvodának, iskolának. A betelepülésből adódó lehetőség ennél azonban sokkal nagyobb, és sajnos a megfelelő ösztönzők hiányában jórészt kihasználatlan.

Mire gondolok? Hát arra, hogy az új betelepülők erős vásárlóereje nem a faluban jelenik meg, hanem a környező hipermarketekben. Miközben jelentős mezőgazdasági és önellátó múlttal rendelkezik a település, a többség mégsem itt szerzi be az élelmet, nem itt vásárol virágot, még fodrászhoz sem ide jár.

De a hiba nem csak a betelepülőkben van. Én próbálkoztam már helyi vásárlásokkal, hiszen sok helyen ki van írva, hogy ez meg az eladó, a főutcán is sok helyen meg lehet állni vásárolni. A tapasztalataim azonban vegyesek. A cseresznye eddig mindig kukacos volt, a hentes kínálata sem friss, és nem is biztos, hogy helyi termelésről van szó, de valahogy a virágok sem olyanok, mint a plázában. Van egy elég jó cukrászda, de ő is a városból hozza a süteményeket. További probléma, hogy az árukínálat esetleges, felkutatása időigényes és macerás.

Ez tehát a kiinduló alaphelyzet. Most képzeljük el, hogy néhány életerős embernek nincs munkája. Egész nap csak otthon, vagy a kocsmában ülnek, unatkoznak. Jórészt segélyből élnek. Ugyan mindegyik ért valamihez, mindegyik csinálhatna valami hasznosat, csak hát nincs fizetőképes kereslet a faluban. Egy induló lökés hiányzik. Képzeljünk el valamiféle helyi pénzt, amit csak ott a faluban lehetne elkölteni helyben előállított termékekre, szolgáltatásokra. Az önkormányzat a segély mellett mindenkinek kioszt 10ezer forint értékű helyi pénzt is pluszban. Most már csak az a kérdés, hogy mire költsék? Az egyik ember valaha fodrász volt. Nosza, ha már adták az utalványt, ne vesszen kárba, mindenki elment hozzá egy-egy ezres helyi pénzért levágatni bozontját, ami már évek óta nem látott fodrászt. A másik ember asztalos volt. Vele is megcsináltattak a helyi pénzből kisebb munkákat: A törött szék lábát, egy kisebb szekrényt az előszobába, esetleg egy pavilont a kertbe. A harmadik ember szakmája kőműves. Neki is hirtelen támadt fizetőképes kereslete a faluban: járdát, kerítést építeni, esetleg újravakolni a ház kopott falát. És így tovább. Ugyan semmi nem történt, csak mindenki kapott egy darab papírt, mégis sokan munkába állhattak. Mondhatnánk, hogy a semmiért, de ez nem igaz. A fodrász készített néhány új frizurát, de cserébe neki is elkészült az új járda. A kőműves is sokat dolgozott másnak, de a munkájáért kapott helyi pénzből ő is meg tudta bízni falutársait különböző munkákra. A falu kisboltja is elfogadja a helyi pénzt bizonyos termékek megvásárlására, amennyiben helyiektől beszerzett tojással, hússal, tejjel, gyümölcsökkel, zöldségekkel, vagy akár feldolgozott helyi termékekkel tölti fel polcait, amiért szintén az utalvánnyal fizet a helyi termelőknek. A maradékot pedig beválthatja az önkormányzatnál igazi pénzre, aki így az utalványokat jövő hónapban szintén ki tudja utalni a segély egy részeként.

Fenti módszerrel kialakulhat egy jó kis körforgás falun belül a helyben termelt áruk és szolgáltatások között. Egyre többen állhatnak munkába, egyre többen hoznak létre valamilyen értéket. A ház körüli kiskertek megművelésre kerülnének, egyre többen töltenék meg jószággal újra a csirke és disznóólakat, hiszen lenne rá kereslet, mert a helyi pénzt nem lehet elkölteni hiper-gazdaságos tojásra, vagy darált húsra, csakis helyire.

Így lehetne kitörni abból a kilátástalanságból, hogy az önkormányzat az államtól megkapja a segély összegét, kiosztja azt, majd a segélyezettek elköltik erre-arra, minimális önfenntartásra, így a pénz gyorsan távozik is a faluból.

Ha már kialakult a faluban a munka világa, erre az alapra bekapcsolhatók a betelepülők is. Jövedelmüket ők sem a Tescoba hordanák, hanem amit csak tudnak helyben szerezhetnének be: Márkaszervíz helyett a helyi autószerelő szakihoz vinnék az autót, helyben járnának fodrászhoz, húsért, tejért, zöldség-gyümölcsért, stb. Növelve ezzel a helyiek bevételeit. A sok helyi üzletkötés eredményének kapcsolatépítő, közösségépítő hatása is lenne. Mindjárt találna a faluban bébiszittert, bejárónőt, kertészt, kocsimosót… satöbbit az akinek szüksége lenne rá, megint nem kívülre kell ezért fizetni. Ezzel is újabb helyi munkalehetőségeket teremtve. A végcél pedig az lenne, hogy minden tisztességes ember termeljen, csináljon valamit, amihez egy kicsit is ért. Akinek főállása van, vagy nyugdíjas, az is ki tudná egészíteni keresetét ilyen módszerrel.

Kérdés, hogy hogyan lehetne rávenni a lakókat a minél nagyobb mértékű helyi fogyasztásra? Elsősorban minőségi és megbízható munkával, termékekkel. Ez azonban nem ilyen egyszerű, nyilván mindenkinek szüksége van egy kis gyakorlóidőre, mire tökélyre fejleszti tevékenységét. Másrészt pedig alakítani kellene a fogyasztási szokásokon is: Coca-Cola helyett Mari néni házi szeder-almaléjét igyuk, Sacher-torta helyett pedig Juliska néni verhetetlen málnatortáját tegyük a születésnapi asztalra. Ásványvíz helyett a helyi szódástól vegyük az innivalót. Banán és narancs helyett szezonálisan éppen termő, jó minőségű sárgabarackot, szilvát, szőlőt, szedret, epret, áfonyát kellene fogyasztani. De legyen minőségi helyi pálinka és bor is. Néhány helyen az országban lehet látni, hogy tehénsajtot, vagy kecskesajtot árulnak. Miért ne lehetne minden faluban egy néhány főt foglalkoztató tejfeldolgozó, vagy pincészet? Mindezek jó példák arra, hogy nem csak termény alapanyag előállítás lehetséges, hanem más, sokkal jövedelmezőbb, nagy hozzáadott értékű és élőmunka igényes termékek előállítása is lehetséges falun: befőttek, savanyú uborka, hurka-kolbász-tepertő, sütemények…stb. De ne csak az élelmiszer-termelésre gondoljunk. Néhány ezres településnél lehet állandó munkája egy helyi autószerelőnek, víz-, gáz-, villanyszerelőnek, asztalosnak.... és még rengeteg egyéb szakma művelőjének.

Nagy kérdés még az is, hogy mennyire rentábilis egy ilyen kísérlet, mennyire versenyképesek önköltségben a helyi termelők. Valószínűleg az előállítási költség magasabb lenne a tesco gazdaságos termékekénél, viszont nem lenne szállítási és marketingköltség. Esetleg a helyi utalványok forgalmára lehetne államilag áfa-mentességet adni. Minőségben sem lenne nehéz felvenni a versenyt a multiláncok kínálatával. A szakemberek terén állami szabályozással kialakítható lenne egy vizsgarendszer, amely birtokában a műszaki cikkek gyártói nem ragaszkodhatnának a szakszervíz általi javításokhoz, hanem minden oklevéllel rendelkező szerelő munkáját el kellene fogadniuk.

Amire még szükség van, az egy összefogó. Aki összeírja a helyi termelőket és azok árukínálatát. Akár egy központi önkormányzati kereskedelmi egységet (valamiféle komplex piacteret kialakítva), kiegészítve egy internetes webshoppal, ahol akár a szobában ülve összeállíthatjuk, hogy mi az, amit ne a Tescoban vegyünk meg, hanem helyben. Sőt, ezen a csatornán keresztül már az egész ország értesülhet a helyi termékekről. Ha jól csinálják, akár a gasztroturizmus is beindulhat. Kell még helyi marketing, illetve szemléletformáló kampány a helyi termékek fogyasztásának előnyeiről, és ami a legfontosabb, kell egy jól működő minőségbiztosítási rendszer, ami szabályozza, hogy mit hogyan lehet előállítani. Így tényleg minőségi lehetne a házi termelés.

Veszélyes lehet ugyanakkor a rendszerre a potyautasság. Vagyishogy valakik csak az előnyeit élvezik a rendszernek, a begyűjtött forintbevételt azonban nem helyben költik el, hanem mégiscsak a Tescoban, mert ott 10 forinttal olcsóbb. Nyilván szükség lesz tehát jó adag lokálpatriotizmusra is.

Radikálisabb intézkedés a multi kereskedelmi láncok betiltása, esetleg a falvakkal versenyző termékeik ideiglenes megextraadóztatása, és így megdrágítása lehet. Ezzel a módszerrel is lecsalhatók a városiak a falvakba minőségi magyar termékeket vásárolni. Ők viszont már kemény magyar forinttal fizetnek, amiből akár még plazmatv-t is vehetnek a szorgos falusiak. Szemléletmód váltás kellene tehát abban a liberális doktrínában is, hogy a multik hasznosak, mert a lehető legolcsóbb árakkal dolgoznak, és így a vásárlóik jólétét szolgálják. Tegyék ezt, de ne azokban a szegmensekben, ahol a magyar termelést visszaszorítják.

Nos milyen az ötlet? Utópisztikus, tudom. De sok, nálunk fejlettebb oszágban működik valami ehhez hasonló modell. Érdekes módon Ausztriában minden faluban ég az emberek keze alatt a munka. Ha pedig mindenki dolgozik, az azt jelenti, hogy a falu épül-szépül, az emberek pedig gazdagodnak, egyre magasabb igényt támasztanak a megvásárolt termékekkel kapcsolatban. Ha pedig megjelenik a minőség iránti igény, és a fizetőképes kereslet, akkor a helyi pék is elkezdhet átállni az 5 Ft-os zsemléről a 150 forintos barna-magos-csilivilire, tehát nő az életszínvonal. És máris ott vagyunk az osztrák színvonalon.

A múlt heti posztomban már ostoroztam azokat a tudálékos „szakértőket”, akik csak kritizálni tudnak (például az érpataki modellt), de semmi jobbal nem állnak elő. Hát íme! Én letettem a koncepciómat az asztalra. Vitaindítónak, ötlethozónak jó lehet. Vitassuk hát meg! Lehet kritizálni, lehet jobbat mondani. Lehet felkutatni, hogy hol defektes az elméletem, lehet javaslatot tenni a kijavítására.

Csak egyet nem lehet: azt mondani, hogy nálunk nem lehet ilyesmit megvalósítani, mi úgyis mindig is egy csóró/szegény/kultúrálatlan/igénytelen ország maradunk. Mert ez egész egyszerűen nem igaz. Akármerre jártam eddig az országban, mindenhol azt tapasztaltam eddig, hogy a falvakban igenis megvan még az az évszázados tudás és hagyomány, ami alapja lehet a minőségi munkának.

Kellene egy minta település, aki elkezd valami ilyesmit részleteiben kidolgozni és megvalósítani. Aztán a tapasztalatokon okulva finomítani javítani lehet rajta, egyfajta licencet felépítve. Ha pedig beválik a rendszer, akkor kiterjedtebben is lehetne alkalmazni. Nagyon építő munka lehetne, szívesen részt vennék egy ilyen projektben.

*