A mi (kis)városunk - Ócsa

Ilyen város nincs még egy!
Itt minden máshogy történik, és általában az is rosszul. Ha egyszer lesz itt vezetőváltás, ez a blog lesz a vádirat.
(De kisvárosunkat mi így is szeretjük ... - Ámbár, megvan a saját véleményünk.)

2011. november 6., vasárnap

Elfogadták a szabálysértési törvény tervezetét ( - méltánytalan szigor)

Elfogadta a kormány a szabálysértésekről szóló új törvények tervezetét - közölte Giró-Szász András kormányszóvivő pénteken Budapesten. A belügyi államtitkár a részletekről szólva elmondta: emelkedik a szabálysértések esetén kiszabható pénzbírságok legalacsonyabb és legmagasabb összege 5, illetve 300 ezer forintra.

A statisztika a legjobb indok: "Csak két járműkategóriát találunk a tíz százalék feletti csoportban: az autósokat és a kerékpárosokat" - áll az OBB közleményében

Kontrát Károly, a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára a kormányszóvivői tájékoztatón kifejtette: a szabálysértési javaslat szerint - amely "elősegíti, hogy a bűncselekmények és szabálysértések száma csökkenjen" - az elkövetők felelősségre vonása lehetőleg még a helyszínen, de legkésőbb az elkövetéstől számított 30 napon belül megtörténik majd.
Gyorshajtásért járó közigazgatási bírságok 2009-től - az emelkedés előtt
Lehetőség lesz az elkövető meghallgatása nélküli határozathozatalra is, ha egyértelmű a tettenérés. A jegyző helyett a kormányhivatal lesz az általános hatáskörrel rendelkező szabálysértési hatóság - ismertette, hozzátéve, hogy átalakul a szabálysértés miatt kiszabható büntetések végrehajtásának rendszere is: az, aki nem fizeti meg a pénzbírságot, szabálysértési elzárással sújtható, ugyanakkor a pénzbírság közérdekű munkával is megváltható lesz.

Lesben állnak - pénzvadászat
Kontrát Károly tájékoztatása szerint bevezetik a szabálysértési visszaesést is: ennek értelmében az eredetileg elzárással nem büntethető szabálysértések esetén - kivéve a helyszíni bírságolást - ha hat hónapon belül legalább kétszer már felelősségre vontak valakit, akkor a harmadik, folyamatban lévő cselekménye szabálysértési elzárással is fenyegethető lenne. A közlekedéssel kapcsolatos egyéb szabálysértések esetén ha hat hónapon belül kétszer már történt felelősségre vonás, akkor a járművezetés szabályainak harmadszori megsértése miatt járművezetéstől eltiltást is alkalmazni kellene.
A rendőrség az összes szabálysértés esetén szabhatna ki helyszíni bírságot, amelynek mértéke 5 és 50 ezer forint közötti összegre változik, ismételt elkövetés esetén pedig 70 ezer forint is kiszabható lesz.

Aztán csak a számítás változott, a bírság maradt
A szabálysértések esetén kiszabható pénzbírságok legalacsonyabb és legmagasabb összege a jelenlegi 3-ról 5, illetve 150-ről 300 ezer forintra emelkedik 2013. január 1-jétől. A tulajdon elleni szabálysértéseknél az értékhatár 20-ról 50 ezer forintra emelkedik, amivel 63 ezer ügytől mentesül a büntetőeljárás - közölte a BM államtitkára.

Egyszer szívesen megnéznék egy olyan statisztikát, hogy a legnagyobb szeletből (gyorshajtás), vajon mennyi a valódi sebességtúllépés, és mennyi a relatív gyorshajtás?
A kormányszóvivő a sajtótájékoztatón az új törvényjavaslatokkal kapcsolatban hangsúlyozta: a kabinet megalakulása óta kiemelt feladatként kezeli a közbiztonság javítását. 
Giró-Szász András elmondta,  az új szabálysértési törvény a hatékonyságot erősíti.
*

14 megjegyzés:

  1. Aki elhiszi, hogy a rendőrséget egy fikarcnyit is érdekli a közlekedés biztonsága, vagy a morál, az egy balek.
    Pénzbehajtásról szól az egész, a gyorshajtást pedig a legegyszerűbb szűrni.

    VálaszTörlés
  2. A "rendőrségnek" nem érdeke, hogy mindenki szabályosan menjen, mivel 16 milliárd forint bírságbevétel be van tervezve a költségvetésükbe. Ezt hozniuk kell. Az ideális, ha sokan szabálytalankodnak, és sokan fizetnek.

    Röhej.

    VálaszTörlés
  3. Az ócsai rendőrök még a részegek kiszűrésére, vagy kivilágítatlan lovaskocsik megállítására, a kerékpárosok felvillanyozására is képtelenek, vagy lusták. Csak nem gondolod, hogy a reggeli alvásidőben, vagy az esti tévé elől kikelnek és kiállnak a sarokra pénzt szedni?

    VálaszTörlés
  4. Egy akciót igazán csinálhatnának.
    A bicaj lámpa pár száz forint.
    Este osztogatni kellene és ha ezek után is lámpa nélkül tekernek jöhetne a büntetés.
    Erről kellene írni a helyi újságban nem magukat futtatni.

    VálaszTörlés
  5. Az helyzet, hogy a helyi újság árából kifizethették volna az iskola gáztartozását. Aztán a helyi újságból az összes vakegér bringáját ellehetne látni fényvisszaverővel, meg fénykibocsájtóval.
    Ráadásul még KRESZ, vagy tankönyvre is futná belőle. Értelmesebb lenne, mint az a fényes önkormányzati nyomtatvány.

    VálaszTörlés
  6. Pedig mintha azt olvastam volna, hogy a nagy hatósugarú Szűcs Lajos a Polgárőrség oszlopos tagja. Mégis vannak közbiztonsági hiányosságok a városban? Ez hogy lehetséges?

    VálaszTörlés
  7. Sok helyen oszlopos tag a buflák, csak senki nem megy vele semmire önmagán kívül.
    Ezek meg itt helyben szarnak mindenre.

    Az eszüket bezzeg tudják játszani közpénből.

    VálaszTörlés
  8. Szia 11:13! Javasolom, hogy a Te általad fizetett adóból támogassák a lámpa nélküli kerékpárosokat - kiváncsi leszek hányan lesznek kivilágítva!

    VálaszTörlés
  9. A laptopok árából több lámpa kijött volna, mint az én befizetett adómból.
    Egyébként a hangsúly a biztonságos közlekedésen van, de azért köszönöm értékes hozzászólásod.

    VálaszTörlés
  10. Lehet, hogy az autós társadalom k*rta el ezt a dolgot a sorozatos szabálysértésével.
    Tény, hogy veszélyesebb egy gyorshajtó, mint egy úttesten szabálytalankodó gyalogos, vagy a kereszteződés világítás nélkül áthaladó kerékpáros. De az is tény, hogy az egynyomsávos vasúti átjáró a legbalesetveszélysebb. Még sem büntet érte senki. De nem is foglalkozik vele senki. Ahogy a járdán parkoló busszal sem. Pedig már legalább egy éve van fizetett közterületfelügyelője a Bukodinak.
    Az iskolába is sok gyerek jár, akiket hazavárnak a szüleik. Még sincs megoldava az ottani áldatlan állapot, ami hétről hétre kialakul. Ráadásul egyre inkább a Bajcsy szorítják az autós szülőket. A bejárathoz már csak a lusta pedagógusok hajthatnak be. Mert itt nem a gyerek számít. A biztonságról pedig szó sincs. Az nem kifizetődő a tanár Horváthnak.
    Ezután majd csak a kűfődirencámos' autókkal állnak oda. Azzal nem tudnak mit kezdeni. Másra amúgy sem alkalmas egyetlen beöltöztetett helyi bohóc sem.

    Ha már ez az amarna amúgy leinfózza ezeket a feljelentéseket, kérem kérdezze már meg azt is az elvtársaktól, hogy hány bűnözőt fogtak el, illetve hány ellen indult eljárás. Ide persze nem a szabálytalanul parkolókat értem. A stricik és a kurvák itt lebzselnek. Az nem bántja a szemét? Tudom, hogy ez nem várható el egy olyan városvezetőtől, aki maga is félrelép. De azért jó lenne, ha egy minimális erkölcsi mértéket venne magának mindegyikőjük a gazdaboltban, mielőtt a másikra bírságot szab. És ez elmondható kormányzati szinten is.
    Az mind szép és jó, hogy szigorúan büntetik a gyorshajtókat és szabálytalankodókat, de legyen rend és közbiztonság is a helyi utcákon és köztereken is.
    Azt hiszem ez így korrekt.
    Izgatottan várom a válaszokat. :)
    Szép napot!

    VálaszTörlés
  11. amarna nem csak a feljelentéseket infózza le.
    igaz amarna?

    VálaszTörlés
  12. Jó ötlet, a szabálytalanul közlekedő, másokat veszélyeztető, vagy balesetbe sodró, "gépkocsivezetőket"igenis ki kell szűrni a forgalomból, mikor a gyermekednek megtanítottad a közlekedés szabályait, be is tartja őket, de egy részeg, gyorshajtó "sofőr" elüti Őt, és a gyerek már nincs veled, gondolj mindarra, amit most ezután válaszolsz !!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  13. Nem vinnyogni kell megint, hanem betartani a szabályokat!

    VálaszTörlés
  14. Van olyan jármű, amit már 5-ször fényképeztek le ugyan ott és nem történt változás! Nézd meg hol parkolnak a buszok. Vagy a nehéz gépjárműves szerelvények a hétvégén, vagy éjszakánként. Ebben sincs változás. A közterületes 16 óra után beül az autóba és vagy haza utazik, vagy Randevúba látogat. Szarik az egészre. A pénze megvan oszt' jól van. Amíg a Bukodiék kizsigerelik a várost, addig egyetlen rendőr, egyetlen felügyelő sem fog becsületesen szolgálni. Ezt választottátok amikor rájuk szavaztatok. Szóval ennyi. Illetve fizessétek a többletadót, amit rátok sóznak.

    VálaszTörlés